Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-09 / 183. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ AL-HAJAT Szíriának és Iránnak meg kell akadályoznia, hogy a két ország területéről Amerika-el- lenes fegyveresek jussanak be Irakba - szögezte le az amerikai külügyminiszter-helyettes. Richard Armitage a Londonban megjelenő arab lapnak adott interjújában hangsúlyozta: a Damaszkusz és Teherán elleni vádak azon alapulnak, hogy egyik állam sem ellenőrzi határait, így nem gátolja meg a gerillák beszivárgását. „Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek igen hosszú határszakaszok, de jóval több erőfeszítést várunk ellenőrzésük érdekében” - jelentette ki. Hozzátette, hogy a szövetséges erőkkel Irakban „olyan lázadó elemek állnak szemben, akik többségükben a régi rezsim hívei”. Az iraki inváziót élénken ellenző Szíriát és Iránt Washington kezdettől fogva az iraki gerillák támogatásával vádolja. Ezért George Bush amerikai elnök május 11-én gazdasági szankciókat rendelt el Damaszkusz ellen. A vonatkozó törvény megtilt minden exportot az élelmiszerek és a gyógyszerek kivételével, befagyasztja egyes Szíriái állampolgárok és jogi személyek követeléseit, korlátozza a banki kapcsolatokat. A szankciókról Armitage elmondta, hogy azokat több szakaszban vezetik be: az első - jelenlegi - szakasz nyomásgyakorlást, a követelések világos megfogalmazását és a szíriai kormánnyal folytatott tárgyalásokat jelenti. „Ha Damaszkusz nem vállalja a szükséges kötelezettségeket, akkor a szankciók politikáját fogjuk alkalmazni” - szögezte le az amerikai külügyminiszter-helyettes, hozzáfűzve véleményét: a szíriai kormány nem okult az iraki leckéből és a Baász Párt bukásából. OBSERVER Egy népszerű nyugtató nyomait fedezte fel a brit környezetvédelmi hatóság az ország ivóvízkészletében. Az illetékesek szerint olyan sokan használják a gyógyszert, hogy az már kimutatható mennyiségben megjelent a talajvízben és a folyókban. A kormány jelenleg vizsgálja, hogy a szennyezett ivóvíz milyen hatással lehet az emberek egészségére. Az Observer szerint a civil környezetvédők a helyzet mihamarabbi rendezését követelik. Norman Baker, a Liberális Demokrata Párt környezetvédelmi szóvivője szerint olyan kép kezd kialakulni, mintha a gyanútlan tömegeket próbálnák titokban begyógyszerezni. Szerinte igencsak riasztó, hogy jelenleg senki sem foglalkozik az ivóvízbe kerülő nyugtátokkal és egyéb gyógyszerekkel. Egyes szakértők azonban úgy vélik, nincs ok az aggodalomra, mivel a vízben igencsak felhígulhatott a szer, amely valószínűleg a szennyvízből került a folyókba. Az Observer szerint a felfedezés ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az orvosok egyre gyakrabban írnak fel depresszió kezelésére alkalmas gyógyszereket. A BBC információi szerint 2001-ben évente kilencmillió- szor került a receptekre nyugtató, idén azonban már hu- szonnégymilliószor. A lengyel államfő arra kérte Putyint, vizsgálják ki végre a sztálini gaztettet Katyini tömeggyilkosság: még mindig sűrű homály 1940. március 5-én döntött Sztálin arról, hogy 14 700 lengyel hadifogoly tisztet és további 11 ezer fogva tartott lengyel civilt meg kell semmisíteni. A Szmolenszk melletti katyini erdőben 21 857 személyt végeztek ki az államvédelem emberei. 1992-ig a szovjetek tagadták, hogy közük lenne a tömeggyilkossághoz. E. FEHÉR PÁL A gaztett 1943-ban derült ki. A német megszállók a Szmolenszk környéki erdőkben hatalmas tömegsírokra bukkantak. Óriási propaganda-hadjáratot indítottak, amelynek célja kettős volt. Részint az ellenséget akarták erkölcsileg kompromittálni, ezzel mintegy utólag igazolni a Szovjetunió hadüzenet nélküli megtámadását, részint el akarták terelni a figyelmet saját gaztetteikről, hiszen a náci koncentrációs táborok és halálgyárak híre, a lengyel- országi megszállás szörnyűségeiről szóló tudósítások egyre jobban terjedtek a világban. A németek nemzetközi vizsgálóbizottságot állítottak össze, amelynek hitelességét annak idején azonban erősen kétségessé tette, hogy az orvosok a megszállt vagy a szövetséges országokból kerültek ki. (Szlovákiából Frantisek Subík professzor, a pozsonyi egyetemi patológiai intézet igazgatója vett részt a vizsgálatban. Subík Andrej Zarnov álnéven jó költőként volt ismert, s a háború után a felkérés miatt került börtönbe, illetve kényszerült emigrációba. És újságíróként Gustáv Husák is járt Katyinban. Ő azonban nem ezért került börtönbe.) A szovjetek azonnal nyilatkoztak: azt állították, hogy a hadifoglyok a gyors német előretörés miatt a megszállt területen maradtak, és a tömeges kivégzések már ezután kezdődtek. A nácik egyéb sötét dolgait ismerve nem volt hihetetlen ez a változat. A Londonban székelő lengyel emigráns kormány a németek verzióját tartotta igaznak, viszont a nyugati szövetségesek inkább elhallgatták az ügyet, hiszen az antifasiszta koalíció egységét is veszélyeztette volna, ha Sztálinékat akkor felelősségre vonják. A Szovjetunió felbomlása után ismerték el először Moszkvában hivatalosan a bűnt. És megígérték a szigorú vizsgálatot, valamint a lengyel fél tájékoztatását. Azóta több mint tizenkét év telt el... A közelmúltban azonban - éppen a normandiai partraszállás hatvanadik évfordulójának ünnepségein - Aleksander Kwasniewski lengyel államfő szükségesnek tartotta az ugyancsak jelen levő Vlagyimir Putyin orosz elnököt erre az ígéretre emlékeztetni. És az orosz, illetve a belorusz főügyészség, amelynek részletesen ki kellene vizsgálnia a bűntettet - vagy tétlenkedik, vagy szabotál. Még mindig nem ismerik az áldozatok pontos névsorát, és további 7305 lengyel állampolgár sorsa ugyancsak ismeretlen. Ezért Kwasniewski azt a reményét fejezte ki, az orosz hatóságok engedélyezik a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének, hogy a nyomozásba bekapcsolódjon. A tekintélyes orosz politikai hetilap, a Moszkovszkije novosztyi már hosszú ideje kitartóan foglalkozik az oroszok számára ugyancsak kényelmetlen témával, amely - mint említettem - évtizedekig tabunak számított. A hetilap volt főszerkesztője, Jegor Jakovlev most arról is beszámol, hogy egyik munkatársuk a peresztrojka idején talált egy katyini parasztembert, aki tanúként szerepelt a náci háborús főbűnösök nürnbergi perében, ahol persze azt vallotta, hogy a németek műve volt a tömeggyilkosság. Évtizedek múltán azonban el merte mondani, hogy kényszerítették a hamis tanúzásra. A cikk megjelent, és akkor Mihail Gorbacsov személyesen hívta fel Jakovlevet: „Miért gondolják, hogy a Moszkovszkije novosztyi többet tud, mint az elnök? Nekem semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésemre Katyinról...” Valóban, a XX. pártkongresszus után (!), tehát a sztálinizmus bűneinek leleplezése idején Alekszandr Seljepin, a KGB ügyeletes elnöke azt mondta Hruscsovnak, hogy az egyetlen helyes lépés az lenne, ha minden dokumentumot megsemmisítenének, amely erre az ügyre vonatkozik. Hruscsov egyetértett ezzel. Nyilván azért, mert a Sztálin döntését formába öntő politikai bizottsági határozatot ő is aláírta. Az orosz hatóságok azt állítják, azért nem tudnak eredményt produkálni, mert hiányoznak az iratok. Ugyanakkor viszont nemrég előkerült annak a határozatnak a fogalmazványa, amely a lengyelek kivégzését elrendelte. Okkal feltételezhető tehát, hogy nem minden dokumentum semmisült meg. Nyilatkozott a Moszkovszkije novosztyiban Leon Keres profesz- szor, a Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője. Neki az a véleménye, hogy az orosz főügyészség - talán hamisan értelmezett hazafi- ságból - szeretné húzni-halaszta- ni a vizsgálatot. Hiszen még abban az esetben is, ha sok dokumentumot valóban eltüntettek, bizonyos adatok mindenképpen léteznek. Keres nem bosszúra szomjazik. A főbűnösök már régen halottak, tehát nem vonhatók felelősségre, és tudjuk: nem is ez a legnagyobb vétkük a történelem mindig késlekedő ítélőszéke előtt. Sőt: nem élhet már annak a kétezer személynek a döntő többsége sem, aki a parancsot végrehajtotta. Keres professzor számára az a fontos, hogy megnevezzék a tetteseket. Sztálintól kezdve egészen az őrökig és persze a hóhérokig. Keres azt is hangsúlyozta: nem lehet az oroszok kollektív felelősségéről beszélni, hiszen ilyen nincsen és nem is lehet, s szenvedtek az oroszok is eleget. A történelmi igazság azonban nem kerülhető meg, nem hallgatható el. A kérdés csupán az - és ez sem mellékes -, mikor derül ki ez az igazság... Idestova egy esztendeje számoltam be ezeken a hasábokon arról, hogy a világhírű lengyel filmrendező, Andrzej Wajda filmet készül forgatni a tragédiáról, nemcsak a nemzet gyászában óhajtván részt venni, hanem személyes érintettség okán is, hiszen édesapja, Jakub Wajda százados 0844-es számmal szerepel az áldozatok között. Egyelőre - úgy tetszik - nemcsak az ügyészi vizsgálat eredményei késnek, hanem a film forgatása is. Megígérték a szigorú vizsgálatot és a lengyel fél tájékoztatását. KOMMENTÁR Javakorbeli fogdmeg TÓTH MIHÁLY Még ha megfeledkeznék is 1968. augusztus 21-e évfordulójáról, van valami, ami közeledtét minden évben eszembe juttatja. Alig múlik el Péter-Pál, a csehországi sajtóban menetrendszerűen megjelenik az első tudósítás azok bűnperének várható folytatásáról, akik annak idején már a megszállás első napján szolgálattételre jelentkeztek a Kreml prágai helytartóinál. Az idén Karel Hoffmann börtönbe vonulásának lehetőségéről szól az első ilyen témájú újságcikk. Elítélték, mert miniszterként az okkupáció első óráiban beszüntette a rádió és a televízió sugárzását. Ma ott tart a cseh demokratikus igazságszolgáltatás, hogy K. H. már-már ijesztgeti a kormányt, bevonul, letölti büntetését. Nyilatkozata „tortáján” habnak szánhatta, hogy hazájában - úgymond - ő lesz a legöregebb börtöntöltelék. A szánalomkeltés minősített esetéről van itt szó. Szemtelenkedhet így Hoffmann, amíg az országban úgy sikerült a rendszerváltás, hogy másfél évtizeddel utána demokratikus választások eredményeként a kommunista párt lett az ország második legnagyobb politikai ereje. A szlovákiai viszonyok szenvedő alanyaként azt is mondhatnám minderre: irigylésre méltó helyzetben van a csehországi demokrácia, ha a politikát ott ilyen problémák foglalkoztatják. Hiszen ha nagy zökkenőkkel is, de nyugati szomszédunknál politikai patthelyzetben is találtak megoldást, anélkül, hogy akár a koalíció, akár az ellenzék a szlovákiaihoz hasonló elvtelen kompromisszumokra kényszerült volna. Ez elsősorban annak a következménye, hogy a csehországi szociáldemokrácia még mai, szétzilált állapotában is képes volt a kormányfőváltást a kommunisták szóhoz juttatása nélkül megoldani. Tizenöt év telt el a rendszerváltás óta, így manapság már nem kavar különösebb érzelmi hullámokat, hogy egy bűnösnek bizonyult nyolcvanéves ókonzervatívval letöltetik-e vagy sem börtön- büntetését. Viszont borítékolható, hogy időzített bombának bizonyul Stanislav Gross miniszterelnök és pártja számára, ha aktivizálja azokat a pártállamból visszamaradt kádereket, akik politikai szo- cializálódása a rendszerváltást megelőző néhány év alatt következett be. Oltári politikai botrány kerekedhet abból, hogy a kormány- hivatal élére az a Pavel Pfibyl került, aki 1989januárjában azt a készültségi rendőrszázadot vezényelte, amely szétverte az önkéntes vértanúhalált halt Ján Palachra emlékező tömeget. Karel Hoffmann 1968-ban volt cselekvőképes. Gross (szintén csúnya múltú) kabinetfőnöke viszont ma javakorbeli, amikor a szociáldemokrata baloldalnak kezét-lábát kellene törnie, hogy bizonyítsa: semmi köze a tetszhalott bolsevizmushoz. El tudom képzelni, milyenjópofa megjegyzést fűz Milos Zeman ehhez a kinevezéshez. JEGYZET Aláírástudók PETHEŐ ATTILA Augusztus 5-én aláírásgyűjtésbe kezdett a Szlovák Megújhodási Mozgalom nevű, eleddig ismeretlen szerveződés Nyitrán. Az MKP ellen gyűjtögetnek. A polgár számára mindig érdekesek a szlovák nemzetiek fellépései. Sosem valakiért, mindig valaki ellen mocorognak. Természetesen a parlamentből kiszorult Szlovák Nemzeti Párt is támogatja az akciót, sőt mi több, ők az ősszel kezdenek aláírókat toborozni. Mi lehet ennek az oka? Miből fakadhat ez a beteges „magyarfóbia”? A vezérasz- szony szerint az MKP célja a magyar autonómia, az ország déli részeinek elszakítása. Malíková tudhatná, hogy mi itt itthon vagyunk, és sajnálattal kell közölnünk, hogy az elmúlt évszázadban kissé már meguntuk, hogy ide-oda csatolgattak bennünket, ezért most pihenünk. Jobb lenne, ha egy kicsit a magukat nemzetinek mondók is nyaralnának, mert úgy látszik, ez a hirtelen jött hőség nem tesz jót nekik. Milyen jó lenne, ha ősszel inkább az irányban próbálnának nyomást gyakorolni a törvényhozókra, hogy a tanárok és az egészségügyi dolgozók bére 2005-től ne csupán 6,6 százalékkal emelkedjen. Nem lehetne kifogásunk az ellen sem, ha az ország műemlékei állagának védelmében emelnék fel a szavukat, de javasolhatnánk nekik a környezetvédelem, a mezőgazdaság, az oktatás, az infrastruktúra fejlesztésének témakörében való elmélyülést. Ehhez azonban szakemberek kellenek, nem csupán „aláírástudók”, nem elég a partvonalon kívülről a levegőbe puffogtatni, mert lehet, hogy a durranás azt a kevés választó- polgárt is elriasztja, akik eddig rájuk szavaztak. Aztán itt van a derék siserehad, amely a meciari fészekalj-takarítás után pártot alapított, és amelynek Benes- dekrétum-fóbiájuk van. Hát legyen is, a kánya csípje meg! Nézzenek már szembe a hölgyek és az urak a múlttal. Mi csendben megbocsátottuk azt, hogy szüleinket, nagyszüleieket megalázták, megtiporták a második világháború után, csak azért, mert magyarok maradtak. Nem vertük az asztalt egyszer sem, nem tüntettünk, nem zártunk le határátkelőket, hogy odafigyeljenek ránk. Talán ez a hiba? Most azt kívánják, hogy mindent töröljünk nemzeti emlékezetünkből? Azért ennyire még mi sem vagyunk hajlandóak lemenni kutyába, kedves felebarátaink! Sőt hangsúlyoznunk kell az Európai Unió többi tagállamában természetesen csengő, az ottani polgárok által mindig kimondható szavakat: autonómia, önálló püspökség, szabad nyelvhasználat, nemzetiség. Egyébként az MKP prominensei helyében köszönőlevelet írnék e szervezetek vezetőinek, és kérném őket, hogy legközelebb a választások előtti hetekben gyűjtögessenek, hátha ez mozgósító hatással lesz a magyar szavazókra... Vetésforgó (Lubomír Kotrha rajza)
