Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-18 / 140. szám, péntek
12 IZVILÁG ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 18. ÍZ LET Tortabevonó B.MÁNYA ÁGNES Hajnali negyed három. Halkan becsukom magam mögött a hálószoba ajtaját. Lámpát sem oltok. A nappaliban (most „hajnali”) aztán beleku- corodom a fotelba, fölhúzom a lábam, a kedvenc „kakaós szeletem” papírját meg le, és beleharapok a finom ostyába. Elégedetten nyugtázom, hogy teljesen friss, ropogós, jó lesz betankolni belőle, úgyis akciós a héten. Miután ezt így szépen megbeszéltem magammal, visszamegyek a konyhába és a párját - amit eredetileg életem párjának szántam - is megeszem. Az alig három órája frissen mosott fogamnak, üde lehelletemnek annyi - sebaj, megvéd majd a reklámokban ígért 24 órás védelem. Különben is - szerelmetes uram olyan megértő, egyáltalán nem bánja majd, hogy megettem a részét, van az üzletben elég. Az elmúlt három napban is csak ötször fogadta meg, hogy lakatot tesz a számra meg az „édességes szekrénykére”. Hja kérem, a hazai ízek! Nem a házilag készült finomságokra, a véres és májas hurkára, töpörtyűre meg az anyuka, nagymama által gyártott csemegékre gondolok, hanem a (cseh) szlovák sütő- és csokoládéipar termékeire. Szerintem ugyanis, ha valamiben az, akkor csoki- és kekszgyártásban (Cseh) Szlovákia igenis nagyhatalom. No, erre nem éppen ama bizonyos mennyei ízű lila tehén tejéből készült csoki és társai majszolgatása közben döbbentem rá, hanem még valamikor zsenge gyerekkoromban, amikor először szembesültem az egyik magyarországi rokonunk (nevét fedje jótékony homály) által hozott Katica tortabevonóval. A néni minden sátoros ünnepen eljött az ideát maradt családja látogatására, és olyankor bizony legalább két tortabevonóval lettünk gazdagabbak. A torta finom dolog, az sem lehet olyan „ehetetlen”, amivel lecsokizzák - rövid mérlegelés után belefogtunk hát a húgommal együtt a kóstolóba. Az első falás (mely egyben az utolsó is lett) keserédes tanulsága az volt, hogy mi bizony nem szeretnénk torták lenni egy ilyen „bevonó” alatt. Az említett eset után aztán egyre inkább szorongva vártuk az amúgy a családban és általunk is közkedvelt rokon újabb látogatását, és bizony sajnáltuk a jóféle hazai csokikat, kekszeket, amiket az unokáinak küldtünk cserében. Nevenincs néni is megsejthetett valamit ebből (mi a vüágért sem mertük neki elmondani, de a szüléink sem), mert egy idő után a tortabevonó mellé Dunakavicsot (színes cukormázzal bevont csokidrazsét) is kaptunk, míg végül jó tíz év múlva az előbbi végleg elmaradt, lehet, hogy leálltak a gyártásával... A fentiekből okulva aztán, ha átkeltünk a nagy vízen és (a legtöbbször) Esztergomba mentünk, inkább rágót vagy cukorkát kértünk, mert még a magyar boci tejéből gyártott csoki meg a „repülősöknek szánt tallér” sem állta ki az ízpróbánkat. Egyedül a konyakmeggy bizonyult „ehetőnek”, de az a szüléink által gyerekek számára tiltott eledelnek lett nyilvánítva, lehet, hogy azért is, mert már a mi időnkben is meg(v)ehetetlenül drága volt. Kakaós tejet viszont kedvünkre ihattunk, csak az volt a gond, hogy kissé balesetveszélyesnek bizonyult, mert ügyetlen „csomagolása” (egy közönséges tejeszacskó) miatt még azon „hidegében” végig lehetett vele löttyinteni a frissen vett krisztinablúzt. Nagy