Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-19 / 141. szám, szombat

6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 19. Az Európai Bizottság következő elnökének személyéről folytatott vita során sokszor pattanásig feszült volt a hangulat Megállapodtak az EU alkotmányáról RÖVIDEN Bush megint népszerűbb Washington. George Bush megítélése júliusban javult. A Pew kutatóközpont felmérése szerint az elnök népszerűsé­gének emelkedése részben az iraki hatalomátadás előké­születeinek, részben az el­hunyt Ronald Reagant gyá­szoló megemlékezés-sorozat­nak köszönhető. Bush elnök támogatottsága a felmérés szerint 46 százalékos demok­rata párti kihívója, John Kerry 42 százalékával szemben, míg az amerikai fogyasztóvé­delem régi harcosa, az elnök- választáson függetlenként in­duló Ralph Nader mutatója 6 százalék. Az elnök munkájá­val a megkérdezettek 48 szá­zaléka volt elégedett a májusi 44 százalékkal szemben. Az iraki helyzet 57 százalék sze­rint jól alakul, májusban ezt csak a megkérdezettek 46 százaléka látta így. (MTI) Lefejezték az amerikai túszt Rijád. Az al-Kaida lefejezte amerikai túszát, Paul Marshall Johnsont - jelentette az al- Arabíja hírtelevízió. A Szaút al-Dzsihád internetes oldalon fotók jelentettek meg Johnson lefejezett testéről. „Ahogy megígértük a mudzsahedek- nek, lefejeztük Paul Marshall amerikai foglyot, miután a mudzsahedek által a zsarnoki szaúdi kormánynak adott ha­táridő lejárt” - áll a magát al- Kaida Arab-félszigeti Szerve­zetének nevező csoport közle­ményében, amelyet a honlap közölt. A több mint 10 éve Szaúd-Arábiában dolgozó, 49 éves amerikai Johnsont múlt szombaton rabolták el Rijád- ban. A férfit a Lockheed Mar­tin hadiipari vállalat mérnök­ként alkalmazta, állítólag az Apache helikopter szakértője volt. Ő volt az első nyugati fér­fi, akit a szaúdi kormányzat ellen egy éve harcoló terroris­ták elraboltak. (MTI) Megöltek egy törzsfőt Vana. Megöltek tegnap haj­nalban egy pakisztáni törzsfőt, aki szövetségese volt az al- Kaida nemzetközi terrorszer­vezetnek. A pakisztáni hadse­reg alakulatai az afgán határ mellett, Dél-Vazirisztán tarto­mány legnagyobb városa, Vana közelében aknavetőkkel támadták a törzsfő és fegyve­resei sárból és téglából össze­tapasztott erődjét. Lerombol­ták azt, és végeztek Nek Mo­hammed törzsfővel is, aki a tálibok oldalán harcolt az amerikai vezetésű nemzetközi koah'ció ellen az afganisztáni háborúban. (MTI) Nek Mohammed menedé­ket adott az al-Kaidához kötődő külföldi harcosok­nak (Reuters-felvétel) Brüsszel. Az uniós csúcsér­tekezlet második, az eredeti tervek szerint befejező nap­* ja tegnap délelőtt folytató­dott. A tanácskozás vége bi­zonytalan volt, például Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő azt nyilatkozta, hogy mára is lefoglaltatta szállodai szobáját. Ennek ellenére a résztvevők késő este megállapodtak az EU alkotmányáról. ÖSSZEFOGLALÓ Az állam- és kormányfők a teg­napra virradó éjszaka is egyez­kedtek az Európai Bizottság elnö­kének személyéről. Bertie Ahern ír kormányfő már a csütörtöki tár­gyalások befejeződésekor, vagyis ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Titkos fegyintéze­tek hálózatát tartja fenn az USA a világ különféle részein terrortevé­kenységgel gyanúsított foglyainak őrzésére - állítja egy emberi jogi csoport jelentése. E fogolytáborok teljes titokban működnek, elszige­telve a külvilágtól, s nincsenek alávetve semmiféle külső ellenőr­zésnek, semmiféle törvénynek - mondta a jelentést ismertetve De­borah Pearlstein, a Human Rights First egyik vezetője. Hozzátette: ezek létét az amerikai hatóságok nem ismerik el, de sokféle forrás tanúsította létezésüket. Hét Afga­nisztánban van, kettő Pakisztán­ban, egy