Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-27 / 121. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 27. Vélemény és háttér 7-Az utóbbi időben Szlovákiában már nem a vonatok, hanem a nyugdíjak késnek... (Peter Gossányi rajza) Az olvasói tömegtáplálékot egyre inkább a bulvársajtó termékei jelentik A szellemi ablaknyitás visszfényei TALLÓZÓ GAZETA WYBORCZA Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt egykori főtitkára tette a legtöbbet Lengyelországért a n. világháború óta az összes lengyel politikus közül a lakosság többségének véleménye szerint. A napilap, továbbá egy kereskedelmi televízió és rádió közös felmérése szerint a múlt század hetvenes éveinek pártfőtitkárát a megkérdezettek 46 százaléka tekinti a legsikeresebb politikusnak. Gierek után Lech Walesa volt államfő, a független Szolidaritás szakszervezet első elnöke (39 százalék), Aleksan- der Kwasniewski jelenlegi államfő (26), majd Tadeusz Mazowiecki, a rendszerváltozás utáni első miniszterelnök (20), illetve Wojciech Jaruzelski tábornok, volt államfő, az 1981- es szükségállapot bevezetője (16 százalék) következik. A sort Boleslaw Bierut egykori sztálinista pártfőtitkár és Leszek Miller nemrég lemondott kormányfő zátja (2-2 százalék). A CBOS közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés szerint a Gierek-féle „emberarcú, fogyasztói” kommunizmus kánt főleg az idősebb korosztály, a falvak és kisvárosok lakói, a szegényebb rétegek táplálnak nosztalgiát. Többségük úgy emlékszik vissza, hogy több ideje, barátja, biztonságérzete, pénze volt azokban az időkben, és kevesebb volt a hazugság a közéletben - hangsúlyozták a válaszadók, de elismerték, hogy ma nagyobb a szabadság. A fiatalok, a magasabb képzettségűek, a nagyvárosi lakosok és a tehetősebbek számára viszont Walesa a legnépszerűbb politikus. THE NEW YORK TIMES A lap szerint alaptalanok voltak egyes olyan, Irak tömegpusztító fegyvereiről szóló információk, amelyeket iraki emigránsoktól kapott. A Times és Irak című szerkesztőségi cikkben elismeri, hogy szerepeltek a témáról szóló tudósításaikban kevésbé szigorúan ellenőrzött adatok. Más esetekben pedig annak ellenére, hogy az információ ellentmondásos volt, ezt nem hangsúlyozták ki kellőképpen, vagy nem áhítottak szembe vele más véleményt. A tekintélyes amerikai lap öt olyan riportot sorol fel, köztük címlapsztorit is, amelyek 2001 és 2003 között az iraki biológiai, vegyi és nukleáris fegyverekről szóltak úgy, hogy azokat soha független forrás nem ellenőrizte vagy pedig saját újságíróik jöttek rá a tévedésre. Amikor a munkatársak megírták az eredeti cikk cáfolatát, írásaikat elsüllyesztették - vallja be a Times. Az információk egy része iraki emigránsoktól, ellenzékiektől származott, akiknek érdekük volt a rendszerváltozás. A lap megemlíti Ahmed Csala- bit, aki egy időben a Bush-kor- mányzat kedvenc iraki száműzöttje volt és akinél az amerikai megszállást bíráló kijelentéseit követően razziát tartottak a koalíciós erők. Az újságírók dolgát tovább nehezítette, hogy az emigránsok beszámolóit gyakran erőteljesen megerősítették olyan hivatalos személyek, akik meg voltak győződve az iraki intervenció szükségességéről. A könyvek túlélik kiadóikat, de sorsukon azért nyomot hagynak azok a hatások, amelyeket (többszöri) megjelenésük vált ki a nagy és kis nyelvi közösségekben. KISS JÓZSEF Alighanem érvényes ez a szlovákiai magyarság kultúrtörténetének kiadástörténeti hagyományaira is. Elmondható ugyanis, hogy a harmincas évek második felében a „Prager Könyvkiadó Bratislava-Po- zsony” megjelöléssel megjelent számos könyvfordítás mára sem elévülő ösztönzéssel szogálhat. Ma