Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-31 / 202. szám, kedd
Vélemény és háttér 7 ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 31. FIGYELŐ CSEH TELEVÍZIÓ Az Egyesült Államok megvett Csehországtól egy Vera típusú rádiófelderítő berendezést, amely a legkorszerűbbek közé tartozik a világon - közölte Cyril Svoboda cseh külügyminiszter. „Egyelőre egy darabot vettek, amelyet ki akarnak próbálni. Meg vagyok győződve róla, hogy a minőség olyan lesz, hogy a rádiólokátort a szövetségesek is megveszik” - tette hozzá. A lokátorokat eredetileg Kína rendelte a csehektől, s hat darabért állítólag 1,5 milliárd koronát fizetett volna. Ezt követően indultak meg a tárgyalások arról, hogy a Kínának szánt rádiólokátorokat az USA megvenné.- Ez pedig az athéni olimpia legeredményesebb csapata... (Elek Tibor karikatúrája) „Olyan vagyok, mint egy emancipált cigány, aki saját nációja lopási hajlamairól ír” Családi perpatvar Moszkvában Az oroszoknál a sikerhez kevés a mű. Botrány is szükségeltetik. A hajdani példányszámok pedig összezsugorodtak. 10-15 éve még Szolzsenyicinriek sem kellett lenni, hogy a milliós megjelenés biztosított legyen. Ma akár a tízezer is jó eredmény egy 160 milliós országban. E. FEHÉR PÁL Csupán egy-két eset... Eduard Limonov fegyveres „nemzeti bolsevik” összeesküvést szervezett, börtönbe csukták, nemrég szabadult. A most magyarra is lefordított, enyhén szóivá pornográf regény, a Kékháj szerzője, Vlagyimir Szorokin azt tette közhírré, hogy megkóstolta gyermekei székletét. Majakovszkij majd száz éve azzal keltett feltűnést, hogy a gomblyukába sárgarépát tűzött szegfű helyett. Ugyan kit háborítana ma már fel Majakovszkij? Társaihoz hasonlóan, az idén 57 éves, ma már az orosz irodalom élvonalához tartozó Viktor Jerofejevet sem az az egykori ifjúi lázadó szellem fűti. Lázadása, annak idején, persze, őszinte volt. „Olyan vagyok, mint egy emancipált cigány, arany műfogsorral, aki saját nációja lopási hajlamairól ír” - jellemezte önmagát 2002- ben kiadott Az orosz lélek enciklopédiája című esszéregényében. Érteni kell az író „érted haragszom, nem ellened” - dühét. Mondjuk, amikor ilyesmit olvashatunk tollából: „Oroszország rendszerint mindenkit elront, aki közel kerül hozzá. Nyomot hagy mindenkin, aki meglátogatta.” Egyébként irodalomtörténészként kezdte pályafutását és kandidátusi disszertációját Dosztojevszkij és a francia egzisztencializmus viszonyáról írta - ez ugyancsak szokatlan, sőt meghökkentő téma volt. Addig azonban a védett emberek szűk köréhez tartozott, születésijogon. Viktor Jerofejev édesapja ugyanis Molotov titkára, illetve Sztálin francia tolmácsa volt, aztán Párizsban nagykövetségi tanácsos, az UNESCO egyik alelnö- ke, végül pedig bécsi szovjet nagykövetként várta külügyminiszterhelyettessé való kinevezését, amikor fia fellázadt. 1979-ben néhány társával együtt kiadott egy antológiát, Metropol címmel - a cenzúra megkerülésével. A „szamizdat”- könyv fantasztikus botrányt kavart, nem annyira tartalmával (mai szemmel olvasva szinte ártalmatlan politikailag), hanem az irodalmi bálványok döntögetése, illetve a szabályok semmibevétele váltotta ki a hivatalosok haragját. Következményként a másik főszervezetőt, Vaszilij Akszjonovot emigrációba kényszerítették, a fiatal Jerofejevet kizárták az írószövetségből, édesapját pedig, aki nem volt hajlandó fia megtagadására, kirúgták a diplomáciai szolgálatból. Vége lett az elithez tartozáshoz, a külföldi utaknak, a „zárt boltoknak”, magas rangú egykori barátai meg sem ismerték, ha netán találkozott