Diego García szigetén az Indiai-óceánban, egy Jordániá­ban, kettő pedig amerikai hadiha­jókon. Pearlstein szerint a titkos­ság nemcsak valószínűvé, hanem szinte bizonyossá teszi, hogy visz- szaélések történnek ezekben a fo­golytáborokban. A Pentagon csütörtökön ismerte be, hogy a CIA kérésére és Donald Rumsfeld védelmi miniszter utasí­KOKES JÁNOS Prága. Vladimír Spidla szociál­demokrata pártelnök fejét követeli egyre hangosabban a legerősebb cseh kormánypárt tagsága, mert úgy véli, hogy ő a legfőbb felelőse a párt sorozatos kudarcainak és nép­szerűsége jelentős csökkenésének. „Úgy látom, párt megyei szerveze­teinek 60-70 százaléka meneszteni kívánja Spidlát, míg 30-40 százalék mellette van” - nyilatkozta tegnap a közszolgálati rádiónak Jitka Kup- cová, a párt egyik alelnöke. Megje­gyezte, hogy döntésre ez ügyben a pártelnökség szombati ülésén lehet számítani. A legerősebb cseh kor­mánypárton belüli frakcióharcok gyakorlatilag a 2002-es parlamenti választás után tartósodtak, a mikor a Spidla körüli csoport a keresz­ténydemokratákkal és a liberáli­sokkal alakított kormánykoalíciót. Milos Zeman volt pártelnök hívei inkább kisebbségi kormányt szeret­tek volna, míg egy harmadik szárny a kommunistákkal való tegnap hajnalban figyelmeztetett: a pénteki nap hosszú lesz. Miköz­ben az EU első alkotmányáról állí­tólag jól haladtak a tárgyalások, bár még itt is számos pontot kel­lett lezárni, az EU-bizottság új ve­zetőjének személyéről jottányit sem közeledtek az álláspontok, így aztán nem zárták ki a bizottsá­gi elnök kijelölésének elnapolá­sát. Diplomaták szerint az EU-bi- zottság (kissé félrevezető megfo­galmazás szerint az EU-kormány) következő elnökének személyéről folytatott vita során sokszor pat­tanásig feszült volt a hangulat. Felszakadtak a régi sebek az iraki háborút ellenző és támogató or­szágok között. Franciaország és Németország határozottan az ira­ki háborút szintén elítélő Guy Verhofstadt belga kormányfőt tá­mogatta, míg a másik csoportot a háborút annak idején támogató Nagy-Britannia és Olaszország tására hónapokon át teljes titok­ban tartottak fogva egy iraki gya­núsítottat. Larry DiRita, a Penta­gon szóvivője elmondta, George Tenet, a CIA azóta lemondott ve­zetője kérte: az Anszár al-Iszlám együttműködést részesítette volna előnyben. Az államháztartás széles körű reformjának beindítása meg­ingatta a kormány és Spidla helyze­tét, mert nem találkozott a lakos­ság támogatásával. Az európai par­lamenti választáson elszenvedett kudarc - a szociáldemokrácia csak két mandátumot szerzett a 24-ből - pedig nyűt lázadáshoz vezetett a párton belül. „A párt vezetőinek tá­vozniuk kell” - állítja a volt pártel­nök és kormányfő Zeman, aki már hosszabb ideje nyíltan Spidla, vala­mint a pártalelnök és belügymi­niszter Stanislav Gross eltávolítását követeli. Spidla bejelentette, hogy a pártvezetőség ülésén bizalmi sza­vazást fog kérni. A sajtó azt sem zárja ki, hogy a pártelnökség szom­bati ülésén benyújtja lemondását, s a pártvezetés Gross kezébe kerül. Gross, akinek a frakciója a jelek szerint jelenleg a legerősebb a szo­ciáldemokrácián belül, nem is tit­kolja, hogy ambíciói vannak ezen a téren. „Ha a párt úgy dönt, kész va­gyok átvenni a felelősséget” ­vezette, ők inkább Chris Pattent támogatták. „Ez nem volt baráti beszélgetés” - foglalta össze a hangulatot egy résztvevő. Ami az alkotmányt illeti, a soros ír elnökség nem módosította a sza­vazási rendszerben alkalmazandó kettős többség küszöbarányait a tegnap előterjesztett kompromisz- szumos javaslataiban. Hírforrások szerint az újabb tervezet is meg­tartja azt az előző változatot, amely szerint a döntések elfogadásához a tagállamok 55 százalékára lenne szükség úgy, hogy ugyanezek az országok egyúttal az unió összné­pességének 65 százalékát képvisel­jék. A hírügynökségek szerint Né­metország és Franciaország is kö­zölte a délután folyamán: elfogad­hatónak tartja a javaslatot, s nem hajlandó a további változtatásokra. Ezeket a 13 kis és közepes ország szorgalmazta Csehország vezény­lete mellett. Az EB majdani létszá­kurd terrorista szervezet feltétele­zett műveled vezetőjét titokban őrizzék, hogy a Vöröskereszt Nem­zetközi Bizottsága ne igényelje a fogoly meglátogatásának lehető­ségét. Rumsfeld ezt jóváhagyta. mondta újságíróknak. A sajtó sze­rint Gross valódi célja a kormányfői tisztség megszerzése. Erre utal egyik közeli munkatársának a nyi­latkozata is. „Lehetetlen, hogy a kormány élén olyan személy álljon, aki nem bírja a szociáldemokraták bizalmát” - mondta a Mladá ffonta Dnesnek Richard Dolejs, Gross ta­nácsadója. Más vélemények szerint Gross most nem akar kormányfő lenni, s csak a helyzetet szeretné ki­használni, hogy a 2006-os parla­menti választáson az ő kezében le­gyen a párt. A fiatal politikus rend­kívül népszerű, s megfigyelők sze­rint, ha ő vezetné a szociáldemok­ratákat, akkor minden probléma ellenére is esélyük lenne a győze­lemre. Azt egyelőre nehéz megjó­solni, hogy milyen hatása lesz a szociáldemokrácián belüli válság­nak a kormány helyzetére. Néhány olyan lapvélemény is világot látott, hogy az igazi megoldást az előre hozott parlamenti választás jelen­tené. Ezt egyelőre egyetlen párt sem követeli. mát és összetételét illetően az el­nökségjavaslata szerint 2014-ig ér­vényes maradna az egy ország - egy biztos elve. Ezt követően a bi­zottság tagjainak száma a tagál­lamok számának a kétharmadára csökkenne. Ez módosulást jelent a szerdai javaslatcsomaghoz képest, amely szerint a bizottság létszámát 18 főre csökkentették volna 2014 után. A kisebb tagállamok igényei­nek megfelelően az elnökség be­vette a tervezetbe azt a javaslatot, amely szerint a nekik járó európai parlamenti helyek minimális szá­mát 6-ra emelnék. Az elnökség a legutóbbi szövegváltozatban sem adott helyet annak a követelésnek, hogy a preambulumban szerepel­jen utalás az európai kultúra ke­resztény gyökereire. Közvetlenül lapzártánk előtt érkezett a hír, hogy sikerült megegyezni az Euró­pai Unió alkotmányának végleges szövegében. Előtte az ír elnökség DiRita szerint a genfi konvenciók bizonyos ideig lehetővé teszik el­fogott személyek „katonai célból” történő titkos fogva tartását, bár elismerte: arra semmi nem ad fel­hatalmazást, hogy a titkos fogva tartás hét hónapon át tartson. Antonio Tagúba vezérőrnagy, a bagdadi Abu Graib börtönben el­követett visszaéléseket kivizsgáló amerikai tábornok is említést tett márciusban be nem jelentett, nyil­vántartásokban nem szereplő „kí- sértetfoglyokról”, és bírálta e gya­korlatot, mert ellentétes az ameri­kai hadsereg szabályzatával és a nemzetközi joggal. Vádat emelt egy szövetségi es­küdtszék a CIA egyik alvállalkozó­ja ellen egy afganisztáni fogoly megkínzása miatt: ő az első polgá­ri személy, akit bíróság elé állíta­nak az ügyben. Nevük elhallgatá­sát kérő szövetségi tisztségviselők David Passaro néven azonosítot­ták a férfit, a büntetőeljárással kapcsolatban pedig megjegyez­ték, hogy életét vesztette egy ame­rikai őrizetben tartott fogoly a kö­zép-ázsiai országban, (m, r) Bukarest. Összesen 1843 ro­mániai településen tartják meg holnap a helyhatósági választások 2. fordulóját, amelyen az RMDSZ további 80 jelöltje próbál meg­küzdeni a polgármesteri székért. A választási iroda adatai szerint a június 6-i első fordulóban ország­szerte 1294 polgármestert sike­rült megválasztani a 3137-ből, va­gyis azokat, akik már az első me­netben összegyűjtötték a szavaza­tok