Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-25 / 222. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ CRONICA ROMANA Furcsa látogatásoknak nevezte a magyar politikusok gyakori erdélyi utazásait és követelte „a magyar hivatalos személyek semmivel sem indokolt romániai magánlátogatásainak megritkítását” a bukaresti újság. A magát nemzeti információs napilapnak meghatározó, szélsőségesen nacionalista, magyarellenes hangokat megütő román újságnak az adott alkalmat a mostani kirohanásra, hogy előző nap Veszélyes precedens feleimmel hírt adott arról, Valér Dorneanu, a román képviselőház elnöke október elsején Szatmárnémetiben találkozik Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés elnökével, aki hivatalos látogatást tesz Romániában. A román lap megkérdőjelezte a látogatás hivatalos jellegét, miután az utazás nem érinti az ország fővárosát, és magyarázatot követelt „a látogatás céljáról olyan körülmények között, amikor az (csak) Erdélyre szorítkozik”. A lap vezércikkét szignáló lapigazgató, Rázván Voncu felrója a bukaresti hatalomnak, hogy 1989 óta Magyarországgal szemben „egyfajta furcsa vazallusi magatartást és naivitást tanúsít”, majd arra figyelmeztet, hogy Románia képviselői a magyar hivatalos személyek túl gyakori erdélyi útjainak eltűrésével, tudatlanságból vagy egyéb okból hozzájárulnak „olyan nemzetközi kép kialakításához Erdélyről, mintha az valamilyen komplementer terület lenne, amely fölött Románia és Magyarország valamiképpen megosztja fennhatóságát és szuverenitását”. Ezért a szerző követeli „a magyar hivatalos személyek semmivel sem indokolt magánlátogatásainak megritkítását”. A cikk szerzője szerint „bárki van is hatalmon Budapesten, a diverzió, amelynek tárgya a mi Transsylvaniánk, folytatódni fog”. A Croni- ca Rontana vezércikkírója szerint ha sűrűn találkoznak az ő létjogosultságukat meg- kérdőjelezőkkel, azzal gyakorlatilag legitimálják őket. Hajtóvadászat (Elek Tibor rajza) HÉTVÉG(R)E Kis meg nagy maffiózók Szlovákia a héten ismét bekerült a Guinness-rekor- dok könyvébe, márpedig ez az ország kevés dolgot szeret ennél jobban; rekordokat gyártani, hogy észrevegyék végre. HOLOP ZSOLT Ez a rekord azért mégis elég szomorú, mert egy ötéves kislány a főszereplője, aki valószínűleg minden idők legfiatalabb résztvevője lett egy rablótámadásnak. Valahol Európában. Konkrétabban a Rima- szombati járásban, ahol nem sokkal idősebb testvéreivel rátört egy férfira, elverték és elvették a pénzét, amelyet a házban találtak. Kérdés, mit csinálnak ilyenkor a szülők. Hirtelen két lehetséges válasz jut eszembe: ők éppen másfelé portyáz- tak vagy odahaza várták, mit hoznak a gyerekek. Azért van remény, mert a kicsi jövőre már iskolába járhat, elég ügyes, és már az alsó tagozaton is van hittanóra, a szülei szociális támogatást kaphatnak, ő meg ebédet, ha egy kicsit igyekszik és nem lóg sokat. De talán ennyi nem lesz elég. A legfrissebb statisztikák szerint tíz bűncselekményből egyet fiatalkorú követ el, nem tudom, hogy ez Guinness-rekord-e. Azért a rendőrség sem aludt a héten, egészen vakmerő és megdöbbentő akcióba fogott. Útszéli hangnemet ütött meg az alvilággal, kimondottan a böhöm nagy terepjárókat és luxuskocsikat állították le, csuklyában, gépfegyverrel. Olyan megelőző jelleggel, hátha találnak valamit a csomagtartóban. Nem tudom, meddig tűrheti ezt az alvilág. A végén még megéljük, hogy 100-as Skodával járnak majd a maffiózók? Micsoda színvonal. A parlament az egészségügyi reformtól volt hangos, az ellenzék szerint a kormánypártok simán korrumpálták a függetleneket. (Az is bolond, aki nem lesz ma független képviselővé Szlovákiában.) Ivan