Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-24 / 170. szám, péntek

10 Kópé ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 24. Kedves Gyerekek! Remélem, jól nyaraltok, mert nem mondhatnám, hogy elárasztanak a leve­lek. De így van ez rend­jén, nyáron úszni kell, ugrálni, biciklizni kell, futni, labdázni, ha­lászni, rákász­ni... Vigyázzatok ám magatokra, mert visszavár­lak, mint Móka t Miki, valahány , név a naptárban, v mindannyiótokat. Közben meg én is készü­lök nyaralni, mint mindig, hát * g persze, hogy a nagymamámhoz, úgy­hogy most előre leszek kénytelen elkészíteni néhány oldalát. S talán még emlékeztek tavaly nyárról, semmi nem változik számotokra, csak annyi a különbség, hogy a rejtvényeket majd egyszerre sorsolom ki. Ti azért rendre fejtsétek és küldjétek, hétről hét­re, mert már most elárulhatom, nagyon érdekesek lesznek. Persze, elő­re bejelentem majd, mikortól nem leszek, s csak remélni merem, hogy a sok jó barát, aki eddig mindig írt nekem s gondolt rám, kánikulában is, a strandon fekve két vízi csata közben elolvassa Kópé oldalát, ki lu­bickolás közben is azon töri fejét, mivel szerezhetne örömet Nektek. Le­gyetek vidámak: TARKA LEPKE... Döbrögi első bűnhődése ÍGY ÍRTOK TI Egy özvegyasszony fia vagyok, Matyinak hívnak. Azelőtt nem szerettem dolgozni. Egyszer anyám libái közül hármat elhajtottam a vásárba. A piacon nagy csalódás ért. Döbrögi fizetség nélkül vet­te el a libáimat, és még meg is botoztatott. De én megígértem neki, hogy a fizetséget háromszor törlesztem. Meghallottam, hogy az uraság új palotát akart építeni. Kiadtam magamat külhoni ácsmes­ternek. Arra mentem és dicsértem a jó ízlését. Azonban sajnáltam, hogy a tetőhöz nem jó fákat vágtak ki. Döbrögi elintézte, hogy száz fejszés favágó menjen és vágja ki azokat a fákat, amelyeket ki­jelöltem. Mi az urasággal hintón érkeztünk. Azt mondtam neki, hogy ölelje át ezt a vastag fát. Ő átölelte, én . megkötöztem. Aztán levetettem a gúnyámat, és bemutatkoztam, nem vagyok én külhoni ácsmester, hanem Lúdas Matyi vagyok. És jól elvertem őt. Szegény Döbrögi úgy érezhette magát, ahogy én a vásárban, de őrá még két verés vár! Kosár Szabolcs, Alistál, 12 éves TÖRD A FEJED A július 10-ei megfej­tések: A3, B4, C2, Dl - Boldogság, egészség, kitartás, szerencse, öröm - 37, mert 7-tel emel­kednek a számok, 58, mert 6,7,8 az emelkedés üteme és 72, mert újra 7. A 1.ilium Aurum és Nap Kiadó ajándékát nyerte: Megály Dávid, Csicsó és Dániel Noémi, Zsarnó. Az alsólánci Kovács Anita keresztrejtvénye 2­G &---­•• 7 . 8. 2. Szín, 3. A legfejlettebb élőlény, 4. Férfinév, 5. Bá­rányőrző, 6. Tud, 7. Szín és férfinév is egyben, 8. Szomo­rú, 9. Türelmes állat, 10. Női név, a rejtvény készítője is az, 11. Vízi herkentyű, 12. Alvás közben látjuk, 13. A híres el­süllyedt hajó, 14. Nem itt, 15. Fákon ugrál, 16. Vizet ad, 17. Időmérő, 18. Egy órában 60 ilyen van, 19. Nem tompa. !7 18. 19. A zseh'zi Zeman Sándor szófejtője Ha a képek kezdőbetűjét a megfelelő sorrendben leírod, megtudod, milyen állat a jaguár KÓPÉ A GYEREKEK SZEMÉVEL A peredi iskolások ilyennek látják Kópé vakációját Bende Tibor Vígh Anna Varga Róbert ÍGY RAJZOLTOK TI •cm ózőika Horváth Gabriella, 10 éves, Bodzsár Mónika, 12 éves, Nagytárkány Gúta Lelkes Mária Dominika, 7 éves, Dióspatony Domonkos Béla, 9 éves, Illés Gréta, 8 éves, Nagyabony Nagykövesd Molnár Szimona, 9 éves, Dunaszerdahely h Török Tamara, 9 éves, Felsőszeli 58 sr “ "Ve, „ Molnár Ingrid, 12 éves, Dunaszerdahely Bokák Szandra, 12 éves, Kéty Huszár Szilárd, 6 éves, Tornaija Varga Richárd, 10 éves, Pelsőc Nagy Edina, 7 éves, Egyházgelle Varga Liviké, 9 éves, Hodos Vörös Darina Bende Tibor Lelovics Lúcia Varga Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents