Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-10 / 158. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 10. Sport 19 A bajnokságot nyert felediek csapatképe - álló sorban (balról jobbra): Csízi Péter, Csízi Zoltán, Kocsis Tamás, Tóth Gábor, Molnár József, Tóth János, Suhajda József, Trizna Csaba, Figei Szabolcs, Farkas Róbert, Czene Adrián, Czene Attila, Czene Norbert, Pál Ta­más; ülnek: Singlár Csaba, Nagy Norbert, Tóth Tamás, Szántó István edző, Fábián Ferenc klubelnök, Vladimír Kuna csapatvezető, Peter Vraniak, Bari Béla, Dusán Sulej gyúró. (Képarchívum) Utcahosszal nyertek bajnokságot a felediek a közép-szlovákiai V. labdarúgóliga D-csoportjában Szárnyalt a Szántó-legénység Feled. Fennállása legna­gyobb sikerét könyvelhette el a közelmúltban a feledi labdarúgócsapat, mely 14 pontos előnnyel nyerte meg a közép-szlovákiai V. liga D- csoportját, s a következő idényben már egy emelettel feljebb folytatja szereplését. BŐD TITANILLA Feleden 1922 óta létezik szerve­zett labdarúgás. A sorozatos siker­telenségeket követően, amikor a nyolcvanas évek közepén a helybe­li csapat kiesett a járási bajnokság II. osztályából, a játékosok szétszé­ledtek. Ezt követően hosszú ideig csak a szomszéd falvak mérkőzése­it látogatták a helyi focikedvelők. Az egykori labdarúgók, élükön Fe­ledi Zoltán polgármesterrel 1992- ben elhatározták, hogy felkutatják a környékbeli tehetséges fiatalo­kat, újra felvirágoztatják a feledi labdarúgást. Az együttes az 1993/94-es bajnoki évfolyam nyi­tánya óta szerepelt a rimaszombati területi bajnokságban, annak leg­alacsonyabb osztályából öt év alatt jutott fel az V. ligába. „Az V. ligában a kezdettől fogva jól tartottuk magunkat, ám a ma­gasabb osztály felé csak egy évvel ezelőtt kezdtünk kacsintgatni. Ta­valy nyáron vette át csapatunk irányítását Szántó István, aki az első évben tulajdonképpen „csak” egy ütőképes gárda kialakítását tűzte ki célul. Miután azonban az első fordulótól az utolsóig szinte megszakítás nélkül vezettük a ta­bellát, módosítottuk a terveket” - meséli büszkén Feledi Zoltán, aki kategorikusan elutasítja, hogy történelmi pillanatról volna szó. „Történelmi tettet vittek véghez a fiúk, de nem egy pillanat alatt, hanem egy hosszú folyamat ered­ményeképpen” - vélekedett a köz­ségi elöljáró. Az elmúlt idényben szinte egyet­len alkalommal sem állhatott ki legerősebb összeállításában a kol­lektíva. Sérülés miatt sokat hiány­zott Figei, Páles, Vraniak és Tóth Tamás. Üde kivételnek számít Triz­na Csaba, hiszen a hátvédsor osz­lopa 26 bajnoki meccsen egyetlen percet sem hiányzott. A bajnokcsa­pat szinte minden mutatóban a mezőny legjobbjának bizonyult. A védelem erejéről tanúskodik, hogy mindössze hússzor rezdült a háló­juk, az eredményesség tekinteté­ben csupán az ajnácskőiek voltak A Gömöri-kupa műsora Ma rendezik Feleden a Gö- möri-kupa labdarúgótornát: 9.30: Jesenské-Ózd; 11.30: Hajnácka-Revúcka; 15.00: mérkőzés a 3. helyért; 17.00: a torna döntője. jobbak náluk. A feledi játékosok 78-szor iratkoztak fel a góllistára, a táblázaton a Hajnácka elleni őszi 3:0-ás játék nélküli győzelem mi­att azonban 81 gól szerepel. A Szántó-legénység legjobb gól­lövőjének 13 találattal Czene Adri­án bizonyult, Farkas Róbert 12- szer, Stefan Páles 11-szer vette be az ellenfelek hálóját. Szántó István az első, immár IV. ligás edzésen azzal fogadta véden­ceit, felejtsék el az V. ligát, mivel új, jóval nehezebb versenysorozat vár rájuk. „A tornaljaiak trénereként már megtapasztaltam a negyedik vonal légkörét. Tudom, sokkal na­gyobb az iram, képzettebbek az el­lenfelek. Szerencsére az eltelt év­ben javult játékosaink erőnléti álla­pota. Elszántak, nagy kedvvel vár­ják az új idényt, mely jóval na­gyobb megterhelést jelent majd számukra” - vázolta fel a jövőképet a tréner, aki hangsúlyozta: minden formációban legalább egy játékos­sal kellene erősítenie a csapatot. FELEDI FUTBALLKRÓNIKA Mézédes győzelem A felediek több gólzáporos győzelemmel dicsekedhedtek az el­múlt idényben. A Lubeník ellen például mindkét összecsapáson po­tyogtak a gólok (9:0 és 7:0). De melyik is volt az idény legemléke­zetesebb pillanata? A kérdésre a feledi játékosok és vezetők egyön­tetűen állítják: természetesen az ajnácskőiek elleni 6:0-ás diadal. „Bár a hajrában már bajnokként fogadtuk a nagy riválist, minden­képpen győzni akartunk” - elevenítette fel a nagy pillanatot Czene Zoltán, aki a gárda támogatójaként sokat tett a feledi futballsikere- kért. „A felediek és az ajnácskőiek párharca térségünkben a legna­gyobb derbi. Az ajnácskőiek ugyan győzelmi reményekkel érkeztek hozzánk, ám számomra felfoghatatlan, mire alapozták optimizmu­sukat. Igazoltuk, hogy mi vagyunk a legjobbak, a vendégek aztán cipelhették haza a hat dugót” - emlékezett a régiórangadóra a baj­nokcsapat szponzora, (bt) Esélyekről kétféleképpen Bár a felediek még sosem szerepeltek a negyedik vonalban, a gárda vezetői, játékosai a folytatásban nem elégednek meg a tör­ténelmi sikerrel. „Nincsenek túlzott elvárásaink, de annyi biztos, nem csak ismerkedni készülünk a IV. ligába. Nem térképeztük ugyan fel az ellenfeleket, ennek ellenére nem szeretnénk kiesési gondokkal küzdeni. Reméljük, nem fogunk alárendelt szerepet játszani. A legfontosabb azonban, hogy teljesítményünkkel kivív­juk az ellenfelek tiszteletét” - fogalmazta meg a legfontosabb cé­lokat Feledi Zoltán. A polgármester véleményét osztja Fábián Fe­renc klubelnök is, aki szerint akár a középmezőnyben is végezhet­nek. Szántó István edző már visszafogottabban fogalmazott: „Már az is nagyon jó eredménynek számítana, ha bentmaradnánk. Újoncként nem is lehet más célunk, mint a kiesés elkerülése” - hangzott mintegy zárszóként a szakvezető esélylatolgatása, (bt) Erőnlét és csapategység Singlár Csaba ugyan nem a felediek rangidős játékosa, ám a csapatnál eltöltött évek számát tekintve egyeduralkodónak szá­mít. A védekező középpályás már tíz éve Feleden játszik, itteni pá­lyafutását még a járási III. osztályban kezdte. A szűkszavú játékos elmondta, a gárda sikerének legnagyobb erénye a jó erőnlét és a csapatszellem. „Sokat köszönhetünk edzőnknek is, hiszen a leg­több mérkőzésen éppen a jobb erőnlét döntött a javunkra. Persze, amikor a tréningeken futni kell, nem repes a szívünk az örömtől, de tudjuk, ez a későbbi győzelmek záloga” - sommázta a bajnok­csapat pozitívumait a rutinos labdarúgó, (bt) Támogatók, szponzorok A feledi csapat működését a 2004-es év első felében a következő intézmények, vállalkozások támogatták: a Feledi Községi Önkor­mányzat, a Renova Kft. (Kovács Zoltán), Drevostav Kft. (Czene Zoltán), Ekos Kft. (Pál