Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-10 / 158. szám, péntek

20 Panoráma ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 10. Saját gyermeküket is arra használta, hogy egy kislányt az autójukba csalogasson Perverz tömeggyilkosok Michel Fourniret és Monique Olivier (Reuters-felvételek) N A PTÁ R Július 10 EGY GONDOLAT „Bölcsességünk csaknem teljes egészében két részből áll, ezek: Isten és önmagunk ismerete.” Kálvin NÉVNAP Amália Régi germán név, szlovák vise­lői szintén ma ünnepelnek. Ma Alma és Ultik nevű isme­rőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 495 éve született Kálvin János francia származású svájci val­lásreformátor. 135 éve született Kandó Kál­mán gépészmérnök, akadémi­kus. Ő valósította meg az első váltakozó áramú vasútvilla- mosítást egy svájci fürdőhe­lyen, majd száz kilométer hosz- szű villamosvontatásű vasútvo­nalat épített Olaszországban. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 55 éves Dunai Tamás színész. 55 éves Lantos István orgona- és zongoraművész, a Zenemű­vészen Főiskola volt rektora. Fábián László (1936) kajakozó, négyszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, Urbányi János­sal 1956-ban a sportág első ma­gyar olimpiai aranyérmese. NAPI VICC Munkaerő-felvétel van egy épí­tőipari cégnél. A felvételi kér­dőív egyik pontja a következő kérdést feszegeti: „Családi álla­pot: - Nődén - Nős - Elvált” Az egyik jelentkező a megfe­lelő rubrika beikszelése he­lyett azt írta: „Igen, ebben a sorrendben.” Párizs. Kiszemelte magá­nak, alávetette magát neki, és a végén elárulta őt. Mo­nique Olivier lett a feltéte­lezett tömeggyilkos, Mi­chel Fourniret végzete - és ez fordítva is igaz. MTI-PANORÁMA Most minden valószínűség sze­rint mindketten ott végzik majd, ahol kapcsolatuk kezdődött: a bör­tönben. Az 55 éves elvált asszony maga kezdeményezte a viszonyt a 80-as években Fourniret-tel, ami­kor a férfi egy kiskorú megerősza­kolása miatt börtönbüntetését töl­tötte. Azzal kezdődött, hogy a férfi apróhirdetést adott fel egy katoli­kus lapban. Levelek következtek, majd a fekete hajú francia nő meg­látogatta őt Fleury Merogis börtö­nében. Az intelligens férfi, akiről szakértők már akkor gyanították, hogy a női szüzesség veszélyes megszállottja, egyenesen megba­bonázta az asszonyt. Fourniret szabadulása után, 1987-ben Moni­que Olivier összeköltözött a két­szer elvált, négygyermekes férfi­val, majd 1989-ben feleségül ment hozzá. Vallomása szerint már az első évben segítségére volt a le­endő áldozatai utáni vadászatban. A Le Párisién értesülése szerint a Fourniret által elkövetett gyilkos­ságok közül legkevesebb hatban MTI-HÍR Pécs. A környezetvédelmi mi­nisztérium szakemberei szerint nem lehet kizárni, hogy egy kisebb tigris kószál Baranyában, de való­színűbb, hogy az emberek nagy­testű kutyával tévesztik össze a veszélyes ragadozót. A szaktárca részt vett az asszony is. A 62 éves, Belgiumban elfogott francia férfi eddig kilenc gyilkosság elköveté­sét ismerte be. Az asszony kezdetben csak annyit vallott be, hogy nem vett részt a gyilkosságokban tevőlege­sen. , Jelen voltam” - vallotta be a 13 éves Natacha 1990-ben történt meggyilkolásáról. „A teherautóban ültem. Megerőszakolta, megfojtot­ta és végül a vízbe dobta.” Későbbi vallomása szerint.azonban segítsé­gére volt a férfinek a leendő áldozat kézre kerítésében is. 1988-ban pe­dig még közös gyermeküket is fel­használta, hogy egy kislányt autó­jukba csalogasson. „Az asszony épp olyan perverz volt, mint Fourniret” vizsgálatának eredményeiről a Du- na-Dráva Nemzeti Park vadászati szakfelügyelője tájékoztatott. „Olyan kutyáról lehet szó, amely bi­zonyos jegyeiben, azaz küllemét, színét tekintve némiképp hasonlít­hat egy tigrishez. Vörös a szőre, ke­rek a pofája, a farka pedig hosszú és egyenletesen vastag” - mondta Tö­- jelentette ki