Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-22 / 117. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) • # CSALÁDI KOR Jt gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) 2004. május 22., szombat 8. évfolyam 19. szám Reggelire két liter tej és harminc kifli, ebédre és vacsorára tíz kiló krumpliból, egy kiló kolbászból paprikás - tíz személynek Párbeszéd a szegénységről Kilenc a gyerek, mert Mária már férjhez ment (A szerző felvételei) Feri, Vlado, Mária, Pista, Pali, Dávid, Drahos, Drahoslava - ők ikrek -, Misko és Olivia, a legkisebbik, aki hároméves. Az édesanya, Vörös Mária negyvenhárom. Nem tervez több gyermeket. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA Az érsekújvári magyar iskolába járt, aztán az Elektrosvitben dolgozott, ott ismerte meg a későbbi férjét, tizennyolc éves korában. Tizenkilenc évesen megszülte első gyermekét. Feri most huszonöt éves. Érsekújvárban laktak, a tizenegyedik emeleten két szobában, kilenc gyerekkel. Minden szobához tartozott erkély, és állandóan attól rettegett, hogy valamelyik kicsi kiesik... Öt éve falura költöztek, Nagyölvedre. Olivia már ott született. A saját tulajdonukban levő városi lakást családi házra cserélték. Az is saját tulajdon. A jó levegő megvan, megvan a ház is (ha ugyan annak nevezhető). A gyerekek az emeletről bár nem esnek ki, de más veszélynek vannak kitéve: a meny- nyezet akármelyik pillanatban rájuk szakadhat, és maga alá temetheti valamennyiüket. Egy szobában alusznak, tanulnak, élnek, mert a többi helyiség használhatadan. A bútorokat naponta tologatják, falat tapasztanak. Az édesanya panaszkodik. - Menekülünk a patkányoktól. Hiába tömjük be üveggel a lyukakat, a patkányok feljönnek. A ruhákat is megeszik. Volt olyan eset, hogy a gyerek kezét megharapta a patkány. Alagutak vannak a padló alatt. A gerendák el vannak repedve. Kint jártak a Vöröskereszttől, de nem tudnak segíteni. Azt mondták, ha ruházat kell, küldenek. Nem a ruházatról van szó. Én mindent átszabok, kézzel varrogatok, a nagyból kicsit csinálok, hogy a gyerekeknek legyen ruhájuk. Próbáljuk javítgatni a házat, de nem lehet. Azt mondják, ezen csak a buldózer segít. Az viszont lehetetlen. Akkor hova megyünk? Hogyan mehettek bele ilyen rossz cserébe? Nem láttuk, milyen állapotban van a ház, mindenütt polisztirol volt felszegelve. Csak első este, amikor letettük aludni a gyerekeket, kezdtek mászkálni a patkányok. Kérdem a férjemtől, hogy mik azok. Azt mondja, pocikok. Vissza akartam menni Újvárba, de már nem lehetett. Mi csak cserére gondoltunk, de nem eladásra. Miből élnek? Hogy is mondjam? Abból az 5170 koronából, amit kapunk, ehhez tettek még hozzá 1600-at. És a férjem küld havonta 3-400 koronát. Ártatlanul ül. Nyolc hónapra ítélték. Tavaly 16 397 koronát kaptunk. Mire elég a 6700 korona? Semmire. Villanyért 950-et fizetek, a többi elmegy kosztra, tanszerekre... Látom, három gyerek ágyban fekszik. Betegek? Öt gyerek beteg. Légcső- és tüdő- gyulladásuk van. Elvittem őket orvoshoz. A gyógyszerekért kétezer koronát fizettem, és két injekcióért ötszázat. Hány gyerek jár iskolába? Öt. Másodiktól ötödikig. Most kellene elsőbe mennie egynek, de nem tudom, mit tegyek, daganat van az agyán. Nem tudom, érdemes-e beadni az iskolába, mert hogy is mondjam, nincs kifejlődve agyilag se, meg testileg se. Hogyan tanulnak? Közepesen. Akarnak továbbtanulni? Akarnak, de meglátjuk, hogyan fogunk állni anyagilag. Hányán vannak a tizennyolc évnél idősebbek? Hárman. Egy van férjnél, egyik fiam részleges rokkantnyugdíjas, epilepsziás, ő kétezer-hétszáz koronát kap, a másik nem kap semmit, de járt volna neki ötszáz korona. Ő segít nekem, iskolába viszi a gyerekeket, tanul velük... A gyerekek az iskolában étkeznek? Nem, otthon. Tizenkettőkor hazajönnek enni. Mit főz mindennap annyi gyereknek? Az attól függ, hogyan állok pénzzel. Van, mikor főzök káposztát vagy pörköltet tésztával, nokedli- val. Mit szokott tenni a káposztába? Füstölt csontot vagy csülköt vagy ilyesmit. Megvan, hogy mennyit költhet naponta? Azt nem lehet. Úgy csinálom, hogy amikor megkapom a segélyt, bevásárolok. Aztán mindig azt, ami kell, tejet veszek, kenyeret, ilyesmit. Azt főzöm, ami van otthon. Tartunk baromfit, malacot. Nehéz az élet. A húsfélét ritkán engedhetjük meg magunknak. Kert van? Van. Szoktunk ültetni krumplit, zöldséget. Megbánta, hogy eljött Újvárból? Meg. Javítani kellene a házat, de egyszerűen nincs miből. A főzéssel is akadozok, de azért próbálom megoldani. Vízvezeték van? Van, fürdőszoba is, de nem lehet használni. Meleg víz úgy van, hogy a sparhelten melegítem. Beleöntjük a kádba és hideggel megkeverjük. Mind a kilenc gyerek egy vízben fürdik? Nem, ötöt szoktam egy vízben fürdetni, egymás után. Öt után cserélem a vizet. Minden héten fürdetem őket, még hét közben is, szerdán és vasárnap. Ha látom, hogy valamelyik piszkos, melegítem a vizet. Én éjjel szoktam fürödni, amikor a gyerekek már alusznak. Másképp hogy csináljam? Minden második nap mosok, van egy rozoga öreg gépem. Kilenckilós mosóport vásárolok, egy hónapig tart ki. Hogyan szoktak ünnepelni? Volt karácsonyfánk, mindenki kapott valami ajándékot, kicsiséget. A gyerekek nem kapnak zsebpénzt, nem is kezelhetik a pénzt, nem való a kezükbe, inkább néha megveszem nekik a cukorkát vagy valamilyen édességet. Tudja, ma milyen világ van, hogy már a kisgyerekek is cigarettáznak? Mennyiből tudja kihozni a napi kosztot tíz személynek? Ötszáz koronából. Akkor csak a koszt tizenötezer... Reggelire két liter tejet veszek és harminc kiflit, ebből én nem eszem, meg a két nagy sem, csak a hét apró. Tízóraira két kiflit csomagolok nekik, vajjal vagy sajttal, vagy valami gyümölcsöt. Minden reggel tizennégy kiflit megvajazok, vagy sajtot teszek rá. Két kenyér elfogy. Számolja! Egy liter tej 24, a cukor 35-36 korona, a kenyér darabja 30 korona. A kifli darabja két korona. Majd kétszáz korona a reggeli. Ebédre megfőzök tíz kiló krumplit, s hogy mégis legyen valami íze, belevágok egy kiló kolbászt. Ez elég egy napra, vacsora is marad. De hozzájön az olaj, a hagyma, a piros- paprika... Tíz kiló rizs semmi. Mit csináljak? Sokat esznek. Szigorúan fogja őket? Nem, még soha nem vertem meg őket. De ha betegek, feküdni kell nekik, ki se mehetnek. Itt nincs semmi... Városon létezik egyszeri segély, pláne ilyen nagycsaládosoknak, ráadásul ha az anya egyedül neveli a gyerekeket. Itt meg semmi. A házzal kellene valamit csinálni. Mikor vett magának utoljára új ruhát? Én magamnak? Öt éve. Nem is vettem. Kaptam. Már nem is érdekel a ruha. Cipőm az van. Száz koronáért vettem. Az elsők a gyerekek, hogy mindig rendben legyenek, ha valahová megyünk. Arckrémet? Nem krémezem magam. Ilyen dolgokra nincs pénzünk. Milyen tervei vannak? Mire számít? Csak javul a sorom... Kitől vár segítséget? Mit mondjak? Hátha figyelembe veszik a dolgokat... Kik? A népek... vagy a parlament. Ennyi pénzből nem lehet megélni, nem tudom eltartani a gyerekeket. Ha felajánlanák, hogy adja be a gyerekeket intézetbe?... Olyan nincs! Ilyesmi szóba se jöhet. Ők az én gyerekeim. Az utolsó erőmet is rájuk áldozom. Nekem nincs másom, csak ők. Gondban. Küldje-e iskolába a gyereket, vagy ne? Hárman az ágyban A probléma mindig abban rejlett, hogy a kőfalak igazából az emberek között állnak - megint valamivel nagyobb lélegzetet kell vennünk Benne vagyok, no oszt mi, megint valamivel tovább kell maradnunk a víz alatt TÓTH FERENC-Na?- Mit na?- Milyen?- Mi milyen?-Tagnak lenni! Hát, valahogy nem érzek semmit, igazán. Pedig ott voltam éjfélkor az isten háta megetti megyei településen. Örömmáglya lobogott. Lovasok fáklyával úgymond határtiprást végeztek. (Visszafelé azért még kérték az útlevelünket.) A probléma mindig abban rejlett, hogy a kőfalak igazából az emberek között állnak. Szemüveges sámánleány sámándobot püfölt, nagyon sámá- nosan, pongyolás sámánfiú ütemre hajladozott. Turbános ipse korhű jelmezben, alul fekete félcipő. Kilóg a lóláb. Mérföld hosszú beszédeket tartanak a gó- rék, ugyanúgy, mint régen, szerelmesen szép szavukba. Mint ötven éve, mint ezer éve, halálra untatva egy fáradt, álmos és fázó tömeget. (Úgyis mindenki a koncertre várt.) És most itt állunk, mindannyian, várva a csodát. Ha nem segít varázsbársony-forradalom, talán majd a bűbájos egyesülési varázsige. Tátsd ki szépen a szád. Ááá... Nű, nem jön semmi sülve. Kellemes meglepetés viszont, hogy a rizs ára (egyelőre) nem lett hetven korona, mint ahogyan azt jobb körökben már előre terjesztették. Mások meg cukrot vásároltak, halomnyit, hogy legyen őszre, a borba. Mert fel fog menni... Hja, uraim, a régi cocialista beidegződéseket éppoly nehéz kiheverni, mint az isten háta megetti megyei születést. Ezeken mostanáig még egy regementnyi sámán sem tudott segíteni. Mondják, még a..., még a zagy- kontroli se! Még..., még a... réjki se, asse! A genetikus emlékezet már csak így kódol: változás van? Árak puff, felfele. Ilyen eccerű! Valakik meg, nem adják el a lakást, mert az unióban drágább lesz. „Tudod te, mibe kerül egy kétszobás Osztrákban?” Mert az isten háta megetti megyét nemsokára elözönlik a tirolinadrágos, jódlizó sógorok, mi? Mind itt fog akarni lakni, mert már elegük van a komfortból meg az autópályákból meg mindenből, mi? Ja! Leállt az ukrán benzin- csempészet. (Vagy egy hétre!) A nikotin szerelmesei - vagy rabjai, e kettőt oly nehéz olykor egymástól megkülönböztetni - meg lassan ráfanyalodnak a hazaira. Nem nehéz prognosztizálni egy csaknem akkora csalódáshullámot, mint az úgynevezett bársonyos úgynevezett forradalmat követően. Azért csaknem akkorát, mert akkora már nem lehet, mint ahogy nem lehet fél éven belül kétszer halálosan szerelmesnek lenni, ugyanúgy csalódni sem lehet ekkorákat, rövid időn belül. Az ember már csak így van megtervezve. Ecce homo, ahogy a norvégok mondják. Az örömtüzek melege lassan elenyészik, a szemüveges sámánleányzó visszamegy a hivatalba, a sámánfiú is csak otthon fog pongyolában mászkálni, a tévé előtt. Megint tekeredik a prés, mert az új lehetőségekkel nem a mindennapi emberek élnek majd, hanem azok, akik, mint mindig, pofátlanul odafurakodnak a mások által rakott tűzhöz. Megint valamivel nagyobb lélegzetet kell vennünk, megint valamivel tovább kell maradnunk a víz alatt. A végén még megszokjuk? Csak úgy ne járjunk, mint a..., öő, hogy is mondjam..., kisebbségi zenész lova. Benne vagyok. No oszt mi?
