Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-09 / 183. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 9. Nagyszünet '9 A kézműves-foglalkozások sok gyereket vonzottak, kukoricacsuhéból virágot, babákat formáztak Mátyusföldiek Kecskeméten A VIII. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági találkozót a közelmúltban Kecskeméten rendezték meg. A világ 28 országának 40 településéről érkezett 1500 fiatalt az alföldi városban és a környék falvaiban látták vendégül. MÉSZÁROS MAGDOLNA Szlovákiából Galánta mint testvérváros küldhetett csoportot Kecskemétre. Ezúttal a felsőszeli gyerekek utazhattak a fesztiválra, pontosabban a Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csalogány gyermekkara és a Csemadok mellett működő Mátyus táncegyüttes. Európán kívüli országok is képviseltették magukat, így Izrael, Japán és Dél-Korea is a vendégek között volt. A fesztivál kabalája a Csiperó madár, ennek ember nagyságú figurája egész idő alatt a Főtéren sétált és barátkozott a gyerekekkel. Kecskemét megfiatalodott Tíz napon át a gyerekeké, a fiataloké, a vidámságé volt a város. A fesztivál ideje alatt minden percünk be volt osztva, hogy minél többet láthassunk és megismerhessünk a városból és környékéből. Reggeli után beutaztunk Kecskemétre, voltunk az arborétumban, megnéztük a nevezetesebb helyeket, a templom tornyába is felmásztunk. S ha már Kecskemét, akkor nem feledkezhettünk el Kodályról sem, láthattuk a híres intézetet, ittunk a diszkót frissen csobogó vizéből, melyet a Mester özvegye állíttatott. Persze nem mehettünk el szó nélkül a Katona József Színház mellett sem. Másnap megnézhettünk a drámaíró szülőházát is. Ezt követően megkoszorúztuk Szent István szobrát, itt a 13 magyar anyanyelvű csapat vett részt. Vittük a faluzászlót és a település nevét ábrázoló táblát. Minden nap volt valami új, érdekes, nem lehetett unatkozni. Egyik délelőtt mi is színpadra kerültünk a Gyermekvarázs című műsorban. Meglepetésünkre a nézőtér akkor is tele volt. Nagyon jól sikerült a felTíz napon át a gyerekeké, a fiataloké, a vidámságé volt a város (Képarchívum) Egyik délelőtt mi is színpadra kerültünk a Gyermekvarázs című műsorban (Képarchívum) lépés. Először az énekkar szerepelt, majd a táncosok ropták. A rendezők nem feledkeztek meg a születésnapjukat ünneplőkről sem. 13 ilyen fiatal volt a résztvevők között. Számukra külön meglepetésprogramot szerveztek. A helyi kábeltévé készített velük riportot, majd a polgármester ajándékokat nyújtott át nekik. Végül hatalmas tortát osztottak szét köztük. Vastapsot kaptunk A következő fellépésünk a Magyarország öröme elnevezésű találkozón volt. A Szent Imre Katolikus Általános Iskola udvarán tartották a magyar-magyar találkozót. A csoportunk elénekelte a Felvidéki indulót és eltáncolta a Szanyi csárdást. Vastapsot kaptunk. A műsor végén meggyújtottuk a tábortüzet, melynél Szabó Sándor tárogatóművész eljátszotta a Himnuszt, s mi is énekeltük a többiekkel. Végül a szerb táncházban délszláv táncokat tanultunk. Nagyon jól éreztük magunkat. A szabad programok alkalmával a gyerekek megnézhették a Főtéren felállított zenélő padokat, a 25 uniós tagország zászlaját ábrázoló padra leülve felcsendült az országra jellemző zene. Szlovákia padjára leülve mi is gyönyörködhettünk az eredeti szlovák pásztorok muzsikájában. A kézműves programok is sok gyereket vonzottak. Kukoricacsuhéból virágot, babákat formáztak, szalmából érdekes képeket ragasztottak és még sok mást. A sétányon felállított sátraknál különféle mesterek kínálták portékáikat. Újdonság volt a kemence, melyben házi lángost sütöttek. Tejföllel megkenve nagyon ízlett a szélieknek is. Többen kipróbálták erejüket a sziklamászó-versenyen. Aki bátrabb volt, ismerkedhetett az idegen ajkú fiatalokkal is. Az angol- és némettudás nagyon jól jött. Hazatérésünk óta idehaza szaporán csengenek a telefonok, jönnek az SMS-ek meg a levelek. Nagyon örülök, hogy a gyerekek így összebarátkoztak az ágasegyházaiakkal, hogy lehetőségünk volt falunk és iskolánk hírnevét ilyen