Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-11 / 185. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ JANE'S DEFENCE WEEKLY A Nemzetközi Atomenergiaügynökség feltételezi, hogy az Iránban talált dúsított uránium nyomai egy titkos hálózat által szállított berendezéssel kerültek az országba, a hálózat élén pedig Abdul Kadír Hán, a pakisztáni atombomba atyja állt. Az 54 százalékos dúsított uránium nyomai egy pakisztáni berendezésből származnak. Egy másik adag - 36 százalékosról van szó - nyomai egy Moszkva által Kínának szállított berendezésből származnak, amelyet Kína Pakisztánnak adott tovább atomprogramjának fejlesztését segítendő, majd Hán hálózata révén került Teherán birtokába. Szöveg nélkül (Szalay Zoltán karikatúrája) Tanulságként csupán annyi vonható le, hogy tehetség és tisztesség nem mindig jár kéz a kézben Rossz a refrén, Vikidéi Gyula Valójában szót sem érdemelne már Vikidál Gyula története a kommunista titkosszolgálattal, ha nem ő maga bonyolítaná a sztorit mindig újabb adalékokkal - mintha csak egy csapnivaló dalhoz akarna minden versszak után új refrént írni, de az egyik rosszabb mint a másik, mert az alapgondolat nem változik. VRABEC MÁRIA Nagy Feró után már a rajongók is belenyugodtak volna, hogy hát, istenem, megtörtént, akkor is dalolt a Gyula, amikor nem kellett volna, hiszen ő maga mondta, hogy jelentést soha nem írt, csak mesélt a tartótisztnek, és Gyula egy hiteles ember - ha ő mondja, biztos úgy volt. Még afelett is szemet hunytak volna, hogy nem önként, mondjuk, tíz évvel ezelőtt nézett szembe a múlttal, hanem csak amikor már kiborult a bili, és először még akkor is kormányparancsra gyártott hazugságokról beszélt, pedig nála jobban aztán senki sem tudta, mi az igazság. De azt már végképp nem lehet ésszel felfogni, hogy most, mikor végre minden rajongó számot vetett az illúzióival és a kárörvendők is megemésztették, hogy ettől még nem áldozott le Vikidál csillaga, újabb verzióval állt elő. Eszerint, mégiscsak a baloldali politikai maffia áll a háttérben, amely két legyet akar ütni egy csapásra - ellehetetleníteni őt és megalázni a rajongók emlékeit. Merthogy semmi nem igaz az egészből, azaz csupán annyi, hogy ő mint hiteles ember hitelesítette a tartótiszt jelentéseit. A tartótiszt körmök, ő pedig aláírt és hitelesített, mint egy közjegyző - érthető nem? Végül is kivel hitelesítettek volna, ha nem azzal, aki a rendszer elleni lázadás egyik emb- lematikus figurája volt. Most pedig ki más használná fel mindezt ellene, a jobboldal harcos szószólója ellen, mint a baloldali maffia? Hogy a jelentéseket nyilvánosságra hozó Nagy Feró mit szól az ilyesfajta besoroláshoz, az legyen a kettejük dolga, de az talán már a közönségre is tartozik, hogy az egyébként hiteles ember mikor adta igazán önmagát. Amikor akarva- akaratlan kiszolgálta a kommunistákat, vagy amikor úgy szidta őket, mintha mindig a legádázabb ellenségük lett volna? Rendben, értem én, hogy van olyan emberfajta, aki nem bírja ki, hogy ne tartozzon valamelyik párthoz és ne tolja a szekerét, hiszen előbb-utóbb neki is lecsúszik a rakományból valami, de nem kellene legalább arra ügyelni, hogy az irány azonos maradjon? Már csak a rajongók miatt is, na meg az annyit emlegetett hitelesség kedvéért, hogy a témánál maradjunk. Nem mintha manapság még bárkit megviselnének a régi bálványok besúgói múltjáról szóló hírek - talán még jobban is járnak azok, akikről egyértelműen kiderül, mint akiken örökre ott marad a gyanú árnyéka. Csak azt azért elvárná