kedvencem lett még a később divatba jött túrórudi, amit a szlogen szerint és szerintem sem lehet megunni. A gyerekkorom, még leírni is sok, úgy tizenöt éve - legalábbis a papírforma szerint - véget ért. Előbb megértük, hogy a magyarországi boltok polcain megjelentek a szlovákiai édességek, aztán pedig - láss csodát - a győriek finomságai kezdenek külcsínben és belbecsben is erősen hasonlítani az itteniekre. Lehet, hogy valami közös nagy cég „keze” van a dologban, de az is előfordulhat, hogy rájöttek arra, amire én már gyerekfejjel ráébredtem - kezemben a frissen ajándékba kapott tortabevonóval. Torták minden mennyiségben ÍZJAVÍTÓ Kockacúkoros kelt tészta másodszor Csepy Zoltán mérnök, komáromi kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket egy korábbi receptünkre. Azt mondja, kipróbálta a május 27-ei számban közölt Sándor Anna ajánlotta kockacúkoros kelt tésztát, de a recept szerint ajánlott 4 dl olaj rengetegnek bizonyult. Utánajártunk a dolognak, a 4 dl olaj nem elírás, valóban 4 dl. Van azonban egy fontos tudnivaló, ami az eredeti receptben nem szerepelt: az olajat egydecinként adagoljuk a tésztához, hogy mindet bevegye. A recept tehát pontosítva így néz ki: Fél liter tejben elolvasztunk 24 darab kockacukrot, felfuttatunk benne egy élesztőt, összekeverjük 4 tojással egy kiló sima liszttel, egy kiskanál sóval, s mikor mindez kezd összeállni egy deciliterenként beledolgozunk 4 dl olajat, és megkelesztjük. Utánozhatatla- nul finom, foszlós kelt tésztát kapunk. Gyermekkorom ízvilága - újságírók asztala Keresni kellene egy kemencét NAGY ILDIKÓ Akkoriban, a hatvanas években a folyók vize tiszta volt, és a levegő sem volt szennyezett. Ezért finom illatokkal is tele volt gyermekkorunk, nem csak ízekkel. Pontosan emlékszem a hársak illatára és az orgonáéra. Igaz, ezeket az illatokat most tudatosan táplálom magamban: kutyasétáltatás közben megállók minden orgona- és bodzabokor mellett, hársfa alatt és virágoskert előtt. Őszintén irigylem az ott lakókat a kertjükben most virágzó nősziromért, szívesen elfogadnék néhány szálat nappalink asztalára. De megcsodáltam a hóvirágot, az alig néhány napig virágzó ibolyát, a gyönyörű pünkösdi rózsát, hogy a virágok virágáról, a rózsáról ne is beszéljek. Tornaijai kis virágoskertünkben szerettem meg a törökszegfűt és a büdöskét, mindkettő a mai napig kedvencem.'És ha majd egyszer lesz virágoskertem, ezek lesznek benne a fő helyen. Gömörben töltöttem gyermekkorom egyjelentős részét, a családi étlapon mégsem szerepelt szinte sohasem a sztrapacska. Pedig a szomszédéknál nagyon ízlett. Ettem káposztásat és túrósat is, utóbbit szerettem jobban. Ma is szívesen megeszem, de a ropogós tepertőt - vagy ahogy mi mondtuk otthon: tö- pörtyűt - leszedem róla (tekintettel a koleszterinre és sok egyéb, a jó étvágyat elrontó tényezőre). Nálunk vasárnap mindig húsleves volt, marhahús főtt benne, talán mert semmit nem tudtunk a kergemar- hakórról. Apám mindig jól megborsozta és megpaprikázta a levest, valódi finom ízét aligha érezte, de ő így szerette. A velőscsontot is ő rázta ki a kenyérre, s bár nekünk, gyerekeknek is kínálta, nemigen ettünk belőle. Legalábbis maradandó emlékként, ellentétben Szindbáddal, nem él bennem a rezgő velő. A rántott szelet annál inkább. S bár akkoriban zsírral főztek, ez a tény nem befolyásolta étvágyunkat: uzsonnára vagy vacsorára kétszer akkora húst is megettünk kenyérrel, az utcán szaladgálva, mint ebédre. Valami okból, és erre már sajnos nem kaphatok választ, édesanyám 9» ' XíflBHHiI többnyire rizst főzött a rántott húshoz. Ezt a párosítást azóta sem kedvelem. Amit gyermekkoromban megszerettem és saját családom étlapján is meghonosítottam, az a sokféle leves. Édesapám nagyon le- veses volt: naponta kétszer, de akár többször is képes volt levest enni. Miközben bátyám és én, az egészséges táplálkozás jegyében főzeléket kaptunk. Megjegyzem: ez az ételféleség is kedvenceim közé tartozik, és gyermekeimmel is sikerült megszerettetnem a lencse-, krumpli-, zöldbab- és egyéb főzelékeket. Ez alól nem kivétel a spenót sem. Nem kísérleteztem azonban a szalontüdővel és a savanyú vesével: ezeket tipikusan gyermekriasztó ételeknek tartottam és ki is iktattam saját konyhámból. Anyám gyakran főzött tejfölös ételeket, ezeket valószínűleg ő is otthonról, Erdélyből hozta. Apám meg a maga alsó-csallóközi ízeit vegyítette bele, így aztán meglehetősen tarka volt a családi édap. Hol az egyik ízvilág győzedelmeskedett, hol a másik. Anyám szerettette megyeiünk a puliszkát (kukoricakását), apám a gulyáslevest. A legnagyobb sikere azonban minden kétséget kizáróan, évtizedeken keresztül a vadasnak volt. Ezzel az étellel édesanyám az unokákat is meghódította. S bár hol a féljem, hol én próbálkozunk vele, a mama vadasának ízét teljesen eltalálni egyikünknek sem sikerült. Gyermekkorom ízvilágába sorolandó még a fáról szedett friss gyümölcsök, mint cseresznye, barack, szilva, alma, körte és a kertből felszedett zöldség, mint sárgarépa, paradicsom, paprika ropogós íze és illata. A minap a pozsonyi nagypiacon vett paradicsomban éreztem meg ezt a finom ízt, nagy örömömre. És pár éve, amikor egyik ismerősünknél a fa legfelső ágairól szedhettem a cseresznyét. Tornaiján, tőlünk a harmadik háznál tehenet tartottak. Minden este bádogkannában hoztuk tőlük a frissen fejt, habos, meleg tejet. Az volt ám az igazi csemege! Másnap, felforralva, megbőrösödve már csak Malkaóval ittuk meg. Ez a kakaó gyenge másolata volt, de valami viatmint mégiscsak tartalmazhatott, mert sem a bátyám, sem én szinte soha nem voltunk betegek. Aztán kiment a divatból ez a porital. Nagy meglepetésemre nem oly rég Ovomaltin néven, német termékként láttam viszont gyermekkorom kedvenc italát. A mi gyermekkorunkban déli gyümölcsöt csak karácsonykor lehetett kapni: fügét, datolyát, narancsot, földi- mogyorót. Később már ananászt is, de a banán még nem volt közismert. Érdekes, de jól megvoltunk nélkülük. Télen alma, körte és a befőttek meg a lekvárok jelentették a vitaminforrást. Nyáron meg az itt termett, friss gyümölcsök. A rágógumi is ismeretien fogalom volt kisgyermekkorunkban. Aztán hirtelen megjelent a piacon a Pedro, és minden gyermeket meghódított. Bennünket is, de nem futotta többre heti 1-2 darabnál. Ezért a bátyámmal kitaláltuk, hogy gyártunk, hiszen a színe, az íze és az illata épp olyan volt, mint kedvenc fogkrémünké, a Hófehérkéé. Csak épp az állaga volt kissé keményebb: ezt a fogkrém megsütésével próbáltuk elérni. Az eredménnyel nem arattunk osztatlan sikert, ami azért is bántott bennünket, mert egy Pedró ára négy kifliével volt egyenlő. Mondanom sem kell, a szülők választása általában mire esett. Ahányszor csak szép nagy, házi kenyeret veszek, összefut a számban a nyál, és fegyelmezetlen gyerekként beleharapok a csücskébe. Egyszerűen nem tudok ellenállni a kísértésnek és a gyermekkori élménynek: látogatóba mentünk egyik, falun élő ismerősünkhöz, és érkezésünk pillanatában vette ki a nagymama a nagy lapáttal a kemencéből a friss kenyeret. Annak illatát soha nem felejtem el. S bár enni csak a valamivel korábban sültből volt szabad, az is olyan friss volt, hogy azonnal elolvadt rajta a zsír. A kenyérhéj és a friss paprika versenyt ropogott a szánkban. Jut eszembe: lassan itt a paprika szezonja, keresni kellene valahol egy befűthető kemencét. Azért szeretjük, mert eufórikus érzést vált ki, s magas magnéziumtartalma révén csökkenti a fáradtságot A csokoládé dicsérete PÉTERFI SZONYA Aki önszántából lemond a csokiról, az az élet egyik nagy örömétől fosztja meg magát - emlékezett egy olvasmány fontos mondatára ismerősöm. Azzal folytatta, bár a lemondások edzik csak igazán akaraterőnket, tesznek minket erőssé, nem biztos, hogy muszáj annyira edzettnek, annyira erősnek lennünk. Hiszen a csokoládé nagyon finom, vacsora után egy falatkával édes a bűnbeesés. Persze, a csokievést is meg lehet ideologizálni, hiszen nem egy tudós leírta: tovább él az, aki csokival él. Igaz, fogyasztását a szakértők csak módjával ajánlják. Tudni kell, hogy kétszáz évvel ezelőtt a csokoládét patikákban árulták, s a tudomány bebizonyította, hogy a kakaó megfelelő adagolásban a szervezet működésére orvosságként hat. A csoki több fontos fenolt tartalmaz, mint a vörösbor. Ez, valamint a kakaóvaj zsírsavai csökkentik a koleszterinszintet, vagyis védenek a szív- és érrendszeri betegségektől. Flavonoidok is vannak benne, rugalmassá válnak tőle a hajszálerek és megkönnyítik a vér áramlását a legszűkebb érszakaszokon is. Az étcsokoládéban katechin található, a vegyület az immun- rendszert erősíti, és csökkenti a veszélyes szabad gyököket. És mert akadályozza a daganatok vérellátását, megóv a ráktól. A csoki dicséretére legyen mondva, hogy foszfort is tartalmaz, amely a kalciummal együtt az egészséges csontozat fontos eleme. És nem utolsósorban, amikor a csoki elolvad a szájban, boldogsághormon(szerotonin)- termelés indul a szervezetben. Akadnak szakértők, akik állítják: olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek rokonok az amfetaminnal és a cannabisban is fellelhetők. Szerencsére, a csokiban csak gyengébb minőségben találhatók, és sohasem váltanak ki a kábítószerhez hasonló erős hatást. Azért szeretjük, mert fogyasztása eufórikus érzést vált ki. Táplálkozási előnyei közül említésre érdemes az, hogy magas a magnéziumtartalma, ezért csökkenti a fáradtságot, ezenkívül gazdag kalciumban, foszforban, káliumban, Br és B2-vitaminban. Jó hír a diákoknak: a tanítás, a vizsgák előtt egy falatka csoki, csersav- és réztartalma miatt - egészen biztosan jótékony hatású. Persze, a tanév végén, a vakáció alatt ugyancsak jót tesz egy kis nassolás, néhány falat csokoládé, főleg ha mogyoró, mazsola, zselédarabkák teszik különlegessé. Az Orion csokoládégyár a „diákpecsétnek” nevezett finomságot díszes, arany színű fémdobozos kiszerelésben kínálja. És mert egy tábla csoki kevésnek bizonyul, a csodadoboz rögtön három darabot rejt.
