Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-14 / 161. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 14. Gazdaság és fogyasztók 3 Újra támadott a jegybank A portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság mérsékelt gazdasági kihatásai a koronát*^ Nagy foci után kis bevétel Csak az új stadionok 650 millió euróba kerültek (Képarchívum) Pozsony. A Szlovák Nemzeti Bank egy hét leforgása alatt tegnap immár harmadszor avatkozott be a korona erősödése ellen, sőt tegnap kétszer is interveniált, több mint 100 millió eurót felhasználva. A beavatkozás eredményeként a hazai fizetőeszköz átlépte a 40 ko- rona/euró kurzust, vagyis mintegy 10 fillért gyengült az Európai Unió közös pénzéhez viszonyítva. A nemzeti bank valóban mindent megtesz azért, hogy a jó gazdasági eredmények és az egyre több külföldi beruházó által gerjesztett árfolyam-erősödést megfékezze. Ennek érdekében például 2004-ben már háromszor vitte lejjebb az alapkamatot, ennek ellenére a hazai fizetőeszköz az év eleje óta mintegy 3,5%-ot erősödött, (s, c) A pénzügyi tárca reformja Átalakulnak az adóhivatalok Pozsony. Az adóigazgatóság jelenlegi munkahelyei 2005. január 1-től adóhivatalokká alakulnak át - derül ki a pénzügyminisztérium tervezetéből. Az adóhivatalok reformja javítani fogja az adóbehajtást. Az ügyfeleket összességében nem érinti kényelmedenül a változás, mivel minden olyan városban, ahol eddig volt az adóigazgatóságnak kirendeltsége, ez a továbbiakban is megmarad - mondta Ivan Miklós pénzügyminiszter. (TASR) Lisszabon. A portugál házigazdák, úgy tűnik, nemcsak a labdarúgó Európa-bajnokság aranyérméről, hanem a gazdasági fellendülésről is lemaradtak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A labdarúgó kontinensviadal nagy vesztese, a görögöktől a nyitó- mérkőzésen és a döntőben is vereséget szenvedő portugál válogatott azzal sem vigasztalódhat, hogy legalább a nemzetgazdaság sínre került. A lisszaboni pénzügyi tárcának az Eb alatt megjelent - a válogatott menetelése miatt nem nagy visszhangot kiváltó - tanulmánya szerint a torna csupán 0,08 százalékponttal járul hozzá az ország idei gazdasági növekedéséhez. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egyik elemzése szerint ennek dacára Portugáliának mintegy 800 millió eurós közvetlen hasznot hajthat a rendezvény. A tanulmány számításba veszi a bevételeket, az Eb reklámértékét és a turizmus ennek köszönhető fellendülését is. Az előzetes becslések alapján azt várták, hogy a mérkőzéssorozat ideje alatt mintegy 260 millió eurót költenek el a turisták Portugáliában, de az UEFA-nál úgy vélik, hogy az idegenforgalom a következő esztendőkben is évi 179-357 millió eurós bevételnövekedésre számíthat. Ez pedig 14 ezer új állást teremthet, vagyis további mintegy 200 millió eurót hozhat az országnak. Azonban Portugáliában összesen 4 milliárd eurót költöttek a viadal infrastruktúrájának kialakítására, például sportlétesítményekre, gyorsvasútra. Csak az Eb-n használt 10 stadion felújítására és építésére 650 millió eurót áldoztak, holott ezek egy részét a jövőben aligha tudják teljesen kihasználni. Természetesen van olyan szektor, amelyet az átlagnál kedvezőbben érintett a fociláz: a portugál Unicer sörgyár 2,5 millió literrel tudott a szokásosnál több sört eladni a kontinensviadal alatt. Kétséges azonban, mennyire lendült fel az idegenforgalom. A minisztériumi tanulmány 211 ezerrel több turistával és 112 millió eurónyi idegenforgalmi többletbevétellel számol. A stadionnal is rendelkező népszerű üdülőközpont, Algarve hoteltulajdonosai szerint viszont az idén júniusban 12,5%-kal kevesebb szállóvendégük volt, mint egy éve. A torna szponzorai számára kérdéses, megtérül-e a cégenként 15 millió dollárt meghaladó támogatás. Főleg a Coca-Cola és a McDonald’s neve forrt össze a kontinensviadallal: a megkérdezettek 16-16%-a tudta e cégeket ekként azonosítani. A T-Mobile kampánya jóval kevésbé mondható sikeresnek: csupán 3% emlékezett arra, hogy a távközlési szolgáltató is szponzorálta az eseményt. Az Adidas sportszergyártó viszont jól teljesít: idei bevétele meghaladhatja a 850 millió eurót. A vállalat már 1,3 millió mezt adott el eddig, a torna hivatalos labdájából, a Roteiro márkából pedig mintegy 6 millió fog elkelni. (Figyelő, h, ú) Szlovákia egyre jobban megközelíti az EU mutatóit Kifizetődtek a reformok ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. A német Deka Bank számításai szerűit jelentősen javult Szlovákia uniós konvergencia-mutatója, ami a Dzurinda-kormány következetes pénzügyi és gazdasági reformtörekvésének köszönhető. A Frankfurter Allgemeine Zeitung lap tegnapi számában ismertetettjelentés szerint térségünk javuló mutatói jelzik: megérte belevágni a radikális reformok kivitelezésébe. Pozsony a 100 lehetséges pontból 74-et ért el, ugyanúgy mint a jelenleg stagnáló Lengyel- ország, miközben Magyarország 73-róí 71 pontra esett vissza. Az elemzők szerint Magyarország pontvesztése a pénzügyi konvergencia-mutatók, jelesül az infláció emelkedésének tudható be. A kutatók az elmúlt két évet tekintve nem tartják sikeresnek a konvergencia érdekében tett magyar erőfeszítéseket. Visszatérve Szlovákiához, a jelenlegi 74 százalékos teljesítmény kitűnőnek mondható, amit a bank tanulmánya is leszögez, hiszen például 1995-ben még csak 57 százalékos szinten állt az ország. A bank 16 makroökonó- miai és intézményi mutatót dolgoz fel rendszeresen - a makroö- konómiai mutatók között pénzügyi, államháztartási és reálgazdasági mutatók szerepelnek -, s ezek alapján méri fel, hogy az Európai Unió új országai és tagjelöltjei Közép- és Kelet-Európából hol tartanak a korábbi, 15 tagú Európai Unió 100 pontnak vett átlagszintjéhez képest. Az élen az Észtország, Szlovénia és Csehország alkotta trojka áll, emelkedő, jelenleg 84, . 83 és 81 pontot jelző mutatókkal, majd Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Litvánia és Lettország a sorrend. Az EU-tagság várományosainak számító Bulgária, Horvátország és Románia 59, 49 és 41 ponttal zárja a sort. (GR, t) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/New York. A Slov- naft kőolaj-finomító tegnap 0,60 koronával emelte valamennyi benzinfajta literenkénti árát. A Slovnaft üzemanyagtöltő-állomá- sain a legolcsóbb benzin a Normal 91, amelynek litere 36 korona, a legdrágábbnak számító Super Plus 98 N litere pedig 9 korona. A jelenlegi árszint csupán 0,50 koronával marad el a májusi maximumtól. Ellenben a gázolaj ára nem változott, továbbra is 33,40 korona a litere. A társaság utoljára július 7-én módosította árait, akkor csupán a gázolaj drágult. A pozsonyi finomító a kőolaj világpiaci árának emelkedésével magyarázta lépését, mivel a kitermelés nem volt képes követni a fogyasztást. Azóta viszont megfordult a trend, e héten újra 40 dollár alá esett az olaj hordónkénti (159 liter) ára. Az idei rekordnövekedést követően jövőre lanyhul a kereslet a kőolaj, illetve származékai iránt - vélik a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) munkatársai. A jelentés szerint az igények 2005-ben napi 1,82 millió hordóval emelkednek az idei 2,49 millió után, így a napi kereslet 83,2 millió hordót ér majd el. Hozzátették, a mostani fogyasztási adatok meghaladják a- korábban jósolt szintet, s ez is hozzájárul az árak jelentős mértékű erősödéséhez. A kedvező fordulatot az is segítheti, hogy több, nem OPEC- tagállam is fokozni tudja kitermelését, ami növeli annak esélyét, hogy az exportőrországok ellenőrzésük alatt tartsák a jegyzések alakulását. A jelenleg talán legnagyobb keresletnövekedést produkáló Kína igényei is mérséklődnek, hiszen az idei 15 százalék fölötti bővülés után jövőre „csak” 8,1 százalékkal nő az ázsiai ország olaj iránti igénye. (F, t) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Áthidaló bankhitel agrártermelőknek Pozsony. Június végéig 486,8 millió koronás áthidaló bankhitelt nyújtott 193 hazai agrártermelőknek a Szlovák Fejlesztési és Kezesbank (SZRB). A pénzintézettől eddig 218 agrártermelő kért ilyen típusú kölcsönt összesen 551,4 millió koronára. A bank, amely a földművelésügyi tárcával karöltve nyújt kedvezményes, 7,6%-os kamatú áthidaló hitelt az átmeneti pénzzavarral küzdő földműveseknek, idén 875 millió koronát szán erre a célra. A hitel maximális összege 10 millió korona lehet, a törlesztési határidő 3 év is lehet. (SITA) Fejlesztés és bővítés az OSRAM-ban Érsekújvár. Mintegy 380 millió koronás beruházást kíván eszközölni az érsekújvári OSRAM Slovakia Rt. A pénzből tervek szerint egy új, 3,6 ezer négyzet- méteres csarnokot építenek, amelyben a gépjárműipar számára gyártanak majd izzókat. A foglalkoztatottak számát az új beruházás révén a jelenlegi 1562-ről 2007-ig mintegy 300 fővel növelnék. Az OSRAM 72 millió koronás adókedvezményt kér a kormánytól. (TASR) Újabb beruházás Nagymegyeren Nagymegyer. Adókedvezményt kér a kormánytól a dán mezőgazdasági termelők által üzemeltetett nagymegyeri Dan- Slovakia Agrar Rt. is. A cég Nagymegyer térségében nagyüzemi sertéstenyésztéssel, tejtermeléssel és növénytermesztéssel foglalkozik. A kért adóelengedés nagysága 143,2 millió koronára rúg, miközben az 580 millió koronás befektetés eredményeként 118-ra nőne a foglalkoztatottak száma a térségben. Ugyanakkor a gazdasági tárca mindössze 60 millió koronás adókedvezmény megadását javasolja, (t, s) Padlóra került a hazai söreladás Pozsony. A hazai sörgyártók idén mindössze 1,971 millió hektoliter sört adtak el a hazai és külföldi piacokon, ami az utóbbi tíz év legalacsonyabb eladásának számít. A gyártók az eladáscsökkenést a magas hozzáadottérték- adóban látják. A sörgyártók 2004 első negyedévében 192 millió koronás veszteséget halmoztak fel. (TASR) Hodorkovszkij elnapolt tárgyalása Moszkva. Elnapolták a Jukosz olajvállalat főrészvényesének bírósági tárgyalását. A Mihail Hodorkovszkij elleni bírósági eljárás lényegi része hétfőn kezdődött. Közben az orosz hatóságok 235 millió dolláros késedelmi pótlékot vetettek ki a cégre, mert az a múlt hét szerdáig nem fizette ki 3,5 milliárd dolláros adóhátralékát. (MR) MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta_______ Árfolyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 39,991 Lengyel zloty 1,272 5,379 29,801 24,416 Svéd korona Svájci frank USA-dollár 8,940 60,047 Magyar forint (100) 15,937 4,340 Szlovén tollár (100) 16,668 26,264 32,313 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,86-41,16 31,26-33,66 1,24-1,30 14,96-16,96 OTP Bank 38,95-40,98 31,55-33,29 1,24-1,30 15,36-16,54 Postabank 38,97-41,05 31,65-33,33 1,24-1,30 15,33-16,59 Szí. Takarékpénztár 38,94-40,94 31,54-33,19 1,23-1,30 15,23-16,66 Tatra banka 38,97-41,05 31,65-33,33 1,24-1,30 15,33-16,59 UniBanka 38,96-41,00 31,62-33,28 1,24-1,30 15,31-15,33 Általános Hitelbank 38,93-41,01 31,61-33,30 1,23-1,31 15,06-16,82 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÉKONY IDŐ; 18-22 FOK A Nap kel 05.08-kor - nyugszik 20.47-kor A Hold kel 02.05-kor - nyugszik 19.02-kor A Duna vízállása - Pozsony: 345, apad; Medve: 315, apad; Komárom: 280, apad; Párkány: 210, apad. ELŐREJELZÉS ORVOS METE0R0L0GIA Kevesebb napsütésre számíthatunk, folytatódik a változékony, szeles időjárás. Főleg északon növekszik meg gyakran a felhőzet, és záporok, zivatarok várhatóak. Élénk, erős marad az északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18-22 fok körül alakul, északon 16 fok várható. Az éjszakai hőmérséklet 12 és 8 fokos lesz. Holnap is változóan felhős lesz az ég, napközben marad a hűvösebb idő: 17 és 22 fokos hőmérsékletre számíthatunk. Gyenge hidegfronti hatásra kell számítanunk, amely következtében az alacsony vérnyomású, szív- és érrendszeri panaszokkal küszködőknek jobb lesz a teljesítőképességük. A reumatikus és mozgásszervi betegségekben szenvedők fájdalmai azonban felerősödhetnek. Gyakrabban érezhetünk fájdalmat az ízületek tájékán és a régebbi sebek helyén is. Egyes légúti bántalmak tünetei jelentkezhetnek. Idegesebbek, fáradékonyabbak lehetünk. Jövőre lanyhulhat a világ kereslete a kőolaj iránt Ismét drágább a benzin