Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-14 / 161. szám, kedd

4 RÉGIÓ ÚJ SZÓ 2004. JÚÜUS 14. RENDŐRSÉGI NAPLÓ „Útonállók” támadtak rá Kassa. Fényes nappal rabol­tak ki egy tizennyolc éves diá­kot Kassa külvárosában. A fia­talember vallomása szerint legalább heten rohanták le és kezdték bántalmazni, majd a földre teperték és kifosztották. Kézitáskáján kívül, amelyben személyes iratai voltak, mobil-. telefonját és pénztárcáját is magukhoz vették. A tárcában 340 korona volt, a zsákmány összértéke azonban megha­ladja a 2000 koronát. Az áldo­zat kisebb zúzódásokon kívül nem szenvedett sérülést, (juk) Emberi koponyát találtak Korpona. Emberi koponyát találtak vasárnap a szitnyali- geti (Sitnianska Lehőtka) er­dőben. A bal halántékon vágás nyoma látható, amelyet a rendőrségi jelentés szerint tompa eszközzel okoztak. A szakértők véleménye szerint egy fiatal nő koponyájáról le­het szó, akinek pontos életko­rát még nem tudták megál­lapítani. Előreláthatólag gyil­kosságról lehet szó, a bűntény óta körülbelül fél év telhetett el. A többi testrészt nem talál­ták meg. A rendőrség meg­kezdte a nyomozást. (SITA) Fákat vágott ki és lopott a tettes Jászóújfalu. Megköze­lítőleg 132 ezer korona kárt okozott a jászóújfalui (No- vácany) erdőgazdaságnak jo­gosulatlan favágással egy is­meretlen tettes. A faárut való­színűleg június vége és július 12-e között tulajdonúra el. Az' esetet a kassai rendőrség vizs­gálja. (TASR) Halott újszülöttet találtak Szepesremete. Újszülött kisfiú holttestére bukkantak Szepesremetén (Mnísek nad Hlincom), a Gölnicbányai já­rásban. A holttestet vasárnap találták meg, műanyag zacs-. kokba csomagolva. Való­színű, hogy az anya közvetle­nül a szülés után ölte meg a csecsemőt, közölte a kassai rendőrség szóvivője. A nyo­mozást gyilkosság vádjával indították meg. A halál pon­tos okát a boncolás eredmé­nye után lehet majd megál­lapítani. (SITA) Rablótámadások sora Breznóbánya. A rendőrség elfogta Peter D.-t, azt a 22 éves férfit, aki Kisgaramon (Hro- nec) megtámadott, majd kira­bolt egy 27 éves garamszécsi férfit. Elvette mobiltelefonját, pénzét és arany nyakláncát. Losoncon és Nagyrőcén is tör­téntek hasonló támadások, az elkövetőket körözi a rendőr­ség. Egy 27 éves férfit július 9- én támadtak meg, az elkövető ököllel fejbe vágta, majd kést szorított a torkához, és kabátja zsebéből 600 koronát elvett. A napokban megtámadtak egy 74 éves idős nőt, az elkövető a földre lökte, majd elvette tás­káját, amelyben hetven koro­nát talált. Az idős asszony nem sérült meg, az anyagi kára 300 korona. (TASR) Hétfőn elkezdték az aszfaltozást, a tervek szerint a hét második felére végeznek a munkával (P. Bodnár Enikő felvétele) A munkaterületről ellopták a szegélykövet és az esőlefolyók fedeleit Újabb utcát újítanak fel Tornaija. A gömöri város­ban utcafelújításra utoljá­ra valamikor a kilencvenes évek elején került sor, az is éveket vett igénybe. Ezzel szemben tavaly két utca és a Középső lakótelep közút­jai kerültek teljes felújítás­ra, egy hónapja pedig a Szövetkezeti utca rekonst­rukciójához fogott hozzá a közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelező. PUSKO GÁBOR Az itt lakók másfél évtizede hiá­ba tettek rendszeresen panaszt, hogy az úttest szerkezeti hibája miatt az esővíz befolyik az udvar­ra, nem kis bosszúságot és kárt okozva a házak tulajdonosainak. Az idén azonban az önkormány­zat prioritásként kezelte a kér­dést, s ennek köszönhetően már ezen a héten befejeződnek a mun­kálatok. A kétszáz méter hosszú utcáról tekintélyes mennyiségű követ és földet kellett elszállítani. Mindkét oldalra járda kerül, mely eddig csak az égjük oldalon volt - tájékoztatott Mag Róbert, a Tor­naijai Városi Hivatal Építészeti Szakosztályának vezetője. El­mondta továbbá: e héten az hát­ráltatja a munkálatokat, hogy a munkaterületről valakik egy egész raklap szegélykövet loptak el éjszaka, s ugyancsak ellopták az esővízlefolyó öntvény fedeleit is. Mindezek ellenére mint az ut­ca, úgy a járdák burkolását is be­fejezik