Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-14 / 188. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) HÉTVÉG(R)E Az ámokfutók kora TALLÓZÓ THE WASHINGTON POST Kosztasz Karamanlisz görög kormányfő szerint a jövőben közösen kellene viselni az olimpiák biztonsági költségeit. „Napjainkban a világ egyetlen országa sem képes egyedül szembenézni a biztonsági kihívásokkal” - hangsúlyozta a görög miniszterelnök az amerikai lapban az olimpia előestéjén közzétett interjúban. Mint a továbbiakban elmondta, Görögország kért és kapott segítséget és jó tanácsot valamennyi szövetségesétől, de egyetlen ország vagy szervezet sem ajánlotta fel, hogy megosztja vele a biztonsági költségeket, amelyek hagyományosan a rendező országot terhelik. Biztonsági téren hét ország - közöttük az Egyesült Államok, Izrael és több európai állam -, valamint az Észak-Atlanti Szövetség nyújt segítséget Athénnek. (Magyarország a NATO reagáló erőinek részeként a Magyar Honvédség által kifejlesztett telepíthető biológiai laborral vesz részt az olimpiai játékok védelmében. Szlovákiában mozgó laboratórium áll készültség- bená.) Az 1,5 milliárd dolláros összköltséget viszont a görög kormány egyedül állja. Ez az összeg az eredetileg tervezett közel háromszorosa, és hatszor több, mint amennyit a sydneyi nyári játékok biztonságára fordítottak. Egyes hírek szerint az olimpia megrendezése Athénnek 10 milliárd eurójába kerül. Georgesz Vulgarakisz közrendészeti miniszter hírszerzési értesülésekre hivatkozva közölte: nincs jele annak, hogy támadás fenyegetné Görögországot. A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után következő első ötkarikás játékokon minden sportolóra hét biztonsági ember jut. A pénteki megnyitó ünnepségen a 10 500 sportolót és megjelenő külföldi vezetőt 70 000 fős görög biztonsági erő, valamint az Észak-Atlanti Szövetség katonái, hadihajói és repülőgépei védelmezik. Ki emlékszik már arra, mi történt február 16-án! Pedig ezen a napon látogatott országunkba Debuyser Lutze. Na, dereng már valami? KOCUR LÁSZLÓ Ha nem - és a közönség segítségét sem tudják igénybe venni -, akkor segítek. Lutze állampolgárságára nézve belga, foglalkozása pedig futó. Ámokfutó. A 42 éves férfi ügye egy hétig vezető hír volt. A rendőrségen fejek hullottak miatta. A hatóságnak még magához térni sem volt ideje a belga okozta sokkból, amikor alig másfél héttel később - Horvátjárfalunál - egy pozsonyi férfi kelt át a határon, az útlevélvizsgálatot belga módra mellőzve. Márciusban egy félrészeg állatorvos döntött úgy Verbócnál, hogy nem fékez. Persze van nekünk saját, szlovákiai magyar határsértőnk is, egy csenkei férfi személyében, aki az uniós csatlakozás felett érzett örömében az azt követő napon végigdöngetett a diplomatasávon, úti okmányt nem mutatva be a rend őreinek. Az egykori proletár internacionalizmust pedig azok a moldáviai férfiak képviselték, akik - talán felbuzdulva az előttük járók sikerein - egy hullócsillagos májusi éjszakán 12 kilométert tettek meg Ausztria területén, rendőrkonvojjal a nyomukban. Ők sem álltak meg a közeg felszólítására. Kényes ügyek. Lehet, hogy a rendőrség bölcsen hallgatott is volna róluk, hiszen meglehetősen kényelmetlen, hogy a sorompókkal ellátott határátkelőkön nem tudtak feltartóztatni egy-egy fránya autóst. De mivel ezek az ügyek két országot érintettek, nem marad(hat)tak titokban. Ám úgy látszik, a határok légiesítését sajátos módon megvalósító férfiaknak belföldi követőik is akadtak, olyanok, akik a közeg leinté- sére legfeljebb beintéssel válaszolnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a bájos pozsonyi kerületi rendőrszóvivő a héten bejelentette, munkatársai nem lesznek restek a fegyverüket használni, hogy a rakoncátlan- kodó autóst megállítsák. Mert a rendetlen sofőrök között olyanok is vannak, akik nemhogy nem állnak meg, de még el is gázolják a rendőrt, mint azt Peter Duracka - egykori SDK-s képviselő - tette. Az egyenruhások panasza jogos, a rendőri intézkedést semmibe vevők számának növekedése aggasztó tendencia. Pedig a belgáéhoz hasonló esetben az autót fegyverré minősítik, így a büntetési tétel jóval súlyosabb. De a belgának és utódainak haja szála sem görbült. Megúszták egy kiutasítással vagy egy felfüggesztett ejnye-bejnyével, és ezt mindenki tudja. így nincs mit csodálkozni azon, hogy az utakon - a következménynélküliség tudatában - egyre több az ámokfutó. Szombat van, zsúfoltak az utak, vezessenek óvatosan! És ha belgát, egykori vagy jelenlegi parlamenti képviselőt látnak közeledni, húzódjanak le! Meg akkor is, ha a szerv integet... Szombat van, zsúfoltak az utak, vezessenek óvatosan! HETI GAZDA(G)SÁG Javuló vállalkozói környezet - szépséghibákkal TUBA LAJOS Két politikai showman uralta a héten a gazdaságpolitikát. Pavol Ruskónak még utóbb hálásak leszünk a zsolnai kalandjáért. Legalábbis a felvetés, hogy a KLA autógyárát áthozzák Nyitrára, egy kis reménnyel tölt el bennünket, hiszen egy ekkora beruházás közelebb kerül a mi vidékünkhöz. Egyelőre jócskán blöffnek néz ki az egész, gondoljunk csak arra a kósza hírre, amely szerint a franciáknak megígérték, hogy nem támogatják újabb autógyár nyugatszlovákiai letelepedését. De azért tartsuk rajta a szemünket, ha ugyanis megvalósulna a cégáthelyezés, az Vágsellyétől Léváig alapvetően átrendezné a viszonyokat. Tény azonban, hogy Zsolna környékén már annyira bonyolódtak a viszonyok, hogy valóban nem nagyon látszik a kiút. Nyitrára a világ, vagyis nyugat felől autópályát sem kell építeni, esetleg a Garamszentbenedekig esedékes nagyon hiányzó szakaszt kellene befejezni. Az igazi show viszont Pavol Rusko és Robert Fico közt a villamos művek privatizálása kapcsán játszódott le. A gazdasági miniszter szinte minden megszólalása okot adott a lemondására. De Fico sem maradt le, teljesítménye túlszárnyalja a gázművek magánosítása során tapasztaltat is. Bár most sem ért egyet a lépéssel, ezúttal pártja elfogadta a privatizációs bizottságban felkínált politikai helyet és azonnal közzétette a beérkezett ajánlatok fő adatait. Ez alkalmas a marketingtervben szereplő aktuális heti politikai figyelemkeltésre, de középtávon eléggé szomorú következményei lehetnek. Az ilyen politikus ugyanis tárgyalási szempontból megbízhatatlan, és ez komolyan visszaüthet, ha Fico esetleg tényleg felelős pozícióba kerül. Hiába, a fiatal, feltörekvő politikusoknak néha nehéz eldönteniük, mennyit áldozzanak fel a pillanatnyi rivaldafényért. Pedig Ficó- nak elég lenne ránéznie Meciar- ra, aki néhány éve jócskán túllövöldözött a célon. Emiatt többszöri nekifutása ellenére még ma is persona non grata, így legfeljebb duzzoghat a trencsénteplici luxusvillájában. A héten érdemes volt felfigyelni a földművelésügyi minisztérium