Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-26 / 147. szám, szombat

„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba,

(AranyJános)

CSALÁDI KOR

^A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével. ” (AranyJános)

2004. június 26., szombat

8. évfolyam 24. szám

Ma van a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja - célja a figyelemfelkeltés a kábítószer veszélyeire, a drogkereskedelem elleni harc fontosságára

Az önbecsülés, az őszinteség a legfontosabb

A budapesti Csemus Imre pszichiáterhez sok serdülő fordul segítségért. Karván tartott előadásában a szülők felelősségét hangsúlyozta. A megkérdezett fiatalok nem voltak hajlandók beszélni arról, mikor, hogyan kerültek kapcsolatba a droggal, szüleik szintén visszautasították a gondolatát is annak, hogy csemetéjükkel baj volna.

PÉTERFISZONYA

Holott a községben közismert annak a valaha kiváló tanulónak az esete, aki a kábítószer miatt hagyta abba tanulmányait, költözött el hazulról, s olykor furcsa társasággal jelenik meg a faluban.

Dr. Csernus Imre tizenkét éve a szakma fenegyereke, eddig legalább ezer kábítószer-élvező figyelmét hívta fel arra, hogy mivé válik, ha továbbra is hazudni fog

magának és környezetének. A „csontig” őszinteség híve, a legfőbb gondot abban látja - mondta bevezető gyanánt hogy az emberek manapság túl hamar feladják önmagukat, s egyben álmaikat is. Aki kellő intellektussal rendelkezik, az ráadásul próbálja megindokolni-viselkedését, tehát elkezdi önprostituálni magát. S ezzel eleve kizárja a sikerélmény lehetőségét. Ami persze nemcsak a szenvedély- betegekre értendő - hangsúlyozta. - Ha mondjuk egy lerobbant nő jön a rendelőmbe, mindenkit okol kudarcaiért, csak éppen saját magát nem, akkor keményen neki szegezem a kérdést: miért csodálkozik, hogy rosszak a párkapcsolatai, amikor magának pont ilyen nulla pasi jár. Ha feladta az álmait, úgy kell neki, nem gondolja? - szegezte most meg nekem a kérdést. És mert bizonytalannak talált» bó- lintásomat, kissé begerjedt. - Tessék elfogadni: nincs félig-meddig helyzet, mint ahogy nem lehet valaki csak kicsikét terhes. Aki gyermekkorában tűzoltó akart lenni, ám felnőttként, akár kiegyensúlyozott családban is, de fodrász lesz, önmegvalósítása valójában nulla. Hiába jó a párkapcsolata, megbecsülik a gyerekei, ha nem érte el azt, amit valaha akart - magyarázta. Amikor azzal érveltem, olykor valamennyien álmaink feladására kényszerülünk, Csernus doktor úgy vélte, épp ez az oka, hogy egyre több az elfojtott indulatú, kétségbeesett, ajzószerhez nyúló ember. Aki leginkább önmaga elől menekül, s akinek végső soron idegenhez kell fordulnia segítségért, hiszen hozzátartozója erre nem képes. Ez hatványozottan vonatkozik a drogos gyerekek szüleire - mondta, majd arra figyelmeztetett -, a sok megpróbáltatásnak csak úgy vethetnek véget, ha be- zátják gyermekük előtt a kiskapukat. Tehát csak olyan utasításokat adnak, olyat mondanak, amit képesek betartani. Mert ha a szülő indulatból, feszültséggel mondja: a k....anyád, dögölnél már meg, ám néhány napos mosolyszünet után normális hangnemet használ és ráadásul bűntudatot érez, gyermeke pontosan megérzi, mikor, mivel, hogyan manipuláljon vele. Oda a tekintélye. Ha viszont kimondja: vagy elmész a drógelvo- nóba, kapsz rá három hetet, vagy ott az utca, ám ha nem történik semmi, valóban kizárja a lakásból, a narkós rádöbben, anyjával-apjá- val nem packázhat többé. A szenvedélybeteg ugyanis ki nem állhatja a tilalomfákat, nagyon nem tetszik neki, ha családtagja tudtára adja: csak akkor tartózkodhatsz a lakásban, ha én is otthon vagyok, esetleg: nem főzök, nem mosok rád. A szülőknek azt szoktam mondani: nem baj, ha kis dolgokat tartatnak be, csak állják a szavukat. Ne gondolja a drogos, hogy körülötte forog a világ.