Simko most ugyanott tart, mint tavaly. Dzurinda kiutálta az SDKÚ-ból, most meg Martináková mondja neki, hogy ki kellene lépnie a Szabad Fórumból, mert az már túlságosan független magatartás volt, hogy megszavazta Zajac törvényeit. Simko viszont azt mondja, ő ezt már 2002-ben megígérte a választóknak. Hálásak is. A reformról Zajac a legjobbakat, Fico a legrosz- szabbakat mondja, mi mást tehetne, ellenzékben van. (Igaz, a Smer egyik képviselője is megszavazta a törvényeket, de őt majd hamarosan kizárják vagy orvoshoz küldik.) Biztosan a kettő között lesz valami, ezt majd a betegek mondják meg. A törvényeket még Gasparovic elnöknek is alá kell írnia, Fico már csavargatja is a kezéből a tollat kifele. Egyébként teljesen oda van tőle (hiszen ő is támogatta), letelt az első száz nap, és ilyen jó elnöke még nem volt Szlovákiának, mondja, hát egy csuda ez az ember. Gasparovicnak valóban nagyon jó nyara volt: már mint köztársasági elnök nyaralt külföldön, aztán bejárta egész Szlovákiát, számtalan lókiállításon, autóversenyen, focimeccsen, sörfesztiválon vett részt, még egy diszkóban is előtáncolt, szóval tényleg szép volt ez a nyár, bár kicsit sokat esett az eső. Most éppen New Yorkban volt, vitte az asszonyt is, és az ENSZ-ben elmondta a véleményét a világpolitikáról meg úgy általában minden nagy dologról, ami eszébe jutott. Na és Meciar is kezd észhez térni az elnökválasztási vereség után, a héten már tartott egy nagygyűlést, mindössze háromszáz néző előtt. Hol vannak a régi szép idők? Meciar is kezd észhez térni az elnökválasztási vereség után. HETI GAZDA(G)SÁG Meglepetések hete a pozsonyi parlamentben TUBA LAJOS Egyeden szavunk sem lehet. Két héttel ezelőtt alig akadt volna valaki, aki fogadni mert volna arra, hogy a kisebbségben levő kormánykoalíció befejezi ambiciózus reformprogramját. Erre a héten minden reformok réme, világszerte kormányok bukásának oka, az egészségügy átalakítása úgy csusszant keresztül a parlamenten, mintha csak a tánciskolák tananyagának megváltoztatásáról lenne szó. Indul tehát a nagy kísérlet. Ezzel Ivan Miklós után Rudolf Zajac a második szlovák politikus, aki a reformjaival ismeretlen vizekre evezett. Az már nyilvánvaló, hogy egy-két évtized múltán mindkettőjüket tanítani fogják az egyetemeken. Egyelőre csak az nem biztos, hogy pozitív példaként vagy elrettentésként. Mindannyiunk közös érdeke, hogy emléktáblát kapjanak és tucatjával válogathassanak az előadói meghívások között. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a kísérletek sikerültek, a gazdaság fellendült, az egészségügy pedig gatyába rázódott. A héten véget ért vitában érdekes volt figyelni a prioritásokban levő különbséget. Míg a közvéleményt a térítések bevezetése izgatta, addig Zajac elsősorban a kórházak és az egészségbiztosítók részvénytársasággá alakítására összpontosított. Egyelőre mindkét témában érdekes kompromisszum született. A fizetést illetően a törvénybe csak az ingyenes kezelésekkel kapcsolatos diagnózisok kerültek be. Zajacnak sikerült kibekkelnie, hogy ez kiegészüljön a lista másik felével. így a térítéseket kormányrendeletben szabályozzák majd, kormánypárti képviselők nyilatkozatai alapján sejthető, hogy ez a választásokig nem készül el. Igaz, a jövő év elejétől megpumpolják a nulla adóalappal rendelkező kisvállalkozókat és a magas keresetűeket, de legalább az állam is többet vállalt. Vagyis a rendszerbe jó pár milliárddal több kerül, a kérdés az, képes lesz-e ezt is elpazarolni, mint ahogy tette az eddigi adósságfelszámoló programok pénzével. Ezért is érthető Zajac nagy igyekezete a kórházak és az egészségbiztosítók részvény- társasággá alakításával kapcsolatban. A képlet tulajdonképpen egyszerű: ily módon minden ilyen intézményre a Kereskedelmi Törvénykönyv vonatkozik. Nincs tehát többé védelem a végrehajtó és a csődbiztos elől, vagyis az a kórház, amelyet a környéken egyszerűen csak mészárszékként emlegetnek, csakhamar lehúzhatja a rolót, a páciensek ezentúl oda mennek kezeltetni magukat, ahol megbíznak a színvonalban. Persze, ebben rejlik a rendszer hátulütője is, hiszen ma nehéz megmondani, miként fognak létezni a nem túl gazdag régiók egészség- ügyi intézményei. Végül is az ellátás egyetlen eddigi piaci elemét, a gyógyszertárakat vizsgálva megállapíthatjuk, eddig még Északke- let-Szlovákiát sem rázta meg semmilyen bezárási hullám. A hét eleji parlamenti földrengés után szinte már elsikkadt a hír, hogy csütörtökön a képviselők ezt megfejelték a fiskális decentralizáció jóváhagyásával. Ez nemes egyszerűséggel annyit jelent, tízéves kínlódás után az önkormányzatok végre anyagi szempontból is önálló életet kezdenek élni. Ennek nem mindenki örül, hiszen sokkal könnyebb arra hivatkozni, hogy az állam nem ad pénzt. Most meg majd azt kell mondani, azért nincs forrás, mert nem merik kivetni a helyi adókat. Ez ugye, sokkal kellemetlenebb. Egyébként pedig szép csendben, de feltartóztathatatlanul ezzel is új korszak kezdődik. A kis községek a jelenlegi, nem kifejezetten adminisztrációs szerénységnek nevezhető felállásban már nem sokáig húzzák. Az elkövetkező évek az integrálódáséi lesznek, még ha ezt sokan maguknak sem merik bevallani, nem hogy a lakosoknak. Tessék tehát kóstolgatni a témát, Hannibál már a kapuk előtt áll. VENDÉGKOMEMNTÁR Akció a rendelőben BODNÁR GYULA El kell ismerni, ebbe a Rudolf Zajacba szorult valami a buldog természetéből. A rendszerfordulat óta talán az első egészségügyi miniszterünk - egyáltalán miniszterünk -, aki nyomban a színre lépése után nem holmi múló szerelmet ígérő divatos politikai slágerekkel, hanem kemény, a szolidaritás elvét, a szociális érzékenységet is nélkülözni látszó gyors intézkedésekkel, egyszersmind reformelképzelésekkel rukkolt elő. És két évig tartó csata után szerdán győztesen hagyta el a parlamentet. Győzelmének értékéből mit sem von le, hogy csomagja vándorpolitikusok, valamint a nagy ellenfél, Robert Fico Smer nevű táborába tartozó Bohumil Hanzel igen szavazatával ment át, akire azon nyomban rá is támadt a főnöke. Engem azonban ennél jobban érdekel, vajon nekünk, mezei betegeknek lesz-e okunk akárcsak képzeletben hálálkodnunk, nem csak Hanzelnak. Zajac azt mondja, eltart egy-két évig, amíg érzékelhető lesz a javulás, nem lehet egy nap alatt rendbe hozni, amit az elmúlt évtizedekben leromboltak, tehát kevéske türelem még, és megszépülnek a kórházak, harmónia uralkodik el az egészségügyben, melyre a korrupció árnyéka sem vetül majd oly sötéten. Ebből akár kiolvashatnám, a páciens paraszolvencia nélkül is olyan színvonalas ellátásban részesül ezután, hogy már-már kényelmetlen lesz számára, körbeugrálják rendelőben, kórházban, csak arra a kérdésre nincs egyelőre pontos válasz, mennyibe kerül majd mindez neki. Mégha a diagnózis megállapítása minden esetben ingyenes lesz is, az a bizonyos húsz-húsz korona, melyet Zajac feltűnése óta az orvosnál, illetve receptenként a gyógyszertárban - piszkosul kifundált alapon - kell fizetnünk, ugyanúgy az az ötven korona, melyet egynapi kórházi benntartóz- kodásért számláznak ki, továbbá a mentősnek fizetendő szállítási díj, valamint több korlátozó intézkedés arra utal, ne legyenek illúzióink. De Bastmák Tibor, az MKP képviselője is a következőket nyilatkozta a minap: „Az egész reform alapja, hogy a diagnózis felállítása ingyenes, csak a kiegészítő egészségügyi szolgáltatásokért kell fizetni. A diagnózist az orvosnak ismertetnie kell a beteggel, akit tájékoztatnia kell arról is, mennyibe kerül a kezelés. Ez alapján a beteg eldöntheti, hogyan és - halasztható kezelés esetén - mikor akarja kezeltetni a betegséget. A pénz útja nem mindig egyenes, egy része útközben eltűnik. A reform legálissá és nyilvánossá teszi a pénz útját, nem kell az orvos zsebébe száz, kétszáz, ezer koronát dugni, az orvos egyenesen megmondhatja, ez a kezelés ennyibe fog kerülni.” No (vendég) comment. Illetve ott egye meg a fene a fekélyemet, szépen gyarapodó vesekövemet, a fogaimat meg duplán. Legalábbis addig várok a kezelésükkel, amíg meg nem találják az egészségügy felé vezető úton eltűnt pénzmüliárdokat, amely összegben néhány koronám nekem is ott van (volt?), különösen, hogy amióta dolgozom, közel négy évtizede, hadd kopogjam le, mindössze cirka két hónapig öltöttem magamra betegpizsamát. Megtalálásukra persze semmi esély, ám akció még lehet. Akciós kezelés, negyedáron. Esetleg ingyen, pontosabban az egészségbiztosítóm révén. Az alkotmány betűje szerint. Ez persze inkább csak tréfa a kompromisszumot, párbeszédet azért nem elvető Zajac törvénylistájának tükrében, mely listáról a jövő mondja majd meg azt is, sikerült-e véget vetni az - egészségügyben valóban tapasztalható pazarlásnak, visszaéléseknek, ugyanakkor teret nyerni a betegségek megelőzésének. JEGYZET művelt másnap az ő nagy műgonddal megszerkesztett kérdésével, az már mégiscsak több a soknál. Készült is ám a nagy visszavágóra. Arra, hogy majd megregulázza a média rendetlen száját. A héten ismét szólásra, illetve kérdésre emelkedett. És ismét kitett magáért, nem is egy, hanem négy kérdéssel. Szerinte a sajtó nagyon lezserül bánik az Ondrias-kérdésekkel, sőt, viccelnek vele. Megkérdezte tehát a miniszterelnököt: vajon ezt azért teszik, mert Dzurindának szolgálnak? És a kormányfő? Értelmetlennek nevezte Ondrias kérdését. És hogy manapság a sajtó szabad, ami neki nagyon tetszik, pedig sokszor írnak róla csúnya dolgokat. Ondrias pártja viszont a szocializmusért küzd, amelyben a sajtó szolgálhat egy pártnak. S erről itt, ezen a tájon van némi fogalmunk. Sajnos. S hogy adja ki a képviselő úr sokatmondó kérdéseit kötetben, mondta Dzurinda. A kommunista ismét duzzog. Mert hogy nem veszik őt komolyan, és a saját pénzén kellene kiadnia kérdéseit, ha megfogadná a miniszterelnök tanácsát. Dzurinda szerint viszont az anyagi sikere ilyen —- műnek biztos. Lehet, hogy az őszi könyvpiac egyik slágere lenne: Ondrias elvtárs megválaszolatlan kérdései, két kötetben. Ha egy elvtárs kérdez POLÁK LÁSZLÓ Kérdezni tudni kell, mondhatja most meglehetősen önelégülten Karol Ondrias kommunista képviselő. A kérdések parlamenti órájában rövid időn belül másodszor csillogtatta meg ragyogó tehetségét, mindjárt négy kérdést is feltett. És igazán nem volt szép a miniszterelnök úrtól, hogy elpoénkodta a válaszokat. Azt firtatta például Ondrias, tudja-e a kormányfő: hány tudós hagyta el a tudomány mezejét, és hány nő vált prostituálttá? Tény, ami tény, érdekes logikára vall, ahogy összekapcsolta a két jelenséget, a tudósok rossz helyzetét és a legősibb mesterség intenzív fejlődését. Dzurinda persze ezt az „egy kérdésben két kérdés”-t óvatosan megkerülte, amikor azt mondta, hogy: boldog az a párt, amelynek ilyen problémái vannak. A válaszból a kommunista párt természetesen arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnöknek halvány lila gőze sincs arról, menynyi az örömlány és mennyi a tudós. És az ő cinikus válasza még csak hagyján, de amit a sajtó
