Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-03 / 153. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 3. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ THE NEWYORKTIMES Kevés értékes információt árult el Szaddám Húszéin megbuktatott iraki elnök az amerikai erők fogságában, de tett néhány meghökkentő megjegyzést. Nyíltan kimondta: Kuvait lerohanásának fő oka az volt, hogy úgy érezte: mozgásban kell tartama, foglalkoztatnia kell hadseregét. Egy másik kihallgatáson részletesen elbeszélte, hogyan vert agyon valakit fia, Udaj, mert bosszantotta, hogy az illető túl hangosan zenélt. A bukott diktátor azt is elmondta: egy időre magánzárkába záratta fiát, hogy móresre tam'tsa. Teljesen élzárkózott viszont, amikor tömegpusztító fegyvereiről vagy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez fűződő kapcsolatairól faggatták. HÉTVÉG(R)E Figyelj! Kérdezek egy hülyét... Foci-Eb ide vagy oda, férfi és nő között dúlt a szerelem. Dűlt-fult. De nem a falhoz vágott távkapcsolókról és friss válókeresetekről írnék most, éppen ellenkezőleg. HOLOP ZSOLT Süldő lányoktól kopaszodó nagymamákig egyre több nő ér- deklődik a foci iránt, különféle - olykor egészen megdöbbentő - okoknál fogva. Elég végignézni a stadionok lelátóm vagy hallgatózni a műkörömépítőnél, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokat szerezzünk. Bizarr helyzet: a feleség kacsintgatni kezd félje szeretőjére, s mivel alig tud róla valamit, hát kérdez. Kérdezni pedig nagy bátorság. (De valahol azt olvastam, az embert nem is annyira az különbözteti meg a többi állattól, hogy szerszámokat készít, sokkal inkább, hogy kérdéseket tud feltenni.) Például ezt: Szerecc? Meccs közben. Apák, férjek, fivérek, szeretők és agglegények számtalan kérdést, megannyi gyöngyöt hordtak össze és vetettek elém a napokban, és én vagyok olyan disznó, hogy közzétegyen! őket. Megértéssel és szimpátiával másolva ide mindegyiket, még egyszer hangsúlyozva: csak arról kérdez az ember (asszony), ami érdekli. Feleség: Ha valakit a kapu mögött ápolnak, miért kell körbefutnia a pályát, hogy visszamehessen? Büntetésből? Még egy feleség (holland meccsen): A Makay az magyar? Félj: Az. Az Ödön unokája. Meg a Margité is. A még egy feleség: Hazudsz. Nem lehet magyar, berúgta a liest. Faragó Richárd: És miután a cseh B-csapat legyőzte a németeket... Egy feleség: Hogy lehet, hogy a csehek két csapattal vannak ott? Férj:... Másik férj (feleségéhez, a svéd-hollandon): Kinek drukkolsz? Feleség: Hát, nem tudom, de a hollandoknak nem! Szerető: Zsigerből unok mindenféle sportot. Nézni is meg csinálni is. így is szeretsz? Szerető: Két szélfuvallat szereti így egymást, két vízáram a tengerben, valami ilyest érzek irántad. Csak vonakodva fogom rá, hogy szerelem, nincs is erre szó. De most má haggyá békin!! Feleség: A focisták között vannak melegek? Félj: Vannak. Világszép társbérlő (azt tudakolva, milyen párosítás lesz a negyeddöntőben): Akkor most ki, hogyan, kivel? Mi van? Társbérlő: Kérlek, azonnal vond vissza ezt a kérdést. Feleség: Milyen film lesz este? Férj: Portugál-angol. Kopro- dukciós, 90 perc, max. 120. Egy bátortalan kollegina: Nézed az Eb-t? Feleség, a konyhából: Tizenkettest vigyek, apa? Apa: Nem sört kiabáltam, gólt! Süket vagy?! Na hozzad. Feleség: Ha a Ricsi helyesen ki tudja ejteni, hogy Lubos Micher, akkor a Smicert miért nem tudja? Férj: Mert az egyik szlovák, a másik meg cseh. Feleség: Ja. És a Michef már a második meccset vezeti az Eb-n. Azt lehet? Férj: Nem. Feleség: Akkor...? Egy feleség (mikor a félj gólt ordít egy vonalon táncoló labda láttán, de a hátvéd kikanalazza, hogy aztán egy második hullámban érkezőjátékos végleg a hálóba pofozza): Akkor ez most kettőt ér? 2:0? A félj: Tudom, úgyse fogod elhinni, drágám, de 1:1 van. Egy nő: Én nyertem. 800 koronát, fogadtam a görögökre. Én: Többet nem állok szóba veled és nem teheted be a lábad a lakásomba! Az egy nő: Naaa, ne búsulj annyira, megtettem a cseheket is. Csak őket nem annyi pénzért. A bátortalan kollegina: Figyelj! Kérdezzek még egy hülyét? Egy elszánt nő: Nem baj. Az olimpián visszavágunk nekik! Még egy nő: Micsodaaa, még olimpia is lesz? Idén? Hölgyeim, a kósza hír igaz. A görögök is meglepődtek, de lesz. Lehet kérdezni. HETI GAZGA(G)SÁG Készülhetünk a finom alpesi vajra TUBA LAJOS A jegybank újabb fél százalékkal csökkentette az irányadó alapkamatot. Ezzel a spekulációs tőke kedvét igyekezte elvenni a koronavásárlástól, úgy általában meg tettünk egy újabb lépést az uniós felzárkózás terén. Elemzők szerint a spekulációs tőke elriasztásához még félszázalékos csökkentés kellene, lehet, hogy ez sem várat magára sokáig. A hírek szerint belföldön főleg a bankhitelek költsége csökken ennek következtében, a betétek kamatait a bankok már jó előre annyira alacsonyra szabták, hogy ott mér nincs tér további csökkentésre. A bankoknak ugyanis alig van szükségük a pénzünkre, a jegybankban több mint 100 milliárd felesleges koronát tartanak. Kérdés, meddig mehet ez így, és a még mindig nagyképűen viselkedő pénzintézetek mikor jelennek meg rugalmasabb, a cégeket és a lakosságot megcélzó szolgáltatásokkal. A pénzügyminisztérium közzétette, hogy az uniós csatlakozás májusban nem okozott jelentős áremelkedést. Az infláció ebben a hónapban csak 0,4 százalék volt, a fogyasztói kosárban igazán csak a kőolajszármazékok árának 8,9 százalékos emelkedése jelentett komoly változást. A sors iróniája, hogy ezzel egy időben sorozatban láttak napvilágot a hírek, hogy a külhoni piac felfedezte a hazai agrárágazatot. A disznókat kezdték nagyban exportálni, a tejgyárak meg a vajat, a tejfölt és még ki tudja mit. Majd mi megmutatjuk nektek, hogy érvényesíteni tudjuk az árainkat - üzenték. Ez kétségkívül siker, hiszen a termékeiket Nyugatra szállító tejgyárak dörzsölhetik a tenyerüket, keleti bérért nyugati bevételt könyvelhetnek el. Mivel a tejgyárak csupa becsületes kapitalista tulajdonában vannak, feltételezhetjük, hogy a nagyobb bevétel munkásaik fizetésén és a felvásárlási árakon is meglátszik majd, vagyis mindenki boldog lesz. Van azonban ennek az idillnek egy apró hátulütője. A felmérések szerint a legtöbb hazai vásárló csendben hódol a „vásárolj hazai terméket” szokásnak. Legalábbis a megkérdezettek túlnyomó része azt válaszolja, vásárláskor igenis megnézi, hazai terméket vesz-e. Márpedig, ha a hazai tejüzemek továbbra is ilyen vehemenciával jelentik be, hogy magasról tesznek a fejünkre, mi is könnyen elhagyhatjuk az ilyesféle szokásainkat. Minden normális élelmiszer-ipari üzem saját környékén épít ki biztos vásárlói bázist és csak termékei kis részét igyekszik messze földre juttatni. Ha nem így teszi és