Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-30 / 226. szám, csütörtök

4 Régió ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 3< RENDŐRSÉGI NAPLÓ Bírót vert az ügyvéd Kassa. Hatósági személy elleni erőszakkal és zsaro­lással gyanúsítják Juraj U. helyi ügyvédet, amiért hét­főn reggel rá támadott az 1. Kassai Járásbíróság bírójára. A feldühödött prókátor a sértett irodájában tettleges- séggel próbálta kényszeríte­ni a bírót, változtasson vé­dence ítéletének jogérvé­nyességén, amelyet koráb­ban a járásbíróság elnöke, Andrej Mitterpák már érvé­nyesnek minősített. Ha az ügyvéd bűnösnek találtatik, akár három év szabadság- vesztést is kaphat. (TASR) Csontváz a nappaliban Késmárk. Emberi csont­vázat találtak kedden reggel az egyik helyi családi ház la­kószobájában. Az emberi maradványokat a ház 45 éves társtulajdonosa fedezte fel, majd értesítette a rend­őrséget. Hogy a csontok ki­től származnak, és hogyan kerültek a nappaliba, egy­előre nem lehet tudni. A házban egy 78 éves nyugdí­jas férfi lakott, akit a szom­szédok májusban láttak utoljára. A helyszínre kiren­delt orvos szakértő nem ta­lált idegenkezűségre utaló nyomokat, a boncolást még­is elrendelte. Testi sértés mi­att indítottak eljárást az ügyben. (SITA) Emberi karokat találtak Mezőlaborc. Két emberi kar csonkjaira bukkant a rendőrség kedden délelőtt a Labore folyó partján lévő he­lyi szabadtéri színpad köze­lében. A maradványokra egy 27 éves mezőlaborci lakos talált rá, és értesítette a rendőrséget. A csontokat a homonnai kórbonctani inté­zetbe szállítják, és vizsgálat­nak vetik alá. Az ügyben is­meretlen személy ellen in­dult eljárás, a vád testi sér­tés. (SITA) Kábítószerrel üzérkedtek Zólyom. Köztéren fo­gyasztottak marihuánát, emiatt gyűlt meg a baja a hatósággal három helyi la­kosnak. A rendőrség ugyanis kábítószer-birtoklással és -ter­jesztéssel gyanúsítja a fiatal­embereket. A 31 eszten­dős Juraj, a 27 éves Radúz és a 26 éves Radomir jelen­leg szabadlábon védekez­het. (SITA) FELHÍVÁS Előadás a földek visszaigényléséről Berzéte/Kőrös. Szabó Ol­ga jogász tart szakmai ta­nácsadással egybekötött elő­adást október 1-jén, 14 óra­kor a helyi kultúrházban a nevesítetlen földek vissza­igénylésével és restitúció- jával kapcsolatban Berzétén, Kőrösben pedig ugyanaznap 18 órától az ifjúsági klub­ban. (kov) Javaslatot dolgoztak ki a légszennyezés visszaszorítására Veszélyes az egészségre Nagyrőce. A Besztercebá­nyai Megyei Önkormány­zat a napokban hozta nyil­vánosságra a Nagyrőcei já­rás északi részén található Jolsva-Lubeník térségének környezetszennyezését csökkentő tervezetet. PUSKO GÁBOR Az ebben a térségben üzemelő magnezitbánya és üzemek az el­múlt évtizedekben igen súlyosan károsították a környezetet. Nem­csak erdők pusztultak el, de az itt élő emberek egészségét is veszé­lyeztetik a levegőbe kerülő szeny- nyező anyagok. Bár ezek nagyará­nyú kibocsátását a rendszerváltás óta eltelt időszakban sikerült csök­kenteni, a dokumentum szerint még mindig van mit tenni, s a ter­mészet teljes körű rehabilitációja is várat még magára. A Besztercebányai Kerületi Kör­nyezetvédelmi Hivatal által kidol­gozott javaslat tíz pontban foglal­ja össze a mai állapotot és tesz ja­vaslatot a helyzet orvoslására. A dokumentum megállapítja, a te­rület legnagyobb szennyezői a Szlovák Magnezit Művek Rt. és a Slovmag Rt. Ugyanakkor komoly környezetszennyező tényezőknek számítanak az egyes hőközpon­tok, kazánházak, annak ellenére, hogy túlnyomó többségük gázra üzemel. A javaslat kidolgozói sze­rint - bár a járásban első osztályú főút csak Tornaija térségében ta­lálható - a másod- és harmadosz­tályú utak mentén komoly gondot okoz a por és a zaj. Különféle mo­dellezések során megállapítást nyert az is, hogy a térséget és Észak-Szlovákia régióit elérik a környező országok - elsősorban Lengyelország és Csehország - ipartérségei által kibocsátott szennyeződések is. A dokumentum felsorolja az 1996-2003 közötti időben végre­hajtott, a szennyezőanyagok kibo­csátásának csökkentésére tett lé­péseket, s javaslatot terjeszt elő a 2004-2006 közötti időszakra. Ugyancsak számba veszik a javas­lat kidolgozói mindazokat a ked­vező hatásokat, melyek összefüg­gésbe hozhatók a környezeti szennyezés csökkenésével. A dokumentum - mellyel kap­csolatban várják az észrevételeket - megtekinthető a Besztercebányai Megyei Hivatal internetes honlap­ján, a www.vucbb.sk címen. Elavultak a műszaki berendezések, a járőrkocsi szinte használhatatlan Jól öltözöttek a helyi rendőrök A most vásárolt egyenruhák már megfelelnek az új előírásoknak (Szabó Bernadett felvétele) LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. Új egyenruhát kaptak a helyi városi rendőrség dolgozói. A hatfős testület minden tagjának nadrágot, inget, átmeneti zakót és télikabátot vásároltak. Tipcsák Géza parancsnok elmond­ta, erre a fejlesztésre több okból is szükség volt. A királyhelmeci rend­őrségen nemrégiben személycse­rék voltak, és a négy új alkalma­zottnak semmilyen egyenruhája sem volt. Néhányan kölcsönkért ruhákban teljesítettek szolgálatot, mások saját pénzükön voltak kény­telenek fekete ingeket és nadrágo­kat vásárolni. A több mint egy éve hatályba lépett 333/2003-as tör­vény szerint 2006 végéig Szlovákia minden városi rendőrének egyfor­ma egyenruhában kell szolgálatot teljesítenie. A jól ismert „fekete csendőrök” így fokozatosan eltűn­nek a városok utcáiról, hisz az új egyenruha az ún. pozsonyi minta szerint világoskék-sötétkék szín- kombinációban készült. A Király- helmecen most vásárolt ruhada­rabok már megfelelnek az új előírá­soknak. Tipcsák hangsúlyozta, ez­zel távolról sem oldódtak meg a he­lyi rendőrök gondjai, hisz ahhoz, hogy a munkájukat színvonalasan és hatékonyan tudják végezni, ko­moly műszaki fejlesztésre lenne szükség. A rádió adó-vevő készülé­kek zöme használhatatlan, így a szolgálatot teljesítő rendőrök sok­szor kénytelenek mobiltelefonokon tartani egymással a kapcsolatot. Járőrkutyára és több lőfegyverre is szükség volna. A legnagyobb gon­dot mégis az okozza, hogy a városi rendőrök járőrkocsija rendkívül rossz műszaki állapotban van, a 13 éves Skoda közel 200 ezer kilomé­tert tett meg eddig. Királyhelmec szűkös költségvetéséből azonban az autócserére valószínűleg még jó ideig nem futja. Nem kapta meg az önkormányzat a pályázati úton kért támogatást Mégsem építenek bérlakásokat SZASZÁK GYÖRGY Kassa. Annak ellenére, hogy négyezer kérelmet tartanak nyil­ván a kassai magisztrátuson, a vá­ros képviselő-testülete úgy döntött, nem építenek bérlakásokat. A Bernolák utcába tervezett 48 lakás­egységből álló beruházáshoz Kassa a központi lakásfejlesztési alapból nem kapta meg a pályázati úton kért támogatást. Mivel a tervrajzok elkészültek és az építkezés elkezdé­séhez a terepet is elrendezték, a vá­rosatyák úgy döntöttek, személyi tulajdonba adják el az itt felépülő lakásokat. Amint azt Zuzana Bob- ríkovától, az önkormányzat szóvi­vőjétől megtudtuk, a lakáseladás feltételeiről a magisztrátus ma 15 órai kezdettel tájékoztatja a nyilvá­nosságot, vagyis azokat, akiket ér­dekel a tervezett Bernolák utcai la­kások megvétele. A szóban forgó lakások négyzetméterenkénti vé­telára 20-22 ezer korona lesz, ami azt jelenti, az egyszobás lakásért 820 ezer, a kétszobásért 1 miihó 350 ezer, a háromszobásért 1 mil­lió 800 ezer koronát kell majd fizet­ni. A piaci árakat tekintve Kassán ez tekinthető a legalacsonyabb ár­szintnek. A szóvivő hangsúlyozta, a beruházáshoz a város négy banktól kedvező hitelnyújtási ajánlatot is kapott. Csakhogy ezeket a lakáso­kat nyilván nem azok fogják meg­vásárolni, akik bérlakásra kiutalá­sát kérvényezték, nekik ugyanis nem telik ingadanvásárlásra. A kér­dés az, marad-e remény, és meddig kell még várniuk, hogy lakáshoz juthassanak. Zuzana Bobríková ez­zel kapcsolatban hozzátette, a Téhányi-lakótelepen tervezik a la­kásépítés folytatását, de előbb a ki­szemelt terület tulajdonjogi kérdé­seit kell rendezniük. A Zichy-sorozattal gazdagodik a Madách-kastély Az ember tragédiája leghíresebb illusztrációi ✓ SZÁSZI ZOLTÁN Alsósztregova. Az október el­sején megrendezendő Madách Napok kiemelkedő eseményeként pénteken délután 15 órakor nyílik meg Alsósztregován a Madách- kastélyban Az ember tragédiája leghíresebb illusztrációiból válo­gatott állandó tárlat. A Zichy Mi­hály által készített, húsz nagymé­retű képből álló metszetsorozat másolatai a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának gyűjtemé­nyét gyarapítják, a Zichy Alapít­vány és Zichy Mihály dédunokája, Csicsery-Rónay István ajándéka­ként. A múzeumnak egyedül a ké­pek újranyomási és a kiállítás elő­készítésének költségeit kellett áll­nia. Az újranyomást azon a külön­leges nyomógépen végezték a Zichy Alapítvány és Csicsery- Rónay István felügyelete alatt, amelyen Szász Endre, világhírű grafikusművész is dolgozott. A tárlat megnyitója része annak a szlovákiai Alsósztregován pénte­ken és a magyarországi Csesztvén szombaton megrendezendő Ma­dách Napoknak, amelyet Madách Imre halálának 140. évfordulója alkalmából szerveztek meg. A két­napos rendezvény pénteken dél előtt 11 órakor kezdődik Erik Podlipná Madách által ihletett szlovák nyelven írt művének be mutatásával. A tragédiáról N.Tótl Anikó tart elemző előadást, maji megnyitják a Zichy-illusztrációk ból készült kiállítást. A megemlé kezés Madách Imre sírjánál ko szorúzással fejeződik be. „Az ember tragédiájához ké szült sorozat Zichy Mihály, a XIX századi magyar grafikusművésze egyik legnagyobb alakjának mun kája talán a legismertebb illuszt rációja a drámának. Az alkotó át érző és megjelenítő képesség! szuggesztív hatással bír a nézőre A Madách-kastélyban október vé géig tekinthető meg a tárlat, in nen Pozsonyba szállítjuk az anya got, ahol a Szlovákiai Magyar Kul túra Múzeumában lehet majc megtekinteni. Gyarapodik a mú zeumunk, a Madách-kastélybar október elsejétől az állandó iroda lomtörténeti és a Madách Imre életét bemutató kiállítás melleti Zichy Mihály, Kass János és Nag) Zoltán művei is várják a látogató­kat” - tájékoztatott Jarábik Gabri­ella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója. Arannyal, ezüsttel, drágakövekkel díszített kegytárgyak Még egy napig megtekinthető a kiállítás KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. Csütörtökön 17 óra­kor zárul az In nomine Patris című nagyszabású kiállítás a Rozsnyói Bányászati Múzeum galériájában. A látványos kiállítást a Szűz Mária Mennybemenetele tiszteletére fel­szentelt gótikus katedrális 700 éves évfordulójára rendezte a mú­zeum a rozsnyói katolikus plébáni­ával és püspökséggel együttmű­ködve. A nyilvánosság által eddig még nem látott műkincsek, arany­nyal, ezüsttel, drágakövekkel díszí­tett miseruhák, kelyhek, a rozsnyói Kálvária-templom néhány meg­mentett szobra, harangja, és más szakrális kiegészítők láthatók. Ki­állították II. János Pál pápa rozs­nyói szertartása alkalmával viselt miseruháját és áldozati kelyhét is, amelyeket a rozsnyói püspökség­nek ajándékozott. A tárlat egyik ré­sze a katedrális múltjáról és jelené­ről szól, egy másik helyiségben pe­dig a rozsnyói katedrális és püs­pökség néhány nagy alakjának portréja és a róluk szóló dokumen­tumok valamint tárgyak láthatók. II. János Pál pápa miseruhája és áldozati kelyhe is megtekinthető (Szabó Ottó felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents