Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-12 / 135. szám, szombat

12 Családi kör

ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 12.

MINDENNAPI KENYERÜNK

Az első „utolsó vacsora”

HAEKO JÓZSEF

A Mária-evangélium című musical egyik legsikerültebb színpadi jelenete minden kétséget kizáróan a miatyánk kibontakozása: Jézus mondja a szöveget, a tömeg isméüi utána, minden olyan idilli, olyan zavartalan. Mindaddig, míg Jézus ki nem ejti a kérést mindennapi kenyerünkért. Akkor a jelenlevőket mintha árammal töltené fel valami, hirtelen transzparensek jelennek meg KENYER felirattal, s a tömeg skandálja e szót. A Mester hiába is próbálná meg folytami a megbocsátással és a kísértéssel, a tömeg már felemelte őt, hogy trónra ültesse, királlyá koronázza. Politikai messiássá, aki nemzetének csodás módon, gyorsan és ingyen biztosít mindennapra kenyeret. Jézus kitért előlük, hiszen már a pusztában is világosan megmondta a sátánnak, mikor az megkísértette, s kérte, ha valóban Isten fia, csináljon a kövekből kenyeret, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”

(Mt 4,4).

A szellemi kenyérnek előképe az e vasárnapi evangélium jelenete a több ezres tömeg jólla- katásáról. Nem csoda volt az egy ujjcsettintésre - hiszen a sokaság azért éhezett ki, mert belefeledkezve a Mester tanításába, elhanyagolta a test szükségleteit. Jó pedagógusként Jézus kihasználta a helyzetet, s tanítványainak azt az abszurd utasítást adta, hogy „adjatok nekik ti enni” (Mt 14,16). Az apostolok elbizonytalanítása azt célozta, hogy még inkább tudatosítsák a csodát, mely következni fog, hogy jegyezzék meg, Jézusnak hatalma van a kenyér felett, így felkészülve a ki- csúcsosodásra: amikor megmutatkozik valódi hatalma, már nem a mennyiség, hanem a minőség, a kenyér lényege felett. Az utolsó vacsorán történt ez, az elsőn a maga nemében.

Egyszer a 8. században egy bizonyos Vazul-rendi pap az olasz Lanciano városkában szentmise közben kételkedni kezdett Jézus oltáriszentségbeli jelenlétében, mire az a szeme előtt változott húsdarabbá, az átalakult vér pedig öt különös alvadékká. Nem hiszik? Túlságosan csodásnak tűnik a dolog? Nincsenek ezzel egyedül. Ezért aztán e nem mindennapi jelenséget többször is vizsgálták tudományosan, legutoljára az ENSZ és a Világegészségügyi Szervezet ko- missziójában. 15 hónap alatt 500 vizsgálatot végeztek el, s 1976 decemberében megerősítették a

korábbi vizsgálatok eredményét: emberi szív szövetéről van szó, 1200 év után is élő és érzékeny szövetről, mely nem származhat még csak mumifikált testből

sem. Az alvadt vér is emberi, AB vércsoportú. A New Yorkban és Genfben publikált tanulmányok végül arra az összegzésre jutnak, hogy „a tudomány tisztában van saját határaival, s megadja magát a megmagyarázhatatlan előtti’.

Ez is felfogható úgy, mint istenijelzés a modem világnak, mely arra utal, hogy az utolsó vacsora Jézus és tanítványai körében valamilyen tekintetben mégiscsak első volt: ezen Isten fia, szívében azzal a vággyal, hogy megváltsa az embert, egyértelműen felborította a zsidó húsvét hagyományos menetét, amikor középpontjába magát állította. A tanítványok, akik pár hónappal azelőtt annak lehettek tanúi, hogy szaporítja a kenyeret, most egyetlen cipót lámák - már nem a mennyiségről van szó ugyanis, hanem a minőségről. Akkor hirtelen az, aki Kánában borrá változtatta a vizet, az, aki által volt teremtve minden, az, akinek megadatott minden hatalom égen és földön - az a kezében tartott kenyérről kijelenti: „ez az én testem”. Ez az egyetlen mondat rengeteg vitára adott okot azóta, főleg amikor valaki Jézusnak e szavait úgy próbálta értelmezni, leegyszerűsíteni, mint holmi szimbólumot, képletes fogalmazást.

Egy orvostanhallgató vett részt egyszer Lourdes-ban az esti misén, nem messze tőle egy húsz év körüli tolókocsis fiatalember, mellette sóhajtozó édesanyja. Mikor a püspök a közelébe ért, s a nagy szentségtartóval áldását adta rá, az oltári szentségre hatalmas hittel tekintő ifjú hirtelen felugrott, s azt kiáltozta, „csoda történt”. A későbbi orvosi vizsgálatok egyértelműen alátámasztották gyógyulását. A döbbent szemtanút úgy hívták, hogy Pedro Arrupe. Felhagyott az orvosi egyetemmel, s három hónappal később a jezsuita szerzetesrendbe vonult, melynek még a közelmúltban is vezetője volt. Ma, amikor papként naponta elmondja Jézus szavait az első utolsó vacsoráról, minden bizonnyal remeg a gondolattól, hogy az áldozási átlényegülésnél az ég találkozik a földdel, s hogy Isten a maga zseniális egyszerűségében áldozati kenyérként kínálja magát. Mint étek a léleknek.

A szerző római katolikus pap

LOCSOGÓ TOTYOGÓK

Kedves Szülők, Nagyszülők, Óvó nénik!

ÚJ ROVAT

Bizonyára mindnyájan olvastak már hasonlót, hiszen a női és családi lapok kedvenc rovata volt mindig is a Gyermekszáj, azaz kicsinyeink frappáns, humoros és legtöbbször meglepően bölcs megjegyzéseinek gyűjteménye. Ezt a hagyományt szeretnénk most olvasóink segítségével mi is feleleveníteni, folytatni. Kérem, írják le, és küldjék el a Családi Kör címére totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos mondatát. A legeredetibbért havonta egyszer az Új Nő szakácskönyvét küldjük majd el, hogy a kedves locsogásért változatos ízes falatokkal tömhessék be totyogóik száját.

Már e-mail címünk is van: csaladivilag@ujszo.com

Az igaz barát megérti a múltadat, hisz a jövődben, elfogadja a jelenedet is és figyelmesen végighallgat

Mindig kell egy barát

(Képarchívum)

Unalomig ismételt tény, hogy rohanó világban élünk. Beléptünk a 21. századba, ma már egész más szemmel nézünk-látunk mindent, mint mondjuk 10-20 évvel ezelőtt. Azért ebben a kicsit felfordult világban is meg kell-kellene találnunk az igazi értékeket. Amilyen például a barátság is.

MÉRI MAGDOLNA

Nemrégiben olvastam, hogy Erzsébet királyné, a híres Sissi nagyon megválogatta a barátait, jól meggondolta, kit enged közel magához, kiben bízhat meg igazán. Egy szerzőpáros - Allan és Barbara Pease — érdekes könyvében részletesen olvashatunk arról, hogy a női és férfi barátságok is sokban különböznek egymástól. Nézzük ezt meg közelebbről. Amikor például a férfiak beszélgetnek, leginkább a tényeket vitatják meg egymással, ellenben mi, nők nem megyünk el az érzelmek mellett, bennünket nagyon is érdekelnek az apró részletek. Allan Pease szerint amikor a barátnők büntetni akarják egymást, egyszerűen csak nem szólnak egymáshoz. A férfiaknak azonban ez nem igazán büntetés, nem is hoz eredményt, mivel ők általában imádják a csendet. (Persze mint mindenben, itt is a kivétel erősíti a szabályt, jómagam is ismerek pletykás, szószátyár férfiakat!)

Mégis mi, nők jobban szenvedünk a csendtől, sőt klinikailag is bizonyított tény, hogy igazán stresszes helyzetben a szervezet speciális kemikáliákat szabadít fel. Los Angelesben neves kutatók arra az eredményre jutottak, hogy ha a nők stresszhelyzetbe kerülnek, akkor a felszabadított hormonok nem sarkalják őket menekülésre, hanem úgymond kibeszélik magukból a problémákat, „kitálalnak” bizalmas barátnőjüknek, s ezzel egy bizonyos túlélési taktikát alakítanak ki. A nők számára tehát nagyon fontos az igazi barát. Egyes kutatók kiderítették azt is, hogy a nők személyisége szorosabban kapcsolódik a barátokhoz. A nő barátai hatására gyakrabban választ új érdeklődési kört, megváltoztatja nézeteit, hobbijait. Az igazi jó barátságok segítenek az önbecsülés növelésében, ezzel is segítik a világhoz kapcsolódó szemléletváltást.

Arról is olvastam, hogy már az ősi barlanglakó nők között kialakultak barátságok, s igazi támogatási rendszerként működtek. Például ha a nő társa meghalt, barátai lévén nem maradt teljességgel magára gyermekével. Nincs ez ma sem másként, köztudott, hogy a nők hajlamosak újra és újra

Barátnők mindenképpen

megbeszélni a problémákat egymás között, márpedig jól tudjuk, hogy az ismétlés tökéletes stresszoldó.

Jan Yager író csinált egy közvélemény-kutatást, megkért néhány embert, írják le a legjobb barátra jellemző tulajdonságokat. Ezeket az elgondolkodtató meghatározásokat kapta:

1. ) akivel nem kell színészked- ni, vagyis akivel teljesen önmagad lehetsz;

2. ) akihez bármilyen szükségben, bajban fordulhatsz;

3. ) aki figyelmesen végighallgat anélkül, hogy mindjárt bírálni kezdene;

4.) aki nem szakítja félbe elkeseredett történetedet, hogy ehelyett inkább az ő problémáját beszéljétek meg.

Mit is lehetne ehhez még hozzátenni. Talán a saját tapasztalatot:

1. ) akinél legalább 3 csomag papír zsebkendőt elfogyasztottam, miközben finom teát is főzött, csakhogy abbahagyjam végre a sírást;

2. ) vagy aki az éppen frissen sült lángossal gyógyítgatta feldúlt lelkemet;

3. ) vagy nem utolsósorban a harmadik, aki saját számos problémája mellett jó tanáccsal és friss cappuccinóval szolgál mindig, amikor csak meglátogatom.

Úgy érzem, én sem panaszkod- hatom a barátnők terén, bár az is igaz, hogy Sissihez hasonlóan nálam is magasan van a mérce, és a nagyját már én is jó alaposan „kirostáltam”.

Azért mielőtt nagyon féltett titkainkat megosztjuk barátainkkal, jobb ha meggyőződünk arról, tökéletesen megbízhatunk-e bennük. És természetesen a titkok elmondásának is vannak bizonyos szabályai:

1. ) ne beszéljünk üzleti titkokról;

2. ) a hálószobatitkok taglalása is ízléstelen;

3. ) olyan titkokat se adjunk közre, amivel valakit-valakiket nagyon megbánthatunk.

Minden házasságban eljön az idő, amikor az egymástól való elragadtatást felváltja a józanabb megítélés

Egy férfi és egy nő - házasság jó barátságban

tunk el - mondták a Corriere della Sera című olasz lapnak Pease-ék— , és rájöttünk, hogy bizonyos problémák férfiak és nők között kultúrától, státustól, helytől függetlenül teljesen azonosak.”

Könyvükben ismertetik azt a hétpontos listát, amelyet a nők többé-kevésbé közös panasztárának neveznek. Kutatásaik szerint a nők mindenütt sérelmezik, hogy:

♦ a férjüknek mindenre van valami okos tanácsa, megoldása, amit rájuk akarnak kényszeríteni,

♦ a ház ura a másik fél♦ a WC-kagyló fedelét nem hajtja le,

♦ az évek múlásával közönségesebbé válik,

♦ szórakoztatja a disznó viccek mesélése.

Pease-éknek van néhány ötletük arra vonatkozóan, hogyan lehet jóvátenni a sérelmeket. Azt ta„Évekig nem szóltam a feleségemhez. Nem akartam félbeszakítani.” Woody Allen

LÉLEKBÚVÁR

Miért van az, hogy a férfialt mindig elfelejtik lehajtani a vécé fedelét, a nők pedig órákra kisajátítják a fürdőszobát? - ezzel a nem túl rövid címmel írt házasságmentő könyvet a két neves ausztrál pszichoterapeuta, Allan és Barbara Pease, akiknek már sok, számos nyelvre lefordított mű köszönhető.

Legújabb könyvükben a házasságok mentése érdekében bemutatják azokat a tipikus magatartásokat, kommunikációs módokat, amelyek feszültséget okoznak férj és feleség között, mert - mint mondják - minden házasságban eljön az idő, amikor az egymástól való elragadtatást felváltja a józanabb és főleg kritikusabb megítélés.

„Több mint 30 országba látogatre való tekintet nélkül, megállás nélkül kapcsolgat a tévécsatornák között,

♦ sohasem kérdezi meg, merre kell menni, ha kocsival kirándulnak, és ezért rendszerint eltéved,

♦ morog, amikor vásárolni kell,

nácsolják a férfiaknak, hogy türelmesen hallgassák végig feleségüket, ne szakítsák őt félbe. Ha esik az eső, az ajtó előtt álljanak meg a kocsival, hogy az asszony ne ázzon meg, amikor kiszáll, javítsák

meg az ajtókilincset, táplálják be a mobiltelefonjukba az anyósuk telefonszámát.

A férjek fájó pontja ugyanakkor, hogy feleségük oktalanul zajong, amikor ők a kupameccset nézik, hogy az asszony számtalanszor felidéz bizonyos „semmiségeket”, amelyeket ők el sem követtek, hogy párjuk állandóan elkanyarodik a beszélgetés témájától és apró, érdektelen részletekbe bonyolódik, amit képtelenség végighallgatni.

Külön fejezet foglalkozik azzal a korszakkal, amikor a férj nyugdíjba vonul és állandóan otthon

van. A problémát ilyenkor az okozza, hogy a tétlenségre ítélt ember mindenbe beleavatkozik, a feleség pedig kezdi visszasírni azt az időt, amikor párja sokat volt távol, és elkezd olyan krímiket olvasni, amelyek leírják, milyen a tökéletes gyilkosság... (N. L.)