Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-25 / 222. szám, szombat

„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szivesjó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL ” (AranyJános) 2004. szeptember 25., szombat 8. évfolyam 37. szám Az integrált, védett házak lényege, hogy a fogyatékos intézeti felnőtt gyerekeket legalább átmeneti időszakokra közösségbe helyezik, segítve ezzel beilleszkedésüket „Csak a saját életünket akarjuk élni...” egyhetes turnusokban váltják egy­mást a vághosszúfalui lakásban. Tulajdonképpen egyhetes kirándu­lásokra jönnek ide, de decembertől az úgynevezett integrált védett ház program keretében legalább fél évet tölt itt egyfolytában négy fo­gyatékos fiatal.” Azt is elárulta, hogy ez a mostam próbaidő az inté­zet számára teljesen ingyenes, mert a költségeit az Egy órát a gyermekekért (Hodina det’om) mozgalom téríti. Decembertől pe­dig az itt lakók saját rokkantnyug­díjukból fizetik majd a lakbért. A kövecsesi szociális otthonnak 63 ál­landó lakója van, mindannyian fi­úk, illetve férfiak, közülük kb. 25- en felelnének meg arra, hogy a vé­dett házban lakjanak, ők váltják majd egymást benne. Tavalyról már van hasonló tapasztalatuk, amikor a szomszédos Sopomyán laktak hasonló módon egy családi házban. Közvetlenek és kedvesek „Ha valaki megkérdezi, hogy megéri-e ez ezeknek a gyerekek­nek, arra csak kérdéssel tudunk vá­laszolni: és megéri a tengernél nya­ralni a szép emlékekért?!” - mutat rá a kezdeményezés lényegére az igazgatónő. - Először akkor döb­bentünk rá, mit tud kihozni a gye­rekekből az új környezet, amikor egy pályázatnak köszönhetően négy gyerekkel Olaszországban nyaralhattunk. Ott saját magunk láttuk el magunkat, főztünk, ami­ben a gyerekek is segítettek, mi pe­dig ott tapasztaltuk, hogy mi min­denre képesek, amit itthon, az inté­zetben nem is sejtettünk. Nemcsak a főzésnél tüsténkedtek, edényt mosogattak, mindenből igyekeztek kivenni a részüket. Olyan gyerek­ről, aki az otthonban a legügyeseb­bek közé tartozott, ott kiderült, hogy nem is annyira. Ezzel szem­ben az, aki itthon visszahúzódó, csöndes volt, ott, az új körülmé­nyek között bontakozott ki és mu­tatta meg, milyen ügyes.” Kérdésemre az egyik nevelőnő elárulta, hogy amikor először köl­töztek be tavaly a sopornyai védett házba, bizonyos félelmeik is voltak, hogy a lakosok hogyan fogadják majd őket. „Eleinte előfordult, hogy ujjal mutogattak ránk: na ezek azok az intézetlek. De a mi gyerekeink olyanok, hogy ők kez­Közel három hete különös kis társaság jelent meg a Vágsellye melletti kisköz­ségben, Vághosszúfalun. Szeptember hatodika óta az itteniek gyakran találkoz­hatnak az utcákon három fiatalemberrel, egyiküket kerekes széken tolja vala­melyik társa, és mindig egy nevelő kíséretében járnak sétálni vagy bevásárolni. GAÁL LÁSZLÓ Ők Karolko, Robertko és Pefko. Kísérőik csak így, becézve szólítják őket, mert habár mindannyian el­múltak húszévesek, szellemileg a gyermek szintjén maradtak. Mind­annyian a kövecsesi Fogyatékosok Szociális Intézetének neveltjei, akik átmenetileg laknak Vághosz- szúfalun. A falu főterétől és a templomtól egy kőhajításnyira álló, községi tu­lajdonban lévő házban nemrég még orvosi rendelő és könyvtár működött. Az akupunktúrás keze­léssel foglalkozó doktor már koráb­ban elköltözött, nemrég pedig a községi könyvtárat is átköltöztették a régi kultúrházhoz hozzáépített új szárnyba, így a ház üresen maradt. Az innen mindössze hat kilométer­re lévő kövecsesi szociális otthon igazgatója, Mária Tóthová az inté­zet egyik hosszúfalui alkalmazott­jától hallott a megüresedett házról, és azonnal felkereste Izsóf Róbert polgármestert, hogy rábeszélje, hadd használják ki a megüresedett épületet úgynevezett integrált, vé­dett házként annak a projektum­nak a megvalósítására, amelynek lényege, hogy az intézeti gyereke­ket legalább átmeneti időszakokra falusi közösségbe helyezik. Nem