Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-25 / 146. szám, péntek
ÚJ SZŐ 2004. JÚNIUS 25. Régió 5 Már több mint százmilliót költöttek az ingatlanra Tizenegy éve húzódik a nyitrai bíróság felújítása VRABEC MÁRIA RENDŐRSÉGI NAPLÓ Két szökevényt is fogtak Trencsén. Két börtönszökevény is rendőrkézre akadt a Trencséni járásban, amikor szerdán a rendőrség eltűnt és már régóta keresett személyek után kutatott - tájékoztatta lapunkat Lenka Busóvá tren- cséni kerületi rendőrségi szóvivő. A rajtaütésszerű akció során 187 gyanús személyt állítottak elő. (ú) Kiskorú tolvajok Nyitra. Két tizenöt éves tolvajt fogtak el a helyi rendőrök. A fiatalkorú tettesek több helyről értéktárgyat vittek el, összesen több mint 30 ezer korona kárt okozva azok tulajdonosainak. A két kilencedikes fiút azonnal kizárták az iskolájukból, szüleiktől pedig a károsultak peres úton követelhetik az okozott kár megtérítését. (vm) Nyitra. A városban már tizenegy éve tart a kerületi és a járás- bíróságnak is helyet adó épület felújítása, és biztos, hogy a mostani, július végi határidőig sem fejeződnek be a munkálatok. Még mindig cserélik a penészgomba által megtámadott parkettákat és ajtókereteket, és csak a múlt héten kezdték lebontani azt a két kéményt, amelyet a hetvenes években toldottak a múlt század elején átadott épülethez. A tervek szerint augusztus végéig megjavítják a kazánokat, az udvar felőli részen megerősítik a homlokzatot, az udvarban pedig parkolót alakítanak ki a bíróság alkalmazottai számára. Az elmúlt egy évtized alatt több mint százmillió koronát emésztett fel a költséges felújítás, és a számvevőszéki ellenőrzés eredménye szerint több mint húszmillió koronával lépték túl az eredeti költségvetést. A tetemes összeg égy része úgy jött össze, hogy némely munkálatokat kétszer is el kellett végezni, mert a frissen szigetelt tető beázott, a levéltárban penészedtek a falak, és feljött a parketta. Az csak utóbb, a vizsgálatok során derült ki, hogy nem lehet csodálkozni a rossz minőségű munkán, mert maga az igazságügyi minisztérium adott megbízást olyan vállalkozóknak, akik a pályázatban megadott feltételeket sem teljesítették. Ráadásul több olyan számlát is kifizettek, amelyeknek az ellenértékét nem kapták meg - ezek ügyében rendőrségi eljárás is folyik. A túlköltekezés miatt azonban már senkit sem vonnak felelősségre; a vizsgálatot azzal zárták le, hogy minderről a tervezők tehetnek, akik nem számoltak azzal, a műemlék épület valamennyi berendezése csakis az eredeti hű másolata lehet. Munkássága, életműve elismeréseként Eubo Roman megyei elnöktől Pozsony megye önkormányzatának Samuel Zoch-díját vehette át tegnap Mayer Judit nyelvész, műfordító, szerkesztő, Turczel Lajos irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár és Frideczky János, a pozsonyi magyar szellemi élet egyik fő szervezője, segítője (Robert Rhuttner felvételei) A kigyulladt uszályról helikopterrel mentették a sebesülteket (A szerző felvétele) Műtrágya gyulladt ki a megfeneklett uszályon, persze, csak gyakorlatról volt szó Mentés vízen, levegőben Párkány. Egy Komárom felé tartó uszály a híd egyik tartópillérének ütközött, majd ezt követően kisodródott, és - miután a parttól 25-30 méterre megfeneklett - ammóniumnitrát-tar- talmú műtrágya gyulladt ki a rakterében. BUCHLOVICS PÉTER Persze, mindezt csak a Párkány és Esztergom között, a Dunán tartott katasztrófavédelmi gyakorlat forgatókönyve tartalmazta. Ezt a szimulált helyzetet a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél tartott gyakorlaton az esztergomi tűzoltóság és a tatabányai katasztrófa- védelmi központ speciális egységeinek, a komáromi és tatai tűzoltóság, valamint az érsekújvári járási tűzoltóparancsnokság csapatainak kellett „megoldaniuk”. Az uszályon dolgozó négy személy súlyosan megsérült. A mentés összehangoltan és szervezetten folyt. Míg a szlovákiai tűzoltóhajó folyamatosan hűtötte a felhe- vült hajótestet, az esztergomi mentőegységek a hídról leereszkedve látták el a sérülteket, majd egy motorcsónakkal szállították őket a partra. Ezzel párhuzamosan az érsekújváriak mentőhelikoptere a súlyosabb sérülteket szállította a helyi focipályán várakozó gyorsmentőhöz. Csak miután a sérültek biztonságba kerültek, léptek színre a talpig azbesztben harcoló lánglovagok, akik a veszélyes rakományt hűtötték-ol- tották. A gyakorlat során a civil közönséget az akció operatív tisztje folyamatosan tájékoztatta a mentés egyes mozzanatairól, és elmagyarázta mindazokat a tűz- és életvédelmi szempontokat is, amelyek a mentési folyamat egyes mozzanatainak sorrendjét határozták meg. A tiszt nem feledkezett meg a rakomány összetételéből adódó speciális oltás műszaki körülményeinek taglalásáról sem. Arra többen is kíváncsiak voltak, hogy ilyen olajozottan és ösz- szehangoltan működtek-e volna együtt az akció résztvevői, ha valóban élesben és villámgyorsan kellett volna cselekedniük, a helyszínre érniük. Bár a pontos limit nem ismert, egy mentőbúvár neo- prénbe öltöztetése körülbelül húsz percig tartott. Adott helyzetben a húsz perc valószínűleg végzetesen hosszúnak bizonyulna. Mindenesetre jó tudni, hogy szerencsétlenségek, katasztrófák esetén a két ország tűzoltó- és mentőegységei integrált akció keretében látnak munkához. AJÁNLÓ Június 25. (péntek) Léva - 20.00: Nemzetközi Jazz-blues Maraton az S-klubban. Fellép a Band Of Groove, amely az év felfedezettje, a Bzum és Erich „Bobos” Procházka, aki az év hangszeres zenésze, valamint a kanadai Marty Hall és Butch Couter. A koncertet szájharmonika-párbaj zárja, (fin) Érsekújvár - 16.00: Európa népviseletei címmel nyílik babakiállítás az Anton Bernolák Könyvtár társalgójában (Törökszalasztó utca 36). A kiállítás, amelyet a könyvtár Sáró község önkormányzatával közösen rendez, naponta 10-16 óra között tekinthető meg június 30-ig. (száz) Szene -17.00: az iskolaévet búcsúztató és a nyári szünetet köszöntő karnevál lesz a város sétálóutcáin; a szabadtéri színpadtól induló menethez bárki csatlakozhat, aki karneváli ruhát, maskarát ölt. A városközpontban számos kísérőrendezvény, bemutató és több koncert is lesz. (ú) Komárom - 16.00: megalakulásának 55. évfordulója alkalmából ünnepséget rendez a Csema- dok helyi szervezete. A Kossuth téri székházban kitüntetéseket adnak át az aktívan tevékenykedő tagoknak, megkoszorúzzák a ház falán elhelyezett emléktáblát, majd kultúrműsor következik, amelynek keretében fellép többek között a Borostyán együttes. Az ünnepi köszöntőt Gáspár Tibor gimnáziumi tanár mondja, (vkm) Június 26. (szombat) Kisújfalu - a település önkormányzata a községi udvarban (az 55-ös számú házban) megrendezi a tizedik falunapot. Délelőtt Budaörs, Kürt, Köbölkút, Perbete, Kisújfalu csapatai barátságos futballmérkőzésen mérik össze erejüket; 14.00: ünnepélyesen megnyitják a faluházat és a Gulyás Lajos Emlékszobát. Ezt követően testvértelepülési szerződést írnak alá Kisújfalu és a vajdasági Tóthfalu polgár- mesterei. 15.00: kulturális műsor a helyi óvodások és a Köbölkúti Stampay János Alapiskola diákjainak fellépésével. Bemutatkozik a Csemadok helyi tánckara, a kisúj- alui nyugdíjasok énekkara, a Budaörsi Sport Egyesület aerobic csoportja és a helyi Napsugár amatőr színjátszó csoport; 21.00: a Classic húzza a talpalávalót. (száz) Nagymagyar -11.00: Szentmisével kezdődik, majd ünnepélyes zászló- és címerszenteléssel folytatódik Nagymagyaron az első falunap. Az egész napon át tartó rendezvényen fellépnek a helyi iskolák kulturális szervezetei, továbbá a környék ismert előadói. Az esti program kicsúcsosodásaként Mi- chal Docolomansky színész, továbbá 21 órától a magyarországi Inflagranti együttes szerepel. A falunapot 23 órakor tűzijáték koronázza meg. (shz) Léva -19.00: a Reviczky Társulás és a Video&Music Shop a Reviczky Házban hajnalig évzáró magyar bulit tart. A zenéről Ördögh Roman gondoskodik, (fin) Megyercs - 10.00: a Szülőfalum, Megyercs című rajzkiállítással falunap kezdődik; 12.00: sörivóverseny; 13.00: erős emberek versenye; 16.00: a megyercsi óvodások, iskolások és a helyi énekkar műsora; 19.00: utcabál; 22.00: tombola, (vkm) Komárom - Veteránautók Komáromi Klubja hetedszer rendezi meg szombaton a veteránautók találkozóját. A szervezők mintegy 50, 1965 előtt gyártott motorkerékpárt, személykocsit és teherautót várnak nemcsak Szlovákiából, hanem Magyarországról és Csehországból is. A gyülekező a Vág partján lesz, ahonnan a Klapka térre vonulnak a járgányok, itt 9 és 9,30 között csodálhatja meg azokat a közönség. A városon végigvonulva a határátkelőn át Vértesszőlő, Tardos, Süttő, Tát és Esztergom érintésével este fél nyolc körül érkeznek Párkányba a veteránjárművek. (vkm) Komárom - 17.00: igazi világ- klasszisokat várnak arra a jótékonysági sportgálára, amelynek helyszíne a KFC futballstadion. A jégkorongcsillag Miroslav Satan vezette csapat méri össze tudását a komáromi sportolók együttesével. A Satan Alapítvány mezét többek között Stümpel, Pálffy, Kapus, Visnovsky ölti magára. A hazaiak csapatát minden bizonnyal Németh Szilárd vezeti majd, pályára lépnek a komáromi box-, birkózó-, röplabda- és focicsapat kiválóságai, de itt lesznek a világbajnok kajak-négyes tagjai - Juraj Baca, Riszdorfer Mihály és Richárd, Vicék Erik - és Szabó Attila is. A közönséget a sportolókon kívül ismert hazai tévésztárok és humoristák szórakoztatják. A mérkőzést követően autogramosztás is lesz. A sportgála bevételét Kantha Dóra Alapítványa és a Satan Alapítvány között osztják el. (vkm) Érsekújár - 9.00: este nyolcig a helyi repülőtéren sétarepülésre váiják az érdeklődőket; 12-16.30: főműsor, MÍG 29-es és MÍG 24-es vadászgépek bemutatója, vendég Veres Zoltán műrepülő világbajnok, aki akrobatikus bemutatót is tart. (száz) Ipolyság - 19.00: az Ipolyság Város Pecsétje Alapítvány szervezésében dzsesszkoncert lesz a Bartók téri művészeti alapiskolában. Az est főszereplője Mike del Ferro amerikai dzesszzongorista ( www.mikedelferro.com ) és triója, aki egyben az American Voices dzsessz-szekciójának is igazgatója. Mint kísérőzenész a már jól ismert Peter Cudek (bőgő) és Jozef „Dodo” Sosoka (dob) lép fel. (ú) Nána - 12.00: gulyásfőzőversennyel a helyi sportpályán falunap kezdődik, a benevezetteknek fát és vizet biztosítanak; 13.00 - a képviselő-testület ünnepi ülése a kultúrház nagytermében, melyen testvértelepülési szerződést körnek a magyarországi Tiszanánával; 15.00: kulturális műsor, fellép a nánai óvoda és a helyi iskola csoportja, a Nánai Színjátszó Kör és a nánai nyugdíjasok csoportja, majd Tiszanána mutatkozik be. Ezután a kéméndi Gyöngyösbokréta műsorát nézhetjük meg, majd a nánai sportklub életébe pillanthatunk be. A gulyásfőző verseny kiértékelése után a Kincső táncháza következik; 19.00: a Csemadok Párkányi Alapszervezetének színjátszó köre tart előadást; 21.00: vigadalom hajnalig a Bonita zenekarral. Kísérőprogramok: a helyszínen kézműves bemutatók, a termékek megvásárolhatók, Duray Miklós könyvének bemutatója, az Ifjúsági Klubban fotókiállítás, filmvetítés a faluról, továbbá sörsátor, gulyás, (buch) Dunaszerdahely - 19.00: A győri Hold Színház bemutatja Moliére: Mizantróp drámáját a művelődési központ színháztermében. (jóm) Bacsfa -12.00: Vest Ócsó Feszt fesztivál az öreg kastélykertben a Vest Polgári Társulás rendezésében. Fellépnek: Deák Bili Gyula, Rómeó Vérzik, amatőr együttesek. A belépti díj 50 korona, (jóm) Galánta -19.30: Mátyusföldi Juniális a szabadtéri színpadon. Fellépők: a Hargita Székely Népi Együttes, a deáki citerazenekar, a diószegi Új Hajtás táncegyüttes, a Dióhéj citerazenekar és a Hahota színjátszó csoport, a Feketenyéki Irodalmi Színpad, a felsőszeli Mátyus néptánccsoport, és a Rozmaring éneklőcsoport, a nagyfödémesi Mákvirág éneklőcsoport, a nemeskosúti néptánccsoport, a vágkirályfai Féktelen Komédiások és a vezekényi Görbe Tükör színjátszó csoport, valamint a Vízkeleti Anonymus citerazenekar. A belépti díj felnőtteknek 50, gyermekeknek 20 korona, (gl)