Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-14 / 188. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 1RÖVIDEN Magyar busz balesete Budapest. Egy halálos áldozata, három súlyos és kilenc könnyű sérültje van annak a magyar állampolgárokat ért közúti balesetnek, amely csütörtök este történt a kárpátaljai Rahón. A baleset azért következett be, mert a nyíregyházi vízi túrázókat szállító IVECO mikrobusz áttért az út bal oldalára és ösz- szeütközött egy szembejövő teherautóval. A kisbuszban tizennégyen utaztak. (MTI) Bányászhalál Csehországban Ostrava. Két vájár vesztette életét tegnapra virradóra a Doubrava bányában. A szerencsétlenség oka: egy áramkimaradás miatt leálltak a ventillátorok, a vájatban nagy meny- nyiségű metángáz halmozódott fel. Szakértők vizsgálják, hogy nem sértették-e meg a biztonsági előírásokat, s keresik a felelősöket. (TASR) Török-vatikáni szópárbaj Tbiliszi. A török miniszter- elnök elutasítóan válaszolt a vatikáni hittani kongregció elöljárójának véleményére, hogy hiba lenne Törökországot Európához sorolni, amely nem földrajzi, hanem kulturális egység, s az európai alkotmányban szerepelnie kellene a keresztény gyökereknek. A grúziai látogatáson tartózkodó Recep Tayyip Erdogan ezzel Joseph Ratzinger bíboros állásfoglalására reagált. A Hürriyet török újság úgy értelmezte a bíboros szavait, hogy „a muzulmán többségű Törökországnak nem a keresztény gyökerű unióban kell keresnie jövőjét, hanem az iszlám országok közösségében, mert Törökország an- titézise az EU-nak”. (MTI) Erdogan: Ankara csak az EU-tagokkal tárgyal a témáról, a Vatikán pedig nem az (Képarchívum) Ankara a kurd vonalról Ankara. Kurd lázadók követték el a hét elején az isztambuli szállodák elleni halálos áldozatokkal is járó támadásokat - közölte tegnap a török rendőrség. A merényletekben két személy életét vesztette, tizenegyen pedig, főként külföldiek, megsérültek. A merényleteket egy al-Kaidához kötődő muzulmán csoport és egy eddig ismeretlen kurd szervezet, a Kurdisztáni Felszabadítás Sólymai is vállalta. Bizonyítékokat a rendőrség nem mutatott fel. (MTI) Este szabadon is engedték a tegnap hajnalban elrabolt James Brandont Van esély a tűzszünetre Asz-Szadr hívei nem kegyelmeznek az amerikaiakkal együttműködő iraki rendőröknek (Reuters-felvétel) Nincs jele az azonnali terrortámadásnak Kisebb a fenyegetettség MTI-HÍR Nedzsef/Bagdad/Bagdad/ Kút/London. Muktada az Szadr szélsőséges síita hitszónok hajlandó kivonni fegyvereseit Nedzsefből, ha az amerikai erők szintén kivonulnak a síiták szent városából, és a vallási hatóságok veszik át a város irányítását. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Ezt Szadr szóvivője jelentette be tegnap. A radikális hitszónok a nedzsefi tűzszünetről folyó tárgyalásokon tíz feltételt szabott ahhoz, hogy hívei véget vessenek a kilencedik napja tartó harcoknak. Szadr követeli továbbá, hogy bocsássák szabadon fogságba esett harcosait, az amerikai erők ellen Nedzsefben és mási iraki városokban harcoló fegyveresei, a Mahdi Hadseregének tagjai részesüljenek amnesztiában. Szadr el kívánja érni, hogy ők is részt vehessenek Irak jövőbeni politikai folyamataiban, valamint azt, hogy állítsák helyre az összes létfontosságú szolgáltatást Nedzsefben. Az iraki ideiglenes kormány szóvivője bizakodóan nyilatkozott a tűzszüneti tárgyalásokról, s közölte, hogy már a megállapodás közelébe jutottak. A tűzszüneti tárgyalások idejére egyébként ideiglenes fegyvernyugvás lépett életbe az iraki síiták szent városában. Közvetlenül e bejelentés előtt Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kijelentette: az amerikai haderők folytatják offenzíváju- kat a nedzsefi felkelők ellen, és meg fogják állítani őket. Rumsfeld ezt az ukrajnai Parténk üdülőhelyen mondta, ahol Leonyid Kucsma ukrán elnökkel találkozott. A Pentagon vezetője közölte: az iraki hadműveleteket szorosan egyeztették a koalíciós erők, az iraki vezetés és az amerikai parancsnoki láncolat között. „A cél ugyanaz, mint az ország bármely más térségében: tény, hogy 25 millió iraki felszabadult és rálépett egy szabad és demokratikus rendszerhez vezető útra. Ha ezt egyesek erőszakkal meg akarják akadályozni, azokat megállítjuk.” Koradélutáni adatok szerint 7 iraki meghalt, 34 megsérült tegnap a közép-iraki Kút városban az amerikai erők síita milíciák elleni támadásában. Előző nap az amerikai légierő nagy erejű légitámadásokkal MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Móse Jaalon izraeli vezérkari főnök szerint Izrael lemondhatna egy békemegállapodás ellenében a Szíriától elhódított Golán-fennsíkról, hiszen a hadsereg akkor is képes lenne megvédeni az ország határait. Izraeli vezetők korábban műidig úgy érveltek, hogy az 1967-ben elfoglalt fennsík feladása sebezhetővé tenné az ország északi részét a szíriai támadásokkal szemben, ezért katonai megfontolásokból sem engedhető meg a terület visz- szaadása. „Katonai szempontból nézve a dolgot eljuthatunk egy megállapodásig Szíriával a Golán- fennsík feladásáról” - jelentette ki a tábornok a Jediót Ahronót című napilapban tegnap megjelent interjúban. A tábornok úgy véli, hogy „a készítette elő a tegnap délelőtt végrehajtott páncélos- és tengerészgyalogos-rohamot. Nyolcvannégy ember vesztette életét a Bagdadtól 180 küométemyire délkeletre fekvő városban a csütörtöki légitámadások következtében. Tömeges méretű tüntetések zajlottak tegnap a nedzsefi harcok elleni tiltakozásul öt iraki városban és az iráni fővárosban. Irakban számos tüntető azonban nemcsak a síiták szent városát ért támadást bírálta, hanem követelte Ijád Allávi iraki miniszterelnök távozását is az iraki ideiglenes kormány éléről. Az egyik legnagyobb megmozdulás résztvevői a dél-iraki Díváníjában elözönlötték Allávi pártjának székhadsereg meg tudja védeni Izrael bármely határát”, s még akkor is képes lenne erre, ha esetleg politikai döntés születnék a kivonulásról. Ez az első alkalom, hogy egy izraeli vezérkari főnök kivonulást helyezett kilátásba a Golán-fennsík egész területéről. Damaszkusz feltételként szabja bármiféle Izraeliéi kötendő békeegyezséghez a Golán visszaadását. Izraelnek a kormány egyoldalú szétválasztási tervében szereplő négynél több ciszjordániai telepet kell majd kiürítenie - közölte Ehud Óimért izraeli miniszterelnök-helyettes. Óimért ezt az Izraelre nehezedő nemzetközi nyomással indokolta, valamint azzal, hogy Izrael zsidó állam kíván maradni. Ez volt az izraeli vezetők által tett egyik legegyértelműbb nyilatkozat arról, hogy a szétválasztási terv a házát, miközben letépték a párt emblémáját, és köveket dobáltak. Sokan azt kiáltozták, hogy készek mártírhalált halni a síita vezetőért. Előzőleg Szadr szóvivői azt közölték, hogy a síita vezető megsebesült az amerikai erők támadásában, az amerikaiakkal szövetséges iraki ideiglenes kormány azonban tagadta ezt. Az Irakkal kapcsolatos hírek között vezető helyen szerepelt annak a brit újságírónak az esete, akit tegnap raboltak el, s a kivégzését is kilátásba helyezték. Kora este jött a hír, hogy James Brandont, a Sunday Telegraph vasárnapi brit lap újságíróját elrablói Szadr síita hitszónok bászrai irodájának adták át. Ciszjordánia nagyobb részéről való, a palesztin állam megteremtéséhez helyet biztosító izraeli kivonulásnak az első szakasza lehet. Óimért később a televízióban kijelentését azzal tompította, hogy a további kivonulásra csak később kerülne sor. „Ez most minden bizonnyal nem szerepel napirenden” - hangsúlyozta. Ariel Sáron kormányfő kivonulási terve értelmében Izrael a jövő év végég felszámolna valamennyi gázai övezetbeli zsidó telepet, vagyis 21-et. A terv részét képezi négy kisebb ciszjordániai telep kiürítése is. Az izraeli televízió szerint Ariel Sáron nemtetszését fejezte ki helyettesének a további kivonulásra vonatkozó szavai miatt. Gázában mintegy nyolcezer, míg Ciszjor- dániában több mint 230 000 zsidó telepes él. Washington. Az amerikai kormány nem talált arra utaló jelet, hogy azonnali terrortámadás fenyegetne valamüyen USA-beli pénzintézetet - közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője. A kormány majdnem két héttel ezelőtt bizonyos hírszerzési értesülések alapján terrorriadót fújt öt jelentős pénzintézet környékén. Mohammed Nairn Núr Hánnak, az al- Kaida terrorszervezet nemrég Pakisztánban elfogott mérnökének számítógépén olyan terveket találtak, amelyek szerint terroristák felderítették, hogy hogyan lehetne merényletet elkövetni öt pénzintézet ellen New Yorkban, Newark- ban, illetve Washingtonban. Noha e felderítés eredményeit évekkel ezelőtt rögzítették, kiderült, hogy a MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Tbiliszi/Chinvali. Lövéseket adtak le tegnap a Grúziától'elszakadni törekvő Dél-Oszétiában arra a gépkocsikonvojra, amely Zurab Zsvania grúz miniszterelnököt és kíséretét szállította. A támadásban, amelyben automata fegyverekből és aknavetőkből nyitottak tüzet, senki sem sérült meg. Orosz médiajelentés szerint grúz páncélosokat vonnak össze Nikozi grúz falu térségében, nem messze Chinvalitól, a dél-oszét terület központi városától. Itt állomásozik a grúz-oszét fegyveres konfliktus kiújulását megakadályozni hivatott vegyes orosz-grúz békefenntartó erők grúz zászlóaljának egyik alegysége. A dél-oszétiai válság rendezésének előmozdítására létrehozott négyoldalú vegyes bizottság ülésén Moszkva olyan intézkedéseket jaMTI-ÖSSZEFOGLALÓ St. Pölten. Hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték tegnap az időközben bezárt St. Pölten-i papnevelde egyik volt sze- minaristáját. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy a 27 éves lengyel Piotr Z. számítógépén 1700, főként gyermekpornográf tartalmú fénykép birtokában volt. A vádlott elismerte bűnösségét, A bíróság két év letöltendő börtönt szabhatott volna ki, de enyhítő körülményként figyelembe vette a szeminarista büntetlen előéletét és azt, hogy önként tényszerű vallomást tett. A papneveldét a pápai kivizsgálás alá vetetOSSZEFOGLALO Budapest. Lamperth Mónika belügyminiszter kivételes méltányosságból letelepedési engedélyt ad azoknak a vajdasági magyaroknak, akik még a délszláv háború elől menekültek Magyarországra, és helyzetüket azóta sem sikerült megnyugtatóan rendezni. A kilencvenes évek elején több ezer magyar menekült érkezett a Vajdaságból, közülük f60-nak még mindig bizonytalan a státusa. A vajdaságiak egy része magánszállásokon, más részük ma is meneterroristák legkésőbb idén januá ban betekintettek a számítógépe adathordozókba, tehát felmerü annak veszélye, hogy élő tervekre van szó. A név nélkül nyilatkozó fehér h; zi tisztségviselő azonban újságírói nak elmondta, hogy az eddig á vizsgált adathordozókon semn nem utal arra, hogy fennállna í azonnali terrortámadás veszély bár ez a vizsgálat még nem fejezi dött be. Egy másik meg nem név zett kormánytisztviselő azt mone ta: a kormány az augusztus elseje elrendelt terrorriadót ettől függe jenül ma is elrendelné. France Fagos Townsend, a belbiztonsá, minisztérium egyik tanácsadó szerint az amerikai hatóságok a gyanítják, hogy a felderítési terve felfedezése zavarta meg a terrori fákat a végrehajtásban. vasolt, amelyek révén kiszorítható lennének a békefenntartók által e lenőrzött biztonsági folyosóból törvénytelen fegyveres alakulato A térségben azután vált feszült a helyzet, hogy Mihail Szaakasv grúz elnök elsődleges célkitűzés yé tette a központ hatalmán; helyreállítását az ország egész tér létén. Dél-Oszétia, amely tizenk évvel ezelőtt kikiáltotta függetle ségét, ellenáll e kísérleteknek. A grúz parlament tegnap ; orosz békefenntartók távozását k vetelte Dél-Oszétiából, mondvá az orosz katonák a dél-oszét szak dár erők oldalára álltak. A tbilis parlament szerint nemzetközi ko tingenssel kellene felváltani ; orosz alakulatokat. Az orosz csap tok dél-oszétiai állomásoztatásár 1992-ben az akkori grúz, illet orosz elnök, Sevardnadze és Jele állapodott meg. ték, majd csütörtökön bezártá Klaus Küng püspök, apostoli vi; tátor kijelentette: a történtek mű teljes újrakezdés szükséges. Mi mondta, az intézményben súly torzulások voltak, amelyeket vég nyilvánvalóvá tettek a pomogr fotók. Az is kiderült, hogy a papn veidében homoszexuális kapcsol tok alakultak ki. A pápai vizsgál biztos nem volt hajlandó válaszol a botrányszeminárium felügyelet ellátó Kurt Krenn St. Pölten-i pt pök jövőjét illetően. Megfigyeli azzal számolnak, hogy az ultrako zervatív nézetei miatt sokak ált bírált Krenn már nem tér viss posztjára. külteknek fenntartott létesítm nyékben lakik. A Magyar Helsin Bizottság és a Menedék Egyesül a közelmúltban arra hívta fel a gyeimet, hogy a vajdasági magy rókát a kitoloncolás vagy az id genrendészeti őrizet veszélye 1 nyegeti. A jogvédő szervezet ezért Lamperth Mónikához fc dúltak, aki elvi döntést hozott; ról, hogy engedélyezi a vajdasáj ak letelepedését. A 160 vajdasá magyar ügyében az érintettek le relmére akkor folytatják le az élj rást, ha a jogszabályban kizáró i nem áll fenn. (m, n) Lesz nemzeti konferencia New York. Megérkezett tegnap Bagdadba a világszervezet szakembereinek egy kicsiny csoportjával Asraf Jehangir Qazi, Kofi Annan ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja. Qaziék azonnal munkához is láttak, hogy segítséget nyújtsanak a holnap kezdődő iraki nemzeti konferencia megrendezéséhez. Az Irak jövőjét meghatározó konferencia választja meg a Nemzeti Tanácsot, amely felügyeli az átmeneti kormány tevékenységét a jövő évre tervezett választásokig, illetve elfogadja a 2005-re szóló költségvetést. (MTI) Óimért szerint lehetséges, hogy négynél több ciszjordániai telepet kell kiüríteni Izrael kivonulhat a Golánról? Lövések a grúz kormányfő gépkocsioszlopára Tart a kaukázusi feszültség Elítélték a bezárt papnevelde egyik szeminaristáját Súlyos torzulások Nem fogják kitoloncolni a százhatvan magyart Vajdaságiak letelepedése