Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-21 / 167. szám, kedd
ÚJ SZŐ 2004. JÚLIUS 21. ZENEZÓNA - HIRDETÉS 11 A film akkor készült, amikor az együttes hullámvölgybe került; azóta ismét minden a régi Szokatlan dokumentumfilm Pénteken mutatta be egy New York-i mozi azt a filmet, amelyhez hamarosan mindenki hozzájuthat. A Metallica: Some Kind Of Monsters ugyanis DVD formájában is megvásárolható lesz. BEMUTATÓ A kritikusok szerint igen szokatlanok a felvételek, ám pontosan ebben látják az anyag erősségét. A legtöbb ilyen film általában az adott együttest mutatja be lemez- készítés vagy turnézás közben. Az eredeti tervek szerint a Some Kind Of Monsters is ilyen lett volna, ám a felvételek alatt kezdett el csoportterápiára járni a Metallica három tagja. Nem sokkal korábban lépett ki a basszusgitárosuk, és a megmaradt zenészek között komoly konfliktusok alakultak ki. Emellett az alkohollal is meggyűlt a baja Lars Ulrichnak, aki egy rehabilitációs programon vett részt. Mindeközben készült az új lemez, ám elsősorban a rockerek közötti kapcsolat hiteles bemutatására koncentrált a rendező. Ezt jól. is tette, hiszen ez a film legnagyobb erénye. A zenészek fiatal koruk óta jó barátságban voltak, akkor mégis nagyon nehezen jöttek ki egymással. Szerencsére azóta visszaállt minden a régi kerékvágásba, a Metallica fantasztikus lemezzel rukkolt elő, amelyet jelenleg egy nagyszabású turnén mutatnak be a fiúk. (z, pj) A nagy sztároknak nem tetszik, hogy a szakemberek kevésbé ismerteket jelöltek A Latin Grammy jelöltjei DUATADO Nyilvánosságra hozták az illetékesek, hogy az idei évben kik részesülhetnek a Grammy díj latin változatában. Érdekes módon a jól ismert sztárok nagy részét ezúttal teljesen mellőzték. Thalia, Shakira és Marc Anthony nincs a jelöltek között, míg olyan előadókat, mint Maria Rita, Bebo Valdes és Tom Capone négy-öt kategóriában is neveztek. A legnagyobb presztízsnek örvendő könnyűzenei díj latin változatát öt éve adják át. „Fordulóponthoz érkeztünk. A fennállásunk óta először fogunk olyan zenészeket kitüntetni, akiket elképzelhető, hogy a nagyvilág nem ismer olyan jól, de a jelentőségük ennek ellenére óriási” - nyilatkozta Gabrial Abaora, az egyik szervező. A jelölések nyilvánosságra hozatalát követően az újságírók megkeresték Shakira-t, aki azonban nem volt hajlandó kommentálni az eseményeket, (z, p) Maria Rita Egyre több DVD fogy Óriási növekedés A tengerentúlon a napokban a Digital Entertainment Group bejelentette, hogy a DVD-eladások átlépték a hárommilliárdos határt. Az újfajta lemezből a bemutatkozás évében, 1997-ben mindössze öt és félmillió fogyott. Jól mutatja az egyre növekvő piacot, hogy 2003-ban ez a szám már egymilli- árd körül mozgott. Idén minden bizonnyal ezt is jócskán meghaladják az eladások, (z, o, p) A MAGYAR VIVA TELEVÍZIÓ LEGJÁTSZOTTABB VIDEOKLIPJEI í. Sterbinszky & Bruckmann Club Rotation 16. Dopeman km. Emilio Nincsen arra szó 2. Mario Winans Featuring Enya & P. Diddy I Don't Wanna Know 17. L.L. Junior A tűz mindig tombol 3. Ákos Utolsó hangos dal 18. Pink Last To Know 4. Baby Gabi & Lányi Lala Darabokra szakítod a szívemet 19. Freezer Nem talállak 5. D12 My Band 20. Kylie Minogue Chocolate 6. Club 54 Mégegyszer 21. Varga Zsuzsa Featuring Beat Dis Adhatom 7. Kelis Trick Me 22. Beyoncé Naughty Girl 8. Fiesta A tiéd mindenem 23. Beastie Boys Ch-CheckltOut 9. Linkin Park Breaking The Habit 24. Bon Bon & Ganxsta Zolee és a Kartel Kapod, amit látsz! 10. Faithless Mass Destruction 25. Yellowcard Way Away 11. Maroon 5 This Love 26. Space Monkeez 12. Tankcsapda Örökké tart 27. R-port Ne félj, te kis bolond 13. Zanzibar Nem szeretsz 28. 0-Zone Dragostea Din Tei 14. Christina Milian Dip It Low 29. Supernem Nincs mese 15. Avril Lavigne Don't Tell Me 30. Puzzle Naptánc A legsikeresebb turnék David Bowie az első Bár egy szívműtét miatt meg kellett szakítania a koncertsorozatát, a világsztárok közül az idén eddig David Bowie kereste a legtöbb pénzt turnézással. A billboard.com hivatalos adatai szerint az első félévben a sztár 45 millió dollárt zsebelt be. A második helyen Bette Midler, a dobogó harmadik fokán pedig a Simon & Garfunkel duó áll. Az élmezőnyben olyan előadók követik egymást, mint Shania Twain, Prince, Rod Stewart és a Metallica, (z) Stipe szerint az amerikai zenekar új albuma meglehetősen kaotikus lesz Részletek az R.E.M. nagylemezéről ELŐZETES Michael Stipe és együttese politizál a készülő új stúdiólemezén, amit ráadásul közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt akarnak megjelentetni. Stipe a rollingstone.com zenei portálnak vallott a korong részleteiről. Hallható lesz rajta a Final Straw című dal is, amely az iraki háború elleni tiltakozás jegyében