az ember, hogy akiket valóban megvettek vagy megzsaroltak, azok legalább szégyelljék magukat, hallgassanak és ne lendüljenek ellentámadásba, mert akinek vaj van a fején, az nem jól mutat a tűző napon. Magyarországon egyébként folytatódik még a Besúgók kerestetnek! című zenei vetélkedő és mi sem fogunk kimaradni belőle, mert egyik-másik érintett biztos az itteni közönséggel is megosztja majd a saját verzióját, ha errefelé haknizik. Mi meg vagy elhisszük, vagy nem - összehasonlítani nem nagyon tudjuk a hazai gyakorlattal, mert nálunk még mindig tabutéma a titkosszolgálati múlt. Olyannyira, hogy még a parlamenti képviselők is személyes jogaik elleni támadásnak tartják, hogy a Nemzeti Emlékezet Hivatalának munkatársai kutakodnak az aktáik között. A honi zenészvilág „örökifjai- nak” a politikai dalfesztiváloktól a HZDS-kampányokig terjedő karrierjét meg úgyis ismerjük, nem kellenek hozzá nagy leleplezések, hogy mindent el tudjunk képzelni róluk. Nincs is erre az egészre jó megoldás, ennyi idő után legfeljebb az lehet bármelyik zenész büntetése, hogy visszamenőleg is átértékelődik minden, amit valaha mondott és énekelt, bár ez egyáltalán nem kevés. Tanulságként pedig csupán annyi vonható le, hogy tehetség és tisztesség nem mindig jár kéz a kézben. Sem a politikában, sem a művészetekben, az meg pláne gyanús, ha a kettőt összekeverik. Ezt nem árt észben tartani - rockkoncerteken éppúgy, mint pártrendezvényeken. Inkább azon kellene elgondolkodni, miért szavaz a cseh választók húsz százaléka a kommunista pártra Viták Karel Hoffmann börtönbe vonulása után KOKES JÁNOS Hétfő dél óta a hírhedt - és már sok hírességet látott - prágai Pank- rác börtön lakója Karel Hoffmann; volt magas rangú csehszlovák kommunista politikusok között ő az egyetlen, akit Csehszlovákia 1968 augusztusi szovjet megszállásával kapcsolatban börtönbüntetésre ítéltek. Eddig egyébként több tucat személy ellen - köztük a legismertebb Milos Jakes és Jozef Lenárt volt - indult 1968 miatt eljárás Csehországban, de rács mögé még senki sem került, mert nem sikerült bizonyítani a vádakat. A most nyolcvanéves Hoffmann is „csak” azért kapott négy évet, mert a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulása idején, 1968. augusztus 21-éré virradó éjszaka kikapcsoltatta a rádióműsor szórását biztosító rendszert, s ezzel a vád szerint megakadályozta, hogy a lakosság mielőbb értesüljön a Moszkva által „internacionalista segítségnyújtásnak” nevezett aktust hivatalosan „megszállásnak” minősítő nyilatkozatról. Az elítélt, aki 1968-ban a csehszlovák távközlési hivatal vezetője volt, azt állítja, hogy politikai per folyt ellene, hiszen a hatvanas évek végén Csehszlovákiában a rádióműsort minden éjjel kettőtől négyig műszaki okok miatt megszakították. „Ennek a szünetnek a betartását rendeltem azon a napon is, semmi mást” - hangsúlyozta Hoffmann, akit a kommunista párt híveinek egy csoportja kísért el a fegyintézet kapujáig, majd az Internacionálé eléneklésével búcsúztak el egymástól. A kommunista aktivisták egy csoportja azt is kezdeményezte, hogy az idős Hoffmann helyett mindegyikük leül egy-egy napot. Az egyik lap találóan megjegyezte: kár, hogy ez nem jutott eszükbe az ötvenes évek elején, amikor a Pank- rácban a kommunista rendszer áldozatai szenvedtek. Hoffmann pere több mint kilenc évig húzódott, s máig is megosztja a cseh politikát és a közvéleményt. Eredetileg hazaárulással, majd a tisztségével való visszaéléssel vádolták, de semmit sem sikerült bizonyítani. A Prágai