Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-11 / 185. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ JANE'S DEFENCE WEEKLY A Nemzetközi Atomenergia­ügynökség feltételezi, hogy az Iránban talált dúsított uránium nyomai egy titkos hálózat által szállított berendezéssel kerültek az országba, a hálózat élén pe­dig Abdul Kadír Hán, a pakisztá­ni atombomba atyja állt. Az 54 százalékos dúsított uránium nyomai egy pakisztáni berende­zésből származnak. Egy másik adag - 36 százalékosról van szó - nyomai egy Moszkva által Kí­nának szállított berendezésből származnak, amelyet Kína Pa­kisztánnak adott tovább atom­programjának fejlesztését segí­tendő, majd Hán hálózata révén került Teherán birtokába. Szöveg nélkül (Szalay Zoltán karikatúrája) Tanulságként csupán annyi vonható le, hogy tehetség és tisztesség nem mindig jár kéz a kézben Rossz a refrén, Vikidéi Gyula Valójában szót sem érde­melne már Vikidál Gyula története a kommunista tit­kosszolgálattal, ha nem ő maga bonyolítaná a sztorit mindig újabb adalékokkal - mintha csak egy csapnivaló dalhoz akarna minden vers­szak után új refrént írni, de az egyik rosszabb mint a másik, mert az alapgondo­lat nem változik. VRABEC MÁRIA Nagy Feró után már a rajongók is belenyugodtak volna, hogy hát, is­tenem, megtörtént, akkor is dalolt a Gyula, amikor nem kellett volna, hiszen ő maga mondta, hogy jelen­tést soha nem írt, csak mesélt a tar­tótisztnek, és Gyula egy hiteles em­ber - ha ő mondja, biztos úgy volt. Még afelett is szemet hunytak vol­na, hogy nem önként, mondjuk, tíz évvel ezelőtt nézett szembe a múlt­tal, hanem csak amikor már kibo­rult a bili, és először még akkor is kormányparancsra gyártott hazug­ságokról beszélt, pedig nála jobban aztán senki sem tudta, mi az igaz­ság. De azt már végképp nem lehet ésszel felfogni, hogy most, mikor végre minden rajongó számot ve­tett az illúzióival és a kárörvendők is megemésztették, hogy ettől még nem áldozott le Vikidál csillaga, újabb verzióval állt elő. Eszerint, mégiscsak a baloldali politikai maf­fia áll a háttérben, amely két legyet akar ütni egy csapásra - ellehetet­leníteni őt és megalázni a rajongók emlékeit. Merthogy semmi nem igaz az egészből, azaz csupán annyi, hogy ő mint hiteles ember hitelesítette a tartótiszt jelentéseit. A tartótiszt körmök, ő pedig aláírt és hitelesített, mint egy közjegyző - érthető nem? Végül is kivel hitelesí­tettek volna, ha nem azzal, aki a rendszer elleni lázadás egyik emb- lematikus figurája volt. Most pedig ki más használná fel mindezt elle­ne, a jobboldal harcos szószólója ellen, mint a baloldali maffia? Hogy a jelentéseket nyilvános­ságra hozó Nagy Feró mit szól az ilyesfajta besoroláshoz, az legyen a kettejük dolga, de az talán már a közönségre is tartozik, hogy az egyébként hiteles ember mikor ad­ta igazán önmagát. Amikor akarva- akaratlan kiszolgálta a kommunis­tákat, vagy amikor úgy szidta őket, mintha mindig a legádázabb ellen­ségük lett volna? Rendben, értem én, hogy van olyan emberfajta, aki nem bírja ki, hogy ne tartozzon va­lamelyik párthoz és ne tolja a sze­kerét, hiszen előbb-utóbb neki is le­csúszik a rakományból valami, de nem kellene legalább arra ügyelni, hogy az irány azonos maradjon? Már csak a rajongók miatt is, na meg az annyit emlegetett hiteles­ség kedvéért, hogy a témánál ma­radjunk. Nem mintha manapság még bár­kit megviselnének a régi bálványok besúgói múltjáról szóló hírek - ta­lán még jobban is járnak azok, akikről egyértelműen kiderül, mint akiken örökre ott marad a gyanú árnyéka. Csak azt azért elvárná az ember, hogy akiket valóban meg­vettek vagy megzsaroltak, azok legalább szégyelljék magukat, hall­gassanak és ne lendüljenek ellentá­madásba, mert akinek vaj van a fe­jén, az nem jól mutat a tűző napon. Magyarországon egyébként foly­tatódik még a Besúgók kerestet­nek! című zenei vetélkedő és mi sem fogunk kimaradni belőle, mert egyik-másik érintett biztos az itteni közönséggel is megosztja majd a saját verzióját, ha errefelé hakni­zik. Mi meg vagy elhisszük, vagy nem - összehasonlítani nem na­gyon tudjuk a hazai gyakorlattal, mert nálunk még mindig tabutéma a titkosszolgálati múlt. Olyannyira, hogy még a parlamenti képviselők is személyes jogaik elleni támadás­nak tartják, hogy a Nemzeti Emlé­kezet Hivatalának munkatársai ku­takodnak az aktáik között. A honi zenészvilág „örökifjai- nak” a politikai dalfesztiváloktól a HZDS-kampányokig terjedő karri­erjét meg úgyis ismerjük, nem kel­lenek hozzá nagy leleplezések, hogy mindent el tudjunk képzelni róluk. Nincs is erre az egészre jó megoldás, ennyi idő után legfel­jebb az lehet bármelyik zenész büntetése, hogy visszamenőleg is átértékelődik minden, amit valaha mondott és énekelt, bár ez egyálta­lán nem kevés. Tanulságként pedig csupán annyi vonható le, hogy tehetség és tisztesség nem mindig jár kéz a kézben. Sem a politikában, sem a művészetekben, az meg pláne gyanús, ha a kettőt összekeverik. Ezt nem árt észben tartani - rock­koncerteken éppúgy, mint párt­rendezvényeken. Inkább azon kellene elgondolkodni, miért szavaz a cseh választók húsz százaléka a kommunista pártra Viták Karel Hoffmann börtönbe vonulása után KOKES JÁNOS Hétfő dél óta a hírhedt - és már sok hírességet látott - prágai Pank- rác börtön lakója Karel Hoffmann; volt magas rangú csehszlovák kom­munista politikusok között ő az egyetlen, akit Csehszlovákia 1968 augusztusi szovjet megszállásával kapcsolatban börtönbüntetésre ítéltek. Eddig egyébként több tucat személy ellen - köztük a legismer­tebb Milos Jakes és Jozef Lenárt volt - indult 1968 miatt eljárás Csehországban, de rács mögé még senki sem került, mert nem sikerült bizonyítani a vádakat. A most nyolcvanéves Hoffmann is „csak” azért kapott négy évet, mert a Varsói Szerződés hadsere­geinek csehszlovákiai bevonulása idején, 1968. augusztus 21-éré vir­radó éjszaka kikapcsoltatta a rádi­óműsor szórását biztosító rend­szert, s ezzel a vád szerint megaka­dályozta, hogy a lakosság mielőbb értesüljön a Moszkva által „inter­nacionalista segítségnyújtásnak” nevezett aktust hivatalosan „meg­szállásnak” minősítő nyilatkozat­ról. Az elítélt, aki 1968-ban a csehszlovák távközlési hivatal ve­zetője volt, azt állítja, hogy politi­kai per folyt ellene, hiszen a hatva­nas évek végén Csehszlovákiában a rádióműsort minden éjjel kettőtől négyig műszaki okok miatt meg­szakították. „Ennek a szünetnek a betartását rendeltem azon a napon is, semmi mást” - hangsúlyozta Hoffmann, akit a kommunista párt híveinek egy csoportja kísért el a fegyintézet kapujáig, majd az Internacionálé eléneklésével búcsúztak el egymás­tól. A kommunista aktivisták egy csoportja azt is kezdeményezte, hogy az idős Hoffmann helyett mindegyikük leül egy-egy napot. Az egyik lap találóan megjegyezte: kár, hogy ez nem jutott eszükbe az ötvenes évek elején, amikor a Pank- rácban a kommunista rendszer ál­dozatai szenvedtek. Hoffmann pere több mint kilenc évig húzódott, s máig is megosztja a cseh politikát és a közvéleményt. Eredetileg hazaárulással, majd a tisztségével való visszaéléssel vá­dolták, de semmit sem sikerült bi­zonyítani. A Prágai Városi Bíróság tavaly végül a legfelsőbb állami szervek döntésének „szabotálása” miatt ítélte el négy évre. Hoff­mann, aki a hetvenes és a nyolcva­nas években a csehszlovák szak- szervezeti mozgalmat irányította, valamint tagja volt a kommunista párt szűkebb vezetőségének is, vé­gig tagadta a vádakat, s azt mond­ta: nem kér senkitől kegyelmet, ahogy ajánlották neki, s bevonul a börtönbe, bár tudja, élve onnan négy év múlva nem jön ki. „Nem sértettem meg semmiféle törvényt, csak a hatályos jogszabály megtar­tását rendeltem el. Az ellenem indí­tott per megrendelésre folyt”’ - je­lentette ki a pankráci börtön kapu­ja előtt Hoffmann. Ugyanakkor új­ra védelmezte a szovjet bevonulást. Szerinte ha az nem lett volna, ak­kor Csehszlovákiában „már 1968 őszén bekövetkezett volna 1989 novembere”. Ez a kijelentés nyil­vánvalóan politikai, bár nem bün­tetőjogi öngól volt. Mindezek elle­nére a sajtó rámutat, hogy 1968 au­gusztusában Hoffmann még kis hal volt, s a nagy halak - akik még él­nek, köztük főleg Vasil Bilák - még mindig szabadlábon vannak, s nem reális, hogy valaha is börtönbe ke­rülnének. Pedig ők az igazi vétke­sek. A volt kommunista politikus, aki egyébként jelenleg Csehország leg­idősebb rabja, korából kifolyólag számos egészségi problémával küszködik, ezért még hétfőn dél­után a fegyintézet kórházába szállí­tották. Václav Klaus államfő jelez­te: mérlegeli a kegyelmi kérvényt, amelyet Hoffmann két lánya nyúj­tott be apja ügyében. Hoffmann ugyan valóban törvényt sértett, de felmentése egészségi okok miatt igazságos döntés lenne - fogalma­zott a Hospodárské noviny. A lap ugyanakkor bírálja Klaus kijelenté­sét, mely szerint Hoffmann, úgy­mond, csak a távközlési törvényt sértette meg, ezért esetét is ily mó­don kell kezelni. A Hospodárské noviny szerint viszont súlyos bűntényről van szó. A Mladá fronta Dnes megjegyzi: azon kellene elgondolkodni, miért szavaz a cseh választók mintegy húsz százaléka továbbra is a kom­munista pártra, amely fél évszáza­don keresztül tönkretette az orszá­got, s 1968-ban végül is megenged­te a szovjet megszállást. KOMMENTÁR Közel-keleti abszurd MALINÁK ISTVÁN Valószínű, hogy a jobboldali Likud és a balközép Munkapárt jó két éve felrúgott nagykoalícióját ismét sikerül összehozni Izraelben. Ha csak azt néznénk, hogy a két párt programja kö­zött milyen nagyok a különbségek például gazdasági téren, s hogy azok az okok, amelyek a korábbi házasság felrúgásához vezettek, még nem tűntek el, az újabb közös kormányzás ter­ve a politikai abszurd kategóriájába tartozna. A nagykoalíciók egyébként is fura képződmények - még ha esetenként nagyon sokáig működnek is, mint anno Ausztriában -, de ez általá­ban elmondható a koalíciós kormányzási formáról. Politológi­ai vizsgálatok szerint ugyanis a koalíciós forma lassítja a gaz­daság dinamikáját, növeli a költségvetés kiadási tételeit, túl- burjánzik az adminisztráció. (Minden partnerpártnak meg­van a maga kedvenc tárcája, amelynek igényeit a többiek kénytelenek kielégíteni, minden pártnak megvannak a maga emberei, akiknek jól fizetett hivatalokat kreálnak és még hosszan lehetne sorolni.) Izrael sem kivétel ez alól, mégis azt kell mondani: a nagykoa­líció az egyetlen lehetőség arra, hogy az izraeli-palesztin rendezés folyamata kimozduljon a holtpontról. Ami egyenlő Sáron gázai kivonulási tervének megvalósításával - ez az egyetlen dolog, amiért a Munkapárt hajlandó vele ismét frigyre lépni. Az is abszurd helyzet, hogy a gázai kivonulást leginkább a palesztin tehetetlenség és belviszály réme hátrál­tatja. Még nagyobb abszurd, hogy a nemzetközi közösség, amely korábban fennhangon követelte a kivonulást, most mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse Saront tervé­nek végrehajtásában. S ha sikerülne, álszent módon megint Izraelen vernék el a port. Nos, ezt a fonák helyzetet ismerte fel a Munkapárt nagy öregje, Simon Peresz. Politikai vakság e pillanatban összemosni Gázát és Ciszjordániát, az ENSZ vagy a Nemzetközi Bíróság részéről azt követelni, a zsidó ál­lam úgy vonuljon ki Gázából, hogy ezzel párhuzamosan Cisz- jordániában lemond a palesztin terrorizmus elleni önvéde­lem minden formájáról. Izraelt bírálják, ha az aktív önvédelmet (katonai megelőző csa­pások) alkalmazza, és bírálják, ha az önvédelem passzív esz­közéhez (biztonsági fal) folyamodik. Felfigyelt-e valaki arra, hogy a zsidó városokban hónapok óta nem követtek el a ko­rábbiakhoz hasonló, sok áldozatot követelő öngyilkos merény­letet? És nem azért, mert a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád olyan jámbor lett. Ennyit arról, van-e a falnak gyakorlati hasz­na. Mellesleg: építésének megkezdése előtt megtörtént-e vala­ha is egy-egy különösen véres izraeli merénylet után, hogy va­lamely nemzetközi szervezet összeült volna a palesztin (arab) terrorizmus elítélése céljából? Senki nem mondja azt a nemzetközi politika főszereplői közül, hogy a gázai kivonulás rossz, nincs rá szükség. De hogyan rea­gáltak volna arra, ha Sáron enged saját pártja nyomásának, le­mond a tervről, és azt mondja: akkor nem vonul ki. Eszébe ju­tott volna valakinek, hogy már egy évtizede a palesztin térfé­len pattog a labda, s akkor miért van az, hogy mégis mindenki Izraeltől várja a kezdeményezést? JEGYZET Szieszta, te édes! RÁCZ VINCE Ki ne tudná, micsoda élveze­tet jelent a lustálkodás, a rin­gató délutáni félálom, az a lo­pott félóra, mikor a bőséges és lehetőleg többfogásos ebéd után olyan ellenállhatatlanul hívogat a dívány vagy bármi­lyen, nyújtózkodásra alkal­mas fekhely, mikor csak úgy ruhástól, jóízűt szunnyad az ember félig behúzott függö­nyök mögött a kellemesen hűvös szobában, és - leg­alábbis férfitársaim - nem mulasztják el, hogy egy-két lyukkal lazábbra fűzzék a fe­szesre csatolt derékszíjukat. Hát igen, jó is volna, de alig­ha hiszem, hogy sokunknak mindez napi élménye lenne. A megfeszített munkatempó, a határidők kényszerítő ereje, a környezetünk folyamatosan éberségre ösztökélő elvárásai bizony nem teszik lehetővé, hogy hétköznaponként is adózzunk a lustálkodással já­ró örömöknek. Rohanó, már-már eszelős vi­lágunkban éppen ezért üdítő színfoltként hat, hogy Olasz­ország lustái nemrégiben gondoltak egy nagyot és egyesületbe tömörültek, s az elmúlt hétvégén meg is tar­tották az olasz Lusták Nemze­ti Találkozóját (Primo Mee­ting Nazionale dei Pigri). Mint hallom, a rendezvény programját rendre és köte­lezően szieszta szakította meg. A példa tehát adott, de valami azt súgja, mi itt, a Kár­pát-medencében lusták le­szünk követni. Lustálkodni jó pedig, hisz Po Csü-ji, a majd’ ezerkétszáz éve halott kínai költő is meg­mondta már: „Ha a kezünk serény, benn a szívünk reny­he, / csak a gondatlané a bol­dogság enyhe. / Meg kéne ta­nulni, hogy tétlenül éljünk, / lázasan ügyelni, hogy végre henyéljünk.” Hát valahogy így szól az idézet vagy leg­alábbis majdnem, lusta vol­tam utánanézni. Jó lesz vigyázni azonban, iz­gága korunkban ugyanis előbb-utóbb a körmére néz­nek annak, aki nem eléggé iz­gága. Úgyhogy most megyek és megiszom egy kávét, egy jó erős feketét. Vagy mégsem? Hisz kávét főzni is olyan fá­rasztó...

Next

/
Thumbnails
Contents