Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-23 / 169. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 23. Gondolat 13 mint a kivégzés) vár arra az egyénre, aki elhagyja azt, mert ő kétségeket terjeszt az iszlámmal kapcsolatban.” Majd jönnek a büntetés fázisai: „1. Rábeszélés az azonnali visszatérésre... 2. Figyelmeztetés a következményekre, ha kitartóan elhagyja az iszlámot, pontosabban figyelmeztetés, hogy ki lesz végezve. 3. A bűnös kivégzése, ha kitart az iszlám elhagyása mellett...” A vallás így alaposan be van biztosítva, aligha fog valaki is áttérni más hitre, a könyv azonban - biztos ami biztos alapon - még intéz egy jókora kirohanást a keresztény misszionárius tevékenységek ellen (252. oldal): „A misszionáriusok a nyugati világ egyik olyan intézménye, amelyet a moszlim világ intellektuális elözönlésére használnak fel. Megpróbálják a moszlimo- kat eltávolítani az iszlámtól a szívükben lévő hit gyengítésével és a nyugati életstílus elfogadtatásával.” A könyv ezután tételesen fel is sorolja, milyen mély negatív nyomokat hagyott a misszionárius tevékenység az iszlám életben, a sor a bűnös nyugati életstílus átvételétől egészen a nyugati ideológiák (kapitalizmus, kommunizmus) terjesztéséig és a moszlimok történelmének félremagyarázásáig teljed. Ezzel a tankönyvvel aligha készítik fel az ifjú palesztin generációkat az Izraellel és a nyugati világgal való békés együttélésre. És akkor még nem is beszéltünk olyan apróságokról, hogy a könyvek nem szólnak a holokausztról, a térképeken egyszerűen nem ábrázolják Izraelt, és a szabadságot csak a külföldi elnyomók elleni értelmezésben használják, a Palesztin Hatósággal szembeni szabadságjogokról szó sincs. Annál több oldal buzdít a mártíromság- ra a nemzet érdekében. Mérsékelt hangnemben A Nyugat-ellenes és gyakran Izraelt támadó arab sajtóban bizonyos kérdéseket azért mérsékelt hangnemben, tárgyilagosan is tudnak elemezni. Ide tartozik például a Franciaország által az állami iskolákban a feltűnő vallási jelképek (így a moszlim fejkendő) viselését tiltó törvény.4 A vélemények többsége szerint a moszlim nők számára a fejkendő viselése vallási kötelesség (amely a Koránból fakad), és ezért Franciaország ennek tiltásával megsérti az emberi jogokat. Számos írás a törvény bojkottálására szólít fel. Egyiptom szunnita moszlim vallási elöljárója, a kairói Al-Azhar Egyetem sejkje, Muhammad Szaj- jid Tantavi viszont úgy vélekedik, hogy Franciaországnak mint szuverén világi államnak joga van a fejkendők viselésének megtiltására, s a francia földön élő moszlim nők a francia jog hatálya alá esnek, ezért be kell tartaniuk a törvényt, és ez nem ellenkezik vallásuk szellemével, mivel speciális körülmények között (egy nem moszlim világi állam állami iskoláiban) cselekednek így. A sejk ezt az álláspontját 2003 decemberében, az akkori francia belügyminiszterrel, Nicolas Sarkozyvel történt találkozása során is megerősítette. Ugyancsak európai szempontból is elfogadható hangnemű vita zajlik a nők testi fenyítésével kapcsolatban.5 A Korán ugyanis megengedi, hogy a férj bizonyos esetekben fizikailag is bántalmazza az engedetlen feleséget. A legtöbb újságcikk, könyv és tévéműsor azonban általában hangsúlyozza, hogy a testi fenyítés csak végső eszközként merülhet fel, miután a hosszú rábeszélés és nyomásgyakorlás nem hozta meg a várt hatást, de még ekkor sem okozhat túl nagy fájdalmat és sérüléseket, és nem érintheti az érzékeny testrészeket (arc, fej, mellek, ágyék stb.). A moszlim gondolkodók általában azzal vágnak vissza a nyugati bírálatokra, hogy a nyugati országokban is tömegesen fordul elő a családon belüli erőszak, amely évente több száz nő halálát okozza. A körültekintő magyarázat és a fizikai erőszaknak különleges esetekre való korlátozása sem mentette meg a spanyolországi Fuengirola mecsetjének imámját, Mohamed Kamal Musztafa sejket. Őt egy barcelonai bíróság 15 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és 2160 euró pénzbüntetésre ítélte a „Nők az iszlámban” című könyvéért. A 3000 példányban eladott könyvet kivonták a forgalomból. A bíróság szerint a könyv (mármint a nők verését megengedő része) ellentétes a spanyol büntetőtörvénykönyvvel és nők alkotmányos jogaival. Az elfogadható hangnemben folyó viták azonban, amelyben nézetek és ellennézetek ütköznek, a kivételt képviselik. A médiák többsége egymással versenyez a radikalizmusban és uszításban, miközben ellenvéleményeknek alig adnak hangot. Ugyanezt teszi a vallási vezetők jó része is. Mivel az európai mecsetek többségének működését is az arab világ alapítványai finanszírozzák, ezért itt is a radikális vallási nézetek dominálnak. Ezek után nem meglepő, hogy a Guardian brit napilap által megrendelt közvélemény-kutatásban az Egyesült Királyságban élő moszlimok közül megkérdezettek 13%-a úgy vélekedett, hogy az al-Kaida terrorszervezet által Amerika ellen a jövőben végrehajtott merényletek legitimnek, igazoltnak tekinthetők, 64% pedig azt vallotta, hogy a brit antiterrorista törvények (a moszlimok számára) egyenlőtlenül vannak végrehajtva.6 Ez azt jelenti, hogy még a multikulturaliz- musban élenjáró, és a moszlim közösségnek szinte minden jogot biztosító Egyesült Királyságban is csaknem 200 ezer potencionális terrorista-szimpatizánssal kell számolni az 1,6 milliós moszlim lakosságból. Az Európai Unió országai a moszlim bevándorlók növekvő száma miatt így egyre inkább kénytelenek szembesülni a muzulmán világ radikalizmusával és az annak részeként megjelenő terror-fenyegetettséggel. Ennek ellenére az iszlám radikális interpretációjának problémája csak a 2004. március 11-i madridi terrormerényletek után került igazán előtérbe. Illusztrációinkon néhány karikatúra látható az arab sajtóból (A MEMRI honlapja - www.mem- ri.org - alapján) Jegyzetek 1 Lásd: Robert Fulford: „The Sound of Moderate Islam’s Silence. National Post (Canada), 2004. március 6. 2 A MEMRI elemzése alapján (2004. 4.6.) 3 A MEMRI elemzése alapján. Lásd: Palestinian Authority Textbook Calls for Jihad and Martyrdom (2004.4.12.) 4 A MEMRI elemzése alapján: Aluma Dankowitz: The Muslim Debate Over the French Veil Ban (2004.4.6.) 5 A MEMRI elemzése alapján: Steven Stalinsky & Y. Yehoshua: Moslim Clerics on the Religoins Rulings Regarding Wife-Beating. (2004.4.6.) 6 The Economist: Muslim Going after Terror (Apr. 1st 2004) „Nem karddal, hanem szóval...” - Beszélgetés Ingibjörg Haraldsdóttirral az izlandi irodalomról. A szigetországban évente csaknem 100 verseskötet jelenik meg A költészet paradicsoma Izland nem csupán a gejzírek, hanem a versek földje is (Fotók: képarchívum) Két éve egy kis budai szálloda kínai éttermében munkaebéden találkozott egy izlandi költőnő, egy svédországi magyar műfordító és egy szlovákiai magyar irodalmi mindenes. A vágott szemű pincérnő, aki kiszolgálta őket, törve beszélte a magyart, a műfordító és az irodalmi mindenes anyanyelvi szinten, viszont a költőnő sehogy sem. HIZSNYAI ZOLTÁN A műfordító azonban - többek között - szinte az összes észak-európai nyelvben és nyelvjárásban járatos volt, amely tudásának révén sikerült áthidalni a bábeli nyelvzavart. Az izlandi költőnő Ingibjörg Haraldsdóttir volt, aki magyarul megjelent verseskönyvének bemutatójára érkezett Budapestre. Verseit Mérvéi Ferenc ültette át magyarra. Ő volt a műfordító. A mindenes pedig én voltam - akkor és ott a kérdező szerepében. A költőnőt kérdeztem. Először önmagáról. A műfordító utalt a mindkettőjük által frissen dedikált verskötetre, abban is az általa írt rövid utószóra, amelyből a költőnőről minden lényegesebb adatot megtudhatni. Többek között a következőket: „Ingibjörg Haraldsdóttir (1942) a legsokoldalúbb izlandi alkotók egyike: költő, újságíró műfordító, színházi rendező. 