Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-14 / 213. szám, kedd

EURÓPAI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Pénteken rajtol az élvonalbeli jégkorongbajnokság Jóval több nézőt várnak ÜJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Négy nappal a jégko­rong ST Extraliga rajtja előtt a bajnokságot irányító Pro Hokej Rt. képviselői és az élvonal egyes csapatainak klubvezetői tartottak hivatalos sajtótájékoztatót. Vladi­mír Pastinsky, a Pro Hokej igazga­tója szerint még vonzóbb lesz az idei bajnokság, hiszen a pontva­dászat elején - az NHL-rajtig - több tengerentúlon profiskodó hokis is jégre lép az Extraligában. Éppen ezért jóval több szurkolót várnak a lelátókra, mint tavaly (az elmúlt idényben 80 ezerrel emelkedett a nézőszám!). Újdonságnak számít, hogy va­lamennyi helyszínen kamerákat szereltek fel, s az egyes meccsek­ről DVD-felvétel készül, így a b rók megnézhetik a vitás esete két. A Nemzetközi Jégkoron Szövetség és a nemzeti szövetse gek megállapodása értelmébe az alapszakaszban 20 meccse külföldi játékvezetők bíráskoc nak. A lebonyolítási forma csa abban változott, hogy a playof ban 10 perces lesz a hosszabb tás, s a sereghajtó nem esik k hanem osztályozót játszik a mi sodik vonal győztesével. Az ST' 2 szombatonként élőben közve títi a hétvége legattraktívab mérkőzését. A bajnokság névadó főszponzc ra - immár harmadik éve - a Sic vak Telecom (ST), amely az idé is 16,5 millió koronával támogatj az Extraligát, (zsi) NIKE Kedd, szeptember 14. Hoki Világku­pa-döntő: 119. Kanada-Finnor- szág 1,7-4,2-3,1- 1,25 1,8. Labdarúgó 127. Arsenal-Eindho- ven 1,35-4-7,1-1-2,55; 128. Panat- hinaikosz-Trondheim 1,75-3,2-4- 1,15-1,75; 129. Celtic Glasgow- Barcelona 2.,7-2,9-2,45-1,35-1,3; 130. Sahtyor Donyeck- Milan 3,35­3-2-1,55-1,25; 131. InternazionE le-Bremen 1,7-3,2-4,3-1,15-1,f 132. Valencia-Anderlecht 1,4-3,8 6,5-1,05-2,35; 134. Paris St. G. Chelsea 2,9-2,9-2,3-1,4-1,3. Szerda, szeptember 15. Labdarúgó BL: 289. Leverkusen Real M. 3,1-2,9-2,2-1,45-1,3; 291 Ajax-Juventus 2,6-2,9-2,6-1,35 1,35; 293. Fenerbahce-Sparta 1,7. -3,2-4-1,15-1,75; 294. Lyon-Man ehester U. 2,55-2,9-2,65-1,35-1,35 SPORT A KÉPERNYŐN Kedd STV 2 - 20.05: Út Athénba. Vi­taműsor a paralimpiai résztve­vőivel az athéni nyári olimpiai játékok felkészüléséről (élő). 0.45 (szerda): Kanada-Finnor- szág, hoki Vk-döntő (élő). JOJ - 20.45: Celtic Glasgow-FC Barcelona, Bajnokok Ligája lab­darúgó-mérkőzés (élő). NOVA - 1.00 (szerda): Kana- da-Finnország, jégkorong Vi­lágkupa-döntő (élő). GALAXIE SPORT - 9.40: Ro- ma-Fiorentina, olasz labdarúgó A-liga-mérkőzés (felvételről). 