Attila), Rimává Kft. (Fábián Ferenc), Dr. Éli Tamás, GAS-KO (Kókay Oszkár), Pigagro Kft. Köszönet a támogatásért. Átigazolási nagyüzem: Barost a Barcelona is vinné Tököli a Köln játékosa Miben maradtak az iráni többségi tulajdonossal? Titkolózó DAC-vezetők ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS SPORTHÍRADÓ ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest/Barcelona/Lon- don. A Ferencváros válogatott csatára, Tököli Attila egy plusz egyéves szerződést kötött az 1. FC Köln csapatával, így az ősztől a német másodosztályban foly­tatja pályafutását. A játékost ko­rábban a cseh Slavia csapatával is hírbe hozták. „Nagyon nehéz döntés volt, hiszen több komoly ajánlatom is volt. Végül az szólt a német klub mellett, hogy a ve­zetők irántam tanúsított figyel­me és bizalma meggyőzőbb volt, mint a Slavia Praháé” - nyilat­kozta Tököli. Dragoner Attila, az FTC 25­szörös válogatott labdarúgója kettő plusz egy évre a belga élvo­nalba idén feljutott Molenbeek csapatához szerződött. Kriston Attila, a Ferencváros középpályása az MTK-hoz iga­zolt. A Pintér Attila edzősködése idején az Üllői úton többnyire mellőzött labdarúgó kétéves szerződést kötött. A Real Madrid után a Barcelo­na is kapcsolatba lépett az Euró- pa-bajnokság gólkirályával, Mi­lan Barossal, aki jelenleg a Liver­pool alkalmazásában áll. Mark Viduka után újabb csa­tárt szerződtetett az angol Midd­lesbrough. A 32 éves holland Jimmy Floyd Hasselbaink két évig lesz a klub alkalmazottja. Mivel a Chelsea-vel lejárt a szerződése, a Boro ingyen sze­rezte meg őt. A Chelsea vezetői bejelentet­ték, hogy rekordösszegért, 22 millió fontért leigazolják a Mar­seille csatárát, Didier Drogbát. A francia klub nem sokkal később cáfolta a hírt. Roque Junior három évre a Bayer Leverkusen csapatához igazolt. A brazil világbajnok hát­véd ingyen került a német csa­pathoz, miután a Milánnál lejárt a szerződése. Terry Venables, az angol lab­darúgó-válogatott korábbi szö­vetségi kapitánya az ausztrál Newcastle United csapatához szerződött. Korábban már dolgo­zott Ausztráliában, az 1998-as világbajnoki selejtezőkön ő irá­nyította a nemzeti csapatot. Az angol Premier League- ben szereplő Bolton szeretné megszerezni Fernando Hierrót, a Real Madrid korábbi védőjét. A 36 éves játékos az elmúlt szezon­ban Katarban futballozott, majd bejelentette visszavonulását, amely így már korántsem biztos. Mikel Arteta, a skót Glasgow Rangers spanyol középpályása mégis hazatér: négyéves szer­ződést kötött a Real Sociedad együttesével. A San Sebastian-i klub 5 millió dollárt fizet a játé­kosért. (m, s, o, pl) Dunaszerdahely. Két héttel a II. labdarúgóliga rajtja előtt to­vábbra is nagy a bizonytalanság a DAC háza táján. Jelenleg Vladi­mír Kinier irányításával húsz já­tékos gyakorol, többségüknek a hónap végén, néhányuknak pe­dig augusztus 31-én jár le a ven­dégjátékuk. Az iráni többségi tulajdonos képviselői kedden érkeztek Dunaszerdahelyre, és értesülése­ink szerint több ízben tárgyaltak a DAC és a város vezetőivel. A per­ÜJ SZÓ-ELŐZETES Pozsony. E hét végén játsszák a labdarúgó Intertotó-kupa 2. fordulójának visszavágóit. Ma este mindkét szlovák csapat ide­genben lép pályára, s nehéz fel­adat előtt áll. A nagyszombatiak egy héttel ezelőtt, a Spartak-sta- dionban 2:l-re legyőzték a Szlo- boda Tuzla együttesét, s Jozef Vukusic vezetőedző szerint nagy hiba lenne, ha ma csak védekez­nének. Amennyiben sikerülne gólt lőni a piros-feketéknek a zsák csütörtök este elutaztak, de még tegnap sem tudtuk meg, mi­lyen eredménnyel zárultak a meg­beszélések. A csallóközi vezérkar tagjai ugyanis továbbra is titko­lóznak. „Amíg nincs végered­mény, nem mondok semmit, majd vasárnap érdeklődjön” - szögezte le Antal Barnabás klubelnök. Értesüléseink szerint egyre tü­relmetlenebbek a játékosok, hi­szen eddig őket sem tájékoztat­ták. Ezért a mai, púchovi előké­születi meccs előtti gyülekezőre nagyon várják az egyesület első emberét... (sz. z.) boszniai visszavágón (18.30), el­érhető közelségbe kerülne a to­vábbjutás. Lépéshátrányban van a Dubni- ca, hiszen a máriatölgyesi odavá- gón 2:1 arányban kikapott a sok­kal nagyobb játékerőt képviselő Liberec gárdájától, s a mai, má­sodik mérkőzésen (19.00) csu­pán a tisztes helytállásban re­ménykedhet. Jozef Jankech edző: „Nagyon nehéz meccs előtt állunk, hiszen két kulcsem­berünk (Dovicovic, Perais) nél­kül lépünk pályára.” (s, zsi) ♦ Női junior kosárlabda Európa- bajnokság (Pozsony) - A-csoport (1. forduló): Magyarország-Uk- rajna 76:73. B-csoport (1. for­duló) Szlovákia-Spanyolország 64:72. ♦ Labdarúgó Copa America - C- csoport, 1. forduló: Paraguay- Costa Rica 1:0 (0:0), dós Santos (85. - 11-esből), Brazília-Chile 1:0 (0:0), Luis Fabiano (90.). ♦ Eubomír Sekerás, a svéd Söder- tálje jégkorongcsapatának szlo­vák hátvédje a német Nürnberg együttesébe igazolt. ♦ Előkészületi labdarúgó-mérkő­zésen: Győr-Nitra 1:1 (1:0); Viktó­ria Zizkov-Banská Bystrica 1:0 (1:0), Mikolanda (20.); Kaposvár -Újpest 0:1 (0:1), Simek (35.); Honvéd-Pécs 0:0. ♦ Erdei Zsolt szeptember 11-én a Kisstadionban védheti meg má­sodszor a Boksz Világszervezetnél (WBO) birtokolt félnehézsúlyú EUROMILLIÓK, a 28. játékhét nyerőszámai: 10, 15, 18, 19, 25, 32,33; pótszám 5. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 65 583 koro­na (1 nyertes); 4. díj: nincs nyer­tes; 5. díj: 13 663 korona (6); 6. díj: 1413 korona (58); 7. díj: 541 bajnoki címét. Az ellenfél egye­lőre ismeretlen. ♦ Diego Maradona egykori argen­tin futballcsillag, akit jelenleg hazá­jában kezelnek a kokainfüggőség okozta szívproblémái miatt, egy kubai szanatóriumba utazna, ám a családja ehhez nem járult hozzá. ♦ A belga Tom Boonen nyerte a To­ur de France kerékpáros körver­seny tegnap délutáni útszakaszát, a Bonneval-Angers távot, miután egy hatalmas ütközés után az él­bolyban többen is elestek. Össze­tettben továbbra is a francia Tho­mas Voeckler vezet. A két legneve­sebb olasz sprinter, Alessandro Pe- tacchi és Mario Cipollini is feladta! ♦ Az Eb-t nyert görög labdarúgó­válogatott játékosai fejenként egy­millió euró jutalmat kapnak a szö­vetségtől és az államtól. Arról nem számoltak be a hírügynökségek, hogy a párját ritkító siker ková­csa, Otto Rehhagel vezetőedző mennyivel lesz gazdagabb. korona (212); 8. díj: 201 korona (1057); 9. díj: 184 korona (1425); 10. díj: 174 korona (2162). JACKPOT: 10 000 000 korona. A KENŐ 10 pénteki nyerőszá­mai: 1, 5, 17, 19, 26, 29, 30, 37, 39, 48, 49, 55, 61, 62, 64, 66, 69, 71, 74, 79. (ú) Labdarúgó Intertotó-kupa, 2. forduló (visszavágók) Nehéz feladat előtt a szlovák együttesek SPORTFOGADÁS

Next

/
Thumbnails
Contents