Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-07 / 155. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 7. MOZI HHHHHHHHHHBpozsony «■HHMHHNHi HVIEZDA: Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 17.15, 20 HVIEZDA - KERTMOZI: Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 21.15 MLADOST: Elveszett jelentés (amerikai-japán) 16,18,20 TATRA: Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 18 Pofa be! (francia) 20.30 PÓLUS - METROPOLIS: Tucatjával olcsóbb (amerikai) 19.50,21.40 Az 50 első randi (amerikai) 18.50, 20.50 Pofa be! (francia) 19.30, 21.25 Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 15.15,16,17,17.50,18.45,19.35, 20.25 Holnapután (amerikai) 19, 21.15 Trója (amerikai) 16.50, 20.30 Holtak hajnala (amerikai) 18 A főnököm lánya (amerikai) 13.50,17.40 Elveszett jelentés (amerikai-japán) 15.30,21.30 KASSA TATRA: Pofa be! (francia) 18, 20 CAPITOL: Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 16, 19 ÚSMEV: Az 50 első randi (amerikai) 18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - AMFITEÁTRUM: Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 21.30 GALÁNTA - KERTMOZI: Bolero (cseh) 21.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: Bolero (cseh) 20 PATH - KERTMOZI: Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 21.30 VÁGSELLYE - VMK: Szívem csücske, Chouchou (francia) 21.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Mackótestvér (amerikai) 18 Maradok! (francia) 18 Volt egyszer egy mexikó (amerikaimexikói) 22 LÉVA - JUNIOR: A passió (amerikai-olasz) 18 KERTMOZI: A passió (amerikai-olasz) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Starsky és Hutch (amerikai) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Betörő az albérlőm (amerikai) 17.30,19.45 Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 15, 17.45, 20.30 Holnapután (amerikai) 16.15, 17.45, 18.45, 20.15 Időzavarban (amerikai) 17.45, 20 Padlógáz (német-luxemburgi) 16.30, 18.30, 20.30 Shrek 2 (amerikai) 14, 16, 18, 20 Trója (amerikai) 17.15, 20.30 Van Heising (amerikai) 17,19.45 BALASSI BÁLINT-EMLÉKÉV Tóth László szerint nem csak az alkotó kap meg egy irodalmi díjat - az adott díj is megkapja a szóban forgó írót Minden csak út önmagunkhoz (Somogyi Tibor felvétele) Végek dicsérete Balassi Bálint születésének 450. évfordulója tiszteletére a Palóc Társaság Végek dicsérete címmel pályázatot hirdet. A pályázat célja Balassi művészetének alapos megismerése, elmélyedés a kor történelmi eseményeiben, párhuzam keresése mai világunkkal, a jelen eseményeinek megörökítése, a szülőföldhöz való ragaszkodás elmélyítése, a tehetségek kibontakoztatása. Kategóriák: 1. Képzőművészeti - grafika, vízfestmény, olajfestmény Témák: Balassi-arckép, Balassi várai, végvári vitézek élete, versillusztrációk. Méret: maximum A3. 2. Fotók - fekete-fehér és színes technika, egyedi vagy sorozat Témák: Balassi-ünnepségek, irodalmi emléktúrák, történelmi MTI-HÍR Debrecen. Színjátékíró-pályáza- tot hirdet a Debreceni On-Line Internetes Portál; a pályázat mától olvasható a www.deol.hu internetes oldalon - jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Wiedemann Krisztina, a DEOL szerkesztője. Tájékoztatása szerint a pályázat háromlépcsős szerkezetben működik, amelynek első lépcsője az életképes ötlet. „Ebben a körben bárminek helye van, ami személyek közötti, dinamikus helyzetek kialakulásával kecsegtet” - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy az életképes ötletre épülhet a szüzsé, vagyis olyan tartalmi vázlat, amely magában foglalja az alaphelyzetet, a fordulatokat, az elágazások fő irányait, a dilemmát és a megoldást. Az elfogadott szüzsé alapján jelenetmintát várnak a szervezők, amelynek zárt jelenetnek kell lennie, mert - szerintük - a zártjelenet a színdarab-írói képességek tesztje. emlékhelyek, kortárs irodalmi arcképek. Méret 13 x 18 cm-től A4-es nagyságig. Példány: 2. 3. Videofilm Témák: Balassi-ünnepségek és -emléktúrák, irodalmi emlékhelyek látogatása, ünnepségek, életképek. Időtartam: min. 15, max. 30 perc. Mindhárom kategóriában várjuk a diákok és a felnőtt korú pályázók munkáit. A művek alkotóinak nevét, címét, életkorát a megfelelő helyen fel kell tüntetni. A pályaművek beérkezési határideje: 2004. október 30. Cím: Palóc Társaság, 991 31 Vrbovka 53. A beérkezett alkotásokat szakmai bizottság véleményezi. Eredményt november 13-án hirdetünk. A nyertesek jutalomban részesülnek. Jutalmakról a kiíró és támogatói gondoskodnak. Sikeres helytállást kívánunk! „Az ötleteket és a szüzséket folyamatosan várjuk, a jelenen minták benyújtási határideje október 10-e, míg a teljes művet október 28-áig fogadjuk. A teljes terjedelmében elfogadott szöveg internetre kerülése jelenti a pályázati győzelmed’ - mondta Wiedemann Krisztina. Balogh Tibor dramaturg-színi kritikus a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy sok később nagy sikert aratott színjáték, dráma született pályázatra. „Pályázatunk célja, hogy a ma még ismeretlen tehetségeket elindíthassuk a dramaturgia képzeletbeli cserépkályhájától, és tanácsokkal segítsük első lépéseiket a színpad felé” - mondta. Bejelentette, hogy megalakítják a Basahalma Drámakört, amelybe alapító tagként kerülhetnek be a mostani színjátékírópályázat győztesei. A fórum kezdetben a pályaművek dramaturgiai gondozására, színpadképessé tételére, a szövegek partitúrává fejlesztésére teremt szakmai lehetőséget. A Szlovákiai Magyar írók Társaságának Forbáth-díját idén Tóth László kapta az Átváltozás avagy Az „itt” és az „ott” című kötetéért. A kitüntetés kapcsán beszélgettünk irodalmunk jeles költőjével - nem csupán a díjakról. MISLAY EDIT A napokban átvett Forbáth Im- re-díj nem az első magas rangú elismerése sokrétű alkotói pályájának. Ha jól tudom, 1989 előtt „itthon” Madách-díjra is felterjesztették, amit aztán megvétóztak. Mai szemmel hogyan tekint erre a megvont díjra? A kérdést illetően nem látok világosan. A tudomásom szerinti tények: az egy-egy esztendő legjobbnak ítélt (cseh)szlovákiai magyar irodalmi műve elismerésére 1967- ben létrehozott Madách Imre-díjat az eredeti irodalom kategóriában három alkalommal nem osztották ki: 1980-ban, 1983-ban és 1985- ben. A Madách-díj bizottság tagjai ezekben az esztendőkben - sorrendben - Varga Imre Boszorkányszombatját, az én Istentelen színjátékomat, illetve Zalabai Zsigmond Hazahív a harangszóját szerették volna a díjjal jutalmazni. Varga Imre és Zalabai Zsigmond díját már a minisztériumban buktatták el, őket a rendszerváltás után, 1990-ben rehabilitálták; az én felterjesztésemre talán sor sem került. Ide tartozik, hogy Grendel Lajos is csak az 1989. évi Madách- díjat kapta meg, tehát már a fordulat után, ami mindent elmond a díj s felelős (?) irodalomirányítóink akkori mélyrepüléséről: az ő könyveit a kuratórium jobb ízlésű tagjai már nem is jelölték a díjra, abból a meggondolásból, nehogy annak biztosra vehető felsőbb elutasításával esetleg Lajos szlovák irodalmi díjait, szlovák nyelvű, illetve külföldi kiadásait hiúsítsák meg. Ami azt illeti, hízelgő volt számomra, és azt igazolta: jó úton járok, hogy egy ilyen jeles társasághoz tartozhatok, s a tényt sokáig tartottam magánmitológiám egyik fontos elemének. Ma már azonban nem érdekel, hogy mi volt az igazság húsz évvel ezelőtt a Madách-díjjal és velem kapcsolatosan. 1971 óta jelennek meg könyveim, s tartoznak a (cseh) szlovákiai magyar irodalomba is. Azóta kiadott eredeti műveim - versesköteteim, gyermekkönyveim, tanulmányköteteim - száma megközelíti a harmincat: s bár ezek recepciója, kritikai és olvasói fogadtatása az ellenkezőjéről tanúskodik, elfogadom: nem találtatott köztük Madách-díjra érdemes (még az inkriminált Istentelen színjátékkal kezdett verseskönyv-triló- giámat lezáró, s 1994-ben, tehát már jóval a rendszerváltás után a Kalligram Könyvkiadónál kiadott Hármaskönyv, vagy a műfordítás kategóriában 1995-ben a NAP Kiadónál megjelent, öt kortárs szlovák költő verseit tartalmazó, s az egész magyar könyvkiadásban egyedinek számító A kétfejű macska című kötetem sem). A legcsekélyebb beképzeltség nélkül mondom - az egyszerű vélemény szintjén, mert az álszemérem és az álszerénység is lehetnek társadalmi-közösségi szempontból károsak -: nemcsak az alkotó kap meg egy-egy irodalmi díjat, kitüntetést, hanem az adott díj, kitüntetés is megkapja a szóban forgó írót, alkotót. Ha tehát a Madách-díj létezésének közel három és fél évtizede alatt minden lelkiismeret-furdalás nélkül jól elvolt Tóth László nélkül, Tóth Lászlónak sem lesz gond a még hátralevő, közel sem ennyi esztendejét szégyenkezés nélkül kibírnia a Madách-díj nélkül. Úgy gondolom, nem nekem kell úgy éreznem, hogy akár a szlovákiai magyar közösségnek, akár a szlovák kultúrának bármiben is adósa lennék, s ez egyaránt érvényes a szülővárosomba, Budapestre való visszatelepülésem előtti, ü- letve utáni időszakra is (a könyveim továbbra is megjelennek odahaza is, a szlovákiai magyar irodalomban való tevékeny részvételem nem szűnt meg, irodalomszervezői és művelődéstörténeti tevékenységem fő terepeit továbbra is a szlovákiai, ületve felvidéki magyar irodalom és művelődés adják, alapkutatásokat végeztem el, évtizedes babonákat oszlattam el, alapmunkák kiadását szerveztem meg, aktív maradtam a szlovák és a cseh irodalom magyarországi honosítása terén, a műveimet-vállalkozásai- mat minősítő kritikai recepcióm szerint az ilyen szempontból legfrekventáltabb és legjobban elfogadott három-négy szlovákiai magyar író társaságába sorolnak stb.). Lehet-e nekem ennél több dolgom? Önt az Egyszemű éjszaka című antológiával jelentkező nemzedék egyik markáns egyéniségeként tartják számon. Elismert költő volt, amikor visszaköltözött szülővárosába, Budapestre. A magyar főváros és Dunaszer- dahely között, ahol addig élt, nem túl jelentős ugyan a földrajzi távolság, ám bizonyos nézőpontváltást bizonyára hozott magával: távolabbról egységesebb rálátást adhatott a szlovákiai magyar irodalomra. Ennek a hely- és hazaváltozásnak köszönhetően vált sokágúvá alkotói munkássága, vagy az irodalmi polihisztor már régóta ott munkált Önben? A (cseh) szlovákiai magyar irodalomra való rálátásom természetesen Budapesten sem változott: már odahaza is annak láttam, s akként értékeltem, ami valójában: a magyar, illetve, még szélesebb értelmezésben: a világirodalom részeként. Az én nemzedékem - az 1960- as évek derekán, végén - a világirodalom felől érkezett az irodalomba, a tágabb összefüggések ismeretében, nagyobb koncepciók birtokában látta, érzékelte a helyi gondokat. Ez a világba való bekapcsoltság- hű, de szörnyű módon voltam itt pontos! - végül is talán mindig megóvott a helyi, a partikuláris felülértékelésétől, másfelől viszont, látván, hogy a vüág végső soron lokális értékek és érdekek együttese, megakadályozott, hogy akár egy pillanatra is, úgymond, elszálljak. Mindig is az volt a fontos, hogy valaki legközvedenebb élményeinek, tapasztalatainak és érdekeinek- bármikor és bárhol - minél tágabb körben érvényesíthető nyelven, módon tudjon hangot adni. Úgynevezett alkotói munkásságom szempontjából a hely- s főleg a hazaváltásnak ezért nincs különösebb jelentősége, főleg ez utóbbinak, hiszen már pár négyzetméteres duna- szerdahelyi dolgozószobámban is a vüágot kerülgettem. Ezután meg főleg nem lesz, mivel, hogy mást ne mondjak, másfél éves, ületve három hetes unokám már ugyanannak a hazának a polgárává született Csallóközben is, amelyhez most már én is tartozom, míg nekem a szülővárosomba, Budapestre való visszatérésemhez egy másik országba kellett költöznöm. A helyváltoztatásnak is legfeljebb csak annyi jelentősége volt, mint amikor mondjuk Izsáról Pozsonyba kerültem: nem kellett többé fél napot utaznom a könyvtárba, a színház, a mozi, a kiállítóterem a szomszéd utcába került. Most meg már, a számítógépes világban, ennyi sem