született. „Tetszik vagy sem, a világ jelenlegi állapota mély benyomással van ránk, és arra, ahogy a dalokat írtuk. De ettől nem lesznek nyo- masztóak. Még a legdepresszió- sabb szerzeményben is benne lesz a remény szikrája. Egyszerűen nem tudjuk véka alá rejteni az érzelmeinket és a véleményünket, ezért néhány számban keményen politizálunk” - mondta. Michael Stipe Az eddig cím nélküli lemez felvételeinél az a Pat McCarthy ült a keverőpult mögé, aki a Reveal és az Up című albumokat is jegyezte producerként. Michael Stipe elmondása szerint a korong meglehetősen kaotikusra sikeredett. „Mostanság úgy érzem magam, mint a legmérgesebb pacifista a világon, de azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Nehéz időket élünk. Az új lemez az eddigi legkaodkusabb munkánk, néhány rajongó nagyon meg fog lepődni, az biztos” - vallotta az interjúban az R.E.M. frontembere. • A lemez megjelenését követően az előzetes tervek szerint rövid turnéra indulnának a zenészek, amelyet egy nagyobb koncertkörút követne jövő nyáron, (d, pj) HÍRSZOLGÁLAT Scott Weiland megint megúszta Nem kerül rács mögé az egykori Guns N’ Roses- és Stone Temple Pilots-tagok alkotta Velvet Revolver énekese, akit még tavaly októberben tartóztattak le a rend őrei, amikor tiltott szerek hatása alatt vezetve belerohant egy parkoló autóba. Szerencsére senki sem sérült meg. A bíró döntése alapján a rockemek hathónapos elvonókúrán kell részt vennie, és három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mivel már korábban is többször meggyűlt a baja a törvénnyel. Scott Weiland egy nemrég készült interjúban elárulta, hogy ezúttal tényleg szeretne végleg megszabadulni a szenvedélyétől, és elmondása szerint ebben az új kollegái is a segítségére vannak. „Ők már kigyógyultak a függőségből, és rengeteg hasznos tanácsot tudnak adni” - mondta, majd elárulta azt is, hogy nagyon meglepte őket a Velvet Revolver debütáló lemezének fogadtatása. „Számítottunk arra, hogy sokan lesznek rá kíváncsiak, hiszen a Guns N’ Roses és a Stone Temple Pilots is nagy rajongó- táborral rendelkezik mind a mai napig. A Contraband első heti eladási adatai azonban még minket is alaposan megleptek.” (z, p) A másodikra büszkébb Nelly A portugál származású kanadai énekesnő, Nelly Furtado a debütáló Whoa, Nelly! című korongjának világraszóló sikerét nem tudta megismételni a második lemezével, ennek ellenére rendkívülien büszke az anyagra. „Több időm volt a lemezre felkerülő dalok elkészítésére. Sokkal inkább a saját szájam íze szerint alakítgathattam őket, és nem kellett egyáltalán kompromisszumokat kötnöm” - nyilatkozta Nelly. Mint ismert, a Portugáliában megrendezett foci Euró- pa-bajnokság hivatalos dalát is ő énekelte. „Óriási élmény volt egy ilyen nagyszabású rendezvényen részt venni. Hihetetlen, hogy mekkora energiákat mozgósítottak a csapatok és a rajongók. Sokan vehetnének róluk példát” - mondta, (z, p) HETI 7 ♦ Két év után ismét együtt lép fel az *NSync; az öt srác a hétvégén Miamiban egy jótékonysági kosárlabdagálán énekli majd az amerikai himnuszt. ♦ Az Európa-szerte népszerű 0- Zone nevű csapatot három román srác: Arsenie Todares, Radu Alexei Sarbu és Dán Bálán alkotja. ♦ Rob Thomas elárulta a sajtónak, hogy a felesége által szervezett jótékonysági rendezvényen fogja először bemutatni a hamarosan boltokba kerülő szólólemezét. ♦ Novemberben újabb 2Pac- emléklemez jelenik meg, eddig kiadatlan felvételekkel. ♦ Madonna harmadik mesekönyve, a Yakov és a hét rabló három héttel a megjelenése után a hetedik helyen áll a New York Times bestseller listáján. ♦ Egy floridai klubban lépett volna fel a D12, ám két nappal a koncertjük előtt verekedés tört ki a helyszínen; két embert megkéseltek, további hárman pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, így a csapat jobbnak látta, ha inkább lemondja a koncertet. ♦ Chingy bejelentette, hogy következő nagylemeze október környékén lát napvilágot; a Power Ballin’ című korongon számos vendégművész is közreműködik. (p) Hetijegy: 80 Euro AUGUSZTUS 4 11 BUOßPEJT Faithless > The Rasmus > Sugababes > Reamonn Fun Lovin' Criminals > Bloodhound Gang Die Arzte > Seeed > Scissor Sisters > In Flames Ash > Basement Jaxx > Anthrax > Busta Rhymes Afro Celt Sound System > Daniele Sepe > Lhasa Orchestra Baobab > Misty in Roots > Rachid Taha Orchestre National de Barbés > Los de Abajo Omara Portuondo > Rokia Traoré Paul Oakenfold > Josh Wink > Grooverider Junkie XL > Felix Da Housecat > Adam F Stacey Pullen > Jeff Mills The Gathering > Cannibal Corpse > Amorphis Grave Digger > Saxon > Children of Bodom A ZeneZóna felelős szerkesztője Puha József e-mail: zenezona@ujszo.com , Levélcím: Új Szó - ZeneZóna Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1