Városi Bíróság tavaly végül a legfelsőbb állami szervek döntésének „szabotálása” miatt ítélte el négy évre. Hoffmann, aki a hetvenes és a nyolcvanas években a csehszlovák szak- szervezeti mozgalmat irányította, valamint tagja volt a kommunista párt szűkebb vezetőségének is, végig tagadta a vádakat, s azt mondta: nem kér senkitől kegyelmet, ahogy ajánlották neki, s bevonul a börtönbe, bár tudja, élve onnan négy év múlva nem jön ki. „Nem sértettem meg semmiféle törvényt, csak a hatályos jogszabály megtartását rendeltem el. Az ellenem indított per megrendelésre folyt”’ - jelentette ki a pankráci börtön kapuja előtt Hoffmann. Ugyanakkor újra védelmezte a szovjet bevonulást. Szerinte ha az nem lett volna, akkor Csehszlovákiában „már 1968 őszén bekövetkezett volna 1989 novembere”. Ez a kijelentés nyilvánvalóan politikai, bár nem büntetőjogi öngól volt. Mindezek ellenére a sajtó rámutat, hogy 1968 augusztusában Hoffmann még kis hal volt, s a nagy halak - akik még élnek, köztük főleg Vasil Bilák - még mindig szabadlábon vannak, s nem reális, hogy valaha is börtönbe kerülnének. Pedig ők az igazi vétkesek. A volt kommunista politikus, aki egyébként jelenleg Csehország legidősebb rabja, korából kifolyólag számos egészségi problémával küszködik, ezért még hétfőn délután a fegyintézet kórházába szállították. Václav Klaus államfő jelezte: mérlegeli a kegyelmi kérvényt, amelyet Hoffmann két lánya nyújtott be apja ügyében. Hoffmann ugyan valóban törvényt sértett, de felmentése egészségi okok miatt igazságos döntés lenne - fogalmazott a Hospodárské noviny. A lap ugyanakkor bírálja Klaus kijelentését, mely szerint Hoffmann, úgymond, csak a távközlési törvényt sértette meg, ezért esetét is ily módon kell kezelni. A Hospodárské noviny szerint viszont súlyos bűntényről van szó. A Mladá fronta Dnes megjegyzi: azon kellene elgondolkodni, miért szavaz a cseh választók mintegy húsz százaléka továbbra is a kommunista pártra, amely fél évszázadon keresztül tönkretette az országot, s 1968-ban végül is megengedte a szovjet megszállást. KOMMENTÁR Közel-keleti abszurd MALINÁK ISTVÁN Valószínű, hogy a jobboldali Likud és a balközép Munkapárt jó két éve felrúgott nagykoalícióját ismét sikerül összehozni Izraelben. Ha csak azt néznénk, hogy a két párt programja között milyen nagyok a különbségek például gazdasági téren, s hogy azok az okok, amelyek a korábbi házasság felrúgásához vezettek, még nem tűntek el, az újabb közös kormányzás terve a politikai abszurd kategóriájába tartozna. A nagykoalíciók egyébként is fura képződmények - még ha esetenként nagyon sokáig működnek is, mint anno Ausztriában -, de ez általában elmondható a koalíciós kormányzási formáról. Politológiai vizsgálatok szerint ugyanis a koalíciós forma lassítja a gazdaság dinamikáját, növeli a költségvetés kiadási tételeit, túl- burjánzik az adminisztráció. (Minden partnerpártnak megvan a maga kedvenc tárcája, amelynek igényeit a többiek kénytelenek kielégíteni, minden pártnak megvannak a maga emberei, akiknek jól fizetett hivatalokat kreálnak és még hosszan lehetne sorolni.) Izrael sem kivétel ez alól, mégis azt kell mondani: a nagykoalíció az egyetlen lehetőség arra, hogy az izraeli-palesztin rendezés folyamata kimozduljon a holtpontról. Ami egyenlő Sáron gázai kivonulási tervének megvalósításával - ez az egyetlen dolog, amiért a Munkapárt hajlandó vele ismét frigyre lépni. Az is abszurd helyzet, hogy a gázai kivonulást leginkább a palesztin tehetetlenség és belviszály réme hátráltatja. Még nagyobb abszurd, hogy a nemzetközi közösség, amely korábban fennhangon követelte a kivonulást, most mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse Saront tervének végrehajtásában. S ha sikerülne, álszent módon megint Izraelen vernék el a port. Nos, ezt a fonák helyzetet ismerte fel a Munkapárt nagy öregje, Simon Peresz. Politikai vakság e pillanatban összemosni Gázát és Ciszjordániát, az ENSZ vagy a Nemzetközi Bíróság részéről azt követelni, a zsidó állam úgy vonuljon ki Gázából, hogy ezzel párhuzamosan Cisz- jordániában lemond a palesztin terrorizmus elleni önvédelem minden formájáról. Izraelt bírálják, ha az aktív önvédelmet (katonai megelőző csapások) alkalmazza, és bírálják, ha az önvédelem passzív eszközéhez (biztonsági fal) folyamodik. Felfigyelt-e valaki arra, hogy a zsidó városokban hónapok óta nem követtek el a korábbiakhoz hasonló, sok áldozatot követelő öngyilkos merényletet? És nem azért, mert a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád olyan jámbor lett. Ennyit arról, van-e a falnak gyakorlati haszna. Mellesleg: építésének megkezdése előtt megtörtént-e valaha is egy-egy különösen véres izraeli merénylet után, hogy valamely nemzetközi szervezet összeült volna a palesztin (arab) terrorizmus elítélése céljából? Senki nem mondja azt a nemzetközi politika főszereplői közül, hogy a gázai kivonulás rossz, nincs rá szükség. De hogyan reagáltak volna arra, ha Sáron enged saját pártja nyomásának, lemond a tervről, és azt mondja: akkor nem vonul ki. Eszébe jutott volna valakinek, hogy már egy évtizede a palesztin térfélen pattog a labda, s akkor miért van az, hogy mégis mindenki Izraeltől várja a kezdeményezést? JEGYZET Szieszta, te édes! RÁCZ VINCE Ki ne tudná, micsoda élvezetet jelent a lustálkodás, a ringató délutáni félálom, az a lopott félóra, mikor a bőséges és lehetőleg többfogásos ebéd után olyan ellenállhatatlanul hívogat a dívány vagy bármilyen, nyújtózkodásra alkalmas fekhely, mikor csak úgy ruhástól, jóízűt szunnyad az ember félig behúzott függönyök mögött a kellemesen hűvös szobában, és - legalábbis férfitársaim - nem mulasztják el, hogy egy-két lyukkal lazábbra fűzzék a feszesre csatolt derékszíjukat. Hát igen, jó is volna, de aligha hiszem, hogy sokunknak mindez napi élménye lenne. A megfeszített munkatempó, a határidők kényszerítő ereje, a környezetünk folyamatosan éberségre ösztökélő elvárásai bizony nem teszik lehetővé, hogy hétköznaponként is adózzunk a lustálkodással járó örömöknek. Rohanó, már-már eszelős világunkban éppen ezért üdítő színfoltként hat, hogy Olaszország lustái nemrégiben gondoltak egy nagyot és egyesületbe tömörültek, s az elmúlt hétvégén meg is tartották az olasz Lusták Nemzeti Találkozóját (Primo Meeting Nazionale dei Pigri). Mint hallom, a rendezvény programját rendre és kötelezően szieszta szakította meg. A példa tehát adott, de valami azt súgja, mi itt, a Kárpát-medencében lusták leszünk követni. Lustálkodni jó pedig, hisz Po Csü-ji, a majd’ ezerkétszáz éve halott kínai költő is megmondta már: „Ha a kezünk serény, benn a szívünk renyhe, / csak a gondatlané a boldogság enyhe. / Meg kéne tanulni, hogy tétlenül éljünk, / lázasan ügyelni, hogy végre henyéljünk.” Hát valahogy így szól az idézet vagy legalábbis majdnem, lusta voltam utánanézni. Jó lesz vigyázni azonban, izgága korunkban ugyanis előbb-utóbb a körmére néznek annak, aki nem eléggé izgága. Úgyhogy most megyek és megiszom egy kávét, egy jó erős feketét. Vagy mégsem? Hisz kávét főzni is olyan fárasztó...