már nyilván nem azzal a hat, a korabeli szovjet szerzőtől származó, magyarra átültetett könyvvel, amelyek a maguk idejében színfoltnak számítottak a kiadó több műit hatvan magyar nyelven megjelentetett kötete között. Ezzel a számmal a nem Magyarországon működő könyvkiadók közül a legtöbb magyarul megjelent kiadvány gazdájának tudhatta magát. Jómagam a kiadó nevével még középiskolás koromban találkoztam, az ötvenes évek végén, amikor tanárunk néhányunkat megbízott azzal, hogy tegyük rendbe a helyi földműves-szövetkezet nem túl gazdag, de annál ziláltabb állapotban levő könyvtárát, s a biztonság kedvéért mentsünk át belőle néhány hasznosabb darabot az iskola könyvgyűjteményébe. Itt akadt kezembe Solohov Új barázdát szánt az eke című regényének 1938-as kiadása. Kissé eltűnődtem azon, hogy miként is jelenhetett meg ez a könyv az első Csehszlovák Köztársaság idején. Történelemkönyveinkben erről a korszakról ugyanis csak a kíméleden kapitalista elnyomásról olvashattunk. Az pedig már végképp rejtély maradt számomra, hogy a regény - bár ennének Inai hangzásával és tetszetős kivitelezésű, stílusos címlapjával ugyancsak beleillett a szövetkezeti iroda faliújságjairól áradó hangulatba - honnan is került ebbe a környezetbe. Később, egyetemista koromban ébredtem erre rá, amikor a hatvanas évek közepén megjelent Túr- czel Lajos Két kor mezsgyéjén című alapműve, mely árnyalt áttekintést adott a két háború közötti csehszlovákiai magyar irodalomról, annak társadalmi-politikai feltételrendszerérői, s lényegében a magyar kisebbség helyzetéről is. A monográfiából kiderült, hogy Eugen Prager, azaz Präger Jenő kiadópolitikáját az antifasiszta szellemiség határozta meg, mely a balodali beállítottságnak is teret nyitott. Solohov könyve minden bizonnyal valamelyik, a koncentrációs táborból visz- sza nem tért nagykaposi zsidó orvos vagy patikus hagyatékából Őrződött meg, túlélve a háború utáni éveket, amikor a magyarlakta vidékeken a magyar beszéd és írás egyaránt tilosnak számított. A hetvenes évek elején az Irodalmi Szemle tanulmányt is közölt a Prager Kiadóról, melynek történetét Kollin Ferenc budapesti könyvtár- szakos-hallgató dolgozta fel doktori disszertációként. Később az értekezés könyv alakban is megjelent. Prager Jenő 110 évvel ezelőtt, 1904. május 28-án született Budapesten. Az 1918-19-es forradalmak bukása után Bécsbe emigrált, ahol üzletemberként könyvkiadással foglalkozott. Innen Dollfuss tekin- télyuralmi rendszerének bevezetését követően székhelyét Csehszlovákiába tette át. Szociáldemokrata emigránsként kapcsolatot teremtett a hivatalos körökkel, amihez minden bizonnyal hozzásegítette apósa, a Csehszlovákiában menedéket talált volt hadügyi népbiztos, Böhm Vilmos is. A kormánytól szerzett anyagi támogatás kétségkívül közrejátszhatott abban, hogy a köztársasági elnök milliós adományából a kisebbségi magyar kultúra támogatására létrehozott Ma- saryk Akadémiával együttműködve megjelentette öt kötetben A magyar Masaryk címmel a köztársasági elnök műveit, majd Benes-, Hodza- és Dérer-köteteket is kiadott magyarul. S ugyancsak kívánatos lenne, hogy ebbeli kiadói vállalkozásában hét évtized múltán mai folytatója is akadjon. A rendszerváltás elején a Madách Kiadó gondozásában új fordításban megjelent a Világforradalom rövidített változata, s az utószóként szereplő tanulmány szerzője, Szarka László megállapította, hogy az egykori cseh politikusról a magyar érdeklődők körében szélsőséges értékelések élnek, „amelyek közös gyökere az eredeti Ma- saryk-írások hiányában másod-, harmadkézből szerzett értesülések és érvek érzelmi és ideológiai szí- nezettsége”. A helyzet e téren mára sem változott meg lényegesen. A két sorozatban - az Új Európa Könyvesházában és az Új Európa Kistükrében - megjelent szépirodalmi fordítások ablakot nyitottak a világ felé, és közel hozták a cseh irodalom értékeit a demokratikus, műveltségre éhes magyar olvasók számára - Magyarországra is átjuttatva. Több Capek-művön kívül megjelent Olbrachttól a Nyikola Suhaj, a betyár és Vancura regénye, A szökés Budáról, melyből nemrég készült filmsorozat. A televízióban ezt végignézve a néző úgy érezhette, hogy a magyar dzsentri - Bólék Polívka megformálta - alakjában szinte a mai, nemzetiségi különbség nélküli újgazdagok kivagyiságának és az egykori mértékletes cseh polgári életvitelnek a sajátos szembesülésével találkozik. A szlovák-magyar viszonyt érintő katar- tikus hatással járt annak idején Milo Urban Élő ostor (Zivy bic) című regényének a kiadása, melyben az első világháború idején kitört falusi népharag és a hatalom megütközése - ahogy Szalatnai Rezső írta - „nem a magyar népet, nem is a magyar nemzetet érte, hanem csak egy állami gépezet csavarszerű vidéki képviselőit”. A hatvanas évekbeli filmre vitelében viszont ugyancsak hangsúlyt kapott a magyarel- lenesség. Szlovákiai magyar szerzőtől a Prager Kiadóban mindössze egy könyv jelent meg. Pedig Győry Dezső a Hodza miniszterelnök által alapított Magyar Újság hasábjain Tíz író keres egy kiadót! címmel nyűt levelet intézett Pragerhez egy irodalmi folyóirat megindítását kérve. Prager válaszolt is: Jelenke- zik a Kiadó címmel. De a folytatás elmaradt. Aligha kétséges, hogy az üzleti vállalkozás rentabüitásával összefüggő okok játszottak közre. S ebben már a piacgazdaság mai könykiadásra is kiterjedő tehertétele érhető tetten. A múlt az olvasó- közönség mentalitásában visszájára fordulva találkozik a mával. Míg az egykori viszonylagos anyagi jólétet biztosító kispolgári életforma magában rejtette a szellemi horizont kitágításának lehetőségeit, a mai anyagi bizonytalanságban a szellemi tömegtáplálékot egyre inkább a színésznők, énekesek és politikusok magánéletét szellőztető képeslapok és a bulvársajtó termékei jelentik. Van belőlük a kioszkokban elég. Rájuk úgy-ahogy futja - még a munkanélküli-segélyből is. Olyannyira, hogy a közelmúltban senkinek sem tűnt fel: Pozsony kellős közepén, fényes nappal - amíg az eladó rövid ideig távol volt - szőrén-szálán eltűnt egy andalító szerelmi történeteket és képeslapokat árusító bódé. A kultúra aligha szenvedett kárt. KOMMENTÁR A szamár is ló NAGY ANDRÁS Mikulás Dzurinda tegnap este nyugodtan hátradőlhetett foteljében. A miniszterelnök bebizonyította, hogy a Szabad Fórum képviselői nélkül is képes egy reformcsomag elindításához megszerezni a képviselők szavazatainak többségét. Bár még csak a második olvasatba való utalásról döntöttek a honatyák, az egész reform tárgyalása pedig csak ősszel folytatódik, mégis mérföldkőről van szó, hiszen mikor, ha nem most lehetett volna jól megszorongatni a koalíciót. Bármennyire is szidják a koalíciós partnerek és az ellenzék a kormányfőt, el kell ismerni, hogy bár nyilván kompromisszumok árán, de sikerült biztosítania a többséget. Ezután lehet elvi vitát kezdeni arról, hogy teljesítette-e az SDKÚ és az ANO a másik két koalíciós partner felszólítását, hogy szerezzék vissza a kormánytöbbséget a parlamentben, mivel ők vesztették el. Nyilván sokkal kényelmesebb lenne biztos 76 kormánypárti képviselővel irányítani az országot. De ha nincs ló, jó a szamár is elven meg kellene elégedni azzal, hogy nincs 76 ellenzéki képviselő, viszont ha kell, a kormányjavaslataihoz be lehet gyűjteni 76 szavazatot. Ezáltal a Szabad Fórum kezd leértékelődni, hiszen már nem ők tűnnek a mérleg nyelvének, s majd feltételeket szabhatnak a kormányfőnek. Ezt érzékelte a hétvégén Ivan Simko is, aki már akkor beismerte, nem szabad saját korábbi kijelentéseik foglyává válni, így személy szerint ő már nem zárkózik el attól, hogy mégis egy Dzurinda-vezette kormányba térjenek vissza. De ahogy múlik az idő, egyre csökken jelentőségük. Azt, hogy mennyire segít vagy árt az egész koalíciónak a szavazatvadászat, még nem tudni. Az is valószínű, hogy a többi koalíciós partnernek jobb, hogy a miniszterelnök most nem az oszd meg és uralkodj elvet követi, mint pár hónappal ezelőtt, biztos többséggel a háta mögött, hanem minden egyes szavazatért meg kell küzdenie. Egyelőre azt se tudni, hogy mit ígérnek, s egyáltalán ígérnek-e valamit a függetlenek szavazataiért. De a rendszer beindulni látszik. JEGYZET Lázadóból trendi JUHÁSZ KATALIN Nézem minap a tévét, hát a magyar királyi egyesen kísérletijelleggel indított kulturális műsorban a punk-taréjról folyik a vita. Mármint arról, hogy lázadóknak tekint- hetőek-e azok, akik David Beckham hatására nyíratnak maguknak tüchtig kis taréjt a fejük tetejére. A konklúzió valami olyasmi volt, hogy a hetvenes évek punkjai pont az ellen lázadtak a maguk bizarr frizurájával, amit a mai „kon- zumtarajosok” képviselnek. Ezzel is ugyanaz a helyzet, mint a farmerrel, a bőrdzsekivel, a piercinggel, a zenével, és megannyi más polgárpukkasztónak szánt, divattá degradálódott dologgal. Ha a fogyasztói társadalom szembe találja magát valami újjal, először megijed tőle, aztán nevetségessé teszi, végül mindent elkövet, hogy megszelídítse és beolvassza a mainstream trendbe. Ez történt az avangárd rockzenével, az underground technoval, és ez történik manapság a graffiti- vel. Egy prágai felmérés szerint a mai falfirkászok kilencven százalékban középosztálybeli, rendezett körülmények között élő gimnazisták és szakközépiskolások, akik zsebpénzükből vásárolnak festékszórókat (nem olcsó mulatság), és tevékenységük közelebb áll a vandalizmushoz, mint az urbánus folklórhoz. Ha egy nyugati graffitis szétnézne mondjuk Kassa belvárosában, legyintve csóválná a fejét. A művészeti alkotásoknak tekinthető „piece”-ekből nagyon keveset találna, ezekhez ugyanis rajztehetség és idő kell. A huszonegyedik század kelet-szlovákiai firkászai megelégszenek saját betűjelük felfújásával, persze legfeljebb fejmagasságban, hogy ne kelljen mászni, kapaszkodni vagy guggolni. Ezek a „tag”- ek jellegtelenek, semmi eredeti nincs bennük, olyan, mintha egyetlen személytől származna valamennyi. A legmenőbbek újabban üvegbe karcolnak. Néhány külvárosi buszmegállóban már fel lehet fedezni ezeket az alkotásokat, amelyek a festékkel ellentétben eltüntethe- tetlenek. A dolog amellett, hogy veszélyes, komoly kézügyességet kíván. Ez a legcsó- róbb és legjobban unatkozó fiatalok hobbija. Egyelőre. FIGYELŐ BILD A német lap szerint a koszovói békefenntartó erő (KFOR) köreiben német katonák állítólagos kegyedenkedéseit ábrázoló fényképek járnak kézről kézre. Peter Struck védelmi miniszter vizsgálatot rendelt el, Norbert Bicher, a minisztérium szóvivője annyit mondott: „E pillanatban nem tételezzük fel, hogy ilyen jelenetek lejátszódtak.” Miután napvüágra került, hogy amerikai katonák foglyokat kínoztak, Berlinben többször is leszögezték: elkép- zelhetetíen, hogy ilyesmit német katonák is cselekedjenek. Koszovói megbízatásuk kezdetén németek is felügyeltek rövid ideig egy börtönre. Berlinben most idézik Scharping akkori védelmi miniszter utasítását, mely szerint bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személyek kínzása, bántalmazása tilos.