volt szükség nagy rábeszélésre, a polgármester azonnal segítő kezet nyújtott, és beleegyezett, hogy a volt könyvtárat és rendelőt lakássá alakítsák át. Házavatás Amikor szeptember 7-én a pol­gármester társaságában megérkez­tünk a védett ház ünnepélyes ava­tására, egy szerényen berendezett, de lakályos kis otthon képe tárult elénk. Nagyon szívélyes fogadta­tásban volt részünk, az első lakók a folyosón üdvözölték a polgármes­tert, az egyébként tolószékben köz­lekedő Karolko a szőnyegen ülve üdvözölte a vendéget, Robertko pedig ajándékot nyújtott át neki, egy kerámia fali díszt, amit a kövecsesi otthonban maguk a ne­veltek készítettek. A polgármester sem jött üres kézzel, a falut bemu­tató kétnyelvű könyvecskét meg képeslapot hozott, amit a fiúk majd elküldhetnek a szüleiknek, hadd lássák ők is, müyen szép helyen „nyaral” a gyermekük. Pezsgőbon­tásra is sor került, a fiúk alkohol- mentes gyerekpezsgővel koccintot­tak, az igazgatónő pedig elmondta, hogy tulajdonképpen miért is van­nak ők itt. „Egy, Az életünket akar­juk élni (Svoj zivot chceme zif) el­nevezésű tervezet folytatása ez az itteni kezdeményezés. Ez afféle próbaidő, amikor a kövecsesi ott­hon lakói közül hárman-hárman Robert saját készítésű ajándékot adott át a polgármesternek (mö­götte kék kosztümben Mária Tóthová igazgatónő) A fiúk gyerekpezsgővel koccintottak a találkozás örömére (Szőcs Hajnalka felvételei) deményezik az ismerkedést, oda­mennek az emberekhez, bemutat­koznak, elmondják, kik ők, és el­mondják, mennyire örülnek, hogy most ilyen szép helyen lehetnek, így aztán az emberek is másképpen néznek rájuk, messziről köszön­nek, az üzletben már ismerősként fogadnak.” Önállóak Itt Vághosszúfalun is az élelmi­szerüzlet elárusítónői voltak az első ismerőseik, mert ahogy idekerül­tek, reggel elmentek a nevelőnővel bevásárolni. Reggelit meg ebédre- valót vesznek, itt ugyanis nem lesz szakácsnő, mint a kövecsesi intézet­ben, a nevelőnő segítségével maguk gondoskodnak a saját ellátásukról. A főzésben segítenek a nevelőnő­nek, maguk takarítanak, idővel a ház melletti udvart is rendbe teszik, és talán egy kis konyhakertet is mű­velhetnének majd. A fiúk állandó felügyelet alatt állnak, reggeltől es­te hatig egy nevelő, éjszakára pedig egészségügyi alkalmazott van ve­lük. Mindjárt az első napon az egész falut bejárták, és elárulták, hogy a legjobban a templom tetszik nekik. Azt is mindjárt megérdek­lődték, hogy mikor szoktak itt misét tartani. Nagyon örülnek, hogy itt majd akár hetente többször is elme­hetnek szentmisére. Kövecsesen nincs templom, onnan csak néha jártak be a hét kilométerre fekvő Sopornyára, vagy a plébános úr jött az intézetbe, és ott tartott nekik is­tentiszteletet. Itt Vághosszúfalun pedig alig száz méterre van a temp­lom a lakásuktól. A fiúknak a falusi környezet is élményt jelent, öröm­mel újságolták, hogy reggel kakas­kukorékolásra ébredtek, napköz­ben meg kacsahápogás hallatszik be a lakásba. Itt majd sportolhatnak is, a faluban működik egy asztalite­niszklub, és a polgármester meg­ígérte, hogy beajánlja oda őket. Az igazgatónő pedig egy kiállítást sze­retne rendezni, amelyen a kövecse­si intézetben készített tárgyakat mutatnák be. Ott ugyanis alkotó munkát is végeznek a neveltek, még cserépégető kemencéjük is van, és agyagból is készítenek kü­lönféle dísztárgyakat. A vág­hosszúfalui védett ház lakói köve­csesi társaikkal együtt kultúrmű­sorral is szeremének kedveskedni a falubelieknek. Remélik, hogy az itt élők befogadják őket, mert nekik nagyon sokat jelent, hogy üyen kö­zösségben élhetnek, hiszen eddig az intézet többé-kevésbé zárt vilá­gában teltek napjaik. Pedig, mint bárki másnak, nekik is szükségük van a tágabb emberi környezetre. A polgármestert nagy örömmel fogadták a ház új lakói Az emberiség ismét kitett magáért, ez a 21. század vívmánya, még akkor is, ha az önimádás műfaját a görög mondákban bizonyos Narcissus már jóval