több mint ötven százalékát. Közülük 900 mandátumot a kor­mányzó Szociáldemokrata Párt (PDS), 148-at az RMDSZ, 107-et az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL), 71-et az ugyancsak el­lenzéki Demokrata Párt (PD), ti­zenkettőt a Román Humanista Párt (PUR), hetet a Nagy-Romá- nia Párt, ötöt a Kereszténydemok­rata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) jelöltje nyert. A számítások szerint az RMDSZ 80 polgármesterjelöltje közül leg­alább tizenöten biztos győztesként által előterjesztett kompromisszum egyes részletkérdéseit aggályosnak minősítették a küldöttségek. Fordí­tási problémák miatt később kez­dődött az állam- és kormányfők es­ti értekezlete, amelyen hivatalosan is megerősítették volna a megálla­podás tényét. A megegyezés állító­lag Bertie Ahem, az elnöklő ír kor­mányfő és a delegációk kétoldalú találkozóm jött létre, amelyeken minden küldöttség elégedettnek mondta magát a tervezettel. Mikulás Dzurinda több forrás szerint is azt mondta, hogy addig nincs végleges megállapodás, amíg nem látják a szöveget. Dzurinda szerint a brit elnökség állításával ellentétben csak a nagy tagállamok állapodtak meg egy­más közt. Az egyik nagy EU-tag diplomáciai köreiből is elhang­zott, hogy még hiányzik a kisebb tagországok, köztük Ausztria jó­váhagyása. (MTI, TASR, SITA, ú) Figyelmeztették az USA-t Putyin az orosz szerepről Asztana. Oroszország többször is figyelmeztette az USA-t, hogy Szaddám Húszéin iraki elnök Amerika-ellenes terrorista táma­dásokra készül - jelentette ki teg­nap Asztanában Vlagyimir Putyin orosz elnök. „Az Amerikában 2001. szeptember 11-én történt merényletek után, az iraki hadmű­veletek előtt, az orosz különleges szolgálatok többször szereztek ilyen jellegű értesüléseket, ame­lyeket továbbítottak amerikai kol­légáiknak.” Putyin újságíróknak ugyanakkor arról nem tudott be­számolni, hogy az orosz informá­ció mennyire vojt létfontosságú az Irak elleni amerikai döntés meg­hozatalában. George Bush ameri­kai elnök mindenesetre személye­sen köszönte meg az egyik orosz különleges szolgálat vezetőjének a számára fontos értesülést - hang­súlyozta. Az orosz államfő nem bocsátkozott részletekbe a terve­zett merényletekkel kapcsolatban, még azt sem árulta el, hogy össze­függésbe hozhatóak-e az al-Kaida terrorhálózattal. (MTI) kerülnek ki holnap a küzdelem­ből. Az erdélyi nagyvárosok közül háromban jutott tovább RMDSZ- jelölt. Nagyváradon Biró Rozália a demokrata Petra Filippel mérkő­zik meg (általános vélemény sze­rint kevés eséllyel). Szatmáron Ilyés Gyula ellenfele Radu Búd (NLP). A kolozsvári Szabadság ez­zel kapcsolatban megállapította: bár alig néhány százalékon mú­lott, hogy az RMDSZ jelöltje már az első fordulóban győzzön, az ed­digi tapasztalatok szerint a máso­dik fordulóban a román pártok tá­mogatói általában sikeresen ösz- szefognak a magyar jelölt ellen. Sajátos a helyzet Sepsiszentgyör- gyön. Bár itt a magyarok számará­nya 76 százalék, az RMDSZ jelölt­jének, Albert Álmos polgármester­nek nem sikerült az első forduló­ban nyerni, s most Rétyi Ödönnel, a PSD jelöltjével kell megküzde­nie. Kolozsváron loan Rus és Emil Boc méri össze erejét. Az első for­duló sikere, hogy a magyargyűlölő Gheorghe Funar eddigi polgár- mester nem jutott tovább. Rumsfeld is sáros - be nem jelentett, semmiféle nyilvántartásban nem szereplő „kísértetfoglyok’ Tizenhárom titkos amerikai fogolytábor Lehet hogy már ma távozik a CSSD éléről - az ifjú Stanislav Gross lehet az utód Spidla fejét követeli a párttagság Helyhatósági választások Romániában Holnap második forduló MTI-HÍR Passarót csütörtökön vették őrizetbe Észak-Karolina államban (TASR/AP-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents