Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-08 / 208. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 8 RÖVIDEN Öten szlovák iskolából magyarba Komárom. A közelmúltban bezárt Szabadság utcai szlovák tan­nyelvű alapiskola tanulói közül öten az egyik helyi magyar tanítá­si nyelvű iskolában kezdték meg tanulmányukat - közölte Vörös Mária igazgatónő. Mint mondta, a szülők azért döntöttek így, mert a lakóhelyük közelebb van a magyar iskolához. A további, csaknem 300 kisdiákot a város három szlovák nyelvű intézményé­be íratták be. A harminctagú tantestületből a felső tagozatos peda­gógusok közül valamennyien találtak üj állást. (TASR) Rendőrautóval ütközött a biciklis Pöstyén. Rendőrautó ütött el vasárnap este egy helyi kerékpá­rost. A középkorú férfi jelzés nélkül hajtott biciklijével a hatósági jármű haladási sávjába. A rendőr - az ütközést elkerülendő - féke­zett, de nem sikerült a balesetet megelőznie. A sértettet kórházba szállították, a sofőr enyhébb sérülésekkel megúszta. A gépkocsin keletkezett anyagi kár 100 ezer koronára tehető. (SITA) Nem tudott kitolatni, ezért lőtt Pozsony. Testi sértés és garázdálkodás gyanújával hétfőn eljá­rást indítottak egy récsei férfi ellen. A gyanúsított gépkocsijával tolatni akart, azonban útját állta egy másik jármű. Ekkor megtá­madta, majd kézifegyverével rálőtt az őt akadályozó személygép­kocsi sofőrjére, akit bokasérülésekkel szállítottak kórházba. Az in­cidensnek szemtanúja volt néhány rendőrségi járőr, akik azonnal közbeavatkoztak. (SITA) Összesen 68 millió több magyar intézménynek Támogatás a kormánytól Nem zárult le a két hölgy ügye, akiknek felmondtak, mert egymás közt magyarul beszéltek munkahelyükön Csáky választ vár a BASF-tól ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja kezdeményezésére a kor­mányhivatal szeptemberben rendkívüli pénzügyi támogatást nyújt szlovákiai magyar intézmé­nyeknek - tudatta lapunkkal Csáky Pál kormányalelnök irodá­ja. Újabb 20 millió koronás támo­gatást kap a Selye János Egyetem; ezzel támogatásának összege meghaladja a 100 millió koronát. 3,8 millió koronát kap a kassai Thália Színház felújításra, további ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Elégedettek a szerve­zők a koronázási ünnepséggel, leg­alább 60 ezren látogattak a fővá­rosba - állítja Peter Ciernik, Po- zsony-Óváros polgármestere. A négy városkapu helyén szedett tíz­koronás vámból 53 ezer koronát gyűjtöttek össze. Az összeget a hát­rányos helyzetűeket támogató szer­vezetek kapják. „Az ünnepség színvonala a tava­lyihoz hasonlítva javult. Több volt a külföldi turista is, főleg magyarok és osztrákok. Bízunk benne, hogy jövőre - II. Rudolf koronázására - több támogatót sikerül szereznünk, 8 milliót új autóbuszra. Átlagosan 1 millió koronát kapnak azok a magyar könyvkiadók, amelyek számítógépparkkal rendelkeznek, és nyomdai előkészítési munkát végeznek. 2,7 millió koronát kap a Csemadok, pozsonyi központi épülete felújítására, illetve egy új szolgálati gépkocsira. A Sellyéi Körzeti Irattár 2 milliót kap felújí­tásra. További, összesen mintegy 30 milliót kap felújításra 50 ma­gyar iskola, illetve kulturális léte­sítmény. A támogatások teljes ösz- szege 68 millió korona. az idén pénzhiány miatt kissé elha­nyagoltuk a szervezést” - mondta Miroslav Vetrík, a Koronázó Po­zsony társulás képviselője. A lovagi tornát sajnos csak az első két sorból lehetett látni. „Ezt jövőre egy nagy tribünnel oldjuk majd meg” - tette hozzá Vetrík. A mentőszolgálatnak sem volt sok dolga, néhány kisebb horzso­lással, bokaficammal fordultak hozzájuk. A városi rendőrség csu­pán hat hajléktalant kísért be a ren­dezvény előtt az őrsre. A város tisz­títása során 35 köbméter szemetet szedtek össze, annak ellenére, hogy a kukákat egész nap félórán­ként ürítették, (dem) Pozsony. Csáky Pál minisz­terelnök-helyettes felvette a kapcsolatot a német BASF céggel, ahonnan a nyáron azért bocsátották el Be- nyovszky Szilviát és Milko Ivettet, mert munkahelyü­kön egymás között magya­rul beszéltek. Ha a cég igazgatója fogadja a höl­gyeket, és tisztázza velük a dolgot, a kormányalelnök hajlandó a BASF-fal közös sajtótájékoztatót tartani. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Christopher R. Dale levelet írt Csákynak, melyben biztosította, hogy a BASF-nak, mint nemzet­közi konszernnek érdeke a több- nyelvűség biztosítása, ezért mun­katársaik kiválasztásánál a több nyelven beszélő jelölt előnyt él­ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyperces csenddel kezdődött tegnap a parlament 31. ülésszaka: a honatyák így emlékez­tek a beszlani véres túszdráma ál­dozataira. Három órakor a házel­nök és a frakciók képviselői felke­resték az orosz nagykövetséget is, és részvétüket fejezték ki. Pavol Hrusovsky házelnök közölte: saját tartalékalapjából százezer koronát ad az áldozatok megsegítésére. A honatyák tegnap ismét jóvá­hagytak egy, az államfő által visz- szaadott jogszabályt, mely értel­mében a kormány orvosolhatja a Késmárk és Eubica között régóta húzódó területrendezési konflik­tust. Dusán Caplovic javaslatára a napirendi pontok közé iktatták a mohi erőmű témáját is: a képvise­lőknek határozatot kellene elfo­gadniuk, melyben kifejezik véle­ményüket a 3. és 4. blokk befejezé­sével kapcsolatban. Ugyancsak a Smer képviselőjének kezdeménye­zésére a honatyák úgy döntöttek: pénteken foglalkoznak a szlovákiai sport helyzetével és a sportrendez­vények finanszírozásával. Az ülés­szak végén pedig valószínűleg szó­ba kerül Irak és a szlovákiai kato­nák küldetése. A tanácskozásnak egyébként több mint 100 pontja van, ebből 54 első olvasató tör­vény, 40 javaslatról végső szavazás vez. Az igazgató visszautasította, hogy a munkaszerződést azért bontották fel, mert az érintettek egymás között magyarul beszél­tek. Az igazi ok az volt, hogy szakmai hiányosságokat fedeztek fel náluk. „Döbbenetes! Amikor először hallottam ezt az indokot, igencsak felhúzódtam. Ugyanis amikor nyáron rákérdeztünk, mit csinál­tunk rosszul, azt a választ kaptuk: a németnyelv-tudás és a számító- gépes ismeretek rendben, azaz szakmailag megfelelünk, csak ép­pen nem ülettünk a kollektívába. Érthető módon a cég próbálja vé­deni magát, és utólag szakmai ki­fogásokat keres” - reagált lapunk­nak Benyovszky Szilvia. Csákynak sem tetszik Dale érve­lése, s a kormányalelnök válaszle­velében rámutatott: a kilencvenes években szlovák ultranacionalista képviselőktől tapasztalt hasonló módszert, amikor tények híján megpróbálták kikezdeni a partner is lehetséges. Terítékre kerül a pénzügyi decentralizáció és az egészségügyi reform; mindkettőről éles vita várható. Megváltozott néhány nemzetkö­zi küldöttség összetétele. Az Euró­pa Tanácsba az időközben európai parlamenti képviselővé vált Bauer Edit helyére Farkas Ivánt (MKP) választották. Az EBESZ-ben az ugyancsak EP-képviselővé válasz­tott Duka Zólyomi Árpádot A. Nagy László váltja fel, a NATO parlamen­ti közgyűlésének szlovákiai kül­döttségébe pedig az MKP új pót­képviselője, Juhász György került. A mostani ülésszakot már az hitelét. „Szlovákia azonban jogál­lam, ahol az alkotmány és a törvé­nyek rendelkezéseit mindenkinek be kell tartania. Vonatkozik ez a multinacionális cégekre, értelem­szerűen a BASF minden alkalma­zottjára is, függetlenül állampol­gárságuktól” - olvasható abban a közleményben, melyet Dunajsky Éva, a miniszterelnök-helyettesi iroda munkatársa juttatott el szer­kesztőségünkbe. Csáky Dale-nek címzett levelében azt írja: „Igazga­tó úr, egy kérdésre várok öntől vi­lágos választ: használhatják-e Szlovákiában a BASF munkatársai egymás között bármely kisebbség nyelvét, így a magyar nyelvet is? Figyelmeztetem önt, Szlovákiá­ban semminemű törvényellenes­séget nem fogunk tűrni!” A kor­mányalelnök arról is tájékoztatta az igazgatót, hogy felkérte a szlo­vák emberjogi központ igazgató­ját és az ombudsmant, vizsgálják ki az ügyet. „Amikor Csáky Pál fogadott interneten keresztül is lehet nézni - erre ugyan már korábban is volt le­hetőség, ám most modernebb rendszerre tértek át, színvonala­sabb a közvetítés. A tegnap kezdő­dött ülés újdonsága, hogy ezentúl nem lehet dohányozni a folyosó­kon, sem az ülésterem előtt. A nyá­ri szünet előtt ugyanis a képviselők elfogadták a nem dohányzók vé­delméről szóló törvényt, mellyel saját magukat is korlátozták. Egy rögtönzött felmérés alapján úgy tű­nik, egyelőre a dohányzási tilalom nem zavarja a honatyákat, a folyo­só helyett ezentúl majd irodáikban fognak cigizni, (sza, s) minket, megígérte, felveszi a kap­csolatot az itteni emberjogi szer­vekkel, később pedig fel-felhívtal< az irodájából, hogy pontosítsanak néhány adatot. De hivatalosan még nem értesített minket a fejle­ményekről, egyetlen intézmény­ből sem kerestek meg minket” - szögezte le lapunknak Benyovszky Szilvia, aki többször érdeklődött a kormányalelnök hivatalában, hol tart az ügy, kell-e intézkednie. Ide­je ugyanis van - a BASF jóvoltából most munkanélküli. „Hiába hagy­tam üzenetet, Csáky Pál nem rea­gált, biztosan sok a dolga. De meg­bízom benne” - tette hozzá. A kormányalelnök arra kérte Dale-t, fogadja személyesen a két károsultat, s tisztázza velük a tör­ténteket civilizált módon. „Na­gyon érdekes lenne! A korábbi megalázó élmények még nagyon erősek, de azért nem félek, elmen­nék, s megvédeném magam!” - mondta az Új Szónak Benyovszky Szilvia, (sza) Tiltakozás a parlamentnél Túl szigorúan büntetik a füvezést Pozsony. Nem bűncselekmény a marihuána szívása, a fiatalok 62 százaléka nem kerülhet börtönbe - hangoztatták egy vasketrecből a Szabad Választás polgári társulás képviselői, akik az új büntetőjogi törvénykönyv ellen tiltakoztak a parlament előtt. Szerintük az nem tesz különbséget forgalmazó és fo­gyasztó között. ,A fogyasztót há­romévi szabadságvesztésre is elítél­hetnék, ha napi használatra szánt mennyiség van nála. Nagyobb mennyiségnél tíz évet is kaphatna. Ez már a gyilkosoknak járó bünte­tésekkel hasonlítható össze” - nyi­latkozta Kika Kostková, a szervezet szóvivője. A szervezet elismeri, hogy a marihuána káros, de nem ért egyet azzal, hogy szívásáért bör­tönbe kerüljenek a fiatalok. „Természetesen egy filmesdoboz marihuánáért senki nem kerül bör­tönbe. Ilyen esetben csak alapos vizsgálat után dönt a bíróság, pszi­chológus, drogszakértő bevonásá­val. Egy kezdő marihuánaszívó szá­mára mást jelent a napi adag, mint egy függő számára - ezért nem pontosítottuk a mennyiséget” - ma­gyarázta lapunknak Richard Fides, az igazságügyi minisztérium szóvi­vője. Szerinte csak a düerek számá­ra szigorítják a szankciókat, (dp) Elégedett a főváros, 60 ezren voltak a rendezvényen Jól