Philippe Morandini, a belga államügyészség munkatársa. Kihallgatása során az értelmes asszony a megbánás semmilyen je­lét nem mutatta. A pszichiátriai szakértőkre és a bíróságra tartozik annak kiderítése, mi késztette Monique Olivier-t erre a magatartásra. Egy valamiben azonban teljesen egyet értenek a tanúk: a szomorú küllemű asszony alávetette magát félje akaratának. Az történt, amit Fourniret akart, mindig ő irányította a dolgok me­netét. Morandini szerint Monique „a férj kényszere alatt állott, de egyetértett azzal amit az tett”. Vé­gül azonban kiszolgáltatta férjét az igazságszolgáltatásnak. rök Gábor. Szavai szerint a tárca szakemberei a hozzájuk eljuttatott dokumentumok, fényképek, tap- pancsnyomok vizsgálata után jutot­tak erre az álláspontra. Június 30-a óta egyetlen újabb, a nagymacská­ra utaló nyom nem került elő, és szemtanúk sem jelentkeztek, akik látni vélték a ragadozót. Vörös a szőre, kerek a pofája, a farka pedig hosszú és egyenletesen vastag Kutya lehet a magyar tigris H0R0SZK0P Kos: Érdeklődjön régi jó ba­rátja felől, mert előfordul­hat, hogy éppen az ágyat nyomja. Biztosan jól esne neki, hogy törődik vele. Munka után lepje őt meg a társaságával. Bika: Több irányban is tole­ranciát kell tanúsítania. A váratlan helyzetekben őrizze meg hidegvérét, ne veszítse el türelmét. Levonhatja a konzekvenci­át, hisz ezen a héten is sokat tanult. Ikrek: Idős, ám rendkívül fia­talosan viselkedő ismerő­se titkon mustrálhatja, mi­kor Ön éppen nem oda figyel. Min­denesetre titkokat ne áruljon el neki, pláne ne családi ügyeit illetően. Rák: Ha a hét végén nagyobb utazást tervez, legjobb, ha azonnal lerendezi az ah­hoz kapcsolódó alapvető dolgokat. Ne halogassa, néhány nap múlva ké­ső lesz bánkódnia! Oroszlán: Egy kívánsága teljesül. A pénzére vigyázzon, ne­hogy figyelmetlenségből elkeveije. Magánéletébe meglepő fordulatok köszöntenek be. Szinte sodródik az árral. Szűz: Általában érzelmei dik­tálják viselkedését, de ez­úttal hallgathat is rájuk! A munkahelyén számíthat apró sike­rekre, de óvatosnak kell lennie a pletykákkal! Mérleg: Szerelmi téren nyugodt időszak várható, kedvese megkérheti, hogy utazza­nak el egy kis időre kipihenni a mun­kahelyi stresszt. Gondolkodjon el ezen! Skorpió: Főnökével könnyen szót érthet, de vigyáznia kell, nehogy hivalkodóan adjon elő valamit! A sikereit elismerik, nem kell folyton a többiek orra alá dörgölni a nyüvánvaló tényeket! Nyilas: A sport és a munka leve­zeti a feszültséget, s ha több figyelmet szentel ked­venc háziállatának, tulajdonképpen a saját lelkét is simogatja. Az állatok csodát művelhetnek egojával! Bak: A nőkkel most jobban megtalálja a hangot, de azért férfi kollégáit sem ér­demes cikiznie, még akkor sem, ha megérdemlik. Az ostor még Önön is csattanhat! Vízöntő: Képes bárkivel bármit elhitetni, különösen, ha ér­deke fűződik hozzá. A sza­badideje most kissé lerövidül, de ha be tudja osztani az idejét, nem kell a stressz tüneteitől tartania. Halak: Fontos, hogy környezete elismeq'e munkáját, s időn­ként megdicséijék. Igen ér­zékeny minden összezördülésre, ezért ha konfliktushelyzetbe kerül, próbáljon uralkodni a kitörésein! Nincs bizonyíték? Jackson ellentámadása Los Angeles. A pedofíliával gyanúsított Michael Jackson ellen- támadásba ment át. Védőügyvéd­je, Thomas Mesereau keresetben szólította fel a Los Angeles-i bíró­ságot, szüntesse meg az eljárást. Indoklásul felhozta: a bizonyíté­kok hiányosak és az ügyészek nem eléggé kompetensek, ami sérti Jacksonnak a pere tisztességes le­folytatásához való jogát. Mint is­meretes, Jackót tavaly november­ben azzal vették őrizetbe, hogy 2003 februárjában és márciusá­ban szexuálisan zaklatott egy 12 éves fiút. A tíz pontból álló vádirat gyermekek négyrendbeli szexuális zaklatásával és gyermekrabk :a való összeesküvéssel is gyanúsítja. Az ügyvéd szerint az utóbbi