szükségeltetik: mindenki, a legeldugottabb helyen is, szobájából ki sem mozdulva ugyanannak a virtuális világnak az aktív része, s a leghíresebb - tőle ezer és ezer kilométerre levő - könyvtárak (adat)- állományát is lehívhatja a szobájába, s a párizsi Louvre képeit is letöltheti magának, ha arra támad úri kedve. Vagy szobája ajtaját ki sem nyitva bármiről bárkivel elcseveghet a világhálón. Persze, csak ha kérdései vannak a világhoz. Nekem, hál’ istennek voltak s vannak. Hazától, helytől függetlenül. Költészetének központi témája az identitáskeresés. Egyik kritikusa úgy jellemezte, hogy verseiben a kisebbségi létben élő költő megpróbálja összerakni saját magát. Ön pedig úgy - az ötvenedik születésnapjára a Lilium Aurumnál megjelent kötetében hogy a költő számára minden verse: tükör. Ezért kérdezem: milyen kockák hiányoznak még a mozaikból, illetve milyen változásokat mutat a tükör öt év elteltével, a közelgő ötvenötödik születésnapja előtt? Nem lenne elég csak a létben dől A 20. század egyébként a nagy identitásvesztések- és identitásváltások kora is. Talán soha annyira a történelem folyamán nem került veszélybe az egyén, a közösségek, sőt talán magának az emberi történelemnek sem az azonosságtudata, mint az elmúlt évszázadban. (Nem véletlenül beszélt Fukuyama „történelem utáni korról”.) Verseim: kapaszkodások az énbe, a személyiségbe, illetve a személyiségen túli jellemzőkbe is. Lényegében nem lehettek mások az esszéim, tanulmányaim sem, s irodalomszervezői, szerkesztői munkámat is ez jellemezte. Ha minden egész eltörött, a részeket kell összerakni. Ha minden rész is eltörött - mert mára el -, a részek részeivel kell megkísérelni ugyanezt. Ma már a mítoszok lehetetlenek. Mégsem lehetünk meg a mítoszok meg- kísértése - egyéni létélményeinknek a történelem tükrében való megvillantása, közös (és közösségi) létélményeink fényébe emelése - nélkül. Sokáig nem tudatosodott bennem, de valószínűleg minden eddig leírt sorom egyfajta magánmitológia részeleme, s itt a „magán-” nemcsak az egyszerit jelenti, mert az egyéni, az egyedi az egész világot fénykörébe vonhatja, s jó esetben vonja is. Ha tehát van még hátra részemről valami, akkor ennek a mítoszképzésnek a tudatossága is lehetne az. Mert a mítosz nemcsak az ember s az emberiség gyermekkorába vezet el. Életünk minden szakaszában erősítheti én- és önképünket. Ahogy most érzem, a versek, illetve az értekező próza után jelenleg egyre inkább az esszéisztikus-vallomásos, önelemző, életesemény-értékelő és - szintetizáló prózához keresi bennem magát a nyelv. Végül, mi az, amire a költő, fordító, esszé, tanulmány, dráma-, irodalomtörténet-, színháztörté- net-író, szerkesztő, kiadóvezető Tóth László eddigi pályafutásán végigtekintve a legbüszkébb, ami a szívéhez legközelebb áll? Büszke semmire nem vagyok; szerencsésebb lenne, ha munkáim, eredményeim, esetleg a díjaim lehetnének büszkék rám. Ami pedig a szívemet illeti, minden, ami - s természetesen: aki - valaha is megérintett, közel áll hozzá. Mondok egy furcsán hangzót, de talán nem annyira bonyolultat: ha valaha is eltávolodnék attól, aminek talán már nem vagyok a közelében, azt hagynám el, ami azzá tett, aki azelőtt is én voltam. Valamelyik írónk - talán Karinthy Ferenc? - mondta egyszer, hogy az ő legkedvesebb műfaja: Karinthy Ferenc. Ugyanis mindig és kizárólag a személyiség a legfontosabb és legerősebb műfajalkotó, stílusformáló elem: az ember bármihez nyúljon is, a saját személyisége villan meg tárgyában, mozdulatában. A többi a nyelven múlik, azon, mennyire tudjuk közel engedni magunkhoz a nyelvet, s mennyire tudjuk magunkat átvinni bele. Végül is minden csak eszköz, minden csak út ahhoz, hogy eltalálhassunk a legfontosabbhoz: önmagunkhoz. Mert ennél - önmagunknál - többet a világhoz sem tehetünk. De ennyit azért tegyünk hozzá. Debreceni On-Line Internetes Portál S zínj átékíró-pályázat A személyiség a legfontosabb és legerősebb műfajalkotó elem.
