Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-25 / 222. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szivesjó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL ” (AranyJános) 2004. szeptember 25., szombat 8. évfolyam 37. szám Az integrált, védett házak lényege, hogy a fogyatékos intézeti felnőtt gyerekeket legalább átmeneti időszakokra közösségbe helyezik, segítve ezzel beilleszkedésüket „Csak a saját életünket akarjuk élni...” egyhetes turnusokban váltják egymást a vághosszúfalui lakásban. Tulajdonképpen egyhetes kirándulásokra jönnek ide, de decembertől az úgynevezett integrált védett ház program keretében legalább fél évet tölt itt egyfolytában négy fogyatékos fiatal.” Azt is elárulta, hogy ez a mostam próbaidő az intézet számára teljesen ingyenes, mert a költségeit az Egy órát a gyermekekért (Hodina det’om) mozgalom téríti. Decembertől pedig az itt lakók saját rokkantnyugdíjukból fizetik majd a lakbért. A kövecsesi szociális otthonnak 63 állandó lakója van, mindannyian fiúk, illetve férfiak, közülük kb. 25- en felelnének meg arra, hogy a védett házban lakjanak, ők váltják majd egymást benne. Tavalyról már van hasonló tapasztalatuk, amikor a szomszédos Sopomyán laktak hasonló módon egy családi házban. Közvetlenek és kedvesek „Ha valaki megkérdezi, hogy megéri-e ez ezeknek a gyerekeknek, arra csak kérdéssel tudunk válaszolni: és megéri a tengernél nyaralni a szép emlékekért?!” - mutat rá a kezdeményezés lényegére az igazgatónő. - Először akkor döbbentünk rá, mit tud kihozni a gyerekekből az új környezet, amikor egy pályázatnak köszönhetően négy gyerekkel Olaszországban nyaralhattunk. Ott saját magunk láttuk el magunkat, főztünk, amiben a gyerekek is segítettek, mi pedig ott tapasztaltuk, hogy mi mindenre képesek, amit itthon, az intézetben nem is sejtettünk. Nemcsak a főzésnél tüsténkedtek, edényt mosogattak, mindenből igyekeztek kivenni a részüket. Olyan gyerekről, aki az otthonban a legügyesebbek közé tartozott, ott kiderült, hogy nem is annyira. Ezzel szemben az, aki itthon visszahúzódó, csöndes volt, ott, az új körülmények között bontakozott ki és mutatta meg, milyen ügyes.” Kérdésemre az egyik nevelőnő elárulta, hogy amikor először költöztek be tavaly a sopornyai védett házba, bizonyos félelmeik is voltak, hogy a lakosok hogyan fogadják majd őket. „Eleinte előfordult, hogy ujjal mutogattak ránk: na ezek azok az intézetlek. De a mi gyerekeink olyanok, hogy ők kezKözel három hete különös kis társaság jelent meg a Vágsellye melletti kisközségben, Vághosszúfalun. Szeptember hatodika óta az itteniek gyakran találkozhatnak az utcákon három fiatalemberrel, egyiküket kerekes széken tolja valamelyik társa, és mindig egy nevelő kíséretében járnak sétálni vagy bevásárolni. GAÁL LÁSZLÓ Ők Karolko, Robertko és Pefko. Kísérőik csak így, becézve szólítják őket, mert habár mindannyian elmúltak húszévesek, szellemileg a gyermek szintjén maradtak. Mindannyian a kövecsesi Fogyatékosok Szociális Intézetének neveltjei, akik átmenetileg laknak Vághosz- szúfalun. A falu főterétől és a templomtól egy kőhajításnyira álló, községi tulajdonban lévő házban nemrég még orvosi rendelő és könyvtár működött. Az akupunktúrás kezeléssel foglalkozó doktor már korábban elköltözött, nemrég pedig a községi könyvtárat is átköltöztették a régi kultúrházhoz hozzáépített új szárnyba, így a ház üresen maradt. Az innen mindössze hat kilométerre lévő kövecsesi szociális otthon igazgatója, Mária Tóthová az intézet egyik hosszúfalui alkalmazottjától hallott a megüresedett házról, és azonnal felkereste Izsóf Róbert polgármestert, hogy rábeszélje, hadd használják ki a megüresedett épületet úgynevezett integrált, védett házként annak a projektumnak a megvalósítására, amelynek lényege, hogy az intézeti gyerekeket legalább átmeneti időszakokra falusi közösségbe helyezik. Nem volt szükség nagy rábeszélésre, a polgármester azonnal segítő kezet nyújtott, és beleegyezett, hogy a volt könyvtárat és rendelőt lakássá alakítsák át. Házavatás Amikor szeptember 7-én a polgármester társaságában megérkeztünk a védett ház ünnepélyes avatására, egy szerényen berendezett, de lakályos kis otthon képe tárult elénk. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk, az első lakók a folyosón üdvözölték a polgármestert, az egyébként tolószékben közlekedő Karolko a szőnyegen ülve üdvözölte a vendéget, Robertko pedig ajándékot nyújtott át neki, egy kerámia fali díszt, amit a kövecsesi otthonban maguk a neveltek készítettek. A polgármester sem jött üres kézzel, a falut bemutató kétnyelvű könyvecskét meg képeslapot hozott, amit a fiúk majd elküldhetnek a szüleiknek, hadd lássák ők is, müyen szép helyen „nyaral” a gyermekük. Pezsgőbontásra is sor került, a fiúk alkohol- mentes gyerekpezsgővel koccintottak, az igazgatónő pedig elmondta, hogy tulajdonképpen miért is vannak ők itt. „Egy, Az életünket akarjuk élni (Svoj zivot chceme zif) elnevezésű tervezet folytatása ez az itteni kezdeményezés. Ez afféle próbaidő, amikor a kövecsesi otthon lakói közül hárman-hárman Robert saját készítésű ajándékot adott át a polgármesternek (mögötte kék kosztümben Mária Tóthová igazgatónő) A fiúk gyerekpezsgővel koccintottak a találkozás örömére (Szőcs Hajnalka felvételei) deményezik az ismerkedést, odamennek az emberekhez, bemutatkoznak, elmondják, kik ők, és elmondják, mennyire örülnek, hogy most ilyen szép helyen lehetnek, így aztán az emberek is másképpen néznek rájuk, messziről köszönnek, az üzletben már ismerősként fogadnak.” Önállóak Itt Vághosszúfalun is az élelmiszerüzlet elárusítónői voltak az első ismerőseik, mert ahogy idekerültek, reggel elmentek a nevelőnővel bevásárolni. Reggelit meg ebédre- valót vesznek, itt ugyanis nem lesz szakácsnő, mint a kövecsesi intézetben, a nevelőnő segítségével maguk gondoskodnak a saját ellátásukról. A főzésben segítenek a nevelőnőnek, maguk takarítanak, idővel a ház melletti udvart is rendbe teszik, és talán egy kis konyhakertet is művelhetnének majd. A fiúk állandó felügyelet alatt állnak, reggeltől este hatig egy nevelő, éjszakára pedig egészségügyi alkalmazott van velük. Mindjárt az első napon az egész falut bejárták, és elárulták, hogy a legjobban a templom tetszik nekik. Azt is mindjárt megérdeklődték, hogy mikor szoktak itt misét tartani. Nagyon örülnek, hogy itt majd akár hetente többször is elmehetnek szentmisére. Kövecsesen nincs templom, onnan csak néha jártak be a hét kilométerre fekvő Sopornyára, vagy a plébános úr jött az intézetbe, és ott tartott nekik istentiszteletet. Itt Vághosszúfalun pedig alig száz méterre van a templom a lakásuktól. A fiúknak a falusi környezet is élményt jelent, örömmel újságolták, hogy reggel kakaskukorékolásra ébredtek, napközben meg kacsahápogás hallatszik be a lakásba. Itt majd sportolhatnak is, a faluban működik egy asztaliteniszklub, és a polgármester megígérte, hogy beajánlja oda őket. Az igazgatónő pedig egy kiállítást szeretne rendezni, amelyen a kövecsesi intézetben készített tárgyakat mutatnák be. Ott ugyanis alkotó munkát is végeznek a neveltek, még cserépégető kemencéjük is van, és agyagból is készítenek különféle dísztárgyakat. A vághosszúfalui védett ház lakói kövecsesi társaikkal együtt kultúrműsorral is szeremének kedveskedni a falubelieknek. Remélik, hogy az itt élők befogadják őket, mert nekik nagyon sokat jelent, hogy üyen közösségben élhetnek, hiszen eddig az intézet többé-kevésbé zárt világában teltek napjaik. Pedig, mint bárki másnak, nekik is szükségük van a tágabb emberi környezetre. A polgármestert nagy örömmel fogadták a ház új lakói Az emberiség ismét kitett magáért, ez a 21. század vívmánya, még akkor is, ha az önimádás műfaját a görög mondákban