Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-20 / 193. szám, péntek

2004. augusztus 20., péntek 1. évfolyam 26. szám A káposztát, karfiolt a rovarkártevők közül főként a földibolhák, levéltetvek és hernyók veszélyeztetik A káposztafélék károsítóiról A fejes káposzta az egyik legrégebbi zöldségnövé­nyünk. Kiváló étrendi ha­tású, vitaminokban gazdag növény. Termesztésének sikeressége a növényápo­lástól, az öntözéstől, a táp­anyagpótlástól és a nö­vényvédelemtől függ. CSEKES ZOLTÁN A kapálásnak a gyomirtáson túl nagy a jelentősége a növény jó kondíciójának megőrzésében. A legtöbb gazda egyetért azzal, hogy egy kapálás felér egy öntözéssel, egyben lehetőség a fejtrágya be­dolgozására is. Azonban a jó minő­ségű, egészséges káposztafejek előállítása gondos növény- védelmet is igényel. A legnagyobb gondot a termelőknek a fuzárium gomba okozza. Ott, ahol káposztaféléket termesz­tenek, tüneteit jól ismerik. A levélerek, majd az érközök el­sárgulnak, a levelek lehullnak, torzsában az edénnyalábok bar­nára színeződnek. Védekezni e gomba ellen rezisztens káposzta­fajták termesztésével, és helyes agrotechnikával lehet. A káposzta xanthomonászos feketeerűsége főleg a fejes ká­posztán, bimbóskelen és a karfio­lon szokott nagyobb károkat okozni. A baktériumos eredetű megbetegedés ellen csapadékos nyáron vagy esőztető öntözés ese­tén réztartalmú szerekkel (pl. Chamiopn 50 WP Cuprocaffaro stb.) kell megelőző kezelést alkal­mazni. A gombás eredetű alternaria és a peronoszpóra főleg a termesztés első szakaszában okoz gondot, de az idősebb leveleken ősszel is megtalálható. A vegyi védekezést ellene már korán meg kell kezde­ni. Védekezésre használjunk kon­takt hatású gombaölő szereket pl. Dithane WG (0,2%), Novozir MN 80 (0,2%), Merpan 80 WDG (0,2%), Kuprikol 50 (0,5%), Champion 50 WP (0,4%). Ajánla­tos a permedéhez tapadószert pl. Agrovitalt (0,03%) adagolni. A káposztaféléket azonban leginkább a rovarkártevők, fő­ként a földibolhák, levéltetvek és különböző lepkekártevők her­nyói veszélyeztetik. A káposzta­bagolylepke a káposztafélék rendszeres kártevője. Legfonto­sabb tápnövénye a fejes káposz­ta, de a többi káposztafélét is kedveli. Kárképével már most is találkozunk. A hernyó eleinte a levélen hámoz- gat, majd az érközöket rágja ki. A hernyók gyak­ran a fej levelei alatt tar­tózkodnak később berág­ják magukat a fej belső, lágy részeibe is. A nedvdús táplá­lékot fogyasztó hernyók ürüléke igen nedves, így kórokozók tele­pednek meg rajta, minek hatásá­ra a károsított káposztafejek ha­mar bűzös rothadásnak indul­nak. Nagy károkat okoznak a hernyók a raktározott termésen is. Ezért ajánlatos a kártevők el­leni védekezés elvégzése addig, amíg a hernyók fiatalok, s még nem fúrták be magukat a káposz­tafejekbe, karfiolrózsákba. Elle­nük és a többi rágó kártevő ellen használjuk a következő környe­zetkímélő permetszerek valame­lyikét: pl. Biobit FC (0,25%), Calypso 480 EC (0,02%), Dimilin 48 SC (0,025%), Nomolt 15 SC (0,06%), Rimon 10 EC (0,05%). Ajánlatos a permetléhez ta­padószert is például Agrovitalt (0,05%) is adagolni. Nehéz védekezni a dohány- tripsz ellen, amely a káposztafejet alkotó leveleken jelentkezik akár 10-15 levél mélységben július-au­gusztusban. A vegyszeres védeke­zés ugyanis a káposztafej belsejé­be húzódott, és ott a fej elhagyása nélkül szaporodó tripszek ellen hatástalan. Megelőzésképpen a kártétel mérséklése érdekében ajánlatos a különböző rovarölő szerek többszöri alkalmazása a következő készítmények valame­lyikével: Basu-din 600 EW (0,1%), Diazol 50 EW (0,1%), Calypso 480 SC (0,02%), Pyrinex ME (0,4%) stb. A káposztafélék­ben - az időjárástól függően - ál­talában 6-10 rovarkártevő elleni permetezést kell az ültetéstől a betakarításig elvégezni. Tapadó­anyag rendszeres használatával jobb eredményt érhetünk el. A szerző a Központi Mező- gazdasági Ellenőrzési és Nö­vényvédelmi Intézet (ÚKSUP- OOR) komáromi részlegének a munkatársa A legnagyobb gondot a termelőknek a fuzárium gomba okozza. A hernyók óriási pusz­títást hajtanak végre a raktározott termésen is. Mikor mivel permetezzünk? Időszerű növényvédelmi tanácsok nemcsak hobbikertészeknek Hamarosan károsít a póréaknázólégy CSEKES ZOLTÁN A zöldségféléknél a lisztharmat főleg a másodvetésű uborkát, tö­köt, dinnyét, petrezselymet és a sárgarépát veszélyezteti. Már az első lisztharmatos foltok megje­lenésekor kezdjük a permetezést, ugyanis később az erősen megle­pett leveleket már hiába perme­tezzük. A vastag penészbevona­tot már képtelenség kellőképen átnedvesíteni, a gombát elpusztí­tani. A fertőzés elkerülése érde­kében mindenképpen érdemes a következő kéntartalmú készítmé­nyekkel védekezni: Kumulus WG (0,5%), Sulika (0,4%), Thiovit (0,3%). A Karathane LC (0,05%) esetében a várakozási idő 28 na­pos. Használjunk tapadószert pl. Agrovitalt (0,025%), hogy a fe­hér gombabevonatról a permetlé ne csorogjon le, s a permetezés hatásos legyen. A hagyma- és a pórétermelők készüljenek fel a póréaknázólégy elleni védelemre. A legyek most kezdik párzásukat, amit tojásra­kás követ. A kártevő ellen a házikertekben előnyösen véde­kezhetünk fátyolfóliás takarás­sal, amit a rajzás végéig, szep­tember közepéig kell a hagymán hagyni. Ott, ahol a takarás meg­valósíthatatlan, vegyszeres véde­kezést ajánlok a következő per­metszerek valamelyikével: Ba- sudin 600 EW (0,1%), Diazol 50 EW (0,1%), Pyrinex ME (0,4%), Ultracid WP (0,1%). Tapadószer használata ajánlatos. Szőlőkben, almásokban a cu­korfok növelésére ajánlatos a Cukrovital K 400 használata. A koncentrátum nagy előnye, hogy szerves formában 400 gramm felvehető káliumot tartalmaz. A készítmény még 7-10 nappal a szüret előtt is használható. Levél­trágyaként 0,7-1 litert permetez­zünk 10 árra. Várakozási ideje nincs. A téli alma esetében még főleg a termés foltossága és a raktáro­zási betegségek ellen kell ismé­telten védekezni. Kitűnő hatás érhető el a Lamag Ca készít­ménnyel. (3-5 dl/10 ár). Hasz­nálatával megakadályozzuk az éréskor károsító veszélyes gom­babetegség, a monília terjedését, miközben a raktározásra szánt termés minősége is növekszik. Most metsszük le a letermett málnavesszőket Szaporítsunk muskátlit UJ SZO-TIPP Most dugványozható a legered­ményesebben a muskádi, a hibisz- kusz, a leander és a fukszia. Az új hajtások szövetei már elég érettek ahhoz, hogy gyökereket fejlessze­nek, de még nem fásodtak el. Ka­rózzuk a magas növésű dáliákat, mert a szél könnyen kidöntheti őket. Ezekről a fajtákról egy hajtá­son csak egy virágbimbót hagyjunk meg, így szép, erőteljes virágok fog­nak fejlődni. Az elvirágzott évelő növényeket most ültethetjük át, így őszig ismét kellőképpen be tudnak gyökeresedni. A legtöbb évelőt tő­osztással szaporíthatjuk. Most metsszük le a letermett málnavesz- szőket és az egyéb gyümölcstermő bokrok bármilyen okból pusztulás­nak indult részeit. A gyümölcsfák ágain és törzsén fejlődő vízhajtáso­kat tőből vágjuk le. Csak azokat hagyjuk meg, amelyekből esetleg pótolni tudjuk a korona hiányzó ré­szeit. (www. kertpont.hu) Agrovita spol. s r. o. Nádrazná 28 900 28 Ivanka pri Dunaji tel.: 02'45 94 47 30 - 2 fax: 02 45 94 47 33 www.agrovita.sk Ing. Jozef Hassler mobil: 0903 702 711 e-mail: jhassler@agrovita.sk Ing. Miroslav Spanitz mobil: 0903 722 037 e-mail: mspanitz@agrovita.sk Ing. Stefánia Stefeková tel.: 0903 702 835 e-mail: sstefekova@agrovita.sk Sűrített, folyékony káliumkoncentrátum Szervesanyagtartalom: 400 g K20 literenként UP 1731 PIACI ÁRSÉTA sárgarépa Pozsony augusztus 19-én 16 Sk/kg Komárom augusztus 18-án 10-12 Sk/kg Rimaszombat augusztus 18-án 22 Sk/kg Zseliz augusztus 18-án 8 Sk/csomó Losonc augusztus 18-án 12-14 Sk/kg Szepsi augusztus 11-én 9 Sk/csomó Kassa augusztus 18-án 12-14 Sk/kg petrezselyem 10 Sk/csomő 12 Sk/csomó 15-18 Sk/kg 10 Sk/csomó 18-33 Sk/kg 9 Sk/csomó 10 Sk/csomó burgonya 10 Sk/kg 8-10 Sk/kg 10 Sk/kg 7,50 Sk/kg 7-9 Sk/kg X 5-10 Sk/kg tojás 3,40-3,90 Sk/db 2,60-3,50 Sk/db X 3 Sk/db 2,40-2,50 Sk/db X X kukorica 3-6 Sk/cső X X X 4-5 Sk/cső X 4-10 Sk/cső karalábé 15 Sk/db 4-6 Sk/db 10 Sk/db X 8-10 Sk/kg X 5-10 Sk/db paprika 10-30 Sk/kg 12-14 Sk/kg 18 Sk/kg 8-15 Sk/kg 16-28 Sk/kg 37 Sk/kg 18-20 Sk/kg paradicsom 16-22 Sk/kg 10-18 Sk/kg 20 Sk/kg 6-12 Sk/kg 10-16 Sk/kg 22 Sk/kg 10-18 Sk/kg vöröshagyma 10-12 Sk/kg 12-14 Sk/kg 10 Sk/kg 6-10 Sk/kg 11-15 Sk/kg X 12-14 Sk/kg fokhagyma 60 Sk/kg 2-3 Sk/db 75 Sk/kg 20 Sk/csomó 50 Sk/kg X X sárgadinnye 15-22 Sk/kg 14-16 Sk/kg X 10 Sk/kg 15 Sk/kg X X uborka 10-16 Sk/kg 10-12 Sk/kg 12 Sk/kg 16 Sk/kg 18 Sk/kg 7-18-32 Sk/kg őszibarack 15-25 Sk/kg 30-35 Sk/kg 25 Sk/kg 20 Sk/kg 20-26 Sk/kg X 25 Sk/kg szilva 20-21 Sk/kg X 25 Sk/kg 25 Sk/kg 15-28 Sk/kg xg 20 Sk/kg görögdinnye 10 Sk/kg 10 Sk/kg 12 Sk/kg 7 Sk/kg 8-10 Sk/kg 16 Sk/kg 10 Sk/kg gjg ; ^ f /,g|g|g|gg iii íj jé

Next

/
Thumbnails
Contents