e hét végéig a kivitelező cég alkalmazottai. A beruházás költségei előreláthatólag megha­ladják az 1,5 millió koronát. A szakosztályvezetője elmond­ta továbbá, hogy az önkormány­zat építésügyi és környezetvédel­mi szakbizottságával egyetemben azokat az utcákat javasolják felú­jításra, amelyek már közművesít- ve vannak. Ha az eddigi ütemet sikerül tartani és a kellő anyagia­kat is elő tudja teremteni a hiva­tal és az önkormányzat, akkor egy-két éven belül a város vala­mennyi forgalmasabb utcáját fel­újítják. Várhatóan még ebben az évben hozzákezdenek a Királyi városrészben található Péntek Sándor utcában az ivóvízhálózat kiépítéséhez, amelyhez a költsé­gek egy részét az illetékes minisz­tériumtól, másik részét önerőből állja a település. Tekintettel arra, hogy ez az utca vezet a strand­hoz, úgy döntöttek az illetékesek, hogy a turistaidény kellős köze­pén nem kezdenek hozzá a mun­kálatokhoz. „A közelmúltban te­lefonkábeleket fektetett a város területén a Slovak Telecom, me­lyek a járdák alatt húzódnak. A megállapodás értelmében a ve­zeték lefektetését követően nem­csak az általuk felásott sávot ál­lítják helyre, hanem a járdát tel­jes szélességben felújítják. így több kilométer járdára került új burkolat, amire az önkormány­zatnak az idén egyébként nem lett volna pénze” - mondta vége­zetül Mag Róbert. Az érdekképviseletek szerint végül a betegeken csattan az ostor Veszélyben a magánrendelők? JUHÁSZ KATALIN Kassa. A regionális orvosi ka­mara elnöke úgy véli, a megyei önkormányzat hatáskörébe tarto­zó kassai rendelőintézetben dol­gozó magánorvosok méltatlan helyzetbe kerültek. „A megye lé­tesített egy intézményt a ren­delőintézetek koordinálására, amely intézmény a háromszoro­sára akarja emelni a helyiségek bérleti díját. Az eddigi négyzetméterenkénti 250 korona helyett hamarosan 750 koronát kell fizetnünk. Ez a lépés az emelkedő energiaárak mellett azt fogja eredményezni, hogy a magánorvosok elhagyják a rendelőintézeteket és a külső kerületekbe költöznek, azaz a be­teg nem talál meg mindent egy helyen. Műszaki fejlesztésre, mo­dern egészségügyi eszközökre már most sem tudunk költeni, és ha az úgynevezett reformok to­vább folytatódnak, csak részmun­kaidőben tudunk nővéreket fog­lalkoztatni” - állítja a kamara el­nöke. Fennállásuk óta először fo­gott össze a négy orvos-érdek­képviselet, hogy felhívják a fi­gyelmet az állam, illetve a megye hozzáállása miatt kialakult ve­szélyes helyzetre. A Magánorvo­sok Asszociációjának elnöke egyenesen azzal vádolja a megye illetékeseit, hogy el akarják űzni a háziorvosokat a rendelőintéze­tekből, és az így megüresedett épületeket el akarják adni. Otília Ortróová számításai szerint a ma­gánorvosok már jelenleg is heti két napon át „ingyen dolgoznak”, ennek oka az egészségbiztosítók által mesterségesen letornászott teljesítményarány, a gyógyszerek felírását limitáló rendelet, illetve a folyamatosan emelkedő gyógy­szerárak. „A megyei elnök azt ígérte, a koordinációs intézmény vezetésében mi is képviseltethet­jük magunkat. Ebből semmi sem lett, csakúgy, mint a betegekhez való humánus hozzáállásból. A kassai rendelőintézetek felújítása el sem kezdődött. Remélem, nem arra várnak, hogy a saját pén­zünkből újítsuk fel a rendelőket, majd pedig kipenderítenek ben­nünket, mert nem leszünk képe­sek kigazdálkodni a bérleti díjat. Az állam egyszerűen nem teljesíti az egészségügyi törvényből faka­dó kötelességeit az állampolgá­rokkal szemben, a felelősséget pedig az orvosokra hárítja” - véli az asszociáció elnöke, aki egy konkrét példán is szemléltette a tényállást. Egy 70 négyzetméteres helyisé­get bérlő magánorvos jelenleg ha­vi hatezer koronát fizet rezsi nél­kül, az új szerződésekben viszont már havi 18 ezer koronás bérleti díj szerepel. A kamara, illetve a szakszervezet ezért tárgyalásokat kezdeményez a szaktárcával és a megyével, a magánorvosoknak pedig egyelőre azt ajánlják, ne ír­ják alá a napokban kézbesítendő új bérleti szerződéseket. Nem fo­gadják el a megyei illetékesek azon érvelését sem, hogy az emlí­tett rendelőintézetek hatalmas veszteséggel kerültek a megye fennhatósága alá. Külföldi befektetőkkel is tárgyalt a tárca vezetője Pavol Rusko terepszemléje az ipari parkban SZASZÁK GYÖRGY Kenyhec. Pavol Rusko gazda­sági miniszter fontosnak tartja, hogy a kormány rugalmasabban foglalkozzon a külföldi befek­tetők ügyeivel, mert mint mond­ta, az utóbbi hetekben két je­lentősnek mondható külföldi be­ruházó megunta a szlovákiai vá­rakozást, s az egyik inkább Ma­gyarországon, a másik pedig Csehországban valósítja meg be­ruházási elképzeléseit. A gazda­sági tárca vezetője tegnapi keny- heci sajtóértekezletén elmondta, hogy elődje asztalán 97 válasz nélkül hagyott beruházási kérel­met talált, s a mulasztásokat nem könnyű helyre rakni, de tel­jes ütemben dolgoznak, hiszen a versenyhelyzet nem engedi meg, hogy a babérjaikon üljenek. Kenyhecen nemcsak az ipari par­kot tekintette meg a miniszter, hanem másfél órás tár-gyalást folytatott egy osztrák és egy hol­land cég itteni beruházási tervei­nek a megvalósításáról. A miniszteri vizit hozadékával Konkoly József, Kenyhec polgár- mestere is messzemenőleg elége­dett volt, mert szerinte az állam szerepvállalása tisztázódott, ugyanis támogatásra érdemes megoldások kerültek terítékre, ugyanakkor a miniszter a polgár- mesternek ígéretet tett a helyi egészségügyi- és oktatásügyi inf­rastrukturális beruházások tá­mogatására is. Amint megtudtuk, Kenyhecen az osztrák Hans Kunz GmbH. kas­sai leányvállalata, a Kunz cég 2004 és 2007 között a kenyheci ipari park területén 278 millió ko­ronás beruházással speciális da­ruk készítésére kíván gyárat léte­síteni, melyben 88 közvetlen munkaerő alkalmazásával szá­molnak, és 22 hazai bedolgozó részleg munkájára is szükség lesz. Pavol Rusko kenyheci sajtóérte­kezletén azt is világossá tette, hogy az itteni ipari parkon kívül Kelet- Szlovákiában még két ipari park ki­építését fogják támogatni, az egyi­ket a Kassai, a másikat az Eperjesi kerületben. Mint mondta, a Kassa és Epeijes között megálmodott ipa­ri park létrehozására a helyiek ré­széről nincs meg a kellő akarat. Ezt az ötletet alighanem csak a fejlesz­tések egy későbbi időszakában le­het majd napirendre tűzni - erősí­tette meg a miniszter. A kiállított tárgyakat a lakosok ajánlották fel Helytörténeti kiállítás nyílt a régi pékségben LECZO ZOLTÁN Zétény. A Latorca-parti község­ben rendezett ünnepség idején fa­luházat nyitottak meg, melyben állandó jellegű helytörténeti kiál­lítás is otthont kapott. Az egykori pékség épületét három éve vásá­rolta meg a helyi önkormányzat, melyben rövid ideig ifjúsági köz­pont működött. Az első zétényi falunapokon a kultúrházban rendeztek egy helytörténeti kiállí­tást, a szervezők ezután döntöttek úgy, hogy az ak­kor bemutatott tárgyakból állandó jellegű tárlatot hoznak létre. A most megnyitott faluház egyik helyiségében egy korhű bútorokkal berendezett autentikus parasztszoba találha­tó. A másikban a látogatók a zé­tényi emberek mindennapi éle­tének használati tárgyait, illetve az egyes kézműves mesterségek történetét bemutató eszközöket tekinthetik meg: a mezőgazda- sági munkáknál használt szer­számokat, halászati eszközöket, szövőszékeket, edényeket illetve a hagyományos kézműves mes­terségek szerszámait. A faluház folyosóján a 19. század végéről és a 20. század első évtizedeiből származó újságokból és családi fényképekből is rendeztek egy kisebb kiállítást. A helytörténeti múzeumban található összes ki­állított tárgy a falu lakosainak felajánlásából származik. A szer­vezők elmondták, hogy szeret­nének a zétényi helytörténeti múzeumnak a mostaninál meg­felelőbb otthont találni. Az egyik falubéli családdal folytatott megbeszélések után úgy tűnik, van esély arra, hogy a jövőben a múzeum egy jellegzetes paraszt­házba költözzön majd át. A falusi emberek mindennapi használati tárgyait mutatják be. Az udvaron felállított szövőszékeket a fiatalok is kipróbálhatták (Szabó Bernadett felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents