Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-06 / 206. szám, hétfő

/ ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 6. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ OROSZ SAJTÓ A beszlani túszdráma „a legrosszabb forgatókönyv szerint” végződött, írják a moszkvai lapok. „A gyereke­ket felrobbantották, azután pedig elégtek” - mondta az Izvesztyijának egy orvos, aki részt vett a sérültek kimenté­sében. A két robbantást a ter­roristák a tornateremben haj­tották végre, ahol a túszok zö­me volt. Azok a gyerekek, akik ezután még mozogni tudtak, a kijárathoz tódultak. A súlyos sérültek és a halottak a padlón maradtak. Ekkor tűz keletkezett. Az egész padlót szétszórt gyermekholttestek borították. A két robbantás után a különleges egységek rohamra indultak, s a kitódu­ló túszok két tűz közé kerül­tek: hátukba a terroristák tü­zeltek, szemből a katonák. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) Csehország: a mai szabályozás sokszor megköti a felnőttek kezét; ezt a gyerekek nagyon jól tudják, s kihasználják Hova tenni a kiskorú bűnözőket? Nem tud napirendre térni a cseh társadalom afelett, hogy augusztus elején a ke­let-csehországi Olesnicében- közel Hradec Královéhoz- hat gyerek rendkívül bru­tális módon meggyükolt egy 81 éves asszonyt. KOKES JÁNOS A legidősebb gyilkos nem egé­szen 16, a legfiatalabb 11 éves volt. Sajnálatot - hogy megbánásról vagy lelkiismeret-furdalásról már ne is beszéljünk - a hozzáférhető információk szerint egyikük sem érzett. A gyilkosság nyilvánvaló oka, célja rablás volt: mindössze néhány száz korona. Ennyi volt te­hát az idős néni életének ára. Hal­latlanul, hihetetlenül potom ár. A kegyetlenséghez két elkövető 34 éves apja is segédkezett. A hely­színre vitte a gyerekeket, megbe­szélte velük a dolgokat, majd né­hány száz méterre, a kocsijában ül­ve kivárta az előre eltervezett rab­lás eredményét. A fiatalok a rendőrségi kihallga­tások során bevallották, hogy be­csengettek a kiszemelt áldozathoz, és pénzt követeltek tőle, majd mi­után a 81 éves nő ellenállást tanúsí­tott, megtámadták és számos szúrt sebet ejtettek rajta. A súlyosan sé­rült áldozatra unokaöccse talált rá, az asszony öt nappal kórházba szál­lítása után belehalt sérüléseibe. A gyilkos szerszám egy olló volt. A fi­úk közül öten javítóintézetből szök­tek meg. Tekintettel korukra, a fia­tal gyilkosok többsége büntetőjogi­lag a gyakorlatban nem vonható fe­lelősségre. A gyerekek vallomásaik alapján szinte „sportnak” vették az ügyet, számos hasonló esetet láttak a tévében, s majdnem természetes­nek tartották, hogy így akartak pénzhez jutni. Normális embernek különösen nehéz volt azt hallania, hogy all éves gyerkőc állí­tólag szinte követelődzőit, hogy ő is „szúrhasson egyet-kettőt” az öregasz- szonyba, így a „dicsőség­ből” a bandában ő se ma­radjon ki. A rendkívül brutális és megrázó eset ismét vitát váltott ki arról, hogy nem kellene-e a bünte­tőjogi felelősséget a jelenlegi 15 év­ről 13, de legalább 14 évre csökken­teni. Csehországban - és szerte a világban ugyanis - egyre növekszik azoknak a súlyos bűncselekmé­nyeknek a száma, amelyeket zsen­ge életkorú fiatalok követnek el. S a vita egyelőre eldöntetlen, bár egyre növekszik azoknak a tábora, akik a korhatár csökkenése mellett érvel­nek. A cseh parlamentben is már el­készült egy ilyen törvényjavaslat, s nagy a valószínűsége annak, hogy újra napirendre kerül. Korábban az alsóházban a javaslatot a képvise­lők elutasították. Az oktatási tárca a belügyminisz­tériummal és az igazságüggyel együttműködve egy olyan speciális intézetet szeretne létrehozni, amelyben a 15-18 éves, súlyos bűncselekményt elkövető gyerekek lennének elhelyezve. Jifí Piláf, az oktatási minisztérium osztályveze­tője szerint a koncepció már el is készült, de „több illetékes hivatal ellenzi”, ezért nem tudni, mi lesz a terv sorsa. Piláf meg van győződve arról, hogy egy hasonló intézetet kellene létrehozni a 15 éven aluli bűnösök számára is, de ebbe egy­előre „egyetlen hivatal sem ment bele”. Jelenleg ugyan működik néhány .javítóintézet” az országban, de ezekből a gyerekek könnyen meg­szökhetnek, ráadásul a törvényi szabályozás is gyenge. A konfliktu­sok is gyakoriak. Néhány éve egy 47 éves nevelőnőt vert agyon egy nevelőintézeti fiú. A tervezett spe­ciális intézményben a gyerekek ugyan szigorú felügyelet alatt len­nének, de megfelelő nevelőkkel, orvosokkal és pszichológusokkal, ahol a fiatalkorú bűnözőket nem­csak represszió, hanem különféle terápia is várná. Ugyanakkor ez tenné lehetővé, hogy a „bűnöző­ket” elválasszák a többi problémás fiatalkorútól, hiszen nevelőintéze­tekben egyáltalán nem csak olyan gyerekek vannak, akik törvényt sértettek. Sőt! A kormány emberi jogi tanácsa úgy látja, a fiatalkorúak esetében a speciális intézetek hálózatára len­ne szükség. „Egyértelmű, hogy más bánásmódot igényel, mondjuk, egy fiatal kábítószeres, mint egy gyil­kos vagy egy tolvaj” - jegyezte meg Jana Marecková, a tanács munka­társa. A javaslatok között szerepel az is, hogy az intézetek vezetőinek széles jogkörökkel kellene rendel­kezniük. „Nem vagyok a represszió híve, de a nagyobb hatáskörök szükségesek. A mai szabályozás sokszor megköti a kezünket. Ezt a gyerekek nagyon jól tudják, s ki­használják” - szögezte le Stanislav Zejdl, egy észak-csehországi neve­lőintézet igazgatója. A gyerekeket nemcsak represszió, hanem külön­féle terápia is várná. A HHRF részletes jelentést hozott nyilvánosságra a felerősödött vajdasági erőszakhullám hátteréről Amerika a szerbiai magyarellenes akciók ellen ÖSSZEFOGLALÓ A kisebbségeket ért folyamatos atrocitások miatt a múlt héten tényfeltáró körúton vett részt a Vajdaságban a Magyar Amerikai Koalíció (HAC) elnöke és a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) két munkatársa. Szekeres Zsolt, a HAC elnöke, Papp Tamás, a HHRF bu­dapesti irodavezetője és Ronyecz Zsuzsa vajdasági gyakornok há­rom helyszínen találkozott a vaj­dasági magyar közösség, a vajda­sági kormány, valamint a civil szfé­ra képviselőivel. A megbeszélések során a szervezetek képviselői első kézből tájékozódtak a közelmúlt­ban felerősödött magyarellenes erőszakhullám részleteiről és hát­teréről, valamint az érintett közös­ségek képviselőivel közösen vizs­gálták a hatékony megelőzés és jogorvoslati intézkedések lehető­ségeit. Szabadkán Józsa Lászlóval, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökével az MNT eddigi működé­séről, tevékenységének tapasztala­tairól és a magyarság érdekeinek képviseletéről beszéltek. Ezt köve­tően Pénzes János katolikus me­gyés püspökkel folytattak megbe­szélést az egyház szerepéről a nemzetek közötti békés együttélés hirdetésében és az államosított egyházi vagyon visszaadásának sürgetéséről. Dudás Károllyal, a Vajdasági Magyar Művelődési Szö­vetség (VMMSZ) elnökével a nyelvhasználati törvény alkalma­zásáról konzultáltak. Korhecz Ta­más tartományi kisebbségügyi tit­kár beszámolt a július közepén Vojiszlav Kostunica miniszterel­nökkel folytatott megbeszélések­ről és a magyarellenes kilengések ügyében a rendőrfőnökökkel foly­tatott találkozó eredményéről. A tényfeltáró körút második ál­lomása a tartományi székhely, Új­vidékvolt, ahol Nenad Canakkal, a vajdasági képviselőház elnökével tárgyaltak a vajdasági kisebbségel­lenes kilengések politikai hátteré­ről és az autonómia jövőjéről a vá­lasztások tükrében. A képviselő­ház elnöke annak az aggodalmá­nak adott hangot, hogy a kisebb­ségellenes incidensek napirendre tűzése a nemzetközi testületekben háttérbe szoríthatja a vajdasági autonómia érvényesítésének amúgy is szűk lehetőségeit. A delegáció Temerinben tár­gyalt Csorba Bélával, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöké- vel az ottani incidensekről és a dél­szláv konfliktusok hátteréről. A találkozók során a HHRF hangsúlyozta a nemzetközi közvé­lemény pontos és hiteles tájékozta­tásának fontosságát a vajdasági ki­sebbségellenes cselekményekről. Egyúttal a két amerikai szervezet további lépésekről egyeztetett a békés együttélést és jogbiztonsá­got elősegítő programok kidolgo­zására és támogatására vonatko­zóan. A HHRF részletes angol nyelvű jelentést közölt a vajdasági kisebb­ségellenes incidensekről: (1) ki­sebbségek zaklatása és bántalma­zása, fenyegetés a magyar és auto­nómiapárti vezetők ellen; (2) te­metők gyalázása és tulajdon rongá­lása; (3) rasszista, idegengyűlölő és antiszemita falfirkák terjedése; (4) többnyelvű táblák rongálása. A jelentés elérhető az alapítvány hon­lapján: www.hhrf.org . (ú) KOMMENTÁR Robert Fico a szalonban TÓTH MIHÁLY Hónapokig nem tudtam mit kezdem Kadhafi ezredes líbiai vezető szalonképessé nyilvánításának tényével. Se köpni, se nyelni nem tudtam a hír hallatán. Aztán egy falusi plébános elmesélte a tékozló fiúról szóló megható történetet, .amelynek - hajói értem - az a 21. századhoz szóló mondanivalója, hogy jobb ma egy megtért politikai bandita, mint holnap egy felrobbantott repülőgép 300 hullával a roncsai között. Ilyen előzmények után olvastam kedvenc lapomban egy kommentárt, amelynek szerzője némi malíciával, némi optimiz­mussal azon rágódott, hogy az a Vladimír Meciar, akinek politikai törzslapját még úgy tíz esztendeje is csak hosszú nyelű csipesszel tartva voltak hajlandók Washingtonban, Brüsszelben vagy Párizs­ban szemügyre venni, időközben úgy megváltozott, hogy személyé­ben hovatovább a nyugati politikai szalonok parkettoroszlánját tisz­telhetjük. Aztán tovább „fokozódott a belpolitikai helyzet”, és tudo­mást szereztünk róla, hogy bekövetkezett, amit már korábban is sejt­hettünk: Meciar tanácskozásokat folytatott Robert Ficóval a HZDS és a Smer együttműködésének lehetőségeiről, jóllehet, néhány hét­tel korábban még olyan szavakkal illették egymást, hogy ha azok ötödik árosztályba sorolt csapszékben hangzanak el, a „csizmaszár- ból” másodpercek alatt előkerül a rozsdás bökő. A Kadhafi-eset óta már-már azt mondom: jobb ma egy civilizálódott Vladimír Meciar, mint holnap ötezer „babka-demokratka” a téglamezei stadionban. Tehát ha gyanakszom is V. M. pálfordulásán, ma, a második Dzurinda-kormány országosának harmadik esztendejében bizo­nyos tapasztalatok birtokában már nem olyan vehemensen fortya- nok fel a HZDS ismét kormánytényezővé válásának lehetőségén. Másként szólva: minél többet tudok Dzurindáról, annál elnézőbb vagyok azok iránt, akik távozása után nálunk még három-négy éve is nagyon tömény tisztítószerrel nagyon gondosan súroltuk meg a rézkilincset. Úgyszólván biztosra vehető, hogy Szlovákia legközeleb­bi kormánykoalíciójának fő ereje a Robert Fico vezette Smer lesz, a másodhegedűs