Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-11 / 134. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Ismét egy vajdasági magyar gimnazista, Pap Szabolcs bán­talmazásáról számolt be a na­pilap. „Vertek és közben han­gosan szidták a magyar anyá­mat, azt tanácsolták, hogy pu­coljak el innen, semmi keresni­valóm nincs itt. Barátom látva, hogy mi történik, azt is, hogy túlerővel állunk szemben és tehetedenek vagyunk, egy ki­csit távolabb szaladt, és szer­bül, magyarul segítségért kia­bált” - számol be az esetről a törökbecsei Pap Szabolcs, aki komoly sérüléseket szenvedett az üdegelésben. Szülei orvos­hoz vitték, s az hivatalból érte­sítette a rendőrséget. A-Az Európai Unió többet vár ám a férfiaktól. (Peter Gossányi karikatúrája) Aki vasárnap otthon marad, valójában az is választ a két lehetőség közül, csak éppen rosszul és felelőtlenül Talán fontosabb a Big Brothernél A briteknél többen szavaz­tak a Big Brother valóság- show-ban, mint a legutóbbi európai parlamenti válasz­tásokon - panaszkodott nemrég Pat Cox. Az EP rö­videsen leköszönő ír elnö­ke nyilván az idén sem lesz elégedett, hiszen legfeljebb 40-50 százalékos, néhány államban még ennél is ala­csonyabb részvétellel szá­moltak a Nagy-Britanniá- ban és Hollandiában teg­nap kezdődött s vasárnap este a többi EU-országban befejeződő voksolásokon. SZILVÁSSY JÓZSEF Szlovákiában az eddigi felméré­sek szerint kevesen készülnek sza­vazni. - Engem sokkal jobban ag­gaszt, hogy miből fizetem ki a több ezer koronás, évi fogyasztást ösz- szegző gázszámlámat, mint az, hogy ki jut ki Brüsszelbe. Nekem aztán mindegy, ki markolja fel a havi nyolcvanötezret. Ezért a pol­gárt kifosztó, pökhendi kormá­nyért semmit sem teszek! - mos­tanság ilyen és ehhez hasonló véle­mények forognak közszájon. Nincs mit csodálkozni ezen, mert a ta­valy megkezdett radikális refor­mokból a hazai polgárok nagy többsége egyelőre csupán a szoci­ális segélyek lefaragását, az ener­gia drasztikus drágulását, a megél­hetési költségek lényeges növeke­dését érzi. Meg azt, hogy a hó­cipője már telis-tele a kiváló mak­rogazdasági eredményekről ára­dozó és szebb közeljövőt ígérő po­litikusi megnyilatkozásokkal. Min­dezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy ezekért a súlyos meg­próbáltatásokért milliók szidják és vasárnap nagyon sokan a távolma­radásukkal óhajdák megbüntetni a kormánypártokat. Az indulat azonban ezúttal is rossz tanácsa­dó. Ugyanis lesznek, akik elmen­nek voksolni, s mivel bármüyen alacsony részvételi arány esetén is érvényes lesz a voksolás, Szlovákia tizennégy képviselői helyét is be­töltik az Európai Parlamentben. És bizony nem mindegy, hogy kik lesznek azok. Miként az sem, hogy a Magyar Koalíció Pártjának lesz-e képviselője, s mennyi. Nem növeli a választókedvet, hogy a legtöbb szlovákiai polgárnak még alapvető ismeretei sincsenek az Európai Parlament működéséről, s a pártok a rendkívül fantáziádan, unalmas kampányban szinte semmit sem tettek azért, hogy legalább valami­vel többet tudjunk erről a testü­letről. Ahogy Inotai Edit magyar publicista írja, az Európai Unió ugyanis nem állam, az Európai Bi­zottság sem kormány. Nem létezik hát a parlamentben kormánytöbb­ség és ellenzék sem. Sőt, nincsenek európai pártok sem. Ezzel nemso­kára 732 euroképviselő úgy dolgo­zik, mintha tényleg egy Európai Parlament honatyája-honanyája volna. Az eddig tizenöt, nyártól huszonöt tagállamból összesereg- lett hölgyek és urak nem nemzed, hanem pártcsaládi alapon oszla­nak csoportokra. Az utóbbi időben a legnépesebb az Európai Néppárt, s ez valószínűleg így marad a mos­tani választások után is. Ebben a frakcióban tevékenykedhet, s elsősorban itt lobbizhat majd az MKP egy vagy több, a választóktól bizalmat kapott jelöltje is. Az eddi­ginél több mandátuma lehet az Eu­rópai Szocialisták Pártjának, s va­lószínűleg az Európai Liberális, Demokratikus és Reformista Cso­portnak. Főleg a német zöldek eredményétől függ, hogy több vagy kevesebb képviselője lesz az Európai Zöldeknek, akikkel eddig egy csoportot alkotott az Európai Szabad Szövetség. Viszont az Észa­ki Baloldali Zöldek nem velük, ha­nem az Európai Egyesült Baloldal­lal társultak. Külön csoportot alkot a Nemzetek Európájának Uniója, illetve a Demokráciák és Külön­bözőségek Európája, s van két füg­geden rész: az egyik a függedenek technikai csoportja, a másik a ti­zennégy, tényleg „magányos far­kasként” ügyködő képviselő. A nagy csoportok egymás között osztják el a parlament elnöki, alel­nöki, bizottsági elnöki és más tiszt­ségeit. Az elnökséget meg is oszt­ják, a búcsúzó EP-ben két és fél évig néppárti, utána két és fél évig liberális elnök volt. Mint hírlik, a következő fél periódus egy szocia­listáé lesz. A csoportoknak van el­nökük és titkáruk (az utóbbit os­tornak nevezik), de frakciófegye­lem csak akkor van, ha erről min­den tag megegyezik. Ugyanez vo­natkozik arra is, hogy mennyire egyeztetnek egymással az egy tag­államhoz tartozó képviselők. Sza­vazattöbbséget csak az szerez, aki eléri, hogy saját pártcsaládja köré­ben, sőt a politikai ellenfelek közül is minél többen egyetértsenek ve­le. Ez a belső lobbizás a képviselő munkájának oroszlánrésze és ér­tékmérője is. Ezekről az alapvető tényekről semmit sem hallottunk - tegyük hozzá: nemcsak Szlovákiá­ban - a kampány során, amelyben huszonöt országban jórészt kétféle tendencia érvényesült. Magyaror­szágon a parlamenti pártok egyez­sége ellenére indulattól sistergett és sárdobálásokkal volt teli a kam­pányhajrá, amelyben leginkább az MDF és az SZDSZ őrizte meg a méltóságát. Hisztérikusra, a végén pedig tragikusra sikeredett a meg­győzés Portugáliában, ahol Anto­nio de Sousa Franco, a szocialisták listavezetője egy politikai vita kö­zepette szívrohamban életét vesz­tette. A tévék beszámolója szerint a legtöbb érdekelt országban lát­ványelemekkel, ödetes rendezvé­nyekkel igyekeztek megtörni a po­litika iránt alig érdeklődő polgárok közönyét. A csehek most sem ta­gadták meg önmagukat: nyugati szomszédunknál ezúttal is elma­radtak a hordószónoklatok és a nagygyűlések. Fogyott viszont ren­desen az ingyensör meg az ingyen­virsli. Kedélyes riposztok, szelle­mes véleményütköztetések jelle­mezték az utcai politikai párbeszé­deket. A Vladimír Spidla vezette szocdemek eurokaravánja végig­járta az országot, Josef Zieleniec volt cseh külügyminiszter pedig a flasztert koptatta, sok ezer polgár­ral kezelt le és beszélgetett el. Az álmosító tévéreklámok közül Dolly Buster néhai pornósztár - ma stire­res üzletasszony - jelenete volt az üdítő kivétel, amelyben egy tehe­net fej, miközben azt kiabálja, hogy ugyanígy facsatja ki a prágai kormány is a jobb sorsra érdemes polgárokat. Ezután villát ragad és a trágyába vágja, azzal a harcias mondattal, hogy ugyanígy kell ki­hajítani mindazt a szennyet, amely a cseh közéletre rakódott. Erre pe­dig főleg ők, a függetien kezdemé­nyezés jelöltjei képesek. A kis epi­zód nem elsősorban a dús keblű hölgy miatt figyelemre méltó, ha­nem az üzenete miatt. Csehország­ban valamivel jobb, de azért ott sem könnyű a megélhetés. Még­sem akkora a közöny, a kiábrándu­lás és a nekikeseredés, mint ná­lunk. A csehek nagy többségét mostanság sem hagyta el az élet­kedve, a derűlátása, a jótékony hu­mora. Mindezek a tulajdonságok értelmes cselekedetekre ösztönzik őket. Ma és holnap egyebek között sokukat arra is, hogy mozduljanak voksolni. Valamiképp lekoppint- hatnánk tőlük ezt a súlyos gondo­kon is felülkerekedő egészséges életszemléletet. Már most vasár­nap. Ha van időnk és kedvünk órá­kig nézni az úgynevezett valóság­produkciók epizódjait és izgulni a történteken, találjunk magunkban annyi közösségi és morális erőt, hogy menjünk el szavazni. Mert tényleg nem mindegy, kik képvise­lik Szlovákiát és a felvidéki ma­gyarságot Brüsszelben. Ebbe már nekünk is lehet beleszólásunk. Erőteljesen azonban csak akkor nyilvánulhatunk meg, ha minél ke­vesebben maradunk otthon. Ami ugyancsak egyfajta döntés, csak rossz, és főleg gyermekeink, de nemzeti közösségünk szempontjá­ból is nagy felelődenség. VISSZHANG Gyorsan fogynak a magyarok Az Új Szó június elsejei számá­ban Soóky László tollából megje­lent, Dacsókeszin (is) fogynak a magyarok című riporthoz szeret­nék pár mondatot hozzáfűzni. A le­írtak iskolapéldáját képezik annak a megál-lapíthatadan folyamat­nak, mely a szlovák-magyar nyelv­határon zajlik napjainkban (is), vé­szes gyorsasággal. De nemcsak ott. Olyan falvak olvadnak be a szlovák nyelvközegbe, melyek egy-két évti­zeddel ezelőtt, úgymond, színma­gyar települések voltak. Kezdődik a régi nóta. Államnyelven jobban ér­vényesül a gyerek. Ott majd a törté­nelemórán megtanulhatja az úgy­nevezett ezeréves magyar elnyo­más szlovák mítoszát, és más törté­nelemhamisítók által sugallt egyéb más kitalációkat. Egy biztos: ki­sebbségi létünk megmaradásának egyik legfontosabb feltétele anya­nyelvűnk ápolása, iskoláink műkö­dése. Sajnos, az annyira beharan­gozott gazdasági felemelkedés még várat magára. Meddig? A ma­gyarság nagyobb hányada ellehe- tedenült. Ennek az állapotnak a mellékterméke a közömbösség és a kiábrándultság. így van ez anya­nyelvűnk használatával is. Ha nem történik előrelépés ezen a téren, akkor a magyar nyelv Szlovákiában konyhanyelvi szintre zsugorodik. Németh Géza Alis tál KOMMENTÁR Korrekt középszerűség TÓTH MIHÁLY Öt esztendeje, kissé diplomatikusan, valami olyasmit írtam a hivata­lából távozni készülő Michal Kovác köztársasági elnökről, hogy jobban szerepelt, mint megválasztásakor remélhettük. Jobban, mert volt mer- sze nemet mondani. Apaként drágán fizetett ezért, politikusként vi­szont profitált, erkölcsi győztesként került ki a Meciar és holdudvara ál­tal gerjesztett konfliktusból. Most, amikor Rudolf Schuster készül visszavonulni, semmi okom arra, hogy szerepléséről hasonlóan véle­kedjem. Pontosan olyan elnökünk volt, amilyenre 1999-ben számíthat­tunk. Korrektül, már-már zavarba ejtően középszerű. Nem hagy űrt ma­ga után. Jelölésekor egyetlen, magát demokratikusnak minősítő párt, egyeden közéleti tekintély se merte túllépni árnyékát, így a kisebbik rosszat választottuk. Ennek mérlegelésénél e konkrét esetben súlyosbító körülmény, hogy közveden, tehát lakosság általi államfőválasztásról volt szó. Mintha akkor se mernénk bátrak lenni, ha bátornak lenni sza­bad! Kísérteties egybeesés, hogy amiként a tíz évvel ezelőtti királycsiná­ló, Meäar haragban vált el protezsáltjától, hasonlóképpen Rusko és a te­levíziója által pajzsra emelt Schuster között is megromlott a kapcsolat. Kár, hogy majd csak a történészek derítik ki, milyen megfontolások, ér­dekek vezérelték annak idején Meäart és milyenek Ruskót. Elnökségé­nek utolsó évében „baloldalira vette a figurát”, és ebben nyilván az is közrejátszott, hogy ambicionálta újraválasztását. Nem azért szerepelt harmatgyengén, mert Szlovákiában nem volt számottevő párt, amely rokonszenvezőit az ő megválasztására ösztönözte volna. Egy öt évig hi­vatalban levő elnöknek ezer lehetősége van népszerűvé válásra. Elnö­künk mindent elkövetett, hogy ne váljék népszerűvé. A „kétplatnis re- zsó” igénylésével szerénységét próbálta bizonygatni. Rosszul végződött. Még Szlovákiában sincs olyan véresszájú ultrabalos agitátor, aki helye­selné, hogy köztársasági elnöke tábori körülmények között él. Aztán ott volt a betegsége, amely nagymértékben gyarapíthatta volna az elnök iránti rokonszenvet. Ez is félresikeredett; megbotránkozást keltett a kül­földi klinikán tett kijelentése, hogy mostantól bárki kezeltetheti magát, ahol csak akaija. Az egyház kebelére való megtérése is balul ütött ki. Ta­lán mert mindig gondoskodott róla, hogy „véledeniil” ott legyen néhány tévékamera, ahol ó éppen imádkozik. A sajtóhoz fűződő viszonya pon­tosan olyan volt, mint minden rendszerváltás előtti és utáni apparatcsi- ké; nem volt képes felismerni, hogy még egy államfő számára se kifi­zetődő rosszban lenni az újságírókkal. Ahogy a külpolitikát művelte - főképp a kevésbé szalonképes államfőkhöz fűződő viszonyát illetően -, az egyszerűen hírbe hozta. Ahhoz képest, hogy nem volt egy Churchill, meglehetősen önközpontú volt. Panaszkodott egy újságíró kolléga, aki az elnök egyik könyvéből szemelvényeket próbált kiemelni. Nem sike­rült. Ugyanis a mű minden mondata így kezdődött: Én... Magatartása valahogy mindig azt sugallta, megengedhetem magamnak, mert köz- társasági elnök vagyok. Kissé V. Ferdinándra, I. Ferenc József elődjére emlékeztetett. Ferdinándot lemondatták, Bécsból a prágai várba költöz­tették. Orvosai tanácsára mérsékelnie kellett volna a knédlifogyasztást. Mire Ferdinánd: Császár vagyok, jogom van knédlit enni. Most új elnökünk lesz, öt év múlva őt búcsúztatjuk. JEGYZET Az ígéret szép szó... PÉTERFI SZONYA Amikor a szklerózis multiplex kapcsán neves ideggyógyászok az interferon-injekciók áldásos hatását magyarázták, nem az orvostudomány sikereire gon­doltam, hanem arra: beváltot­ta-e az egészségügyi miniszter novemberben tett ígéretét? Ak­koriban ugyanis olyan „holt­biztos” értesülések riogatták a betegeket, hogy az évente 500 ezer koronába kerülő kezelés jelentős hányadát ezentúl ne­kik kell fizetniük. Az érintettek - a még dolgozók és a rokkant- nyugdíjasok is - tisztában vol­tak azzal, hogy képtelenek áll­ni a tetemes költséget. Rudolf Zajac nyomban hallatta hang­ját, nemcsak azzal nyugtatta meg a kedélyeket, hogy nincs baj javul az ellátás elérhetősé­ge, megszűnik a huzavona az interferonos kezelés enge­délyezése körül, hanem azzal is: minden ráutalt részesülhet a korszerű gyógymódban. Ahogy az lenni szokott, a mi­niszter állítása csak részben fe­di a valóságot. Kisebb gond, hogy Szlovákiában hét köz­pont jogosult a drága gyógy­szer felírására (a gyakran toló­kocsiba kényszerült betegnek utaznia kell), de hát muszáj ta­karékoskodni. Jelentősebb az, hogy míg az EU államaiban a rászorulók 30-40 százalékát kezelik interferon-injekciókkal, addig a hazai 5-8 ezer beteg csupán 10 százalékát, tehát 500 beteget. És ami még drasz­tikusabb: életkori megszorítá­sokat léptettek életbe az illeté­kesek. Igaz, nem csupán az egészségügyi tárca bánik mos­tohán a szenvedőkkel, a szoci­ális minisztériumra sem mond­ható, hogy betegbarát politikát folytat, hiszen sok embertől megvonta a kompenzációkat. A súlyos tünetekkel, önellátó képesség elvesztésével járó szklerózis multiplex - miután az egészségbiztosítók hatáskö­rébe került az engedélyezés - kiesett az „ingyenes” betegsé­gek listájáról. Az új jegyzék szerint a betegek ezentúl napi 200 koronás hozzájárulást fi­zetnek a gyógyfürdőben - 20 napra 4 ezer koronát -, holott a rendszeres rehabilitáció álló- képességük megtartását, a kór­házi kezelés elkerülését segíti. Pontosabban segíthetné, ha a tetemes kiadásokat a zömmel rokkantnyugdíjas betegek állni tudnák! Amikor a parlament átengedte az egészségügyi re­formtörvényeket a második ol­vasatba, a miniszter azt nyilat­kozta: reméli, hogy szavak he­lyett a képviselők konkrét ja­vaslatokkal teszik majd jobbá. Jó lenne, ha őszig az MKP hon­atyái is odafigyelnének a rá­szorulók szükségleteire.

Next

/
Thumbnails
Contents