Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-06 / 206. szám, hétfő
/ ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 6. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ OROSZ SAJTÓ A beszlani túszdráma „a legrosszabb forgatókönyv szerint” végződött, írják a moszkvai lapok. „A gyerekeket felrobbantották, azután pedig elégtek” - mondta az Izvesztyijának egy orvos, aki részt vett a sérültek kimentésében. A két robbantást a terroristák a tornateremben hajtották végre, ahol a túszok zöme volt. Azok a gyerekek, akik ezután még mozogni tudtak, a kijárathoz tódultak. A súlyos sérültek és a halottak a padlón maradtak. Ekkor tűz keletkezett. Az egész padlót szétszórt gyermekholttestek borították. A két robbantás után a különleges egységek rohamra indultak, s a kitóduló túszok két tűz közé kerültek: hátukba a terroristák tüzeltek, szemből a katonák. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) Csehország: a mai szabályozás sokszor megköti a felnőttek kezét; ezt a gyerekek nagyon jól tudják, s kihasználják Hova tenni a kiskorú bűnözőket? Nem tud napirendre térni a cseh társadalom afelett, hogy augusztus elején a kelet-csehországi Olesnicében- közel Hradec Královéhoz- hat gyerek rendkívül brutális módon meggyükolt egy 81 éves asszonyt. KOKES JÁNOS A legidősebb gyilkos nem egészen 16, a legfiatalabb 11 éves volt. Sajnálatot - hogy megbánásról vagy lelkiismeret-furdalásról már ne is beszéljünk - a hozzáférhető információk szerint egyikük sem érzett. A gyilkosság nyilvánvaló oka, célja rablás volt: mindössze néhány száz korona. Ennyi volt tehát az idős néni életének ára. Hallatlanul, hihetetlenül potom ár. A kegyetlenséghez két elkövető 34 éves apja is segédkezett. A helyszínre vitte a gyerekeket, megbeszélte velük a dolgokat, majd néhány száz méterre, a kocsijában ülve kivárta az előre eltervezett rablás eredményét. A fiatalok a rendőrségi kihallgatások során bevallották, hogy becsengettek a kiszemelt áldozathoz, és pénzt követeltek tőle, majd miután a 81 éves nő ellenállást tanúsított, megtámadták és számos szúrt sebet ejtettek rajta. A súlyosan sérült áldozatra unokaöccse talált rá, az asszony öt nappal kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe. A gyilkos szerszám egy olló volt. A fiúk közül öten javítóintézetből szöktek meg. Tekintettel korukra, a fiatal gyilkosok többsége büntetőjogilag a gyakorlatban nem vonható felelősségre. A gyerekek vallomásaik alapján szinte „sportnak” vették az ügyet, számos hasonló esetet láttak a tévében, s majdnem természetesnek tartották, hogy így akartak pénzhez jutni. Normális embernek különösen nehéz volt azt hallania, hogy all éves gyerkőc állítólag szinte követelődzőit, hogy ő is „szúrhasson egyet-kettőt” az öregasz- szonyba, így a „dicsőségből” a bandában ő se maradjon ki. A rendkívül brutális és megrázó eset ismét vitát váltott ki arról, hogy nem kellene-e a büntetőjogi felelősséget a jelenlegi 15 évről 13, de legalább 14 évre csökkenteni. Csehországban - és szerte a világban ugyanis - egyre növekszik azoknak a súlyos bűncselekményeknek a száma, amelyeket zsenge életkorú fiatalok követnek el. S a vita egyelőre eldöntetlen, bár egyre növekszik azoknak a tábora, akik a korhatár csökkenése mellett érvelnek. A cseh parlamentben is már elkészült egy ilyen törvényjavaslat, s nagy a valószínűsége annak, hogy újra napirendre kerül. Korábban az alsóházban a javaslatot a képviselők elutasították. Az oktatási tárca a belügyminisztériummal és az igazságüggyel együttműködve egy olyan speciális intézetet szeretne létrehozni, amelyben a 15-18 éves, súlyos bűncselekményt elkövető gyerekek lennének elhelyezve. Jifí Piláf, az oktatási minisztérium osztályvezetője szerint a koncepció már el is készült, de „több illetékes hivatal ellenzi”, ezért nem tudni, mi lesz a terv sorsa. Piláf meg van győződve arról, hogy egy hasonló intézetet kellene létrehozni a 15 éven aluli bűnösök számára is, de ebbe egyelőre „egyetlen hivatal sem ment bele”. Jelenleg ugyan működik néhány .javítóintézet” az országban, de ezekből a gyerekek könnyen megszökhetnek, ráadásul a törvényi szabályozás is gyenge. A konfliktusok is gyakoriak. Néhány éve egy 47 éves nevelőnőt vert agyon egy nevelőintézeti fiú. A tervezett speciális intézményben a gyerekek ugyan szigorú felügyelet alatt lennének, de megfelelő nevelőkkel, orvosokkal és pszichológusokkal, ahol a fiatalkorú bűnözőket nemcsak represszió, hanem különféle terápia is várná. Ugyanakkor ez tenné lehetővé, hogy a „bűnözőket” elválasszák a többi problémás fiatalkorútól, hiszen nevelőintézetekben egyáltalán nem csak olyan gyerekek vannak, akik törvényt sértettek. Sőt! A kormány emberi jogi tanácsa úgy látja, a fiatalkorúak esetében a speciális intézetek hálózatára lenne szükség. „Egyértelmű, hogy más bánásmódot igényel, mondjuk, egy fiatal kábítószeres, mint egy gyilkos vagy egy tolvaj” - jegyezte meg Jana Marecková, a tanács munkatársa. A javaslatok között szerepel az is, hogy az intézetek vezetőinek széles jogkörökkel kellene rendelkezniük. „Nem vagyok a represszió híve, de a nagyobb hatáskörök szükségesek. A mai szabályozás sokszor megköti a kezünket. Ezt a gyerekek nagyon jól tudják, s kihasználják” - szögezte le Stanislav Zejdl, egy észak-csehországi nevelőintézet igazgatója. A gyerekeket nemcsak represszió, hanem különféle terápia is várná. A HHRF részletes jelentést hozott nyilvánosságra a felerősödött vajdasági erőszakhullám hátteréről Amerika a szerbiai magyarellenes akciók ellen ÖSSZEFOGLALÓ A kisebbségeket ért folyamatos atrocitások miatt a múlt héten tényfeltáró körúton vett részt a Vajdaságban a Magyar Amerikai Koalíció (HAC) elnöke és a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) két munkatársa. Szekeres Zsolt, a HAC elnöke, Papp Tamás, a HHRF budapesti irodavezetője és Ronyecz Zsuzsa vajdasági gyakornok három helyszínen találkozott a vajdasági magyar közösség, a vajdasági kormány, valamint a civil szféra képviselőivel. A megbeszélések során a szervezetek képviselői első kézből tájékozódtak a közelmúltban felerősödött magyarellenes erőszakhullám részleteiről és hátteréről, valamint az érintett közösségek képviselőivel közösen vizsgálták a hatékony megelőzés és jogorvoslati intézkedések lehetőségeit. Szabadkán Józsa Lászlóval, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökével az MNT eddigi működéséről, tevékenységének tapasztalatairól és a magyarság érdekeinek képviseletéről beszéltek. Ezt követően Pénzes János katolikus megyés püspökkel folytattak megbeszélést az egyház szerepéről a nemzetek közötti békés együttélés hirdetésében és az államosított egyházi vagyon visszaadásának sürgetéséről. Dudás Károllyal, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) elnökével a nyelvhasználati törvény alkalmazásáról konzultáltak. Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkár beszámolt a július közepén Vojiszlav Kostunica miniszterelnökkel folytatott megbeszélésekről és a magyarellenes kilengések ügyében a rendőrfőnökökkel folytatott találkozó eredményéről. A tényfeltáró körút második állomása a tartományi székhely, Újvidékvolt, ahol Nenad Canakkal, a vajdasági képviselőház elnökével tárgyaltak a vajdasági kisebbségellenes kilengések politikai hátteréről és az autonómia jövőjéről a választások tükrében. A képviselőház elnöke annak az aggodalmának adott hangot, hogy a kisebbségellenes incidensek napirendre tűzése a nemzetközi testületekben háttérbe szoríthatja a vajdasági autonómia érvényesítésének amúgy is szűk lehetőségeit. A delegáció Temerinben tárgyalt Csorba Bélával, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöké- vel az ottani incidensekről és a délszláv konfliktusok hátteréről. A találkozók során a HHRF hangsúlyozta a nemzetközi közvélemény pontos és hiteles tájékoztatásának fontosságát a vajdasági kisebbségellenes cselekményekről. Egyúttal a két amerikai szervezet további lépésekről egyeztetett a békés együttélést és jogbiztonságot elősegítő programok kidolgozására és támogatására vonatkozóan. A HHRF részletes angol nyelvű jelentést közölt a vajdasági kisebbségellenes incidensekről: (1) kisebbségek zaklatása és bántalmazása, fenyegetés a magyar és autonómiapárti vezetők ellen; (2) temetők gyalázása és tulajdon rongálása; (3) rasszista, idegengyűlölő és antiszemita falfirkák terjedése; (4) többnyelvű táblák rongálása. A jelentés elérhető az alapítvány honlapján: www.hhrf.org . (ú) KOMMENTÁR Robert Fico a szalonban TÓTH MIHÁLY Hónapokig nem tudtam mit kezdem Kadhafi ezredes líbiai vezető szalonképessé nyilvánításának tényével. Se köpni, se nyelni nem tudtam a hír hallatán. Aztán egy falusi plébános elmesélte a tékozló fiúról szóló megható történetet, .amelynek - hajói értem - az a 21. századhoz szóló mondanivalója, hogy jobb ma egy megtért politikai bandita, mint holnap egy felrobbantott repülőgép 300 hullával a roncsai között. Ilyen előzmények után olvastam kedvenc lapomban egy kommentárt, amelynek szerzője némi malíciával, némi optimizmussal azon rágódott, hogy az a Vladimír Meciar, akinek politikai törzslapját még úgy tíz esztendeje is csak hosszú nyelű csipesszel tartva voltak hajlandók Washingtonban, Brüsszelben vagy Párizsban szemügyre venni, időközben úgy megváltozott, hogy személyében hovatovább a nyugati politikai szalonok parkettoroszlánját tisztelhetjük. Aztán tovább „fokozódott a belpolitikai helyzet”, és tudomást szereztünk róla, hogy bekövetkezett, amit már korábban is sejthettünk: Meciar tanácskozásokat folytatott Robert Ficóval a HZDS és a Smer együttműködésének lehetőségeiről, jóllehet, néhány héttel korábban még olyan szavakkal illették egymást, hogy ha azok ötödik árosztályba sorolt csapszékben hangzanak el, a „csizmaszár- ból” másodpercek alatt előkerül a rozsdás bökő. A Kadhafi-eset óta már-már azt mondom: jobb ma egy civilizálódott Vladimír Meciar, mint holnap ötezer „babka-demokratka” a téglamezei stadionban. Tehát ha gyanakszom is V. M. pálfordulásán, ma, a második Dzurinda-kormány országosának harmadik esztendejében bizonyos tapasztalatok birtokában már nem olyan vehemensen fortya- nok fel a HZDS ismét kormánytényezővé válásának lehetőségén. Másként szólva: minél többet tudok Dzurindáról, annál elnézőbb vagyok azok iránt, akik távozása után nálunk még három-négy éve is nagyon tömény tisztítószerrel nagyon gondosan súroltuk meg a rézkilincset. Úgyszólván biztosra vehető, hogy Szlovákia legközelebbi kormánykoalíciójának fő ereje a Robert Fico vezette Smer lesz, a másodhegedűs pedig Vladimír Meciar, aki a politikában megjárta „száz tű hosszát11’. Elképzelhetetlen, hogy ne tanulta volna meg: vezető szlovákiai és nemcsak szlovákiai, hanem minden térségünkbeli politikus számára is végzetes, ha semmibe veszi az európai politikai kultúra normáit. Ha többet nem, annyit meg kellett tanulnia, hogy abban a közegben, amelybe az EU-csatlakozással kerültünk, vannak magatartásformák, amelyek a legtehetségesebb politikusokat is szalonképtelenné tehetik. A derűlátóbb és igényesebb szlovákiai baloldaliak azzal próbálják magukat nyugtatni, hogy Fico magyarellenes kirohanásai csak a voksszerzést szolgálják. Még ha így van is, a Smer elnökének immár rendszeressé váló magyarellenes kirohanásai nem tekinthetők bocsánatos bűnnek. Különösen nem a Szocialista Inter- nacionáléban, amelynek vezetői talán felteszik a kérdést: vajon még tizenöt évet kell várni, amíg a magát szociáldemokratának minősítő Smer levetkőzi magáról a nacionalizmust? A szalonképessé váláshoz vezető úton Fico netán érinteni akarja azokat a stációkat, amelyeket Meciar 1989 óta megtett? JEGYZET Légbe feszített csend FORGÁCS MIKLÓS Mégiscsak ez érdekel a legjobban. Nyomorvárosban vagyok turista. Átrágtam magam a koldusbédekkereken, de érzékeim maguktól is csalhatatlanul vezetnek. Elkerülhetetlen a nevezetes Kopott sor, érdemes óvatosan de elmélyülten tanulmányozni az agresszív korszak stílusjegyeit viselő Síró közt, a stílkeveredés gyöngyszemét az Óbégató zugot és az átmeneti korszak emlékét őrző Bömbölő sarkot. A fülsiketítő séta a Pityergő-háznál ér véget, minek falát az Üvöltő Koldus domborműve díszíti. Miután a sivítás felszeletelt, a harsogás belénk hasított és a nyomor fazekának súlyos fedője alól előpuffanó hörgés át- passzírozott magán, belekábulva a dobhártyaszaggató rimán- kodásba a Fonnyadt utca szűkén kanyargó, kongó falai között találjuk magunkat. Megrendültén szlalomozunk a földön kuporgó, kopasz tarkójuk fölé nyújtott kezükben üres, műanyag söröspoharat tartó emberkupacok között. A Fakó kapun keresztül a Szerencsétlen térre jutunk, középen lustán magasodik a rezignált stílusú Szent Tenyér-templom. A templom körül párálló kabátokban, égő szemekkel állnak egymáshoz szorított vállal a karjaikat furcsa szögekben emelő, tenyerüket lazán ernyedő vagy mereven feszülő ujjaikkal sugarazó konok várakozók. A Nyüszítő sétányon eljutunk a Reménytelenség-palotához, melynek árkádos belső udvarán egyedülállón keveredik a kókler és puritán iskola megannyi módszere. Ruharángatók, árnyként követők, fülbe kuncsorgók, falhoz lapulók, mosolyba veszők, idegesítőn téblábolók, harsány tudományukat zajba, hadonászásba, vonaglásba produkálók és szinte titokban, észrevétlenül koldulok egyaránt megférnek a tömegben. Az Áporodott bűz és az Ételmaradék komor, riasztó zsákutcáiba éppen csak bepillantva tovább sietünk az Ismétlődő elesettség új telepei felé, mikor megtorpanunk, mert útikönyveken kívül találjuk magunkat. A véletlen nem létező határán állt az öreg, mocskos kabátban, gyér szakállal. Nem kerestem benne a szentet. Álla alá szorította pikkelyesre pattogott lakkozásé hegedűjét. Széles mozdulattal meglendítette vonóját, és a melódiába feledkezve, ritmusváltásokkal, érzékeny szünetekkel játszani kezdett. Vonója nem érte a húrokat, látható volt a zene. A vonó alatt görgetett levegő rajzolta átlátszón és némán a muzsikát. Mintha létezne csoda. Vakvilágosodás. Otthon a papírra borultam, és írva fakadtam.