pedig Vladimír Meciar, aki a politikában megjárta „száz tű hosszát11’. Elképzelhetetlen, hogy ne tanulta volna meg: ve­zető szlovákiai és nemcsak szlovákiai, hanem minden térségünkbeli politikus számára is végzetes, ha semmibe veszi az európai politikai kultúra normáit. Ha többet nem, annyit meg kellett tanulnia, hogy abban a közegben, amelybe az EU-csatlakozással kerültünk, vannak magatartásformák, amelyek a legtehetségesebb politikusokat is sza­lonképtelenné tehetik. A derűlátóbb és igényesebb szlovákiai balol­daliak azzal próbálják magukat nyugtatni, hogy Fico magyarellenes kirohanásai csak a voksszerzést szolgálják. Még ha így van is, a Smer elnökének immár rendszeressé váló magyarellenes kirohanásai nem tekinthetők bocsánatos bűnnek. Különösen nem a Szocialista Inter- nacionáléban, amelynek vezetői talán felteszik a kérdést: vajon még tizenöt évet kell várni, amíg a magát szociáldemokratának minősítő Smer levetkőzi magáról a nacionalizmust? A szalonképessé válás­hoz vezető úton Fico netán érinteni akarja azokat a stációkat, ame­lyeket Meciar 1989 óta megtett? JEGYZET Légbe feszített csend FORGÁCS MIKLÓS Mégiscsak ez érdekel a legjob­ban. Nyomorvárosban vagyok turista. Átrágtam magam a kol­dusbédekkereken, de érzékeim maguktól is csalhatatlanul ve­zetnek. Elkerülhetetlen a neve­zetes Kopott sor, érdemes óvato­san de elmélyülten tanulmá­nyozni az agresszív korszak stí­lusjegyeit viselő Síró közt, a stíl­keveredés gyöngyszemét az Óbégató zugot és az átmeneti korszak emlékét őrző Bömbölő sarkot. A fülsiketítő séta a Pityer­gő-háznál ér véget, minek falát az Üvöltő Koldus domborműve díszíti. Miután a sivítás felszele­telt, a harsogás belénk hasított és a nyomor fazekának súlyos fe­dője alól előpuffanó hörgés át- passzírozott magán, belekábul­va a dobhártyaszaggató rimán- kodásba a Fonnyadt utca szűkén kanyargó, kongó falai között ta­láljuk magunkat. Megrendültén szlalomozunk a földön kuporgó, kopasz tarkójuk fölé nyújtott ke­zükben üres, műanyag söröspo­harat tartó emberkupacok kö­zött. A Fakó kapun keresztül a Szerencsétlen térre jutunk, kö­zépen lustán magasodik a rezig­nált stílusú Szent Tenyér-temp­lom. A templom körül párálló kabátokban, égő szemekkel áll­nak egymáshoz szorított vállal a karjaikat furcsa szögekben eme­lő, tenyerüket lazán ernyedő vagy mereven feszülő ujjaikkal sugarazó konok várakozók. A Nyüszítő sétányon eljutunk a Reménytelenség-palotához, melynek árkádos belső udvarán egyedülállón keveredik a kókler és puritán iskola megannyi mód­szere. Ruharángatók, árnyként követők, fülbe kuncsorgók, fal­hoz lapulók, mosolyba veszők, idegesítőn téblábolók, harsány tudományukat zajba, hadoná­szásba, vonaglásba produkálók és szinte titokban, észrevétlenül koldulok egyaránt megférnek a tömegben. Az Áporodott bűz és az Ételmaradék komor, riasztó zsákutcáiba éppen csak bepil­lantva tovább sietünk az Ismét­lődő elesettség új telepei felé, mikor megtorpanunk, mert úti­könyveken kívül találjuk magun­kat. A véletlen nem létező hatá­rán állt az öreg, mocskos kabát­ban, gyér szakállal. Nem keres­tem benne a szentet. Álla alá szorította pikkelyesre pattogott lakkozásé hegedűjét. Széles mozdulattal meglendítette vo­nóját, és a melódiába feledkez­ve, ritmusváltásokkal, érzékeny szünetekkel játszani kezdett. Vo­nója nem érte a húrokat, látható volt a zene. A vonó alatt görge­tett levegő rajzolta átlátszón és némán a muzsikát. Mintha létez­ne csoda. Vakvilágosodás. Ott­hon a papírra borultam, és írva fakadtam.

Next

/
Thumbnails
Contents