velük véletlenül. „Megöltem apámat” - írta egy vallomásában. - „Nem fizikai, hanem politikai gyilkosságot követtem el - a Szovjetunió törvényei szerint mindez egyenlő volt a halállal”. A tekintélyes orosz hetilapban, a Moszkovszkije novosztyiban közzétett vallomásában pedig visszatér a pályakezdéshez és elismeri: „most másodszor öltem meg apámat”. Merthogy új regénye, amely egyszerre jelent meg németül és oroszul A jó Sztálin címmel - a család históriájáról szól. A történet pikantériájához tartozik, hogy a könyv moszkvai bemutatóján jelen volt a szerző 83 éves apja is, aki azonban még nem ismerte a könyvet. Aztán elolvasta és a szülők mérhetetlenül felháborodtak. Nem csupán azért, mert - szerintük - a fiú kiteregette a családi szennyest. Az apa plágiummal vádolta meg Jerofejevet, mert olvasta a papa szeptemberben megjelenendő emlékiratait és sok-sok részletét felhasználta. Egyebek között annak leírását, hogy annak idején a papa miként dolgozott Stockholmban, vagy egy életveszélyes, Arhangelszkből Skóciáig tartó háborús utazás részleteit szintén átvette. Nem szólva a Sztálinról szóló történetek némelyikéről, amelyekről a papa tolmácsként szerzett tudomást. A fiú azzal védekezik, hogy ezeket a históriákat még gyermekkorában hallotta, különben is: ő regényt írt, igaz, „dokumentumregényt, amely végül is kitalá- ció, de azért nem teljesen a fantázia terméke, hanem a kettő különös keveredése”. A Moszkovszkije novosztyiban közzétett esszéje édesanyjának kérésére, nyilvános bocsánatkérésként íródott, mert a mama meg is írta, hogy mennyi valótlanságot talált fia regényében. Az író azonban azt válaszolta e vádakra, hogy készségesen megköveti szüleit, ha azok sértve érzik magukat, ám ne feledjük, hogy ez a családi viszály mégsem magánügy és több mint reklámfogás, noha annak sem utolsó. A jó Sztálin ugyanis irodalom, és csupán látszólag szól a Jerofejev család életéről, a papa diplomáciai tevékenységéről. A regény igazából a sztálini nomenklatúra életét ábrázolja a diktátor életében, illetve a halála után. A részletekben ugyan a szülők élete is megismerhető, valójában azonban a kort idézi és azoknak az embereknek a tipikus magatartását, hitét, tévedéseit, akik őszintén hittek a sztálini rendben. És a rendet magát is megmutatja, amelyben a dogmák hatalma mindennél erősebbnek bizonyult. Erről szól igazában A jó Sztálin. A családi perpatvar pedig biztosan segít a könyv eladásában, viszont az irodalom szempontjából lényegtelen. De az egész térségünkre vonatkozik, hogy nehéz szembenézni a múlttal, amely állandóan kísért. Évente még mindig több mint tízezer embert végeznek ki a világ legnépesebb államában Kína, az olimpia és az emberi jogok MTI-HÁTTÉR Az ígéretek és jóslatok ellenére eddig nem javult, sőt romlott az emberi jogok helyzete Kínában azóta, hogy három éve Pekingnek ítélték a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát - közölte az Amnesty International, amely szerint az „olimpiai” beruházási tervekben még kivégzőhelyiség építése is szerepel. A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének Londonban kiadott, az athéni játékok végére időzített állásfoglalása szerint „elhanyagolható” az emberi jogok tiszteletben tartásában észlelhető javulás azóta, hogy 2001-ben a kínai főváros kapott megbízást a 2008-as nyári olimpia rendezésére. A rendezési jog megszerzésének közvetlen következményeként a helyzet bizonyos értelemben még romlott is, hiszen a hatóságok egész közösségeket telepítenek ki lakóhelyükről, hogy helyet teremtsenek az olimpiai létesítményeknek; a kényszerkitelepítettek minimális vagy éppen semmilyen kártérítést nem kapnak - áll az AI londoni felhívásában. Az Amnesty értesülése szerint a hatóságok által „Új Peking, Új Olimpia - Lehetőség Kínának és a világnak” jelszóval meghirdetett „olimpiai” beruházási pályázatokban szerepel egy kivégzőkam- ra építése is; a helyiségben azokat végeznék ki méreginjekciókkal, akiket a pekingi legfelsőbb népi bíróság ítél halálra. Az AI szerint a kivégzőhelyiség építése egyértelműen ellentmond annak a kötelezettségnek, amelyet Peking az olimpiai játékok rendezésével az emberi méltóság megőrzésére vállalt. Az emberi jogi szervezet szerint Kínában évente több embert végeznek ki, mint a világ többi országában összesen. Az állásfoglalás idéz egy magas rangú kínai törvényhozót, aki azt mondta, hogy „csaknem 10 ezer” a kivégzések száma minden évben. Emellett több mint 250 ezer ember szenved „átnevelő” munkatáborokban homályosan megfogalmazott vádak alapján, anélkül hogy valaha ügyvédet látott volna, vagy egyáltalán járt volna bíróságon - áll az emberi jogi szervezet állásfoglalásában. Az Amnesty International felidézi, hogy amikor Pekingnek ítélték a 2008-as nyári játékokat, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legfelső vezetői, de még kínai olimpiai vezetők is biztosra vették, hogy a döntés az emberi jogi helyzet javulását fogja eredményezni. Eddig azonban „nem sok minden igazolja ezeket a magabiztos kijelentéseket”. Az AI közölte: a pekingi olimpia közeledtével erősödő figyelmet arra fogja felhasználni, hogy a lehető legkeményebben küzdjön a kínai emberi jogi helyzetnek „a kínai és a NOB-tisztvi- selők kinyilatkoztatásain túli” tényleges javításáért. KOMMENTÁR Az idő nekik dolgozik KOCUR LÁSZLÓ A Magyar Koalíció Pártjának V. Országos Kongresszusa 2003. március 29-én felhatalmazta „az MKP Országos Tanácsát, hogy indokolt esetben az ifjúságpolitikai kérdésekben biztosítsa az MKP önálló ifjúsági szervezete létrehozásának feltételeit.” E kommentárban nem azt szeretnénk boncolgatni, mi ennek a mondatnak az értelme. Ez a sután megfogalmazott kongresszusi határozat indította a magyar pártot arra, hogy megkezdje (elődpártjai) évtizedes adósságának törlesztését az ifjúságpolitika terén. Míg országos, regionális, helyi ifjúsági szervezetből szerencsére van elég, a pártnak nem sikerült megteremtenie saját politikai ifjúsági szervezetét, ha úgy tetszik, ifjúsági tagozatát. A kongresszusi döntés óta eltelt nem egész másfél évben aztán Farkas Iván parlamenti képviselő vezetésével megindult valamiféle szervezőmunka, bár ez sem nevezhető igazán serénynek, hisz - a hazai politikai életből vett példákból kiindulva - ennyi idő alatt egy pártot is össze lehet hozni, nemhogy egy ifjúsági tagozatot. Tanácsért lenne kihez fordulni, az MKP koalíciós partnereinek, az SDKÚ-nak és a KDH-nak is jó ideje van ifjúsági tagozata. Szlovákvonalon a politikai ifjúsági szervezetek olyan erősek, hogy már „saját nevelésű” miniszterük is van, Dániel Lipsic, aki 1991-1995 között a Polgári Demokratikus Ifjúság nevű szervezet elnöke volt. Magyarországon mind a négy parlamenti pártnak van ifjúsági szervezete; a rendszerváltó Magyar Demokrata Fórum már 1989-ben megalapította a sajátját, az Ifjúsági Demokrata Fórumot. A pártok mellett működő politikai „óvodákból” kikerülő fiatal politikusoknak anyaszervezetük néhány befutó helyet biztosít országos listáján. így ma az IDF-nek, a Fidelitasnak, a Fiatal Baloldalnak és az Új Generációnak egyaránt van parlamenti képviselete, de ott vannak az országos elnökségekben és az Európai Parlamentben is. Ezeknek a pártállami reflexeket már csak hírből ismerő ifjú politikusoknak szinte erkölcsi kötelességük bírálni pártjukat, ha az olyan döntést hoz, mely mögött régi beidegződések állnak, vagy a több évtizedes kapcsolati háló. Gusz- tos Péter, az Új Generáció vezetője lemondott az SZDSZ salgótarjáni elnökének posztjáról, mert pártja önkormányzati szinten le- paktált a Munkáspárttal, és ez nem fért bele Gusztos liberális világképébe. A Fidelitas - stratégiai partnersége ellenére - nem egy alkalommal fogalmazott meg bírálatot a Fidesz politikájával szemben. Az MKP-nak vizsgálat tárgyává kell tennie, miért nem hozta létre korábban ifjúsági tagozatát, de ez ma már nem elég. A rendszerváltás óta felnőtt egy nemzedék, mely ’89-ben még az alapiskola padjait koptatta, azóta viszont - nem ritkán külföldi egyetemeken - diplomát, MBA-képesítést, doktorátust szerzett. Jóí felkészült, rátermett szakemberek, akik már másként szocializálódtak, és helyet követelnek a gazdasági és politikai életben. A fiataloknak az MKP tortájából is meg kell kapniuk a maguk szeletét. És ha erre nem teremtődik intézményes megoldás, az senkinek sem lesz jó. Ezt a pártvezetés is felismerte. Kíváncsian várjuk, hogy a következő választásokig hátralevő két év elegendő lesz-e ahhoz, hogy az ifjúsági csoportok tényleges működésbe kezdjenek a helyi alapszervezetek mellett. És ha érdemi munkát tudnak felmutatni, ott lesznek-e képviselőik - befutó helyen - az országos választási listán? És ha ők igen, akkor kik nem? JEGYZET Fuck Slovakia! JUHÁSZ KATALIN Húsz-huszonöt fős amerikai turistacsoport, ritka látvány Kassa főutcáján, hallgatják az idegenvezetőt, nézik a Dómot, és őket is legalább annyian bámulják. Egy pattogatottkukori- ca-árus szolgálatkészen közelebb tolja kocsiját. Két cigány- gyerek merev arccal, támadásra készen figyeli az idegenvezetőt, váiják, hogy lehetőség nyíljon némi aprópénz begyűjtésére. A fiatal nő, aki a nyugati nagyvárosokban ellesett módon színes esernyőt tart a feje fölé, hogy jobban szem előtt legyen, gyilkos pillantásokat vet a gyerekekre. Olyan gyakran teszi ezt, hogy a turistáknak is feltűnik, rá is kérdeznek, ahogyan mindenre ebben a furcsa kelet-európai országban. Az idegenvezetőnek se kell több, rájuk zúdítja az egész roma problematikát. Hogy az állam évek óta tehetetlen, hogy ezek csak szaporodnak, mint a nyu- lak, és lehetetlen megállítani ezt a folyamatot. Lopnak, isznak, szipóznak, analfabéták és eszükben sincs dolgozni. Vigyázzanak a táskáikra, húzzák be a cipzárakat, mert ezek kilopják a pénztárcát a csukott retikülből is - hangzik a jó tanács, a messziről jött idegenek pedig megkövültén állnak, csak nagy sokára szólal meg egyikük, és holmi rasszizmust, fajüldözést emleget. Hogy ő ilyen kirohanást még nem hallott, hogy nézzék meg azt a két gyereket, zörögnek a csontjaik, ceruzavékony a karjuk, egészen biztosan alultápláltak. Az idegenvezetőn látszik, hogy szívesebben beszélne az ország legnagyobb székesegyházának északi kapujáról, és rég megbánta már a hangos vélemény- nyilvánítást. A jelenetnek legalább negyven nézője van, az amerikai férfi most hozzájuk fordul, és megkérdezi, hogy vajon ez az előbb látott hozzáállás jellemző-e ebben az országban, és hogy kinek a pártján van a tömeg. Páran lesütik a szemüket, jobb ilyenkor nem tudni angolul. A nagy csendbe a nyolcéves forma cigánygyerek hangja hasít bele, aki persze rájött, miről folyik a diskurzus. Fuck Slovakia! - ordítja az idegenvezető felé, aztán társával együtt elvi- harzik.