bizonyos Narcissus már jóval előbb megalapozta Idegen istenek, avagy hogy szerezhetünk még vastagabb bőrt a..., az arcocskánkra M. CSEPÉCZ SZILVIA A tízparancsolat annak a szövetségnek a törvénye, amelyet Isten a Sinai-hegyen kötött népével (Kiv 20). A Mózesre bízott kőtáb- lák részint az Isten és az emberek, részint pedig az emberek egymás közötti kapcsolatát rendezik. Máig ható érvényességgel, s mindenféle vallástól függetlenülve. Ez nem „belemagyarázás”, gondoljunk például az ötödik parancsolatra - Ne ölj! -, ami hívő és istentagadó ember számára egyaránt egyértelmű. Az másik kérdés, hogy az emberek „Isten nevében” is nyugodtan gyilkolásszák egymást. A hiba nem a kőtáblákban van... Nekem viszont pont ennek kapcsán jut az első parancsolat is egyre gyakrabban az eszembe, az, amivel a zsidókon és a keresztényeken kívül más nemigen szokott törődni: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Mert elgondolkodtató, hogy ugyan kinek, miféle istennek is „szolgál” manapság az emberiség tekintélyes hányada. Olvasom, hogy 2001-ben csupán az USA-ban 1,6 millióan igyekeztek botulinum-injekcióval leküzdeni arcbőrük ráncosodását, olvasom, hogy a német televízióban vadiúj valóságshow indul, amelyben a szépségsebészek a jelentkező fiatalok arcát élő egyenesben operálják majd át kedvenc sztárjaik képére... Nincs tehát lehetetlen többé, akárkiből lehet Brad Pitt vagy Briteney Spears fejű lény, aki reggelente majd boldogan borotválkozhat- sminkelhet a tükör előtt. A francba a teremtés csodájával! Az emberiség ismét kitett magáért, ilyen még nem volt, ez a huszonegyedik század vívmánya, még akkor is, ha az önimádás műfaját a görög mondákban bizonyos Narcissus már jóval előbb megalapozta. Meg is kapta érte jutalmát az utókortól, egy teljes kórképet neveztek el róla. A narciz- mus az önmaga szépségében, erényeiben való tetszelgés, a túlzott önszeretet betegsége. De mi akkor a mások szépségében való öntetszelgés? Az „erényeket” ez esetben elhanyagolhatjuk, mert a belső értékeket vagy értéktelenségeket művi úton egyelőre (!) még nem sikerült átültetni egyik emberből a másikba. Szerencsére, de ki tudja meddig... Előbb megjelennek az utcán korunk szikével sokszorosított szépségideáljai, utána pedig a genetika és a vegyészet összefogásával akár már egy kis pirula segítségével is lehet személyiséget váltani. Habár ezt most rosszul gondoltam, hiszen a személyiséget mindenféle készítmény nélkül is prímán eltorzítja egy-egyjelszavakat, ideológiákat harsogó pártvezér, és - az eredeti témához visszatérve - akármelyik sztárocska saját tren- di életéről szóló bulvárnyilatkozata. Aminek követésével olykor milliós rajongótábor próbálkozik... De rendben, nem kell, hogy az idolokkal való lelki azonosulás igyekezete okvetlenül negatív legyen. A külsőt illetően viszont akkor sem vagyok képben. Mert mi a jó abban, ha arra ébredek, hogy úgy nézek ki, mint Madonna?! Esetleg, mint Susan Sarandon vagy Sigourney Weaver?! (Utóbbi két színésznőt tényleg kedvelem, de akkor is!) És hogyan szólítanám a sebész orvosomat? Teremtőmnek??? És hogyan szólítana engem az anyám? Avagy mi történik, ha én Dávid Ibolyának akartam látszani, ám egy orvosi malőr folytán Monika Benovát csinálnak belőlem?! Megengedem, a fiatal német - és ne legyenek illúzióink, ha ez bejön, hamarosan akár a magyar - jelentkezők is nyilván fiatal világsztárokat választanak majd arcmásul. Hogy az érintettek (prototípusok?) mit szólnak hozzá, az vélhetően csak az ingyenreklámért kapott pénz függvénye. (Nem hiszem, hogy Woody Allen például belemenne, de hát ki akar Woody Allennek látszani?) Jogi és etikai kérdés természetesen ezen kívül is akad jócskán, de egy Nagy Üzletben minden megoldható. Az azért érdekelne, hogy egy testben, pardon, egy testen mennyiszer lehet istenséget váltani. Hogy hány bőrt lehet húzni egyetlen arcra...
