Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-27 / 199. szám, péntek

6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 27. RÖVIDEN Pokolgép egy piactéren Bangkok. Motorkerékpárra szerelt pokolgép robbant teg­nap egy zsúfolt falusi piacté­ren Thaiföld déli, muzulmá­nok lakta vidékén. Egy ember életét vesztette, legkevesebb 25 megsérült, köztük katonák, rendőrök és iskolás gyerekek, akik egy díszfelvonuláson vet­tek részt. A sérültek közül hat­nak válságos az állapota. A merényletet egy nappal az­előtt követték el, hogy a tervek szerint látogatást tesz a déli megyékben Thakszin Sinavat- ra miniszterelnök. Bangkok­ban a muzulmán szakadáro- kat teszik felelőssé a térséget uraló erőszakért, amelyben az év eleje óta már több mint 280 ember veszítette életét. (MTI) Megfenyegették Rumsfeldet Dubaj. Halállal fenyegették meg Donald Rumsfeldet az af­ganisztáni tálibok. Az interne­ten azt üzenték az amerikai védelmi miniszternek, hogy nem kerülheti el a tálibok bün­tető pallosát. Egyúttal fogad- koztak: folytatják szent hábo­rújukat az amerikaiak és afga­nisztáni szövetségeseik ellen. „Ha egyszer el is kerülted bün­tető pallosunkat, másodszorra már nem fogod elkerülni” - ol­vasható a honlapjukon. A táli­bok két rakétát lőttek ki au­gusztus 12-én Kabul északi ré­szére, kevéssel azután, hogy Rumsfeld ott tárgyalt Hamid Karzai afgán elnökkel. Való­színűleg erre a támadásra utal a fenyegető üzenet. (MTI) Rumsfeldet tekintik a szélsőséges muzulmánok a második számú - Bush el­nök után - közellenségnek (Képarchívum) Szudán nem fogad szót Abuja. Szudán nem hajlan­dó igazodni ahhoz a határidő­höz, amelyet az ENSZ Bizton­sági Tanácsa szabott meg neki arra, hogy lefegyverezze és bí­róság elé állítsa az arab dzsandzsavíd milíciáknak a nyugat-szudáni Darfúr fekete bőrű lakosságával kegyetlen- kedő tagjait. Öt nappal az au­gusztus 31-i határidő lejárta előtt Magzub al-Kalifa szudáni mezőgazdasági miniszter, aki a nigériai fővárosban a milíci­ák küldötteivel tárgyal, kije­lentette, hogy „egyáltalán nem zavar bennünket az ENSZ által megszabott határidő”. A BT jú­lius 30-i határozatában szank­ciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a kartúmi kor­mány nem fékezi meg a több tízezer embert lemészárló, és több mint egymilliót menekü­lésre kényszerítő fegyverese­ket. (MTI) Hetvennégy halott és 376 sebesült Kufában és Nedzsef bejáratánál - Szisztáni nagyajatolláh hárompontos tervet dolgozott ki Nedzsefi béketárgyalások - vérfürdővel Több gyerek is súlyosan megsérült a tegnapi támadásokban (Reuters-felvétel) Nedzsef/Kúfa/Bagdad. Összesen hetvennégyen haltak meg és 376 volt a se­besültek száma tegnap a kúfai mecsetnél történt ak­natámadásban, illetve a Ne­dzsef kapujánál történt vé­res összecsapásokban. ÖSSZEFOGLALÓ Az iraki egészségügy-minisztéri­um illetékese szerint a nedzsefi kórházba 39 halottat és 255 sebe­sültet, míg a kúfaiba 25 halottat és 60 sebesültet szállítottak be. Hírügynökségi beszámolók sze­rint rálőttek mind Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh, mind pedig Mukta- da asz-Szadr radikális síita hitszó­nok híveire tegnap Kúfában és Ne­dzsef határában. Egy fotóriporter elmondta, ismeretlen támadók lőtték Szisztáni híveit, akik a csu­pán néhány kilométerre lévő Ne- dzsefbe tartottak. A fotóriporter húsz holttestet látott letakarva a Nedzsefbe vezető úton. Ebben a síi­ta szent városban Szadr támogatói és az amerikai erők három hét óta heves harcot vívnak. A nagyajatol­láh és kísérete tegnap reggel indult oda a dél-iraki Bászrából, páncélo­zott gépkocsiját az iraki rendőrség és a nemzeti gárda tagjai többtu­catnyi gépkocsin kísérték a körül­belül ötórás úton. A többezemyi tá­mogató hada több mint kétszáz au­tóbusszal, illetve gépkocsival kö­vette őket. Szisztáni felszólította Nedzsefbe tartó híveit, hogy addig ne menjenek be a városba, amíg ő oda nem érkezik. Egy másik fotóriporter arról szá­molt be, hogy az iraki nemzeti gár­da tagjai egy Kúfa és Nedzsef kö­zötti katonai támaszpontnál rálőttek a radikális Szadr tüntető híveire, akik szintén Nedzsefbe tar­tottak. Egyelőre nem tudni, miért lőttek a gárdisták. Ennek az inci­densnek is több tucat halálos, illet­ve sebesült áldozata volt. Délütán az iraki nemzeti gárda és a rendőrség tagjai tüzet nyitot­tak Szadr-hívekre, akik a Ne­dzseftől keletre fekvő Díváníjából érkeztek a szent város határába. Az iraki erők ezután visszavonultak az onnan egy kilométerre lévő ameri­kai bázisra, s ismét tüzet nyitottak a tüntetőkre, hogy megállítsák őket. Még korábban ismeretlenek há­rom aknagránátot lőttek ki Kúfa nagymecsetére, ahol Nedzsefbe in­duló Szadr-hívek gyülekeztek. Itt a robbanások 27 ember halálát és 63 sérülését okozták - közölték kórhá­zi források és szemtanúk. Az iraki kormány 24 órás tűzszü­netet hirdetett Szisztáni nagyaja­tolláh Nedzsefbe érkezésétől kezdődően, hogy a síita vezetőnek lehetősége nyíljon a válság megol­dására - jelentette be Ijád Allávi kormányfő. Kora este az amerikai hadsereg is felfüggesztette nedzsefi offenzí- váját. Az amerikai katonai illetéke­sek szerint a döntés összhangban van az iraki kormány által meghir­detett 24 órás tűzszünettel, és ezzel is próbálják segíteni Szisztáni na­gyajatolláh békeközvetítési kísérle­tét Muktada asz-Szadr radikális síi­ta vezetőnél. Szisztáni hárompontos tervet dolgozott ki a robbanással fenye­gető helyzet feloldására: első lépés­ben a külföldi csapatok távoznának a szent városból és vidékéről, ez­után minden fegyvert kivonnának Nedzsefből - vagyis a Szadr kö­vetőiből álló Mahdi Hadseregének el kellene hagynia Ali imám mau­zóleumát és a várost -, végül pedig helyreállítanák a törvény uralmát, ami burkoltan a milicisták lefegy­verzését jelenti, és a rendfenntar­tást az iraki rendőrség venné át. A nagyajatolláh tervében az is szere­pel, hogy „az iraki kormány kárta­lanítja a legutóbbi harcokban érin­tett összes személyt”. (MTI, TASR) Fegyverrel a sajtóértekezletre Nedzsef. Több tucatnyi rendőr 60 újságírót állított elő a nedzsefi rendőrkapitányságon. A rendőrök szobáról szobára járták végig az újságírók szállodáját. A kapitányságon a város rendőrfőnöke állt az újságírók elé. Közölte velük, nem vették őket őrizetbe, csak azt kí­vánja tudomásukra hozni, hogy nem a valóságról tudósítanak. Pél­daként említette, hogy egy közel-keleti televízió bejelentette: Szisz­táni nagyajatolláh visszatért Nedzsefbe, holott még Bászrában volt. Az álhírre tüntető hívek indultak egy közeli városból Nedzsefbe. A felvonulás incidensekbe torkollott: a rendőrök tüzet nyitottak, két ember meghalt, öt pedig megsebesült. (MTI) Terrorakciónak tulajdonítják a kettős katasztrófát Néma fekete dobozok Az MSZP és az SZDSZ letett a konstruktív bizalmatlansági indítványról Mádl jelöli az új kormányfőt ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Az MSZP és az SZDSZ vezetői tegnap délután kö­zölték: tudomásul veszik, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök jelöli az új kormányfőt. Az SZDSZ támogatja Gyurcsány Ferenc kormányfőjelöltségét azzal a megjegyzéssel, hogy a kormány- program tartalmi kérdéseiről tár­gyalásokat kezdenek. Ezt Pető Iván mondta, aki a szabad demok­ratákat képviselte a tegnapi koalí­ciós tárgyaláson. Az egyeztetés legfőbb kérdése ugyanis az volt, támogatja-e az SZDSZ Gyurcsány Ferencet, akit szerdán kor­mányfőjelöltnek választott az MSZP rendkívüli kongresszusa. A két párt közösen arra kéri MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Egy amerikai tá­bornok először ismerte be, hogy amerikai katonák iraki foglyokat kínoztak a Bagdad melletti Abu Graib börtönben. George Fay ve­zérőrnagy kijelentette: vádat emelhetnek egy ezredes ellen, aki a börtönben a katonai hírszerzés egységét vezette. Fay szavai akkor hangzottak el, amikor a Penta­gonban előterjesztette jelentését. E dokumentum szerint az Abu Graib börtönben tevékenykedő amerikai katonai hírszerzés 27 tag­ját terheli felelősség az iraki foglyo­kon elkövetett visszaélésekért. Az amerikai szárazföldi erők vizsgáló­Mádl Ferenc köztársasági elnö­köt, hogy tegyen javaslatot a par­lamentnek Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök személyére. Közöl­ték azt is: tudomásul veszik, hogy Mádl jelöli a kormányfőt. Ezzel a két párt letett arról az elképze­lésről, hogy Medgyessy Péter le­mondása ellenére mégis konst­ruktív bizalmatlansági indít­vánnyal távolítsák el az eddigi mi­niszterelnököt. Ezt később Kovács László szocialista pártelnök is megerősítette. Pető Iván közölte azt is: az SZDSZ-ben úgy értelmezték a szocialista párt szerdai kong­resszusi választását, hogy az érde­mi és látható változások mellett döntött az MSZP. Kovács László azt mondta a kormányprogram­bizottsága kifejezetten a katonai hírszerzés szerepét vizsgálta. Meg­állapítása szerint a 27 személy - 23 katona és 4 civil alvállalkozó - a foglyok megpuhítására buzdította a katonai rendőröket, illetve eltűrte a visszaéléseket. További nyolc sze­mély, köztük két civil tudott arról, hogy mi történik a börtönben, mégsem jelentette feletteseinek. A Fay-jelentésnek nevezett do­kumentumról Paul Kern tábor­nok, a vizsgálat irányítója tájékoz­tatta a sajtót a Pentagonban. A je­lentésnek csak az összegfoglalóját bocsátották az újságírók rendel­kezésére. Ez számos tényezővel magyarázza a visszaéléseket, er­kölcsileg romlott katonák és civi­ról: a társadalompolitika terén le­het szó nagyobb változtatásokról. Megjegyezte: akár fordulatot is el tud képzelni az esélyteremtés, a nagyobb társadalmi igazságosság érdekében. „Változtatni szeretnénk. Azt szeretnénk, hogy Magyarország­nak bátor, karakteres kormánya legyen” - mondta a koalíciós egyeztetés után Gyurcsány Fe­renc, aki következetesen elhárí­totta a kormányprogramra, a kor­mány szerkezeti átalakítására és a személyi kérdésekre vonatkozó kérdéseket. Közölte: ezekről a kérdésekről egyeztetések kez­dődnek, és csak azután áll a vála­szokkal a nyilvánosság elé, ha az MSZP-vel és az SZDSZ-szel meg­egyeznek. (m, o) lek kis csoportjának helytelen vi­selkedésével, fegyelmezetlenség­gel, az elöljárók, az Irakban lévő parancsnokok rossz irányításával vagy mindennemű irányítás hiá­nyával. A jelentés különválasztja a foglyoknak a digitális fotókon már napvilágra került megalázó gyötrését, kínzását, amelyet a börtönőrként szolgáló katonai rendőrök kis csoportja követett el, valamint a foglyok kihallgatása során történt visszaéléseket. Ez utóbbiakat néha olyan katonák követték el, akik nem voltak tisz­tában azzal, melyek azok a törvé­nyesen megengedett eszközök, amelyeket alkalmazhatnak a fog­lyokkal szemben. ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. A szerdára virradóra csaknem azonos időben lezuhant két orosz utasszállító megtalált fe­kete dobozai nem szolgáltattak olyan adatokat, amelyekből követ­keztetni lehetne a katasztrófák okaira - közölte tegnap Vlagyimir Jakovlev elnöki megbízott. Mint hozzátette, a legvalószínűbb ok­nak továbbra is a terrortámadást tartják, de nem ez az egyetlen le­hetőség. Oroszország tegnap gyászolta halottak. A média terrorakciónak tulajdonítja a kettős katasztrófát. Ez Oroszország szeptember 11-éje - emelte ki a Nyezaviszimaja Gazeta, bár nem az al-Kaida, ha­KOKES JÁNOS Prága. Bírálatok kereszttüzébe került a napokban Václav Klaus cseh államfő, miután egy régebbi fényképe megjelent egy magán- egyetemet reklámozó nyomtat­vány címlapján. A Nova televízió úgy tudja, a brünni magánegye­tem a fényképet Klaus engedélyé­vel használta fel. A néhány éve ké­szült fényképen Klaus gyűrött, ko­szos ruhában egy fapadon fekszik és újságokkal van betakarva. A „hajléktalan” Klaus képe akkori­ban egy jótékonysági célú album­ba készült. Újbóli felhasználása, mégpedig reklám céljaira, a politi­kusok és a közvélemény körében is megütközést, értetlenséget kel­tett. Ugyanakkor a fényképpel az elnök nem sértett törvényt. A ha­nem a csecsen szakadárok kezét látta a két gép 89 emberéletet kiol­tó pusztulásában. A lap szerint a Szocsiba tartó gép felrobbantása személyes támadás lehetett Vlagyi­mir Putyin elnök ellen, aki a fekete­tengeri városban nyaralt, s a minap felkereste a merényletben megölt Kadirov csecsen elnök sírját - utó­da megválasztásának küszöbén. A Kommerszant szerint a hatóságok ki akarják várni, amíg a vasárnapi csecsen elnökválasztás lezajlik: ad­dig mulasztásnak, technikai hibá­nak, rossz minőségű üzemanyag­nak tudják be a két gép egyidejű le­zuhanását, de a jövő héten újra elő­térbe kerül a terrorista magyarázat - jósolta a biztonsági szolgálat egyik nyomozója. (MTI, SITA) tályos cseh törvények ugyanis az államfőnek nem tiltják a reklá­mokban való szereplést, míg a kormányfőnek és a többi alkotmá­nyos tényezőnek az érdekek össze­férhetetlenségére hivatkozva igen. Egyébként nem ez az első eset, hogy Klaus a reklámban vállalt szerepet. Két éve, amikor még a képviselőház és a Polgári Demok­ratikus Párt elnöke volt, megjelent a fényképe egy Völkl márkájú sílé­ceket népszerűsítő plakátokon. Klaus akkor azt állította, hogy nem a Völklt népszerűsítette, ha­nem egyik barátja vendéglőjét, amelynek tetején is egy ilyen nagy reklámtábla díszelgett. Klaus nyil­vánvalóan nem pénzért vállal rek­lámszerepet. Jó humora van, s tudja, hogy mindez hozzájárul népszerűségének emelkedéséhez. Egy amerikai tábornok először ismerte be, hogy katonák irakiakat kínoztak Vétkes a katonai hírszerzés is Vállalhat reklámszerepeket a cseh államfő Klaus, a hajléktalan

Next

/
Thumbnails
Contents