1994-től 1998-ig az izlandi írószövetség elnöke. Majd az egész világot bejárta. Évekig dolgozott külföldön, s egész sor rangos művet ültetett át anyanyelvére - klasszikusokat és moderneket, prózát, lírát egyaránt. Legtöbbet talán spany ol és orosz nyelvből. Nemrég készült el Dosztojevszkij ÖrdögökjéveL Persze tolmácsolt angol szerzőktől is, és a napokban jelenik meg fordításában Tomas Tranströmer svéd költő legutóbbi verseskötete, a Gyászgondola. Húszéves korában kezdett írni, s ma a kortárs izlandi líra egyik legrangosabb művelője, ami valóban nem kis dolog az Eddák földjén, ahol az elektronika korának csábításai ellenére is közel száz versgyűjtemény lát évente napvilágot. Szinte hihetetlennek tűnik a szám, hisz Izlandnak mindössze kétszázhetvenezer lakosa lehet...” Amikor idáig jutottam az olvasásban, hirtelen felkaptam a fejemet. Mi a szösz! Még hogy száz! Évente! Egy kétszázhetvenezer főt számláló közösségtől! Ez azt jelend, hogy ha az izlandiakkal fel akarnánk venni a versenyt, a felvidéki magyar közösségnek évente legalább kétszáz verseskötetet kéne publikálnia. Magyarországon há- romezer-hétszázat. A világ magyarságának pedig nem kevesebb, mint ötezer-ötszázötven verseskönyvet kéne röpke tizenkét hónap alatt kitermelnie. Ebben az ütemben haladva az röpke száz év alatt ötszázötvenötezer versgyűjtemény, száz- nyolcvan év alatt pedig - nem olyan sok idő az, éppen ennyi évvel ezelőtt született a Himnusz! - már egymillió. Mindez erősen elgondolkodtatott. Hogyan alakulhatott ki egy több mint ezer éven át kényszerű, de később egyre inkább felvállalt, s mára már szinte programszerű nyelvi elszigeteltségben élő kis nemzetnek ekkora lírairodalma? Honnan ez a gejzírként feltörő, versek ezreit táplálni képes nyelvi energia? És honnan ez a tömeges, az elektronikus médiák világában sem lanyhuló, sőt, egyre csak gerjedő alkotókedv? Voltaképpen ezekre a - valószínűleg megválaszolhatatlan - kérdésekre kerestem a választ, amikor avatott tolmácsom segítségével az izlandi irodalom történetéről tudakozódtam. Minden nemzet irodalmának alapanyaga a nyelv. Arra kérném tehát, hogy mielőtt az izlandi irodalom kezdeteiről ejtenénk szót, röviden szóljon literatúrájuk matériájáról, az izlandiak nyelvéről. Az izlandi nyelv az északi germán nyelvek közé tartozik. A 9-10. században Izlandon letelepült, Norvégiából származó családok hozták magukkal, és - valószínűleg az ország elszigeteltségének köszönhetően - gyakorlatilag a mai napig érintetlenül megőrizte eredeti tisztaságát, csupán kiejtésében változott meg valamelyest. Nyelvtana és szókincse valójában ma is ugyanaz, mint a 12. században, amikor elkezdték följegyezni addig szájhagyományban élő irodalmát. Ez azt jelenti, hogy az izlandi nyelvet mind a mai napig nem érték külső hatások? Nagyjából, igen... Úgy értsem, nem használnak jövevényszavakat? Felettébb ritkán. Az izlandi alapszókincs úgy nyolcszáz éve szinte változatlan. És akkor hogyan jelölik a nyolcszáz év során keletkezett számtalan új fogalmat? A technika vívmányait? És miből épül fel az egyes tudományágak szakszókészlete? Az, hogy az alapszókincs nem változott, persze, korántsem jelenti azt, hogy a régi szavak felhasználásával nem képződtek új kifejezések. Az izlandi nyelv még ma is a nyelvújítás korát éli: a nyelvújító munka az idők során tulajdonképpen folyamatossá vált és intézményesített
