Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-31 / 202. szám, kedd

20 Sport ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 31. FOCIMENETREND Az őszi szezon végéig Feledre igazolt Nóta Feled. Legutóbb a közép-szlová­kiai IV. liga D-csoportjában játszó felediek hazai pályán arattak győzelmet a Hliník ellen. A mezőny újonca egy héttel korábban idegen­ben négyszer talált az ellenfél ka­pujába, míg a hazaiak csupán két­szer voltak eredményesek. A Szán­tó-legénység nem sokkal előtte új szerzeménnyel erősödött. Az élvo­nalbeli rimaszombati Tauris együt­tesének rutinos hálóőrét, Július Nó­tát sikerült leigazolniuk a felediek klubvezetőinek. Futballberkekben azt állítják, ez volt a térségben az év átigazolása. Nóta bemutatkozása kiválóra si­keredett, nagy érdemeket szerzett új együttese remekbe szabott idegenbeli sikerében. A légtér urá­nak bizonyult, több ízben is biztos góltól mentette meg hálóját. Sike­rült kiderítenünk, hogy az egykori élvonalbeli hálóőr az őszi szezon végéig marad Feleden. Természete­sen kapusedzőként továbbra is ő irányítja a Tauris hálóőreinek tré­ningeit. (gh) Nyugat-Szlovákia III. LIGA, 15. forduló, szep­tember 1., 16.00: Dőlné Vesteni- ce-Bánovce, Levice-Trnava B, Senica-Nové Mesto, Nemsová- Jaslovské Bohunice, Komárno- Púchov B, Vráble-Stúrovo, N. Zámky-Myjava/Turá Lúka, To- poIcany-Led. Rovne. IV. LIGA, délkeleti csoport, 15. forduló, szeptember 1., 16.00: Baka-Sládkovicovo, CFK Nitra- ViOn B, Porn. Mocenok-SK Mo- enok, Gabcíkovo-Zeliezovce, Ga- lanta-Hurbanovo, Baka-Sládko- vicovo, CFK Nitra-ViOn B, Bá- nov-Kolárovo, Samorín-V. Ludin- ce, Neded-Pata. V. LIGA, déli csoport, 15. for­duló, szeptember 1., 16.00: Juro- vá-Vycapy-Opatovce, Topolníky- Sered’, Balon-Zbehy, Orechová Potőn/DAC B-Vefké Úlany, VI- cany-Vieska, Horná Králová- Novy Zivot, Trstice-Vefky Cetín, Cechynce-Horná Potőn. V. LIGA, keleti csoport, 15. forduló, szeptember 1., 16.00: Imeí-Komjatice, V. Lovce-Kame­nicná, Caka-Surany, Tekovské Luzany-Dvory nad Zitavou, Tlmace-Sahy, Cajkov-Kalná n/Hr. D. Ohaj-TVrdosovce, Palá- rikovo- Marcelová. Területi bajnokságok Galánta, 5. forduló, szeptem­ber 1., 10.30: Horné Saliby- Vel’ká Maca, Topol’nica-Vinoh- rady, Pusté Úlany-Tomásikovo; 16.30: Sintava-Mat-úskovo, So- porna-Velky Grob, Cierny Brod -Dőlné Saliby, Kajal-Váhovce, Cierna Voda-Jelka. Rozsnyó, 5. forduló, szeptem­ber 1., 15.30: Dobsiná-Betliar, Rudná-Jablonov, Kruzná-De- dinky, Slavosovce-Nizná Slaná, Vysná Slaná-Brzotín, Gemerská Poloma-Dlhá Vés, Gemerská Hőrka-Lipovník, Vlachovo-Dlhá Lúka. Nagymihály, 15. forduló: 15.30: Ruská-Pavlovce nad Uhom, Palín-Budkovce, Zaluzice-Mal- cice, Krásnovce-Koromlá, Senné- Dúbravka, Tusice TNV-Vinné, Po- rostov-Petrovce nad Latorysou, Ti- bava-Pozdisovce. (ú) I! Kantár Szilárd volt a verseny legjobb kapusa (Képarchívum) Tizenegyesrúgó-verseny A gútai Máté Zsolt diadala Gúta. A Vág-parti városban a minap másodízben rendeztek ti- zenegyesrúgó-versenyt. A Gogh Kálmán nevét viselő futballstadi- onban ezúttal 84 résztvevő neve került a jegyzőkönyvbe. Közülük ketten külföldről jöttek a rendez­vényre. Petr Kundra Csehország­ból, Harmati László pedig Ma­gyarországról utazott a helyszín­re. A hazaiak fölényének jegyében zajlott a közönségvonzó viadal, melyen aktív labdarúgó végzett az élen. A győztesnek járó serleget 18 találattal a IV. ligás gútai felnőttek csapatkapitánya Máté Zsolt sze­rezte meg, aki ráadásként kerék­párt is kapott szervezőktől. Nem vallott szégyent a verseny ran­gidőse, a 61 esztendős Bagita La­jos sem. A kapuban tüsténkedő hálóőrök közül a hazai Kantár Szi­lárd bizonyult a legjobbnak. íme a dobogós helyezettek névsora: 1. Máté Zsolt, 2. ifj. Németh Kriszti­án, 3. Tóth Zoltán (mindannyian gútaiak). (gh) Kapcsolódjon be versenyünkbe! Újabb szelvényünket lapunk 10. oldalán találja. Az 5. forduló utáni értékelésünket e héten kivételesen csütörtöki számunkban közöljük. iÜife . Ján Lasák ezt is megfogta (TASR/AP-felvétel) Rajtolt a jégkorong Világkupa: Finnország-Csehország 4:0 Gól nélküli Vk-főpróba Ottawa/Pozsony. Helsinki­ben tegnap este a Finnor­szág-Csehország találko­zóval (4:0) elkezdődött a jégkorong Világkupa. A szlovák válogatott csütör­tökön hajnalban a kanada­iak ellen játssza első mérkőzését. ÖSSZEÁLLÍTÁS A nyolc csapatot két négyes cso­portba sorolták (EURÓPAI: Cseh­ország, Svédország, Finnország, Németország; AMERIKAI: Kana­da, Egyesült Államok, Oroszor­szág, Szlovákia). A csoportküzdel­mek után következik a negyed­döntő, az elődöntő, majd pedig a torontói finálé. A szlovák együttes három előké­születi meccset játszott a Vk-rajt előtt: Pozsonyban 2:0-ra kikapott a svédektől, majd a tengerentúlon 2:2-es döntetlent ért el a kanadaiak ellen, hétfőre virradóra pedig gól nélküli eredménnyel végződött az ottawai, oroszok elleni főpróba. SZLOVÁKIA-OROSZORSZÁG ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szö­vetségi kapitánya huszonhárom fősre szűkítette a Horvátország és Izland elleni vb-selejtezőkre ké­szülő keretét. A hálóőrök között egy változás is történt: Sáfár Sza- bolcsot (Austria Wien) Rabóczki Balázs váltotta. A keret - kapusok: Király Gábor (Crystal Palace), Szűcs Lajos (FTC), Rabóczki Ba­lázs (FC Köbenhavn), védők: Ba­log Zoltán (FTC), Juhász Roland 0:0 - hosszabbítás után. Kiállítá­sok 3:5; 3500 néző. A két váloga­tott a következő összetételben ját­szott - Szlovákia: Lasák-Lintner, Chára, Visnovsky, Strbák, Obsut, Suchy- Hossa, Demitra, Gáborík- Satan, Stümpel, Zedník-Somík, Cibák, Bartecko-Radivojevic, Hlinka, Országh; Oroszország: Brizgalov-Goncsar, Kasparaitis, Kalinyin, Tverdovszkij, Vis- nyevszkij, Volocsenkov, Hava- nov-Kóvaljcsuk, Jasin, Dac- juk-Kovaljov, Kozlov, Szamszo- nov-Kvasa, Zubrus, Afinoge- nov-Csubarov, Petrov, Kovalen­ko. A mezőny kimagaslóan leg­jobb játékosa a két kapus, Ján Lasák és Hja Brizgalov volt; az előbbi 36, az utóbbi pedig 24 lö­vést hárított. VÉLEMÉNYEK-Ján Filc, a szlo­vákok edzője: „Lasák fantasztikus teljesítményt nyújtott, kár, hogy társai kihagyták a jobbnál jobb helyzeteket. Biztató eredményt ér­tünk el a kanadaiak és az oroszok ellen.” Ján Lasák: „Örülök, hogy nem kaptam gólt a szbornaja elleni meccsen, már az edzőtáborozás so­rán éreztem, jó formában vagyok. (MTK), Gyepes Gábor (FTC), Stark Péter (Győr), Tóth András (Vasas), Szélesi Zoltán (Cottbus), Lőw Zsolt (Cottbus), középpályások: Bodnár László (Roda), Fehér Csa­ba (Eindhoven), Molnár Balázs (Ankaraspor), Huszti Szabolcs (FTC), Leandro (FTC), Rósa Dénes (FTC), Simek Péter (Újpest), Po- lonkai Attila (Újpest), csatárok: Gera Zoltán (West Bromwich), Torghelle Sándor (Crystal Palace), Szabics Imre (Stuttgart), Kovács Péter (Viking Stavanger), Tököli Attila (Köln), (ns) Nagyon várjuk már a házigazdák elleni nyitótalálkozót, egy jó rajt sokat jelentene.” Marián Hossa: „Igen tanulságos három összecsapást játszottunk, a védelmünk szinte kifogástalan tel­jesítményt nyújtott, nagy kár a ki­hagyott helyzetekért.” Az ottawai közönség kifütyülte az oroszok játékmesterét, Alek- szej Jasint, mert még mindig nem bocsátott meg neki azért, hogy hátat fordított a Senatorsnak. „A szurkolók azt csinálhatnak, amit akarnak, nem haragszom rájuk, hiszen megfizették a belépő árát...” (t, zsi) ♦ Megkezdődött a US Open nem­zetközi tenisztorna, 1. forduló, nők: Zvonareva (10. - orosz)-Nagyová (szlovák) 6:1, 6:1; Molik-Cohen- Aloro 6:0, 6:2; Schiavone-Ko- ukalová 6:1, 6:3; Szugijama-Ash- ley 7:5, 6:2; Mauresmo (2.)- Irvin 6:4, 6:2; Férfiak: Federer (l.)-Cos- ta 7:5, 6:2, 6:4; Moya (3.)-Baker 6:7, 6:4, 6:4, 6:2; Novák-Stépánek 7:5,6:1,6:3. ♦ Tenisz WTA-világranglista: 1. Henin (belga) 4950, 2. Mauresmo (francia) 4491,3. Miszkina (orosz) 4247.. ..32. Hantuchová (szlovák) 930.. ..63. Kapros (magyar) 579,75. ♦ A Middlesbrough olasz focistá­ja, a 24 éves Massimo Maccarone hazatért, mivel egy évig a Parma gárdáját erősíti majd. ♦ Long Island-i férfi tenisztorna, döntő: Hewitt (ausztrál, 2.)-Hor- na (perui, 9.) 6:3, 6:1. ♦ A gerelyhajítás háromszoros olimpiai bajnoka, a szám világ­csúcstartója, a 38 éves cseh Jan Zelezny úgy döntött: befejezi sportolói pályafutását. SPORT A KÉPERNYŐN Kedd DUNA TV - 22.15: Olimpiai stúdió STV 2 - 18.45: Jégkorong Világkupa-mérkőzés: Svédor- szág-Németország (élő) GALAXIE SPORT - 19.00: Jégkorong Világkupa-mérkőzés: Svédország-Németország (élő EUROSPORT 17.00: - US Open, a 2. nap műsora (élő) Szerda NOVA, STV 2 -18.45: Jégko­rong Világkupa-mérkőzés: Svéd- ország-Csehország (élő) GALAXIE SPORT - 20.00: Porstmouth-Fulham angol baj­noki labdarúgó-mérkőzés (fel­vételről) EUROSPORT 17.00: - Férfi és női tenisztorna, US Open, a 3. nap műsora (élő) Huszonhármán készülnek a vb-selejtezőkre Sáfár helyett Rabóczki Augusztus 31., kedd ­19.00 (Stockholm): Svédor- szág-Németország. Szeptem­ber 1., szerda -1.00 (Montre­al): Kanada-Egyesült Álla­mok; 19.00 (Stockholm): Svédország-Csehország. Szeptember 2., csütörtök - 1.00: (Montreal): Kanada- Szlovákia; 19.30 (Köln): Né- metország-Finnország.

Next

/
Thumbnails
Contents