előbb megalapozta Idegen istenek, avagy hogy szerezhetünk még vastagabb bőrt a..., az arcocskánkra M. CSEPÉCZ SZILVIA A tízparancsolat annak a szö­vetségnek a törvénye, amelyet Is­ten a Sinai-hegyen kötött népével (Kiv 20). A Mózesre bízott kőtáb- lák részint az Isten és az embe­rek, részint pedig az emberek egymás közötti kapcsolatát ren­dezik. Máig ható érvényességgel, s mindenféle vallástól függetle­nülve. Ez nem „belemagyarázás”, gondoljunk például az ötödik pa­rancsolatra - Ne ölj! -, ami hívő és istentagadó ember számára egyaránt egyértelmű. Az másik kérdés, hogy az emberek „Isten nevében” is nyugodtan gyilko­lásszák egymást. A hiba nem a kőtáblákban van... Nekem vi­szont pont ennek kapcsán jut az első parancsolat is egyre gyak­rabban az eszembe, az, amivel a zsidókon és a keresztényeken kí­vül más nemigen szokott törődni: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Mert elgondolkod­tató, hogy ugyan kinek, miféle is­tennek is „szolgál” manapság az emberiség tekintélyes hányada. Olvasom, hogy 2001-ben csupán az USA-ban 1,6 millióan igyekez­tek botulinum-injekcióval leküz­deni arcbőrük ráncosodását, ol­vasom, hogy a német televízió­ban vadiúj valóságshow indul, amelyben a szépségsebészek a je­lentkező fiatalok arcát élő egye­nesben operálják majd át ked­venc sztárjaik képére... Nincs te­hát lehetetlen többé, akárkiből le­het Brad Pitt vagy Briteney Spears fejű lény, aki reggelente majd boldogan borotválkozhat- sminkelhet a tükör előtt. A franc­ba a teremtés csodájával! Az em­beriség ismét kitett magáért, ilyen még nem volt, ez a huszon­egyedik század vívmánya, még akkor is, ha az önimádás műfaját a görög mondákban bizonyos Narcissus már jóval előbb meg­alapozta. Meg is kapta érte jutal­mát az utókortól, egy teljes kór­képet neveztek el róla. A narciz- mus az önmaga szépségében, erényeiben való tetszelgés, a túl­zott önszeretet betegsége. De mi akkor a mások szépségében való öntetszelgés? Az „erényeket” ez esetben elhanyagolhatjuk, mert a belső értékeket vagy értéktelen­ségeket művi úton egyelőre (!) még nem sikerült átültetni egyik emberből a másikba. Szerencsé­re, de ki tudja meddig... Előbb megjelennek az utcán korunk szi­kével sokszorosított szépségide­áljai, utána pedig a genetika és a vegyészet összefogásával akár már egy kis pirula segítségével is lehet személyiséget váltani. Ha­bár ezt most rosszul gondoltam, hiszen a személyiséget mindenfé­le készítmény nélkül is prímán el­torzítja egy-egyjelszavakat, ideo­lógiákat harsogó pártvezér, és - az eredeti témához visszatérve - akármelyik sztárocska saját tren- di életéről szóló bulvárnyilatko­zata. Aminek követésével olykor milliós rajongótábor próbálko­zik... De rendben, nem kell, hogy az idolokkal való lelki azonosulás igyekezete okvetlenül negatív le­gyen. A külsőt illetően viszont ak­kor sem vagyok képben. Mert mi a jó abban, ha arra ébredek, hogy úgy nézek ki, mint Madonna?! Esetleg, mint Susan Sarandon vagy Sigourney Weaver?! (Utób­bi két színésznőt tényleg kedve­lem, de akkor is!) És hogyan szó­lítanám a sebész orvosomat? Te­remtőmnek??? És hogyan szólí­tana engem az anyám? Avagy mi történik, ha én Dávid Ibolyának akartam látszani, ám egy orvosi malőr folytán Monika Benovát csinálnak belőlem?! Megenge­dem, a fiatal német - és ne legye­nek illúzióink, ha ez bejön, hama­rosan akár a magyar - jelentke­zők is nyilván fiatal világsztáro­kat választanak majd arcmásul. Hogy az érintettek (prototípu­sok?) mit szólnak hozzá, az vél­hetően csak az ingyenreklámért kapott pénz függvénye. (Nem hi­szem, hogy Woody Allen például belemenne, de hát ki akar Woody Allennek látszani?) Jogi és etikai kérdés természetesen ezen kívül is akad jócskán, de egy Nagy Üz­letben minden megoldható. Az azért érdekelne, hogy egy test­ben, pardon, egy testen mennyi­szer lehet istenséget váltani. Hogy hány bőrt lehet húzni egyetlen arcra...

Next

/
Thumbnails
Contents