tönkremegy, hiába szidja majd a multikat és a globalizációt. Inkább azon gondolkodhatnak, hol is rontották el. Mi pedig majd szopogatjuk a finom alpesi vajat. A héten újra csökkent a kellemetlen Rusko-index (ezzel fejezzük ki a gazdasági miniszter megkérdőjelezhető beavatkozásainak hatását életünkre). Rusko torzszüleményei közül a parlament kompromisszumos javaslatként 50-ről 30 százalékra csökkentette azt a kötelező minimumot, amennyit a nyugdíjbiztosítóknak a nem létező hazai tőkepiacon keH majd befektetniük. Ez is sok, de kevesebb, mint Rusko diktátuma. Az ellenzék a héten jó néhány kevésbé jelentős javaslat parlamenti átverésével elszórakozott a válságban vergődő kormánykoalícióval, nagy kár, hogy a demonstratív megnyilvánulások közé nem sorolták be az említett 50 százalék nullára való csökkentését. Hiába, bizonyos hazai magas gazdasági körök az ellenzékkel is kapcsolatban állnak, így erről az oldalról sem számíthatunk igyekezetre. Rusko nagy ütközetet vív a Kia-szerződés miatt is. Erre a témára különben is érzékeny, hiszen olyan szavakkal illetett egy, a téma körül szaglászó újságírót, amilyenek után tisztességes politikus lemond. De legalább az nyilvánvaló, hogy ezentúl még Rusko sem ígérgethet fűt-fát a hozzá betérő külföldieknek. VENDÉGKOMMENTÁR Stratégiák és stratégák BARAK LÁSZLÓ E héten a kulturális tárca kisebbségi kultúrákra szánt támogatásai körül szimatolt a napi sajtó. Másrészt, Bugár Béla, az MKP elnöke vitatkozott e hasábokon, többek között ún. stratégiai kérdésekről néhány publicistával. Utóbbiak egyáltalán nem stratégák és általában a saját véleményüket mondják. így működik ugyanis a normális publicista. Ha meg nem normális, akkor bértollnok- nak nevezik. Legyen bárhogy, egy pártelnöknek nem áll jól a sajtóvita, mert politikusként általában céltáblája a normális publicistáknak, s mint ilyen, nem lőhet vissza... Legalábbis nem elegáns, ha egy céltábla lövöldözni kezd normális publicistákra. A bértollnokokkal meg nem kell törődni, hanem kiközösítendők, hiszen a bérgyilkosokkal is ez történik civilizált társadalmakban. Ugyanez vonatkozik a kontárokra. A „stratégiai” álvitáktól meg sokkal komolyabb probléma, hogy a jelek szerint avatatlanul szólják vagy szórnák némely minisztériumi illetékesek a kisebbségi kultúrákra szánt, adófizetőktől inkasszált, állami pénzt. Esetleg holmi monstre csűrdöngölők kiagyalóival együttműködve keveredhetnek a lenyúlás gyanújába. Lásd a Tornaijára tervezett ún. nemzetiségi fesztiválra szánt 3,5 milliónyi dohányt. Miközben a Csemadok és a különféle szakmai szervezetek által patronált országos, regionális eseményeket ez évben jobbára hitelekből kellett, kell megcsinálni, mert Dohányos úrék ottan fenn „be vannak havazva” - az EU által és miatt...! (A tárca kisebbségi kultúrák ügyében illetékes „szekciójának” főosztályvezetőjét Dohányos Róbertnek hívják - a szerző megj.) Nem kell hát csodálkozni azon, hogy Kvarda Józsefnek - aki anno kinyüatkoztatta, hogy rendet csinál a kulturális támogatások körül - már nem nagyon fűlik a foga a kulturális államtitkári poszthoz. Honatyának állna inkább megint az EU-képviselővé avanzsált Bauer Edit asz- szony helyébe. Az vesse Kvarciára az első követ, aki üyen viszonyok közepette nem a gyűrődésmentesebb, nyugisabb posztra ácsingózna... Lám, máris visszaértünk a stratégia intézményéhez! Mi más, ha nem stratégiai tett az esetlegesen elsüllyedésre kárhoztatott hajóról való távozás? Ennyit a szlovákiai magyarság, vagy ahogy komolyabb helyeken kenetteljesen mondani szokás, a „szlovákiai magyar nemzeti közösség” stratégiai problémáiról. Ilyen értelemben ugyancsak stratégaként gondolkodik az MKP OT elnöke, Komlóssy Zsolt, aki Kvarda Józsefre hivatkozva oda nyüatkozott, hogy Kvarda azért akar honatya lenni, mert úgymond: „...elég sok preferenciaszavazatot kapott és ezeket szeretné meghálálni, eleget akar tenni a polgároktól kapott bizalomnak...” Nem semmi! Látni való, hogy tényleg el kell töprengeniük „a szlovákiai magyar nemzeti közösség” némely tagjainak a szebb jövő ügyében és oltárán... Azzal, hogy máris megvizsgáltatnak, átvilágíttatnak elölről, hátulról, álltukban, fektükben mindazon individuumok - legyen szó akár Duray Miklós kaliberű emberekről! -, akik akár kocsmaasztalnál, a sajtóban, akár hivatalos fórumon kezdik emlegetni a stratégia rendkívül képlékeny intézményét. Mert vélhetően, ugyanúgy, mint amikor köny- nyelműen isten nevét veszik valakik a szájukra, a stratégia régi-új apostolai is valamely hátsó szándékot leplezhetnek. JEGYZET Rózsa, a kaméleon TALLÓSI BÉLA A televíziózás őskorában az egyik bemondónő elkövetett egy aranyos bakit. A tervezettnél korábban fejeződött be egy élő közvetítés. Jelezték, hogy befűznek valamilyen filmet, mondjon alá valamit. Akkoriban a külföldi ismeretterjesztő produkciók alá élőben mondtak szöveget. Kezdődött a természetfilm, hatalmas bőgő oroszlán jelent meg a képernyőn. A bemondónő úgy megijedt, hogy csak annyit tudott kinyögni: Nini, cica! Baki nyomán cica lett az oroszlánból. A minap viszont - úgy tűnik - a szenzációhajhászás csinált házőrzőből fenevadat. Valaki látott valamit, maga sem tudta megmondani, mit, és - világ, láss csodát! - e homályos látomásból megszületett a magyar tigris. Állítólag egy Rózsa névre hallgató vizslának köszönhetően, amely jó dolgában a gabonatáblák mezsgyéjén hempergőzött. S ez a tigrisnek látott eb híressé tett egy pici falucskát, amelyben pillanatok alatt fellendült a tigristurizmus. Messze földről jöttek tigrisnézőbe. Ki gondolta volna, hogy ez a tigrisesdi nem is olyan elvetendő. El is tökéltem, hogy lekoppintom, hiszen akár hasznot is húzhatnék módosított változatából. Nagymacskával ugyanis már nem süthetném el a dolgot, hiszen a tigrissztori, gondolom, jogvédett. Ám valami más, mifelénk nem őshonos állattal még bejöhetne az üzlet. Elég lenne kitalálni, hogy valamely tóban piranhát láttam. Ennek a hírhedt halfajtának egyetlen példánya csupán diónyi nagyságot tud kiharapni az izomzat- ból, viszont egy raj pillanatok alatt képes„kidiózni”, felfalni az embert. Nem kellene más, mint hogy egy kíváncsi kamera világra röpítse a rémhírt, másnap már csapatostul lepnék el a tó mélyét könnyű- és nehézbúvárok. Piranhaturizmusra specializálódó utazási irodát nyitnék, és úgy megszedném magam pénzzel, mint dzsoki- juing a Daliásból. S ha hiányolnák, hogy nincs piranha a tóban, elintézném azzal: miért, azt szeretnék, ha lenne? Örüljenek, hogy nincs! Csalódott turistáimat aztán kárpótolnám egy adag finom halászlével. És jól megélnék abból, hogy etetem a világot kecsegéből főzött hamis piranhalevessel. Vagy a kaméleoni tigrisről szóló, új magyar népmesével.