Érdeklődésünkre, hogy mennyit szokott foglalkozni egy-egy beteggel, gondolkodás nélkül két hónapot mond. - Az akut esetekkel foglalkozom, a durva személyiségtüskéket aránylag gyorsan le tudom nyírni, igaz, ha kell, erőszakosan is. Ez idő alatt kiderül, képes-e talpra állni és újra szocializálódni a fiatal. Ha igen, tovább adom, rábízom az utókezelési csoportra.

Nyíltan bevallja, érzelmi kötődések nélkül kezeli a betegeket, hiszen ha nem tartja meg a távolságot, nem marad objektív, és akkor segíteni sem képes. És mert tudatában van annak, hogy mindenkinél mindent megtett, nem éli meg kudarcként azt sem, ha páciense esetleg a halálba menekül. Orvosként tiszteli a betegét, de nem éli az ő életét. Lelkiismerete tiszta, álma nyugodt.

Elég nyersen beszél az őszinteség szükségéről, közben a szemembe néz és azt kifogásolja, hogy elbizonytalanodtam. Nem értek vele egyet, „magyarázom a bizonyítványomat”, mire elneveti magát és nyugodt hangon közli: provokált. De csak azért, mert az újságírónak is vállalnia kell, hogy emberből van, érzései vannak, s nem él az oly divatos sumákolással. - Jegyezze le ezt is, az olvasó értékeli az őszinteséget. Nem élünk légüres térben, hibát követünk el, ha elhisszük, hogy előbbre megyünk, ha ebben a rohanó világban alakoskodunk. Mert nem. És nem csupán a szenvedélybetegek, általában mindenki - elnyomva az őszinte érzéseket úgy hiszi, a kényelmesebb utat választotta, holott a látszat csal. A meneküléshez, önmarcangolás- hoz, esetleg a démonoktól való szabaduláshoz rengeteg energia kell.

Önnek nincsenek démonjai? - kérdeztem búcsúzás közben. Csernus Imre válasza nem meglepő: -Vannak, de békében vagyok velük.

Legális drogok: alkohol, nikotin, depresszáns orvosságok, oldószerek

Illegális drogok: ópiátok (ópium, heroin, kodein-származékok), cannabis (marihuána, hasis), hallucinogén szerek (LSD), amfetamin (szintetikus drog), extasy és rokon vegyületek (szintetikus drogok), kokain és crack (kivonat a koka cserje leveléből)

Riasztó tünetek

♦ Sápadt, elszíneződött arc, mély szemgödrökkel. A tekintet megváltozik, a pupillák az átlagosnál vagy tágabbak, vagy szűkebbek.

♦ Imbolygó járás, alkoholszag nélküli bódultság.

♦ Folyamatos testsúlycsökkenés, majd erőteljes fogyás.

♦ Feltűnő közömbösség azon személyekkel, dolgokkal szemben, amelyek addig az érdekélődés középpontjában álltak.

♦ A reménytelenség, pesszimizmus érzése idegességbe, nyugtalanságba csap át.

♦ Felfokozott idegállapot. A szenvedélybeteg néha elfelejti a legalapvetőbb dolgokat, beszéde akadozó, összefüggéstelen. Teljesítőképessége megváltozik, koncentrálóképessége csökken. Zárkózott, depressziós, titkolózik.

Szabó Magda kortárs író mondta egyszer, hogy „Harminc éven túl a jelentkező harminc barátból csak egy őszinte. Esetleg. A többi mind érdekbarátság.”

Kígyók, üvegben

M. CSEPÉCZ SZILVIA

Pár hete egy rendezvényen kígyópálinkával kínáltak. A tulajdonos Kínából hozta, s büszke mosollyal rakta elénk az egzotikus italt, hogy szerencsés hazaérkezését megünnepeljük. A hatás nem is maradt el: még soha nem láttam annyi visítva felugró nőt meg orrát fintorító férfit, mint amikor a méretes üvegben észrevették a kígyótetemeket. Jómagam csak azért nem sikítottam, mert nem tudom, hogyan kell - ostoba vagy ijesztő helyzetekben kényszervihogni szoktam, de a kígyók láttán akkor még ez sem jött elő. A kedélyek persze pillanatok alatt kedélyessé alakultak, s következett a „Nahát!”, a „Hogyan?!” és a „Tényleg annyira finom?”... Majd utána mindenki megkóstolta a lét. Nem

dicső tett, hogy csupán az én stampedlim maradt üresen (még akkor sem, ha a tömény alkohol és a gyomrom évek óta nem bírják egymást), de nem is gyávaság, hogy nem kóstoltam bele a kígyópálinkába. Csak annyi, hogy én tudtam - amit még a Kínát látott ismerősünk sem -, hogyan is készítik az ominózus italt. Természetesen többféleképpen, hiszen a Dél-Amerikától Távol-Keletig terjedő kultúrákban rengeteg változata ismert. Az említett ázsiai kígyópálinkát például a következőképpen „erjesztik”: vesznek a piacon egy-két csúszómászót (üvegtől függően akár méteres is lehet), és élve belecsúsztatják az edénybe. A kígyós üvegbe először vizet öntenek, hogy az állat levegőért kapkodva kinyújtsa a fejét, majd egy vékony, átlátszó pálcikán keresztül szeszesszenciát folyatnak az üveg aljába. S mivel az alkohol nehezebb, mint a víz, nem is keveredik el azzal, hanem szép lassan elkezdi kiszorítani. A kígyók hamarosan már alkoholban áznak, de még mindig epekedve nyújtóznak egy kis életet adó oxigénért. Fogalmam sincs, hogy egy kígyó szokott-e izzadni, habár jómagam is árultam őket, amikor egy ideig kisállat-kereskedésben dolgoztam. Csillogó bőrük mindenesetre nem hideg és nyirkos, hanem feszesen sima, langymeleg. Lehet, csak a képzelet játszik velem, amikor úgy gondolom, hogy az üvegbe gyömöszölt, lassú kínhalálra ítélt kígyók alkohollal elegyített verejtékét, isszák a kígyópálinka kedvelői. (Más kontinens, más kígyók, más szokások - legyen.) Tény, hogy az ismerősöm által felkínált pálinkában erjedező kígyók haláltusájukban sem tagadták meg a fajtájukat. Úgy tűnt, mintha az utolsó utáni pillanatban, összeölelkezve, fejüket a lehető legmagasabbra emelve csókkal búcsúznának egymástól. Az élettől. Elnéztem őket, és - meglehet, groteszk képzettársítás - eszembe jutottak az elmúlt évtizedek barátnak hitt barátai. A saját fajtársaim. S hogy vajon mi lenne az utolsó szó, amivel levegő után kapkodva elköszönnének. Na, ekkor kezdtem el nevetni. Keserű nevetés volt, afféle ébresztő. Szabó Magda, a számomra legkiemelkedőbb kortárs író mondta nekem egyszer, hogy „Harminc éven túl a jelentkező harminc barátból csak egy őszinte. Esetleg. A többi mind érdekbarátság.” Elhittem neki, hogyne hittem volna el egy negyven éve változatlanul igaz barátnőnek. (Ezt óvatosan merem csak leírni, mert Szabó Magdát mindenkinél jobban tisztelem, s ha valamire büszke vagyok, akkor arra, hogy a barátságába fogadott!) De kételkedni mégsem bírtam senkiben soha (bár például Kínában az ember leghűbb barátjából, a kutyából is lehet vacsora...). De Szabó Magdának esetemben, pontosabban az érdekbarátság - számomra mindmáig megdöbbentő - hozadékait elemezve is igaza volt. „A gyerekkori barátok megmaradnak, a harminc felett szerzettek számára viszont mindig csak egy tétel leszel az élet kasszájában.” Aha, mint ahogy befőtt szintjén is lehet állatot tartani - jutottak eszembe az üvegben ölelkező kígyók. A baráti pofonokat nyilván ugyanúgy nehéz kivédeni, mint a kígyómarást. Hanem az esélyek! Amikor az embernek még csupán a bokája látszik, a kígyó már tudja, hová kaphat. Önvédelem - mondják róluk az állatbarátok. De ki védi meg az üvegbe (mondjuk egy munkatársi kapcsolatba) gyömöszölt embereket, barátokat?! Szomorú, hogy manapság mások a tétek. Az egyenes gerinccel való túlélés helyett egynapos pénzes játszmák. Lehet sírni, nevetni, kóstolgatni. Csak fura. Csak megalázó. Csak szégyenletes. Ami a tévedés, ha valaki azt hiszi magáról, hogy hiába tették üvegbe, kígyóként mindvégig támadhatatlan, és hogy érzéketlen a méregre. Pedig még a ki nem mondott szavak mérge is roncsol. S a lassú fulladás az üveg mindkét oldalán kegyetlen, fojtogató.

Csernus Imre: „Ne gondolja a drogos, hogy körülötte forog a világ” (Somogyi Tibor felvételei)

Tizenkét éve a szakma fenegyereke