Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-15 / 162. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 15. RÖVIDEN Skrúcany gyorsan hajtott Vágbeszterce. Az ismert színész és humorista, Stefan Skrúcany 93 kilométeres sebességgel közlekedett, amikor június 11-én elgázolt egy járókelőt. Az idős asszony a balesetben szerzett fejsérüléseibe belehalt. A szakértői vélemény megerősítette, hogy Skrúcany jócskán túllépte a városban megengedett sebességet, a bíróság öt év szabadságvesztéssel is sújthatja. (TASR) Elnapolták Kariin perét Besztercebánya. Elnapolták Milan Mráz, a Besztercebánya megyei önkormányzat hivatalvezetője és Gabriel Kariin parlamenti képviselő bírósági tárgyalását. A bíró váraüan családi körülményekre hivatkozva szabadságot vett ki. Mindkét közéleti szereplőt félmillió koronás kenőpénz elfogadásával gyanúsítják, ám ők ártatlannak vallják magukat, Kariin szerint a titkosszolgálat áll az ügy hátterében. (SITA) Kisebb adókat szeretne a Smer Pozsony. A Smer augusztus 15-ig beterjeszti azt a törvényjavaslatot, amely 19-ről 10 százalékra mérsékelné az élelmiszerek általános forgalmi adóját. Robert Fico az MKP-val is tárgyalna a javaslat támogatásáról, Bárdos Gyula frakcióvezető lapunknak elmondta, hivatalosan nem keresték meg a pártot. (TASR, ű) Gasparovicnak nincs kifogása a jelölttel szemben Migast küldenék Pestre ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Juraj Migas lehet szeptembertől Szlovákia új budapesti nagykövete, tudtuk meg tegnap nem hivatalos forrásból. Eduard Kukán külügyminiszter ígéretéhez híven még a nyári szünet előtt beterjesztette javaslatát a kormány elé és a kabinet rábólintott. Kukán csak annyit árult el, nem Ferdinand Devínskyről van szó. Szóvivője, Juraj Tomaga sem volt bőbeszédűbb, lapunk érdeklődésére csak azt közölte:„A magyar nagykövetről inkább nem mondok semmit.” Nem szokás ugyanis addig elárulni a nagykövet nevét, amíg a befogadó ország nem hagyja jóvá a javasolt személyt, és ez időbe telik. A miniszterek is óvatosak voltak, senki sem nyilatkozott, mondván: bizalmas információról van szó. Értesülésünk szerint Migas ellen, aki korábban Brüsszelben tevékenykedett nagykövetként, Ivan Gasparovic államfőnek nincs kifogása. Devínsky kinevezését egyebek mellett azért nem helyeselte, mert szerinte Budapestre tapasztalt és kellőképp nemzeti érzelmű diplomatát kell küldeni. Szlovákiának már két éve nincs nagykövete Magyarországon, (sza) Közzéteszik az autógyárakkal kötött szerződéseket Kártérítést kérhet a KIA ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szigorúan vett üzleti titkokat tartalmazó részeket leszámítva közzéteszik a francia PSA Peugeot-Citroén és a dél-koreai Hyundai/KLA autógyárral kötött szerződések tartalmát - döntött tegnap a kabinet. A kormányt a parlament kötelezte arra, hogy ismertesse, mekkora állami támogatást ígért a befektetőknek, ha nálunk telepszenek le. A miniszterek egyhangúlag a közzététel mellett szavaztak, bár a gazdasági tárca korábban figyelmeztetett, hogy ez a dél-koreai társaság nemtetszését vonhatja maga után. Ugyanis a Hyundai/ KIA-val kötött szerződés szerint az egész dokumentum üzleti titoknak minősül, viszont a francia autógyártó csupán a ténylegesen üzleti titoknak minősülő részek közzététele elől zárkózott el. A kabinet jelentésében is szerepel, hogy a dél-koreai fél akár kártérítési igénnyel is felléphet, sőt szélsőséges esetben elállhat a beruházás megvalósításától. „A kormány a három alternatíva közül a lehető legteljesebb közzététel mellett döntött” - közölte Daniel Lipsic igazságügyi miniszter. Szerinte a szerződés szövegét valószínűleg már ma megkapja a parlament, a gazdasági tárca néhány napon belül közzéteszi honlapján, (t, s) Kétségbe vonta a HZDS elnöke a köztársasági elnök esküjének érvényességét Meciar Gasparovicot piszkálja Pozsony. Megkérdőjelezte Vladimír Meciar, a HZDS elnöke Ivan Gasparovic elnöki esküjének érvényességét. Szerinte az államfő megsértette az alkotmányt, amikor az eskütételnél azt mondta, a nemzeti kisebbségek jólétéért fog harcolni, ugyanis a nemzetiségi kisebbségek kifejezést kellett volna használnia. ÚJ SZÓ-HÍR „Ezt nem baklövésnek nevezném, hanem az alkotmány megsértésének, ami következményekkel jár - nyilatkozta tegnap Meciar, miután a HZDS elnökeként tegnap fogadta őt Gasparovic. Meciar elmondta, már Pavol Hru- sovsky házelnököt is kérdőre vonta, miért fogadta az esküt. „Megkértem az államfőt, kérjen bocsánatot a köztársasági elnöki választási kampányban elkövetett hibákért, személyes sértésekért” - jelentette ki Meciar. Marián Bednár, az államfő megbízott szóvivője elmondta, Milan Cic, az Alkotmánybíróság egykori elnöke szerint ez a nyelvbotlás nem lehet indok az elnöki eskü visszautasítására. Meciar tegnap kezet fogott Gasparoviccsal, az elnökválasztás után erre nem volt hajlandó. „A protokoll szerint az államfőnek kell kezet nyújtani” - magyarázta tegnap Meciar. Egy tévéműsorban korábban viszont azt állította, Gasparovic az idősebb, neki kell az első lépést megtennie. Ezt a nézeteltérést eltekintve Meciar és Gasparovic tegnapi megbeszélése nyugodt hangnemben zajlott le. „Nem is emeltem fel a hangom” - nyilatkozta Meciar, aki a szociális, az oktatási, valamint az egészségügyi reformról mondta el véleményét. „Az államfő megkérdezte, mit gondolok a jelenlegi kormány jövőjéről. Ő azt állítja, még két évig kibírja, nekem más a véleményem” - tájékoztatott Meciar. „Nem bánom, hogy Gasparovic fogadott engem és nem én őt. A többéves tapasztalat megtanított arra, hogy a politika nem mindig kellemes dolog, de én ezzel együtt tudok élni, ellenben sokan nem” - zárta le rövid sajtóértekezletét a HZDS elnöke. (dem) Simon Zsolt átdolgozza a törvénymódosítást Hibás az egyházi vagyon restitúciójáról szóló javaslat ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nem ellenzi a kormány az egyházi vagyon restitú- cióját, tegnap mégsem hagyta jóvá az ezt szorgalmazó tervezetet. Ugyanakkor a miniszterek elutasítása nem jelent semmit, hiszen a képviselői indítvány már a parlamentben van, és a végső szót a honatyák mondják ki. Az elkobzott vagyon visszaszolgáltatását a kereszténydemokraták szorgalmazzák, Daniel Lipsic igazságügyi miniszter tegnap leszögezte: a tervezet jogi hibákat tartalmaz, ezért nem szavazták meg. „Elvben egyetértünk a javaslattal. A közelmúltban a természetes személyek számára egy évre lehetővé tettük, hogy visszaigényelhessék 1948 és 1989 között elkobzott vagyonukat. Úgy lenne igazságos, ha ez a jogi személyek számára is lehetővé válna. Az indítvány a korábbi restitúciós törvényt módosítaná, de ez nem jó megoldás, mert az a norma meghatározott időre szólt. Jobb lenne új törvényt kidolgozni. A természetes személyek kárpótlásáról szóló jogszabályt a földművelési miniszter terjesztette elő, a kabinet most azzal bízta meg Simon Zsoltot, hogy augusztus végéig a jogi személyekkel kapcsolatban is készítsen hasonló javaslatot” - magyarázta Dániel Lipsic. Főleg az egyházak igényelnék vissza egykori vagyonukat. Erdélyi Géza református püspök lapunknak korábban elmondta: a reformátusok legalább 1200 hektár szántóföldet, mintegy 100 hektár erdőséget kaphatnának vissza, (sza) 130 millió forintos csomag Komáromba Medgyessy támogatást ígér a magyar egyetemre MTI-JELENTES Budapest. Medgyessy Péter anyagi támogatást ígért a szeptemberben induló révkomáromi Selye János Egyetemnek - közölte tegnap Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, miután megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel. „Miniszterelnök úr ígéretet tett arra, hogy 130 millió forint plusztámogatást kap az egyetem az induláshoz” - mondta Csáky. Szavai szerint az intézmény működéséhez szükséges pénz megvan a szlovák költségvetésben, ám az indításnak pluszköltségei is vannak: „Végül is zöld mezőn építünk egy egyetemet”. Megemlítette, hogy a szlovák kormány idén mintegy 80 millió korona támogatást adott az egyetem elindításához, illetve mosl tárgyalnak egy újabb csomagról Csáky elmondta, hogy'a magyai kormány támogatja a Sellye János Egyetem más városokba kihelyezett képzéseit. A most folyó felvételi vizsgákon „az érdeklődés sokkal nagyobb, mint ahogy reméltük, és ezért is kell támogatás, hogy meggyőző módon tudjon indulni az egyetem” - jelentette ki. Csáky Pál beszámolt arról is hogy a határokon átnyúló együttműködés keretében már korábbar megkérte a szlovák kormány közlekedési miniszterét, hívja meg magyar partnerét, Csillag Istvánl kétoldalú megbeszélésre, példáu az Ipoly-hidak felújításának kérdésében. „Úgy tudom, ez augusztus végéig megvalósul” - tette hozzá Lemondatnák a belügyminisztert a melegszervezetek Palkó büszke magára ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „Senki nem vont kérdőre a homoszexuálisokkal kapcsolatos kijelentésem miatt” - mondta a belügyminiszter a tegnapi kormányülés után. „Annyi szol- galelkűséget még életemben nem tapasztaltam, amennyit az utóbbi napokban a sajtóban. Döbbenetes! Azt miért nem veszi észre senki, ha Szlovákiát bírálja olykor indokoltan, máskor megalapozatlanul Nyugat-Európa vagy Amerika?! Merjük büszkén vállalni véleményünket! Örülök, hogy kimond- tam, amit gondoltam” - mondta Palkó. Állítja: ő nem a homoszexuálisok ellen lépett fel, a homo- szexualitást mint jelenséget ítélte el, ami szerinte óriási különbség. „Egyesek úgy viselkedtek, mint az oroszok Brezsnyev idejében” - tette hozzá. A melegszervezetek tegnap felszólították Palkót és Dániel Lipsic igazságügyi minisztert, hogy mondjanak le, mert kijelentéseikkel veszélyeztetik a hazai demokráciát. Szeretnék, ha a kormányfő elhatárolná magát két minisztere megnyilvánulásaitól. A büntető törvénykönyv szerint tilos a nem- zetgyalázás, a kisebbségekkel szembeni gyűlölet szítása, és a melegek remélik, hamarosan a homoszexuálisok sértegetése is bűncselekménynek minősül. Az ANO szerint is felelősségre kell vonni Vladimír Palkót, ugyanis kormánytagként reagált a svéd bíróság döntésére, azaz véleményét az ország hivatalos véleményeként értelmezhetik, (sza, s) KASZÁS PÉTER Budapest. Internetes honlapon ad útmutatást a Fidesz Gazda Tagozata és Külügyi Kabinetje, a „Tégy a Magyar Gazdáért” Alapítványon keresztül a Szlovákia területén lévő nevesítetlen földek tulajdonosainak beazonosításához, illetve az ún. nevesítési eljárás lefolytatásához. „Kötelességünknek érezzük a segítségnyújtást, hiszen május óta csupán jelképes határ húzódik a két uniós tagállam között, s Magyarországon sok ezer felvidéki származású honfitársunk, illetve örököseik érintettek a földnevesítésben. Tagozatunk egyébként alapító nyilatkozatába is belefoglalta, hogy figyelemmel kíséri a határon túli magyar gazdák sorsát, boldogulását” - nyilatkozta az Új Szónak Faludi Sándor, a Fidesz Gazda Tagozatának elnöke. Faludi szerint az információhiány akadályokat gördíthet a nevesítetlen parcellák tulajdonjogának rendezése elé, ami a sérthetetlennek tartott magántulajdon elvesztéséhez is vezethet. „A legfontosabb minden egykori szocialista ország számára az volna, hogy a tulajdonosoknak visszaadják a földtulajdonba vetett hitet” - közölte a politikus, majd hozzátette: érthetetlen, hogyan lehet másodlagos tulajdonosnak tekinteni olyan gazdákat, akiknek telekkönyvezett földva- gyona van. „Segítségnyújtásunkat szlovákiai barátaink minden bizonnyal jó szándékúnak tekintik, két szomszédos EU-tagállamnak a kölcsönös érdekek alapján a jövőben még szorosabban együtt kell működnie. Ennek szellemében bizonyára megértik aggodalmunkat a tavaly ősszel elfogadott új szlovák földtörvény miatt, hiszen az szigorú időbeli korlátokat szab a nevesítetlen parcellák beazonosításának és tulajdonjoguk tisztázására, miközben az információáramlás korántsem jó” - jegyezte meg a politikus. A Fidesz Gazda Tagozatának elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a médiákban gyakran összemosódik a nevesítetlen földek és a restitúció kérdése. Emellett a jogszabály pedig nem fogalmaz egyértelműen az 1948 előtt elkobzott földvagyon visszaigényelhetőségével kapcsolatban. Rendben a SIS jelentése Trnka: nem volt törvénysértés Pozsony. Nem sértett törvényi Vladimír Simko titkosszolgálat szóvivő, amikor tájékoztatott í földművelési tárcánál tapasztal ható korrupcióról, jelentette k Dobroslav Trnka főügyész. A Magyar Koalíció Pártja azi nehezményezte az üggyel kap csolatban, hogy Simko a: infotörvényre hivatkozva nyilat kozott, miközben a SIS-re spéci ális norma vonatkozik. A főügyészség a SIS-t felügye lő bizottság kezdeményezésén vizsgálta a dolgot; az MKP tudó másul vette a vizsgálat eredmé nyét, és nem kizárt, hogy az ügy nek még lesz folytatása. (TASR' Az információhiány akadályokat gördíthet a földtulajdon rendezése elé Magyarországi segítség a nevesítéshez