Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-21 / 194. szám, szombat
6 Külföld UJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 21. RÖVIDEN Finnugor csoport az EP-ben Tallinn. A finnugor népek képviselőinek csoportját kívánják létrehozni az Európai Parlamentben magyar, észt és finn politikusok. Erről állapodtak meg a finnugor népek tallinni világkongresszusán részt vevő három uniós tagállam parlamenti képviselői. Az EU-bővítés után a finnugorok az unió lakosságának 3,7 százalékát alkotják. Észtországnak, Finnországnak és Magyarországnak 44 képviselője van az EP-ben. (MTI) Igazolt Chávez győzelme Caracas. Igazolták Hugo Chávez venezuelai elnök népszavazási győzelmét azok a vizsgálatok, amelyeket azután végeztek el, hogy a délamerikai ország ellenzéki erői választási csalással vádolták meg az államfőt. A vasárnapi referendum a tisztaságát ellenőrző nemzetközi megfigyelők nevében az amerikai Carter Központ egyik illetékese közölte: a szavazatok részleges újraszámlálása egyértelműen bizonyítja, hogy Chávezt a választók többsége továbbra is elnökének tekinti. (MTI) Gorbacsov figyelmeztet Moszkva. A tekintélyuralmi kormányzás oroszországi visszatérésének veszélyére" figyelmeztetett Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök. Az ellene irányuló puccskísérlet évfordulóján kifejtette: azért említi a tekintélyuralmi rendszer veszélyét, mert nyugtalanító tényeket tapasztal az orosz társadalomban. Mint mondta, végletes megosztottság jellemzi hazája társadalmát, áthidalhatatlan szakadék tátong a társadalom két pólusa között. (MTI) Gorbacsov: ne a magas helyről érkező telefonhívások szabják meg a dolgok menetét (Képarchívum) A szerb elnök beismerése Belgrád. Valahol Szerbia és Bosznia között rejtőzik Ratko Mladics, a boszniai szerb hadsereg egykori parancsnoka - ismerte el Boris Tadics szerb elnök. Mladics ellen körözést adott ki a délszláv háborúk bűnösei felett ítélkező hágai törvényszék. Tadics közölte: a szerb hadsereg és a rendőrség is keresi Mladicsot. (MTI) Kiss Péter rendkívüli kongresszust akar - nem esküdtek össze Medgyessy ellen Tagadják a válságot Budapest. Vezető kormánypárti politikusok tegnap tagadták, hogy kormányválság lenne, de valamennyien gyors megoldást sürgettek a kialakult helyzetre. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ „Azt tesszük, amit tenni kell: nagyon gyors megoldást, közös megoldást találunk a helyzetre, hiszen az országnak van kormányzó többsége” - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Az MSZP és koalíciós partnere, az SZDSZ ma egyeztet egyebek között az új miniszterelnökről, miután a nagyobbik kormánypárt csütörtökön bejelentette: Medgyessy Péter helyett új jelöltet állít. Erre azért került sor, mert a kormányfő szerdán bejelentett kormányátalakítási tervét, ami magában foglalta Csillag István SZDSZ-es gazdasági miniszter menesztését is, az SZDSZ ezt elutasította, s kijelentette: a kormányfő iránt elfogyott a bizalma. Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő tegnap azt mondta: „Tovább kell vinni a dolgokat; tehát nem eredendően új helyzetet akarunk, hanem egy sikeresebb kormányzást.” Lendvai Ildikó megfogalmazása szerint az új kormány megalakításakor a koalíciós partnerek eredeti elképzelései maradnak. Mind Lendvai Ildikó, mind Horn Gábor tagadta, hogy a két pártnak közös forgatókönyve lett volna Medgyessy Péter eltávolítására. Lendvai azt mondta: Medgyessy nem bukott meg, hanem maga választotta az ország Kiss Péter. Mindenki biztosra veszi, hogy ő lesz Magyarország következő kormányfője. (Képarchívum) .szempontjából legjobbnak ítélt megoldást. Egyébként tegnap sem Horn Gábor, sem Lendvai Ildikó nem volt hajlandó megerősíteni, hogy Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszter az MSZP kormányfőjelöltje. Horn Gyula volt kormányfő azonban Kiss Péterről azt mondta: megkapja az MSZP vezető testületéitől a szükséges támogatást. Kiss Péter ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányfőjelöléssel kapcsolatban hívják össze az MSZP kongresszusát - közölte az MTI-vel a miniszter egy neve elhallgatását kérő munkatársa. Azt is megerősítette több, az MSZP elnökségéhez közel álló politikus, hogy Kiss Péter a nagyobbik kormányzó párt új miniszterelnök-jelöltje. A jelölt személyéről a koalíciós partnerrel való egyeztetés után, augusztus 26-án tájékoztatják az Országgyűlés elnökét; a parlament szeptember 6- án dönthet konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az új miniszterelnökről. Maga Kiss Péter tegnap azt nyilatkozta, csak „nagy le- gitimitású jelölt lehet miniszterelnök”, ezért van szükség a párt- kongresszusra. Kovács László pártelnök teljes mértékben egyetért a rendkívüli MSZP-kongresszus ösz- szehívásával a miniszterelnök-jelölt kiválasztására. Kovács szerint augusztus 26-ig meg lehet szervezni a kongresszust. Gyurcsány Ferenc sportminiszter közölte: vállalja a jelölést a kormányfői posztra, ha az MSZP hivatalosanjelöli őt. Barroso felszólította Európát, járuljon hozzá az iraki probléma megoldásához Először találkozott az új EB MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Megkezdődött a november elsején hivatalba lépő új Európai Bizottság első tanácskozása. A tegnapi, ismerkedő jellegű ülést az új EB-elnök, Manuel Barroso vezette. A tanácskozástól politikai döntések nem várhatók, hiszen a mostam, előkészítő időszak legfontosabb feladatát, a biztosok közötti feladatok elosztását Barroso már a múlt héten elvégezte. A mostani ismerkedést az is szükségessé teszi, hogy a biztosok többsége új ember lesz Brüsszelben: az 1999ben létrejött EU-bizottság eredeti tagjai közül mindössze hárman kerültek be az új testületbe. Barroso az USA-val való jó és szoros kapcsolatok mellett állt ki abban az interjúban, amely tegnap jelent meg több nagy európai napilapban. Hangsúlyozta, hogy mind az EU-nak, mind a világnak érdeke Európa és Amerika együttműködése. Ugyanakkor hozzátette: nem akarja, hogy Európa csak másodrangú szerepet kapjon, hanem olyan partnerséget kíván, amely a felek kölcsönös megbecsülésén és a kapcsolatok kétirányúságán alapul. A portugál politikus egyúttal felszólította Európát, hogy „pozitív és határozott módon járuljon hozzá az iraki probléma megoldásához”. Úgy vélte, az eredetileg tervezettnél hosszabb időt vehet igénybe az unió gazdasági reformja ahhoz, hogy javuljon az EU verseny- képessége. Elismerte, a legtöbb szükséges reform - a munkajogi és jóléti törvények, az adók, az oktatás, a kutatási kiadások ügye - túllép Brüsszel illetékességén, de az EB szerepet játszhat abban, hogy segítse az egyes kormányokat a helyes politika kialakításában. Az ellenzéki ODS állítólag megpróbált megvenni egy kormánypárti képviselőt Politikai botrány Csehországban KOKES JÁNOS Prága. Állítólag 10 millió korona kenőpénzt ígért egy cseh kormánypárti képviselőnek az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS), hogy a jövő keddi bizalmi szavazáson ne támogassa az új koalíciós kormányt. A polgári demokraták tagadják a vádat, azt azonban nem, hogy több kormány- párti képviselővel megpróbáltak politikai üzletet kötni a kormány megbuktatása érdekében. Zdenék Kofistka, a Szabadság Unió-Demokratikus Unió (US- DEU) képviselője a tegnapi Mladá fronta Dnesnek kijelentette: „Lényegében meg akartak vásárolni. Az ajánlat fél évre szólt, s komoly volt.” Kofistka a parlamentből önszántából távozott Marian Bielesz képviselő helyét foglalta el az alsóházban. Bielesz már korábban kilépett az US-DEU frakciójából, mert nem értett egyet a párt és a kormánykoalíció politikájával, s ezzel a koalíció elveszítette alsóházi többségét. Távozása viszont lehetővé tette, hogy a koalíció ismét többséget szerezzen a képviselőházban. Koristka, aki a listán Bielesz helyettese volt, ugyanis már korábban jelezte, hogy ő híve a hármas koalíciónak. A 200 tagú alsóházban a koalíciónak 101 képviselője van, tehát az egy szavazat is kulcsfontosságú, Kofistka nem volt hajlandó elárulni, ki tette az ajánlatot az ODS nevében. Azt mondta, hogy saját és családja biztonságát félti, ezért nem tett feljelentést a rendőrségen sem. A polgári demokraták tagadják a korrupciós vádat, de azt nem, hogy Vladimír Spidla kormányfő lemondása után, július elején több unionista képviselőnek is ajánlatot tettek a politikai együttműködésre, ha azok nem támogatnák az újjáalakult koalíciót. Miroslav Topolá- nek elnök határozottan visszautasította, hogy pártja bárkit is megpróbált volna lefizetni. „A megbízatás arról szólt, hogy Kofistkával tárgyaljanak” - mondta. A koalíció csütörtökön véglegesítette a kormányprogramot, amely- lyel Stanislav Gross kormányfő kedden lép a képviselőház elé, hogy bizalmat kérjen kabinetjének. Szadrt nem találják, megszökhetett a szentélyből Feladták a mauzóleumot MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Nedzsef/Bagdad/Washington. Az iraki rendőrség szállta meg síita vallási hatóságokkal együtt tegnap Ali imám nedzsefi mauzóleumát, miután Muktada asz-Szadr radikális vallási vezető milíciájának, a Mahdi Hadseregének egységei elhagyták a szentélyt. Az iraki belügyminisztérium egyúttal azt is közölte, hogy a rendőrség 400 harcost letartóztatott, de Szadrt nem találták. Elképzelhetőnek tartják, hogy az éjszaka folyamán megszökött a szentélyből. A bagdadi vezetés ezzel együtt jelezte, hogy a radikális vallási vezetőnek még mindig van esélye bekapcsolódni az országban zajló politikai folyamatokba. Szadr szóvivője előzőleg bejelentette, hogy Ali asz-Szisztáni iraki síita nagyajatolláh tegnap elfogadta Ali imám nedzsefi mauzóleuma ellenőrzésének átvételét, Szadr mili- cistái pedig átadják a szentély kulcsait és elhagyják a mecsetet. Ahmed as-Sajbáni szóvivő elmondta, a Londonban tartózkodó Szisztáni telefonon adta beleegyezését a kulcsok átvételébe. A nagyajatolláh hivatalának küldöttsége vette át a kulcsokat, s a milíciák távozása után a szentélyt bezárják. Sajbáni ugyanakkor leszögezte: nem oszlatják fel a 12. síita imámról elnevezett Mahdi Hadseregét, mert „nincs joguk ezt termi”. Előzőleg Ijád Allávi, Irak ideiglenes kormányfője azt ígérte, hogy nem fogják megtámadni a nedzsefi szentélyt, sem pedig Szadrt és a szentélyben lévő híveit, s arra biztatta az utóbbiakat, hogy fogadják el a feléjük nyújtott olajágat. „Nem vagyunk háborúskodó nép. Ellenkezőleg, békés megoldást akarunk” - mondta a BBC- nek. Arra ösztökélte Szadrt, hogy politikai úton szerezzen orvoslást a kormánnyal és az amerikaiak vezette megszállókkal szembeni panaszaira. Megígérte: Szadr is megválasztható lesz Irak vezetőjének a két-három hónap múlva kezdődő választásokon, s akkor „azt teheti, amit akar, senki sem próbálja majd elnyomni őt”. Az iraki egészségügyi minisztérium tegnapi közleménye szerint legkevesebb 77 halottat és 70 sebesültet követeltek az elmúlt 24 óra alatt a Nedzsefben dúló harcok. Bagdadban 13-an vesztették életüket és 107-en sebesültek meg, a déli Bászrában pedig egy halott és egy sebesült volt ugyanebben az időszakban. A Bagdadtól nyugatra fekvő Fallúdzsa ellen tegnap hajnalban légitámadást intéztek az amerikaiak, öten meghaltak és hatan megsérültek. A források szerint öt ház romba dőlt. Amerikai harci gépek az elmúlt hét folyamán csaknem naponta lőtték a 200 ezres, többségében szunniták lakta várost, amely az amerikaiak vezette nemzetközi koalíciós erők elleni harc egyik legfőbb bázisa. Az amerikaiak több mint fele, 54 százaléka hisz még abban, hogy Iraknak voltak tömegpusztító fegyverei vagy azok kifejlesztésére irányuló programja a tavaly kezdődött megszállás előtt. A legújabb felmérésben a megkérdezettek fele úgy véli, hogy Irak vagy szoros kapcsolatban állt az al-Kaidával (35 százalék), vagy közvetlen szerepet játszott az USA elleni szeptember 11-i terrortámadásokban (15 százalék). Mindkét adat csökkenést jelent a korábbiakhoz képest. Muktada asz-Szadr is közbenjárt érte Elengedik az újságírót MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. Jól van az az amerikai újságíró, akit a napokban raboltak el a dél-iraki Násziríjában. Ezt ő maga mondta el azon a videofelvételen, amelyet tegnap az al-Dzsazíra arab hírtelevízió mutatott be. „Amerikai újságíró vagyok Irakban, és egy üzenet közlésére kértek meg. Fogságban vagyok, de jól bánnak velem” -közölte az azóta azonosított Micah Garen. A felvétel egy része érthetetlen, de Garen felszólított arra is, hogy azonnal vessenek véget a nedzsefi gyilkosságoknak. Szemtanúk szerint a 36 éves újságírót és iraki tolmácsát augusztus 13-án a násziríjai piacról két fegyveres vitte magával. Az al-Dzsazíra csütörtök reggel közölte a hírt, hogy a magát Mártírok Brigádjainak nevező szervezet kivégzi az amerikait, ha az amerikai haderő 48 órán belül nem vonul ki Nedzsefből, az iraki síiták szent városából. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok közbenjárását kérte Garen szabadon bocsátásának érdekében. Az RSF utalt arra, hogy az újságírók civilek, és ezért elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy az életükkel való zsarolást a nyomásgyakorlás eszközeként használják fel az iraki konfliktusba keveredett felek. Szadr tanácsadója, Sejk Avsz al-Hafadzsi tegnap válaszolt a kérésre, és elmondta: az emberrablók szabadon fogják engedni a foglyot, és jelenleg is biztonságos helyen van. Ütközést került el egy portugál pilóta a levegőben Vízre tette a gépet MTI-JELENTÉS Lisszabon/Berlin. Súlyos balesetet előzött meg bravúros manőverével a levegőben tegnap egy portugál utasszállító pilótája; a gép fedélzeten 25 személy köny- nyebb sérüléseket szenvedett. A TAP légitársaság Airbus A-310-es gépe az Azori-szigetekhez tartozó Terceira szigeten való leszállása közben kis híján frontálisan ütközött egy szembehaladó géppel. A pilóta lélekjelenlétén és bravúros manőverén múlt a baleset elkerülése. Az utasszállító biztonságosan landolt, a pilóta vízre tette le a gépet. De a biztonsági övék használatának mellőzése miatt több utas kisebb sérüléseket szenvedett a nem szokványos gépletételben. A 23 utast és két utaskísérőt kórházba szállították. A TAP közleménye nem szólt a másik gépről. A németországi Kölnben egy spanyol utasszállító gépet kellett kiüríttetni közvetlenül a felszállás előtt, mivel fedélzetén füstöt észleltek. A Spanair MD-83-as, a mallorcai Pálmába tartó gépét a pilóta a felszállópályáról irányította vissza, majd a 168 utas és a hattagú személyzet elhagyta a fedélzetet. Kisebb füstmérgezéssel 17 utast kellett kórházba szállítani.