sikerült a koronázás Több mint száz programpont, 40 törvényről végszavazás várható Egyperces csend a parlamentben Részvét. Parlamenti képviselők Oroszország pozsonyi nagykövet­ségén. (TASR-felvétel) Közösen fejleszti idegenforgalmát Nyitra és Komárom-Esztergom megye Szerződés két határ menti megye közt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Párkány. Komárom-Esztergom megye és a Nyitrai kerület tegnap a párkányi Vadas Szálló konferen­ciatermében hosszú távú idegen- forgalmi megállapodást írt alá. A szerződés előzményeként már a múlt év őszén hivatalos partneri megállapodást kötött a két megyei szintű önkormányzat. Azóta az önkormányzatok szakbizottságai közt rendszeres munkakapcsolat alakult ki, melynek eredménye­képp már több társbizottság kötött a saját szakterületére vonatkozó együttműködési megállapodást. A tegnap aláírt szerződés értelmé­ben a bizottságok az idegenforga­lom és a határon átnyúló kapcso­latok területén működnek együtt. A cél a tapasztalat- és információ- csere, az integrált gazdasági fej­lesztéssel összefüggő szolgáltatá­sok összehangolása, továbbá az idegenforgalom közös fejlesztése, a regionális érdekek összehango­lása. Az együttműködés kiterjed a stratégiák, tervezési munkálatok, megvalósíthatósági tanulmányok közös előkészítésére. Közösen szerveznek idegenforgalmi ren­dezvényeket, kiállításokat, konfe­renciákat, közös kiadványok ké­szülnek, továbbá közös uniós pá­lyázatokra is sor kerül. A szerződést Kerekes Tibor, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés nemzetközi kapcsola­tok és idegenforgalmi bizottságá­nak elnöke, valamint Marián To- majko, a Nyitrai kerületi képvise­lő-testület idegenforgalmi bizott­ságának elnöke írta alá. Mint azt az ünnepségen megtudtuk, a ta­valyi előszerződésnek köszönhe­tően Komárom-Esztergom megye már két ízben is részt vett és be­mutatkozott a nyitrai idegenfor­galmi kiállításon, ma pedig a két megye mezőgazdasági szakbizott­ságai találkoznak Bábolnán, és vi­tatják meg a közös mezőgazdasá­gi együttműködés lehetőségeit. Ezenkívül a két megye gondozá­sában és közös kiadásában hama­rosan megjelenik egy Nyitra me­gyét és Komárom-Esztergom me­gyét bemutató idegenforgalmi ki­advány is. (buch) Egy nagyszombati vállalkozó az áldozat, maga idézte elő a balesetet Újabb robbanás a fővárosban Robbanások statisztikája Ev robbanások száma kivizsgált esetek halálesetek száma 1997 73 8 6 1998 53 7 3 1999 39 4 1 2000 40 4 0 2001 29 4 0 2002 17 4 0 2003 22 3 0 2004 júliusáig 15 Forrás: Országos Rendőr-főkapitányság 0 0 ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Robbanás rázta meg tegnap a pozsonyi Rybnicná utcát. Egy 45 éves vállalkozó, a nagy- szombati Stefan H. súlyos hasi sé­rüléseket szenvedett, minek követ­keztében a helyszínen szörnyet­halt. Feltételezhetően maga az ál­dozat idézte elő a balesetet. „A sé­rüléseket egyelőre ismeretlen ere­detű robbanószer okozta. A bal­esetre feltételezések szerint a rob­banóanyag szakszerűtlen kezelése következtében került sor” - tájé­koztatott Alena Tosevová, a Pozso­nyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A robbanásokat a büntető tör­vénykönyv három csoportra osztja: általános fenyegetés, általános ve- szélyeztetetés, valamint vagyon el­leni bűncselekmények. „A statiszti­kai adatokból kitűnik, hogy nem csak a robbantások, hanem az ál­dozatok száma is fokozatosan csök­ken az országos statisztikák sze­rint” - mondta Vladimír Gemela, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. (dp)

Next

/
Thumbnails
Contents