jelentős nemzetközi találkozón öregbíteni. A telefonközpontban lehallgatott beszélgetések mindenkinek Halló, beszorultam! Segítsen valaki! Keveset tudnak a világról Riasztó tudatlanság A fiatal amerikaiak keveset tudnak a világról és a külföldi kultúrákról - állapították meg 2001. szeptember 11. után elvégzett felmérések, amelyeket nemrég tettek közzé az Egyesült Államokban. Különösen riasztó az Ázsiát illető tu- dadanság, holott ott él a föld lakosságának 60 százaléka. Az Asia Society és más intézmények által végzett tanulmányokból kitűnt, hogy 10-ből 4 középiskolás nem tudja, melyik óceán választja el az Egyesült Államoktól Ázsiát. Tíz diák közül nyolc nem tudja, hogy a világ legnagyobb demokráciája India, vagy hogy a Kínai Népköztársaságot Mao Ce-tung vezetésével hozták létre. Az Asia Society és más társaságok a világról való ismeretek erőteljesebb terjesztését szorgalmazzák, arra hivatkozva, hogy a globalizáció jobb tájékozottságot követel meg. Ma minden hatodik amerikai munkahely a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódik, de a mai veszélyek - a terrorizmus, az AIDS, a szegénység - elleni harc is jobb nyelvismeretet és tájékozottságot követel - mutatott rá Nicholas Platt, az Asia Society elnöke. Hozzáfűzte: „A vüág ismerete nem fényűzés, hanem szükséglet.” (mti) A világ ismerete nem fényűzés (Képarchívum) Z. NÉMETH ISTVÁN-Halló, 77-77-777?- Igen, hallgatom.- Hívjon, legyen szíves, egy orvost, mert beszorult az ujjam a tárcsába!- Halló! Ez valami vicc?- Bárcsak az lenne! De tényleg beszorult. Kérem, hívjon egy orvost, mert már nagyon zsibbad.- Magának még tárcsás készüléke van? Ma már a telefonok szinte kivétel nélkül nyomógombosak.- I-i-igen, csak... Tudja, ez amolyan klasszikus darab.- Van életbiztosítása?- Maga ügynök?- Nem, dehogy.- Akkor bevallom, hogy nincs. Csak nem azt gondolja, hogy közveden életveszélyben vagyok?- Nem gondolok semmit, csak eszembe jutott a sógorom.- Miért pont a sógora?- Mert szegény Gézának ráment a villamos a mobiljára, és ezt ő sem élte túl.- Nem élte túl? De miért?- Mert éppen akkor telefonált a szerencséden.- De ez nem mobil és nálunk a nappaliban nem járnak villamosok. Megkérhetném végre, hogy hívjon egy orvost?- Mégis, hogyan hívhatnék, ha csak ez az egy telefonom van, és ezen is jelenleg magával beszélek. Nincs senki a közelben, aki segíthetne?- A feleségem nemsokára hazaérkezik a munkahelyéről.- Addig is beszélnie és beszélnie kell, egyfolytában ébren kell lennie, mert ha elájul, semmi sem garantálja, hogy valaha is vissza tudják hozni a kómából.- Kómából? Maga tréfál?- Dehogy tréfálok! Múltkor engem sem tudtak visszahozni.- Akkor miképp lehet, hogy mégis életben van?- Hát visszajöttem magamtól. Tartson ki, jóember! Amíg a szíve körül nem érez enyhe rángatózást, addig nincsen semmi baj.- Jóval biztat! Tegye le a telefont, és hívja a tűzoltókat!- Mi van, már ég a ház?- Még nem, de fog! A tűzhelyen felejtettem a pörköltet.- Na és? Egy kis füst még nem a világ. Dohányzik?-Nem.- Na látja, akkor jó a tüdeje. Szívja tele magát friss levegővel, a két pofazacskójában meg tartalékoljon belőle rosszabb időkre, mint a hörcsög.- Maga ugrat engem? Nem szé- gyelli magát?- Eszemben sincs ugratni. Tudja mit? Próbálja letörni a készülékről azt a nyavalyás tárcsát, aztán már a saját lábán is elmehet az orvoshoz.- Maga megőrült? Ez egy műtárgy! Ezreket ér!- Bánom is én! Akkor törje le az ujját.- Nagyon vicces.- Látja, már vagy húsz perce beszélgetünk, és még be sem mutatkoztunk egymásnak!- Ez igaz! Romhalmaz Emil vagyok, a híres szabadulóművész.- Romhalmaz Emil? Személyesen? Ez nem lehet igaz!- De bizony! És magában kit tisztelhetek?- Én egy távolbalátó parafenomén vagyok, meg tudom mondani, hogy miért nincs még otthon a kedves felesége.-Árulja hát el, ha nem titok.- Azért, mert itt fekszik az ágyamban, maga agyalágyult sügér! És azt üzeni, hogy nincs kedve minden apróságért felkelni. Na viszlát művészkém, további jó szórakozást! Ez egy műtárgy! Ezreket ér! (Képarch ívűm) IDŐBEN SZÓLUNK Állapotos kislányok ISMERTETÉS Szlovákia azon országok közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a fo- gamzásgádó tabletták használóinak száma. Ez leginkább a felvilágosítás és a szexuális nevelés hiányával hozható összefüggésbe. Ahogy azt Vladimír Cupaník nőgyógyász nyilatkozta, a szexuális nevelésre vonatkozóan van ugyan tanterv, de sajnos a pedagógusok hiányolják a színvonalas és módszertanilag is megfelelő információs anyagokat és tankönyveket. A fogamzásgádók használóinak száma az utóbbi években se nem nőt, se nem csökkent. Míg Szlovákiában csupán a nők 20 százaléka alkalmazza ezt a védekezési módszert, addig a fejlettebb országokban 30-40%-ban használnak fogamzásgádó tablettákat. A művi terhesség-megszakítások térén szerencsére sokkal jobb a helyzet, mint a 80-as években. 88-ban több mint 50 ezer abortuszt jegyeztek be, napjainkra ez a szám 70 százalékkal csökkent. A nőgyógyászok ezt egyértelműen a fogamzásgádó módszerek elterjedésével magyarázzák. Ám ha összehasonlítjuk ezeket az adatokat a nyugatiakkal, rá kell jönnünk, hogy még mindig nem vagyunk eléggé felvüágo- sultak, talán ez azért is van, mert az iskolákban nem helyeznek elég súlyt a szexuális nevelés oktatására. A tanároknak kínos erről beszélniük, főleg akkor, ha nem biológiatanárok, mert attól rettegnek, hogy diákjaik elviccelik a témát, s ennek következtében nevetségessé válik az osztály előtt, elveszti a tekintélyét. Kimutatható, hogy a városokban sokkal több nő használja a nem kívánt terhesség elkerülésére a fogamzásgádó tablettákat, mint vidéken, legtöbbjük 20-30 éves, ám az ennél idősebb hölgyek körében már egyre ritkább ezek alkalmazása. A felvilágosítás hiányosságát mutatja, hogy a legtöbb nő fél a tablettáktól, mert nem tudják, meddig szedhetik, s nem ártalmas-e. Jó hír azonban, hogy nőtt a születések száma. Olyan nők is rászánták magukat arra, hogy gyermeknek adjanak életet, akik korábban későbbre halasztották a szülést. Riasztóan magas viszont a tizenéves korban történő teherbeesések és a tinédzserabortuszok száma, minden tizedik lány 19 éves koráig átél egy terhességet vagy művi terhesség-megszakítást. A felmérésből, melyet a Szlovák Családtervezési Társaság készített, kiderült: a fiatal lányok leginkább a hormonális fogamzásgádók mellékhatásaitól rettegnek, mások pedig vallási okokból utasítják el ezek szedését, (s, he) Minden tizedik lány 19 éves koráig átél egy terhességet vagy művi terhesség-megszakítást (Képarchívum) PÁLYÁZÓ Irodalmi pályázat HMM AJÁNLÓ flMMi A Békés Megyei Könyvtár pályázatot hirdet általános iskolásoknak versek, mesék, verses mesék, novellák, kisregények, színdarabok írására. 2004-ben is lesz gyermekkönyvhét, éppen ezért ismét itt az alkalom arra, hogy tollat ragadjatok! írjatok verseket, meséket, verses meséket, és küldjétek be 2004. november 1-ig „irodalmi pályázati’ megjelöléssel a Békés Megyei Könyvtár címére: 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 1. Eredményhirdetés 2004. december 1-jén lesz. És van itt még valami! A 2005. évi költészet napja tiszteletére az általános iskolák felső tagozatos diákjaitól verseket, novellákat, kisregényeket, színdarabokat várnak! Beküldési határidő: 2005. március 1., a cím ugyanaz, mint fentebb. Tudnivalók valamennyi pályázó részére:- A téma nem kötött, az írásművek bármiről szólhatnak.- A pályázatok hátoldalára kérjük ráírni a pályázó nevét, lakcímét és azt, hogy hányadik osztályba jár.- Az írásokat nem küldik vissza - a könyvtár archívumába kerülnek -, ezért mindenki készítsen belőlük másolatot magának, mielőtt beküldené.- A díjazottak létszámát nem határozzák meg előre, létszámtól függetlenül minden jó pályamű írója elismerésben részesül.- A pályadíjak tartalmas, szép könyvek lesznek emléklap kíséretében.- Ünnepélyes eredményhirdetést és díjkiosztó ünnepséget tartanak, melyre a díjazottak meghívót kapnak.- A díjazásban nem részesültek részére is küldenek visszajelzést a pályázat eredményéről.- A díjkiosztó ünnepségen a díjazottak közül többen felolvassák írásaikat. Jó alkotást! (ú) nit;