vád­pontokra semmilyen bizonyíték nem merült fel. A 45 éves sztár pe­re a tervek szerint szeptember 13- án kezdődik. (MTI) Milliók haltak meg miatta teljesen értelmetlenül Sztálin tébolyult volt MTI-PANORAMA London. Sztálin kegyetlenségé­nek oka a téboly lehetett, és áldo­zatainak milliói menekülhettek volna meg, ha a diktátor pszichiá­terhez fordul - állapította meg egy brit kutató. A szovjet pártvezér so­rozatos szívrohamok következmé­nyeként tébolyodon meg - fejtette ki Georg El-Nimr pszichiáter a Ro­yal College of Psychiatrists idei kongresszusán. „Ez a magyaráza­ta krónikus üldözési mániájának, kivételes intelligenciája gyors ha­nyatlásának és annak, hogy föl­szabadultak személyisége legsza­distább jellemvonásai” - mondta az orvos. El-Nimr és két kollégája, Baseem Habeb és Ernád Sulib azt kutatják, hogy milyen következ­ményekkel járt több XX. századi politikai vezető őrültsége. Szerin­tük a nem diagnosztizált tébolye­setek nemzetek, sőt az egész világ sorsát befolyásolták. Számítógépes lemezen a halott üzenetei Sírkő fülhallgatóval MTI-PANORAMA Párizs. Képernyős, fülhallgatós sírkővel rukkolt elő egy amerikai feltaláló. Robert Barrow számító- gépecskét épít a sírkőbe, a felüle­tére pedig képernyőt. A halott sír­ból jövő üzenetei számítógépes le­mezen vagy memóriachipen ugyancsak a kőbe vannak betárol­va. Látogatói azután a sírkő meg­érintésével kaphatják meg a túlvi­lági üzeneteket képpel és hanggal egyaránt. Hogy a temető más láto­gatóit és lakóit ne zavarja a halott hangoskodása, fülhallgató is tarto­zik a sírkőhöz. A „síradás” azután sokféle lehet: az elhunyt élettörté- netecskéitől kezdve kellemetlen indiszkréciókig. Barrow egyelőre találmánya levédetésénél tart, így még nem kapható a képes-hangos sírkő, amelyről a tekintélyes brit New Scientist adott hírt. Paulának egy év alatt két komoly balesete volt Kilenc műtéten esett át ORIGO Washington. Súlyos balesetek akadályozták a kilencvenes évek egyik leghíresebb popsztárjának pályafutását. Paula Abdul, aki az utóbbi években éneklés helyett in­kább tévés szereplésekre vállalko­zik, egy interjúban felidézte, ho­gyan tört ketté karrierje, amiről ko­rábban nem kívánt nyilatkozni a sajtónak. A Rush, rush és a Forever Your Girl című számok előadója, aki a kilencvenes évek közepén ad­ta ki utolsó albumát, nagyon bol­dog, mert a Megasztár amerikai megfelelőjében, az American Idol­ban zsűritagként esélyt kapott arra, hogy ismét híres legyen. Hiszen egy tragédiákkal teli év után már azt gondolta, hogy vége a pályafutásá­nak. A csúcson volt kénytelen abba­hagyni a zenélést: egy éven belül két balesetet szenvedett, s igen ko­moly nyaksérülése volt. „Először elütött egy részeg sofőr, aztán ré­szese voltam egy repülőgép-bal­esetnek is ugyanabban az évben. Kilenc nyakműtéten estem át, de a médiából senki nem tudott róla. Nem bírtam beszélni, a hangom és a tánctudásom is elillant.” Paula Abdul azért nem nyilatkozott a problémáiról, mert nem akarta, hogy sajnálják (Képarchívum) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Kocur László (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425> Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Hizsnyai Zoltán - kultúra (59233449), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), J. Mészáros Károly - sport (59233431). A regionális híradás vezető szerkesztői: Klein Melinda (59233426) - Közép- és Kelet-Szlovákia, Korpás Árpád (59233436) - Nyugat-Szlovákia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos : 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/84042$ Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Gal^gta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Lubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, JpL csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. of circulations

Next

/
Thumbnails
Contents