Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-13 / 212. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ SZERB SAJTÓ A belgrádi lapok szerint mindenkinek kára származhat abból, hogy Budapest nemzetközi színtérre viszi a vajdasági magyarok problémáit. - Egyetlen felelős és értelmes ember sem állíthatja, hogy veszélyben a vajdasági magyarok jogai, vagyonuk és életük. De ha valóban így lenne, a problémát Szerbiának kellene késedelem nélkül megoldania, s nem a „rövid utat” választva, amivel most Magyarország próbálkozik. Biztos, hogy vannak incidensek, amelyeket nemzeti színezetűeknek lehetne nevezni, de jelentéktelenebbek annál, hogy Brüsszel foglalkozzék velük - írta a Politika című Szöveg nélkül A Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ajánlása a magyar kormány számára Magyar-magyar parlamenti csúcs A magyar Országgyűlés elnöke vezetésével Budapesten megalakult a Kárpátmedencei Képviselők Fóruma (KMKF), az anyaországi és határon túli magyar parlamenti képviselőkből álló konzultatív testület, amely a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) kiegészítő parlamenti dimenziója. A fórum ajánlást fogadott el a magyar kormány számára. DOKUMENTUM „A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ajánlása a Magyar Köztársaság Kormánya számára: Magyarország, Szlovákia és Szlovénia európai uniós csatlako- zásával egész nemzetünk történelmi fordulóponthoz ért. Minden országos, helyi vagy európai mandátummal rendelkező magyar képviselő erkölcsi kötelessége, hogy figyelmet szenteljen mind az Európai Unión belüli, mind az Unión kívül élő Kárpát-medencei magyar közösségek érdekeinek. Az európai integráció új lehetőségeket nyit meg a magyar érdekek érvényesítése előtt, bár önmagában véve nem azonosítható nemzetünk belső integrációjával és a kényszerű megosztottságból eredő problémák megoldásával. Az euroatlanti integrációba történő bekapcsolódás új esélyeket kínál a határon túli magyar kisebbségek jogvédelme szempontjából, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet keretében és az országos, helyi vagy európai mandátummal rendelkező magyar képviselők együttműködésének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma keretében, a Magyar Köztársaság Ország- gyűlésének bizottságaiban, illetve egyéb keretek között szükséges megvalósítani. A magyar-magyar együttműködés egyik legfőbb célja a határon túli magyarlakta régiók kedvezőtlen demográfiai folyamatának megállítása, amelynek fontos eszköze lehet a kedvező gazdasági környezet megteremtésének elősegítése. A magyar nemzetpolitika fontos eleme a határon túli magyar nemzed közösségek, nemzetrészek megmaradási stratégiáinak megteremtése. A Kárpát-medencei határon túli magyar közösségek európai keretekbe illeszkedő autonómia-elképzelései elősegíthetik a Kárpát-medencei magyar közösségek szülőföldön történő megmaradását, és gyógyírt jelenthetnek a magyarság legégetőbb kérdésére, a tragikus népességfogyás mérséklésére. Ennek feltétele az is, hogy a magyar Országgyűlés és a magyar kormány - a határon túli közösségek képviselőinek álláspontját figyelembe véve - minden lehetséges segítséget megadjon. Ezért szükséges, hogy a határon túli magyar közösségek, nemzetrészek a KMKF következő üléséig dolgozzák ki saját jövőképüket. Az autonómia elérése a többségi nemzetekkel való együttműködéssel lehetséges. Az Európai Unióban létező autonómiaformák és a kettős állampolgárság uniós gyakorlatának megismerése céljából szükséges összehasonlító tanulmányok mielőbbi elkészítése. A KMKF ezért felkéri a kormányt a tanulmányok elkészítésében történő együttműködésre. A KMKF a magyar kormány figyelmébe ajánlja a kettős állampolgársággal kapcsolatos határon túli magyar véleményeket a kérdéssel kapcsolatos álláspontja kialakításához. A KMKF felkéri a magyar kormányt, hogy Magyarország és a szomszédos országok között segítse elő az Európai Unió által is támogatott határ menü, regionális és gazdasági együttműködési formák minél hatékonyabb kialakítását, illetve a már létezők minél dinamikusabb fejlődését. A KMKF felkéri a magyar kormányt, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Magyarország schengeni térséghez történő csadakozását követően is biztosított legyen az akadálymentes kapcsolattartás a kárpátaljai, illetve vajdasági magyarok és az anyaország között.” VISSZHANG - BARAK LÁSZLÓ: LÉLEKBEN LÁZADÓ KAMASZ MARADT, 2004. SZEPTEMBER 3. Tiszteljük mások nézeteit! A cikk elolvasása után egy mondattal reagálhatnék Barak László felháborító cikkére. Az ő szavaival élve (a bevezetőből idézve): „bizonyítványa - mi több, diagnózisa is lehet” a lapban tett eszmefuttatása Barak Lászlónak. S itt befejezhetném, de kell, hogy egy-két kérdést intézzek így, nyilvánosan a szerzőhöz, amire nem kérek választ, mert nem hinném, hogy a véleményét megváltoztatná, s a lapban is kár lenne effajta eszmefuttatásokra oldalas cikkeket „pazarolni”. Hisz annyi más, közös érdekű témát várnánk, mi olvasók, ez újságtól. Elolvasva e személyeskedő hangvételű, már-már gyalázkodó, lejárató cikket, azt kérdezem én: nem unalmas-e Barak László számára egyéni dühöngéseit bizonyos személyek, más politikai nézetű emberek lejáratása céljával közöl- tetni? Gondolja, hogy ezzel valakikre hatással lesz? A 90-es évek elejétől már nagyon unalmas és visszataszító, hogy még mindig vannak emberek, akik dühöngésüket, a más világnézetű, politikai szemléletű, netán magyarságát is vállaló embereket elítélik, lejáratják, kirekesztik közösségekből, s nem tekintik egyenrangú polgárnak. Tényleg elhiszik, hogy ezzel hatni tudnak emberekre? Hisznek abban, hogy az embereket 15 évvel a változások (?) után érdeklik az ilyen jellegű cikkek, olyannyira, hogy az újságot ezért veszik meg? Barak Laci elhiszi azt, hogy Duray Miklóst az ilyen hangvételű cikkel lejáratja? Mi, akik ismerjük, s a múltjáról is tudunk valamit Duraynak, és a jelenlegi megnyü- vánulásait is tapasztaljuk, s ott, Budapesten is tapasztaltuk, hogy a szinte tomboló sikert megélt ember mily szerényen „viselte” az őszinte tiszteletet Orbán Viktortól kezdve az ott megjelent 5-600 érdeklődőtől (köztük sokan felvidékiek), az üy hangvételű „könyvelemzést” nem fogadjuk el. A Barak Lászlóhoz hasonló nézetű embereknek meg minek írja, azok véleményét nem kell formálni. Akik egyébként sem értik (vagy nem akarják érteni) Duray Miklós politizálását, azoknak meg minek írja Barak László „nézetformáló” cikkét, hisz ők úgysem olvasnak, talán még Barak-cikket sem. Ján Slotával egy kalap alá venni, említeni Duray Miklós politizálását olyan primitív szintű megnyilvánulás, amellyel nem érdemes foglalkozni. S egyben sértő is az egész felvidéki magyarság számára, ha bárkit az MKP részéről Slotához hasonlítanánk. S hogy Barak László egy ilyen szintű pocskondiázás- ban vesz részt, ez azért is szomorú számomra, mert költőként (gyermekköltészetre gondolva) hazai viszonylatban a kedvelt költők egyike. Az igazi művészember megnyilvánulásai nem ilyen formában mutatkoznak meg a közéletben. Hadd ne soroljam, milyen negatív emberi tulajdonságokra vallanak az ilyen hangulatú sorokból kiolvasható gyűlölködő érzések. Mert ezen írás nem könyvkritika (habár azt is megkapják a szerkesztők is a javából), de kiérződik belőle az ember(ek) iránti rosszindulat, stb. Közhely, de leírom: mindenkit a munkája, emberi (erkölcsi) magatartása fog majdan minősíteni az utókor előtt is, de semmiképp nem az éppen adott társadalmi, politikai nézete, megnyüvánulása, mert ott is csak a szavahihető, okos embernek van létjogosultsága a jelenben is és a jövőben is. írásom üzenetnek szánom mindazoknak, akik még mindig ezt a formát válasszák a másik fél lejáratására. Teljesen egyetértek azzal, hogy szuverén joga mindenkinek, kit fogad el politikusként, emberként, s mely oldalra áll, amikor választópolgárként döntenie kell. Még az is természetes, hogy ezt baráti körökben vagy egyéb összejöveteleken kinyilvánítjuk, de tanuljuk meg már tisztelni a más nézetű politikai, vallási másságot is - úgy, hogy elfogadjuk magát az embert magyarként is, még akkor is, ha ő éppen kokárdával, szavakkal is vállalja magyarságát. Ha ezt próbálnánk elfogadni, akkor nem lenne köztünk (felvidékiek között - van akit e szóhasználat is irritál) annyi lelki háború, kiközösítés, lebecsülés, stb. Dániel Erzsébet ♦ ♦♦ Szemrebbenés nélkül nyugtáztam volna, ha nevemet Dániel Erzsébet az általa sérelmezett - Duray Miklós legutóbbi könyvéről írt - kritikám állításainak tételes cáfolatai nyomán hurcolja meg ebben a lapban, amelynek eddig időközönként munkatársa voltam. így szomorú vagyok, azonban legkevésbé sem önérdekből... Reakcióként csak annyit jegyzek meg: Duray Miklós helyében én egyáltalán nem örülnék annak, hogy Dániel Erzsébet vesz védelmébe... Barak László KOMMENTÁR Ki van a híd alatt? TÓTH MIHÁLY Dániel Lipsic igazságügyi miniszter azt fontolgatja, hogy a romák hátrányos megkülönböztetésének kiküszöbölésére hozott törvényt normakontrollra az alkotmánybíróság asztalára teszi. A kétségkívül jól képzett jogász a törvényt a pozitív diszkrimináció megnyilvánulásának tekinti, és igazságérzetére támaszkodó laikusként ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy Lipáic szerint a pozitív diszkrimináció érvényesítése kibékíthetetlenül ellentétes a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elvével. Ismerem az ország politikai szokásait, így fel kell tennem a kérdést: az igazságügyi bársonyszék koptatója csak nem pártpolitikai megfontolástól vezérelve üti a vasat a cigányaink esély- egyenlőségének kialakítását célzó paragrafus ellen? Csak nem arra épít, hogy ebben az országban cigányellenes hangulat uralkodik? Minél nagyobb a munkanélküliség, a munkanélküliek annál nagyobb hányada kiáltja: azért kevés a segély, mert az állam a pénzt munkakerülő romákra költi. A munkásmozgalom kezdetei óta néhányszor már előfordult, hogy a szegények a még szegényebbeket okolták nyomorukért. Ilyen mélypontra azonban, mint most, még soha nem süllyedt a szolidaritás, így elhessentem a gondolatot, fel se merem tételezni, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom azzal próbálja 10 százalék fölé tornászni a népszerűségét, hogy minisztere az alkotmányosság óvásának örve alatt a legordasabb indulatok geijesztésében untermanná válik. Jóhiszemű vagyok, és abból indulok ki, hogy a miniszter a jó helyett még jobbat akar, így nem „faji eredet vagy etnikai hovatartozás” alapján képzeli el a pozitív megkülönböztetést, hanem a pozitívan megkülönböztetendők anyagi helyzete alapján. Ugyanis tény, hogy a romák döntő hányada nagyon szegény, de aki nagyon szegény, az nem feltétlenül roma. Ha Lipsic ezen az alapon mond nemet a pozitív diszkriminációra, akkor még egyet is lehet vele érteni. Ezen az alapon elérhető, hogy egyetlen kisiskolás se ájuljon ki a pádból csak azért, mert a családnak nem telt reggelire. Ezen az alapon kiküszöbölhető, hogy 9-10 éves gyerekek csak azért nem veszik igénybe az iskolabuszt, mert a családnak nem futotta buszjegyre. A pozitív diszkrimináció elsősorban az iskoláztatást érintené, ami végső soron a társadalmi mobilitás feltételeinek megteremtését jelenti. A tamáskodók ellenérvei nem éppen életszerűek. Ilyen érv, hogy „az egyetemre mostantól az egyébként gyenge jelentkezőt is fel kell venni, csak azért, mert cigány?”. Azért nem életszerű az ilyen argumentáció, mert egyelőre (és még jó ideig) sajnos nem attól kell tartani, hogy az egyetemeket elárasztják a frissen érettségizett romák. Már az jót tenne ennek az etnikumnak, de az egész társadalomnak is, ha a 15 évesek többsége elvégezné az alapiskolát, és alkalmassá válna szakma elsajátítására. Egy réges-régi politikus így jellemezte az esélyegyenlőség jobboldali értelmezését: Mindenkinek joga van híd alatt lakni. Tény, hogy nem csak romák laknak az alatt a bizonyos híd alatt. JEGYZET Nyuszi ül a fűben... POLÁK LÁSZLÓ Természetesen a gyermekdalocska első sora az egészség- ügyi miniszter apropóján került a címbe. Nem tudom, hogy viszonyul saját nevéhez Rudolf Zajac, de például tüntetők, humoristák, glosszaírók kimondottan kedvelik, ha mókázhatnak a tapsifülest jelentő vezetéknévvel. Még a reformok legelején, amikor az utcákra vonultak a tervezett egészségügyi intézkedések ellen a szakszervezetiek, volt egy hatalmas transzparensük, ezzel a szöveggel: Egykoron az emberek nyu- lakon kísérleteztek, ma a Nyúl (Zajac) kísérletezik az embereken! Ennek a vitathatatlanul ötletes mondatnak természetesen semmi eredménye nem volt, az egészségügyi reform szekere, ha néha döcögve is, de azért halad. Azt meg nyilván egykori kollégái, céhbeli társai találták ki, hogy „dr. Zajac a legjobb orvos a miniszterek között és a legjobb miniszter az orvosok között”. Ez utóbbi éle ma már egyértelmű, mert a miniszter nagyon összerúgta a port egykori kollégáival. Annyira, hogy küépett az Orvosi Kamarából, sőt, funkcionáriusaira csúnyákat is mondott. Igaz, csak olyanokat, amiket elvisel az újságpapír. Például, hogy a kamara tisztségviselőinek reformellenes magatartása felesleges poli- tizálgatás, s csak a saját pecsenyéjüket sütögetik a doktor urak. A dolog érdekes lesz, mert a kamarai törvény értelmében a tagság orvosok számára kötelező. Viszont a miniszter úr, felelősségteljes és sokat szidott funkciója ellenére orvosi, ambuláns praxist is folytat, igaz, csak korlátozott mértékben, de folytat. Viszont ezentúl ezt már csak illegálisan, zugorvosként teheti, ha tenni akarja. A kamara még nem reagált a dühös lépésre, de elképzelhető, hogy bevonja Zajac doktor működési engedélyét, és ezzel majd végképp elfajul ez a háború. Az egészségügyi reform meg közben lassan halad a maga rögös útján, néha az embernek az az érzése, hogy „két lépést előre, egyet hátra” tempóban, és hogy ez így van, abban nem biztos, hogy a miniszter a ludas. Abban vitathatatlanul igaza volt a egészségügyi reform hajnalán Rudolf Zajacnak, hogy nem a páciensekkel lesz problémája, hanem az orvosokkal. Ez a jóslata most bejött. Áll a bál a fehérköpenyesek közt. Mi meg izgalommal szemléljük, mi lesz a végkifejlet, mert biztos, hogy mindkét félnek van még talonban ütőkártyája. Addig sem tehetünk mást, mint esetleg befejezzük a címben megpedzett gyermekdalocskát, ami a végkifejletet is sugallhatja: „nyuszi hopp, nyuszi, hopp, nyuszi egyet elkapott.” (Lubomír Kotrha karikatúrája)