kezdeményezésére, amellyel a szövetkezeteket igyekszik rávenni tulajdonosi részjegyek kiadására. Eddig 300 szövetkezet nem vette még azt a fáradságot sem, hogy legalább kibocsássa ezeket az értékpapírokat, igaz, közülük már csak 100 működik. Ha valamelyikük ezután sem teszi meg, a tag számára járó érték behajtható követeléssé válik. Új törvényre azért van szükség, mert az alkotmány- bíróság még 1997-ben egy döntéssel lehetetlenné tette a tulajdonosok érdekeinek érvényesítését. A másik kérdés persze a részjegyek valódi értéke. Azok sem túl boldogok, akiknek ilyenek már évek óta a fiókjuknak lapulnak. Az új megoldás szerint főként a felszámolási eljárás során lehetne érvényesíteni a követelést, de mivel itt általában alig van mit elosztani, nagy bevételre ezen az úton sem számíthatnak az érintettek. A vállalkozók körében készülő felmérések alapján a második negyedévben javultak a vállalkozások körülményei. Ebben a legnagyobb szerepe az uniós tagságból eredő könnyebb kereskedésnek van, de az érintettek javulást érzékeltek a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférésben és a gazdasági jogban is. Érdekes információ, hogy a negyedévente kiszámított indexe már egy esztendeje folyamatosan emelkedik. Ez persze nem változtat a tényen, hogy továbbra is csapnivaló a jogérvényesítés, az árstabilitás és a jogrendszer működőképessége. JEGYZET A sziget bája KÖVESDI KÁROLY Ülünk a medence szélén Effel, valahol magyarhonban, és nézelődünk. A víz forró meg még forróbb, ember legyen a talpán, aki belemerészkedik. Jóféle gyógyvíz, szinte érzem, hogy bizsergeti az évek óta ideggyulladásos vállamat. Egyszer csak azt mondja Ef: Észrevetted, milyen formátlan ez a magyar nép? Szinte nem látsz egy normális alakú embert. Naná, mondom, persze, hogy nem látsz. Ide csupa beteg és megfáradt ember jár. Na de a gyerekek! Mind el van hízva! Valóban, csupa hájas lurkó gömbörög szanaszét. Úszógumis csípők, löttyedt hasak, fer- dült gerincek, borzalom. Hát igen. Televízió, internet. Még ha könyv lenne, de aligha. Nem mozognak, csak ülnek a valagukon egész nap, aztán csodálkozol, hogy már a kiskorúak vérében is sok a zsír meg a cukor. Kvitteljük a kiábrándító valóságot. Aztán két zeneszám között a legszórakozta- tóbb és leghallgatottabb rádió a fülünkbe harsogja, hogy az első negyedév statisztikája szerint soha ilyen kevés gyerek nem született Magyarországon. S jönnek az olcsó, triviális tippek: ki kellene kapcsolni az áramot esténként, olcsóbban árulni a Viagrát. Kibicnek semmi sem drága, ékelődnek nagyágyúkámék, mintha a marslakókról lenne szó. EszükIdegenek e golyóbison TALLÓSI BÉLA Megnyugodtam. Mindig azt hittem, én vagyok a világ leg- maflábbja, a legnagyobb mamlasz, akit valaha is hordott a hátán a föld. Élhetetlen fura figura, aki nem erre a világra való. Úgy közlekedtem, hogy tudtam, ha ufológusféle szembejönne velem, rögtön kiszúrna, s megállapítaná, hogy ez a fazon idegen e golyóbison. Egészen mostanáig így éreztem. Azért éltem ilyen negatív önképpel, mert soha nem mertem élni, pontosabban visszaélni mások tévedéseivel. Amikor az elárusítónő egy húszassal többet adott vissza, ahelyett, hogy mukkanás nélkül a zsebembe gyűrtem volna, nyújtottam a tenyerem a visszakapott bankókkal, s figyelmeztettem, hogy nem ül az összeg. Ha a tekintetével ölni tudott volna, ott pusztít el, amiért mertem meggyanúsítani, hogy tévedett. S még én éreztem magam kellemetlenül, azon tépelődve, miért kell ilyen pitiségből ekkora galibát csinálnom. Ahelyett, hogy örülnék, mint majom a farkának, lobogtatva a könnyen jött pénzt. Mert minden normális ember így tenne! De nem, én, amikor a szupermarket zöldségrészlegén a pultos fiú filléres salátauborkát számláz a drága cukkini helyett, szólok, és ezzel kiröhögtetem magam. Mert a fiúcska ugye rám néz, szembogarával azt mondja, na, öregem, neked sincs ki mind a négy kereked. És igaza van, mert az árkülönbség nem kebe sem jut, hogy valami más oka lehet a dolognak, mint a nemi gerjedelem csappanása. Az biztosan nem, mondom Ef- nek, hiszen a magyarok előkelő helyen állnak a szex gyakorlásában. „Nagyonokos” és „nagyonszórakoztató” rádió azon nem agyai, hogy talán az életmóddal és az életszínvonallal lehet némi gond. Hogy hajt a nép, mint a barom, és a mának él. Hogy késik a jóléti fordulat. Hogy hiába mondják, holnap jobb lesz, ha ébredéskor mindig ma reggel van. Hogy az olló egyre tágabbra nyíló két szára között, mint a brandenburgi kapu alatt, a nemzet elmasírozhat külföld felé. Nem az ő gondjuk, ők csak a nagyonokos, nagyonszórakoztató és leghallgatottabb nagyipar. Miközben egyre több a forrásszegény község. Szegények, hogy szomjazhatnak, mondja Ef. Nincsen nekik se forrásuk, se vizük. Inkább pénzük, teszem hozzá. Csak így szebben hangzik. Már akinek. Szegény magyar nyelv. Szó szerint szegényedik, akár csak használói. Mi meg csak lopjuk itt a napot a vízparton. Szinte lelkifurdalásom támad. Hiába, mi már pihenni sem tudunk normálisan, mondom Ef- nek, és csomagolni kezdek. Menjünk innen, az agyamra megy ez a leghallgatottabb. Ezek a népek azt hiszik, hogy e nélkül nem lehet strandolni. A nyílászárón áthaladva, amely idefele kapu volt, kilépünk, és magunk mögött hagyjuk a kollektív hülyítés üde szigetét. vés. Aztán csak rágódom: hogyan is van ez? Ahelyett, hogy plecsnit adnának a becsületességemért, még ufónak is néznek, minthogy kerek e világon nincs még egy olyan balfék, aki hasonló esetekben maga ellen cselekszik. Mint akkor is, amikor a pénztárosnő a kosaramba tett két azonos termék helyett csak egyet ütött be a gépbe. Ahogy kimondta a végösszeget, keveselltem, és hangot is adtam a gyanúmnak. Na, akkor kaptam meg a magamét, hogy mit álltam ott, mint szamár a hegyen, amíg ő számlázott, miért nem tudtam szólni időben. A figyelmetlenségem miatt stornózhat, korrigálhat, holott őt nem azért fizetik, hogy gondolkodjon, mit hogyan lehet a számítógéppel meg nem történté tenni, kijavítani, újraszámlázni, egyebek... csinálom csak neki a káoszt. Dúlt-fúlt, fújta rám a foglepe- dékszagot a kalamitás kellős közepén, s épp csak azt nem mondta ki, mi a túrónak kell kukacoskodnom, bevéshettem volna már abba a rövid agyamba, hogy ha ütnek, fuss el, ha adnak, vedd el. Nem, én visszaadom, amit adnak. De most megnyugodtam: ufótársam akadt. Sőt nem is egy! Egyszerre egy egész család. Találtak egy vaskos borítékot teletömve hárommillió forinttal, s ahelyett hogy tort ültek volna a nagy szerencsére, a kopertát teljes tartalmával leadták a rendőrségen, s visszajuttatták a tulajdonosának. Honnan, honnan nem, a'média is szagot fogott, és mentek is csőstül a családhoz, világgá kürtölni az égből pottyant szenzációt, hogy van még e bolygón becsületes ember. Vagy mégis inkább ufót láttak?!