12.40: Real Madrid-Numancia, spanyol labdarúgó Primera Di- vision-mérkőzés (felvételről). 15.00: Charlton-Southampton, angol labdarúgó Premier Lea- gue-mérkőzés (felvételről). Szerda STV2 - 20.25: Leverkusen-Re- al Madrid, Bajnokok Ligája lab­darúgó-mérkőzés (élő). CT 2 - 20.20: Fenerbah­ce-Sparta, Bajnokok Ligája lab­darúgó-mérkőzés (élő). ORF 1 - 20.15: Leverku- sen-Real Madrid, Bajnokok Li­gája labdarúgó-mérkőzés (élő). GALAXIE SPORT - 16.00: Real Madrid-Numancia, spanyol labdarúgó Primera Division- mérkőzés (felvételről). 18.00: Csehország-Szlovénia férfi kosárlabda Európa-bajno- ki selejtező mérkőzés (élő), (ú) 18 Sport - hirdetés UJ SZ0 2004.SZEPTEMBERI. egy ÍOO OOO Sk értékű házimozit Hogyan kapcsolódhat be a játékba? Minden játéknapon az Új Szóban megjelenik egy kérdés (a, b, c, d válaszlehetőséggel). Az Ön feladata, hogy SMS-ben, a megadott for­mában, küldje el a 666i-es számra annak a válasznak a betűjét, ame­lyet helyesnek tart. Másnap az Új Szóból megtudja, megnyerte-e az aznapi dijak valamelyikét. A játék naponta reggel 5-től 24.00 óráig tart. Ha a napi díjak egyikét szeretné elnyerni, a helyes választ 16 óráig kell beküldeni. Az Ön feladata a lehető legtöbb pontot megszerezni a játék folyamán. A játéknak összesen öt különálló szakasza van. A játék bár­melyik szakaszába bekapcsolódhat. Hány pontot érhet el? Egy játékszakasz folyamán összesen 680 pontot szerezhet. Ha a napi választ 10-ig küldi be, 40 pon­tot, 13-ig 30 pontot, 16-ig 20 pontot és 16 óra után 10 pontot szerez. Ráadásul az első 100 helyesen válaszoló játékos minden nap 10 pontot kap bo­nuszként. Minden egész órában az első tíz játékos az addig elért pontjaihoz további 10 pontot szerez! A 12. nap után (a 13. szerencsenapon) minden résztvevő játékos 8 óra után kap egy kérdést. Erre a kérdésre a játékos 16 óráig válaszolhat. A helyes válaszért a játékost a következőképpen jutalmaz­zuk: Ha 10-ig küldi be a választ, 80 pontot, ha 13-ig küldi be, 40 pontot, és ha 16 óráig küldi be, 20 pontot szerez Aki nem szeretné, hogy a 13. játéknapon kérdést kapjon SMS-ben, az bármikor kijelentkezhet a játékból a 6661-es számon az alábbi formájú SMS elküldésévebsport stop Milyen díjakat nyerhetnek? Napi nyeremények: Minden 100. helyes választ beküldő játékos nyer egy Az Új Szó Sportéve feliratú pólót. Az összes játékos közül, aki 16 óráig helyesen válaszol a kérdésre, kisorsolunk egy 5000 korona értékű vásárlási utal­ványt, amelyet a DA TART üzleteiben válthat be. Főnyeremények: A 13. játéknapon, szerdán, szeptember ‘15-én 16.00 óra után zárul a játék negyedik szakasza. Aki a leg­több pontot szerezte, 100 000 Sk értékű házimozit nyer. A soron következő második-tizedik játékos a jégkorong-válogatottunk pólóit és emléktárgyait nyeri. Pontegyenlőség esetén sorsolás dönt a sorrendről. Föld körüli utazás: Az a játékos, aki a legtöbb pontot szerezte az összes szakaszban, megnyeri a fődíjat: a világ körüli utat azon városok érintésével, ahol a 2004-es év fő sport- eseményei zajlottak. Pontegyenlőség esetén sorso­lással döntünk. Kérdésünk: Ki a finn csapat kapitánya és a skandinávok elődöntőben lőtt győztes góljának szerzője? a) Miikka Kiprusoff b) Vilié Peltonen c) Teemu Selänne d) Saku Koivu Tudja a helyes választ? A helyes választ jelentő betűt minél hamarabb küldje el sms-ben az alábbi formában: SPORT a helyes betű vezetéknév név község (Például: SPORT b Horváth István Bratislava) a 6661 számra. Egy sms ára 6 korona (áfával együtt). Ha kérdése van, hívja a 02/59 23 32 78 - Tts telefonszámot. Ne feled jel Eredményessége gyors válaszától függ. 5000 Sk értékű vásárlási utalványt nyert: Milan Koza, Zólyom Pólót nyertek: Marian Durdiak, Besztercebánya; Ondrej Porgesz, Diószeg; Jana Králiková, Zsolna; lm rich Bajusz, Bártfa • A szeptember 13-án feltett kérdésre a helyes válasz: a) Lecavalier Anglia 1. Arsenal 5 5 0 0 19:5 15 2. Chelsea 5 4 1 0 6:1 13 3. Bolton 5 3 1 1 9:6 10 4. Middlesbrough 5 3 1 1 11:9 10 5. Everton 5 3 1 1 7:6 10 6. Tottenham 6 2 3 0 4:2 9 7. Aston Villa 5 2 2 1 7:6 8 8. Liverpool 4 2 1 1 6:3 7 9. Portsmouth 4 2 1 1 9:7 7 10. Manchester U. 5 1 3 1 5:5 6 11. Charlton 4 2 0 2 6:9 6 12. Newcastle 5 1 2 2 9:9 5 13. Manchester C. 5 1 1 3 6:5 4 14. Birmingham 5 1 1 3 3:5 4 15. Fulham 5 1 1 3 6:10 4 16. Southampton 4 1 0 3 5:8 3 17. Norwich 5 0 3 2 5:9 3 18. West Bromwich 5 0 3 2 4:8 3 19. Blackburn 5 0 2 3 4:11 2 20.Crystal Palace 5 0 1 4 4:11 1 Csehország 5. forduló: Zlín-Liberec 1:0, g.: Zapletal (61.). 1. Sparta 5 4 1 0 14:5 13 2. Brno 5 4 0 1 5:4 12 3.Teplice 5 3 2 0 7:4 11 4. Liberec 5 3 0 2 8:2 9 5.0lomouc 5 3 0 2 7:6 9 6. Ostrava 5 2 2 1 6:4 8 7. Zlin 5 2 2 1 3:2 8 8. Slavia 5 2 1 2 6:4 7 9.Jablonec 5 1 2 2 3:4 5 10. Ml. Boleslav 5 1 2 2 3:6 5 11. Pribram 5 1 2 2 2:6 5 12. C. Budéjovice 5 1 1 3 4:6 4 13.Opava 5 1 1 3 6:11 4 14. Drnovice 5 1 0 4 4:7 3 15. Blsany 5 0 1 4 1:8 1 16.Slovácko 5 2 1 2 3:3-5 Németország 1. Stuttgart 4 3 10 10:5 10 2. Wolfsburg 4 3 0 1 7:3 9 3.Leverkusen 4 2 1 1 8:6 •7 4. Mainz 4 2 1 1 7:6 7 5. Bayern 4 2 1 1 5:5 7 6. Bremen 4 2 0 2 7:5 6 7. Bochum 4 1 3 0 8:7 6 8. Freiburg 4 1 3 0 4:3 6 9. Nürnberg 4 1 2 1 7:6 5 10. M'gladbach 4 1 2 1 6:5 5 11. Dortmund 4 1 2 1 7:7 5 12. Hertha 4 0 4 0 4:4 4 13. Rostock 4 1 1 2 4:7 4 14. K?lautern 4 1 0 3 7:10 3 15. Hamburg 4 1 0 3 5:9 3 16.Schalke 4 1 0 3 2:7 3 17. Hannover 3 0 2 1 4:5 2 18. Bielefeld 3 0 1 2 1:3 1 Olaszország 1. forduló: Sampdoria-Lazio 0:1, g.: Di Canio (29. - 11-esből). Spanyolország 2. forduló: La Coruna-Osasuna 1:3, g.: Pandiani (19.), ill. Aloisi (56. - 11-esből), Milosevics (63., 81.); Getafe-Mallorca 1:2, g.: Na­no (84.), ill. Luis Garcia (40.), Arango (53.); Levante-Santander 3:1, g.: Mancsev (47.), Nacho (68.), Ettien (89.), ill. Aganzo (18.); Malaga-Zaragoza 0:0; Betis Sevilla-Espanyol 1:4 , Edu (50.), ill. Rodriguez (19., 50., 65.), Dani (42.), Villarreal-San Sebastian 0:0; Albacete-Atl. Madrid 0:2, g.: Torres (85.), Ibagaza (89.). 1. Barcelona 2 2 0 0 4:0 6 2. Atl. Madrid 2 2 0 0 4:0 6 3. Real Madrid 2 2 0 0 2:0 6 4.Espanyol 2 1 1 0 5:2 4 5.Osasuna 2 1 1 0 4:2 4 6.Levante 2 1 1 0 4:2 4 7. Zaragoza 2 1 1 0 3:1 4 8. VaLencia 2 1 1 0 4:3 4 9. Mallorca 2 1 0 1 2:2 3 10. FC Sevilla 2 1 0 1 1:2 3 11. Bilbao 2 0 2 0 3:3 2 12. San Sebastian 2 0 2 0 1:1 2 13. Villarreal 2 0 1 1 1:2 1 K.Numanda 2 0 1 1 1:2 1 15. La Coruna 2 0 1 1 2:4 1 16. Malaga 2 0 1 1 0:2 1 17. Betis Sevilla 2 0 1 1 2:5 1 18. Getafe 2 0 0 2 2:5 0 19. Albacete 2 0 0 2 0:3 0 20.Santander 2 0 0 2 1:5 0 Belgium 5. forduló: Genk-St. Liége 1:1. 1.FC Bruges 5 4 1 0 10:2 13 2. Anderlecht 5 4 0 1 9:4 12 3. Mouscron 5 3 2 0 8:1 11 4. La Louviere 5 3 1 1 10:5 10 5.Westerlo 5 3 1 1 8:6 10 6. Lokeren 5 2 2 1 6:5 8 7. Genk 5 2 2 1 4:4 8 8. Lierse 5 2 1 2 8:5 7 9. Cr. Bruges 5 2 1 2 7:9 7 10. Beerschot 5 2 0 3 6:5 6 11. Charleroi 5 2 0 3 5:8 6 12.Gent 5 2 0 3 4:10 6 13. St. Liege 5 1 2 2 7:8 5 14. Mons 5 1 2 2 6:8 5 15. Beveren 5 1 2 2 4:5 5 16.Strombeek 5 1 1 3 4:5 4 17. St. Truiden 5 0 1 4 2:9 1 18. Oostende 5 0 14 Franciaország Sochaux-Marseille 2:0. 5:14 1 1. Toulouse 5 3 2 0 11:5 11 2. Metz 5 3 2 0 7:3 11 3.Lyon 5 3 2 0 6:3 11 4. Bastia 5 3 2 0 6:3 11 5. Monaco 5 3 1 1 7:4 10 6. Auxerre 5 3 0 2 6:5 9 7. Bordeaux 5 2 2 1 7:2 8 8.Lens 5 2 2 1 6:2 8 9.Caen 5 2 2 1 5:4 8 10. Marseille 5 2 1 2 6:6 7 — ______ Né zze a jégkorong Világkupát és nyerjen az Új Szóval 11. Sochaux 5 2 1 2 5:5 7 12. Rennes 5 2 1 2 6:7 7 13. Lille 5 2 1 2 3:4 7 14. Paris SG 5 0 3 2 7:9 3 15. Nantes 5 0 3 2 3:5 3 16.Istres 5 0 3 2 4:7 3 17. St. Etienne 5 0 3 2 3:7 3 18. Strasbourg 5 0 2 3 5:11 2 19. Nice 5 0 2 3 3:9 2 20. Ajacdo 5 0 1 4 3:8 1 Hollandia 1. Feyenoord 4 3 1 0 14:3 10 2. Eindhoven 4 3 1 0 13:5 10 3. Ajax 4 2 2 0 13:8 8 4. Utrecht 4 2 1 1 9:5 7 5. Alkmaar 4 2 1 1 9:7 7 6. Arnheim 4 2 1 1 6:7 7 7. Breda 4 2 1 1 10:12 7 8. Nijmegen 4 2 0 2 5:4 6 9. Kerkrade 4 2 0 2 9:10 6 10. Tilburg 4 2 0 2 5:8 6 11. Den Haag 4 1 1 2 7:7 4 12. Heerenveen 4 1 1 2 7:9 4 13. Waalwijk 4 1 1 2 2:4 4 14.Roosendaal 4 1­1 2 9:13 4 15. Den Bosch 4 1 1 2 3:8 4 16. Twente 4 1 0 3 7:8 3 17. Groningen 4 0 2 2 4:6 2 18. De Graafschap 4 0 1 3 3:11 1 Ausztria 1. Rapid 8 5 2 1 17:6 17 2. Austria 8 4 3 1 18:6 15 3.GAK 8 5 0 3 8:6 15 4.Admira 8 4 0 4 15:10 12 5. Salzburg 8 3 3 2 10:8 12 6.Innsbruck 8 3 3 2 10:11 12 7. Pasching 8 3 1 4 10:13 10 8.Sturm 8 2 1 5 5:9 7 9. Mattersburg 8 2 1 5 8:13 7 10. Bregenz 8 1 2 5 7:26 5 Fabieri Barthez, az Olympique Marseille kapusa sokat bosz- szankodott a Sochaux elleni meccsen (TASR/EPA-felvétel) Szlovák és magyar játékosok külföldön ANGLIA. Liverpool-West Brom­wich 3:0, Gera (WBA) - a 66. perctől; Portsmouth-Crystal Pala­ce 3:1, Torghelle (C) - 90 perc; Middlesbrough-Birmmgham 2:1, Németh (M) - a 81. percig. CSEHORSZÁG. Sparta-C. Bu- déjovice 2:0, Cech (S) - 90 perc, Michalik (S) - a 73. perctől, Fi- lipko, Poncák, Chlebek (C) - 90 perc; Olomouc-Pfibram 3:0, Babnic (O) - 90 perc + 2 gól; Brno-Opava 2:1, Zeher (O) - a 74. perctől; Drnovice-Slovácko 1:0, Sevela (D) - 90 perc, Onof­rej (D) - az 55. perctől; Ivana (S) - 90 perc. NÉMETORSZÁG. Nürn­berg-Hertha 0:0, Mintái (N) - 90 perc, Vittek (N) - a 60. per­cig, Dárdai (H) - a 75. perctől; Wolfsburg-Schalke 3:0, Karhan (W) - 90 perc; Mainz-Leverku- sen 2:0, Bódog (M) - 90 perc; Stuttgart-Hamburg 2:0, Szabics (S) - a 61. perctől + gól. AUSZTRIA. GAK-Austria 0:1, Janocko (A) - az 58. perctől; Ra- pid-Admira 2:1, Hlinka (R) - 90 perc; Korsós (R) - 90 perc, Ora- vec (A) - 90 perc + gól, Mátyus (A) - 90 perc; Bregenz-Matters- burg 2:1, Kausich (M) - 90 perc. BELGIUM. Charleroi-FC Bru­ges 0:1, Spilár (FC) - 90 perc; Gent-St. Truiden 2:1, Hajnal (S) - az 57. percig. HOLLANDIA. Tilburg-Roda Kerkrade 3:1, Bödör (R) - 90 perc; Eindhoven-Waalwijk 1:0, Fehér (E) - 90 perc; Feye-noord -Twente 3:1, Babos (F) - 90 perc. (at)

Next

/
Thumbnails
Contents