Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-18 / 113. szám, kedd

6 Külföld ÚJ SZŐ 2004. MÁJUS 18. RÖVIDEN Robbantások a Blair-út előtt Isztambul. Négy kisebb pokolgép robbant vasárnap este a HSBC brit bank ankarai és isztambuli fiókjainál, ki­sebb károkat okozva. A rob­bantások nem sokkal Tony Blair brit kormányfő törökor­szági látogatása előtt történ­tek - jelentette az Anatólia hírügynökség. Blair tegnapi rövid látogatása során Török­ország uniós tagjelöltségéről, Ciprusról és az terrorizmus elleni együttműködésről tár­gyalt az ankarai vezetéssel. Tavaly novemberben négy nagy erejű pokolgépes táma­dást követtek el Isztambul­ban brit és zsidó célpontok, közöttük a HSBC fő irodája ellen. A robbanásokban ak­kor több mint hatvanan vesz­tették életüket. (MTI) Bászájev vállalta a merényletet Moszkva. Sámil Bászájev iszlám szélsőséges csecsen milíciavezér tegnap közölte, hogy modzsahedjei vitték véghez a grozniji stadionme­rényletet, amely Ahmad Ka- dirov Kreml-barát elnök halá­lát okozta. A csecsen Kavkaz Center hírügynökségnek elektronikus postán küldött üzenetében Bászájev jelezte: harcosai a Megtorlás nevű hadművelet keretében hajtot­ták végre az iszlám bíróság ítéletét a nemzetáruló és hite- hagyott Kadirovon és Hú­széin Iszajev államtanácsi el­nökön. Rajtuk kívül még öten vesztették életüket a nyolc napja, a fasizmus feletti győ­zelem napjának grozniji ün­nepségén végrehajtott me­rényletben. (MTI) Bászájev elnézést kért Maszhadov szakadár veze­tőtől, amiért „nem tudták szó szerint a lába elé dobni Kadirov fejét” (Képarchívum) Száz halott egy börtöntűzben Tegucigalpa. Száz elítéltet megölt egy rövidzárlat miatt keletkezett tűz tegnap Hon- durasban, a fővárostól 240 kilométerre északra levő San Pedro Sula város börtöné­ben. Armando Calidonio he­lyettes közbiztonsági minisz­ter bejelentése szerint a tűz hajnalban ütött ki, amikor a rabok még aludtak. Ennek el­lenére néhány fogolynak si­került sérülésekkel megúsz­nia a szerencsétlenséget. A lángok az intézmény egy ré­szét gyorsan elpusztították. Egy éven belül ez már a má­sodik nagyméretű börtöntűz volt Hondurasban. (MTI) Valószínűleg öngyilkos merénylet történt- felszínre került az amerikaiak támogatását élvező közigazgatás sebezhetősége Megölték az iraki kormányzótanács elnökét Ezzedin Szálim elismert író, filozófus és több iraki lap szerkesz­tője volt (Reuters-felvétel) Bagdad. Pokolgépes me­rénylet áldozata lett tegnap Bagdadban az amerikaiak által kinevezett iraki ideig­lenes kormányzótanács ve­zetője. Az amerikai katonai vezetés szerint öngyilkos akció történt. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Ezzedin Szálimot, más néven Abdul Zahra Oszmán Moham- madot a Szaddám egykori palota­komplexumából átalakított bag­dadi amerikai főhadiszállás és a kormányzótanács székhelye előtt, az ezeket magában foglaló, úgynevezett zöld zóna egyik el­lenőrzőpontjánál érte a támadás. Egy gépkocsiba rejtett pokolgép oltotta ki életét. Szálim a fején, a mellkasán és a lábán szenvedett sérüléseket, és a kórházba szállí­tás után halt meg. A síita Szálim az Iszlám Dava Párt (Iszlám Hangja) bászrai vezetője volt, el­ismert író, filozófus és több iraki lap szerkesztője. A kormányzóta­nács rotációs rendszerében ő vi­selte májusban az elnöki tisztsé­get. Ó volt az iraki ideiglenes kor­mányzótanács második olyan tagja, akivel merénylők végeztek. 2003 szeptemberében Akila al- Hásimit bagdadi lakása előtt lőt­ték le ismereüen fegyveresek. A robbanásban a helyszínen tartóz­kodó amerikai egységek, szerint összesen tízen haltak meg, köz­tük Szálim testőrei. Egy moszuli mérnök az utód Mark Kimmitt tábornok, az Irakot megszálló amerikai hadse­reg helyettes hadműveleti főnöke kijelentette: minden valószínűség szerint öngyilkos merénylet tör­tént, mivel a robbanóanyaggal teli gépkocsi az ellenőrzőpont előtt vá­rakozó sorban állt. A tábornok az elkövetőket olyan terroristáknak nevezte, akik ki akarják siklatni a demokratizálás folyamatát Irak­ban. A merénylettel felszínre került az amerikaiak támogatását élvező közigazgatás sebezhetősége, alig hat héttel a végeleges hatalomát­adás előtt. Hosjar Zebari, az iraki ideiglenes kormányzótanács Jor­dániában tartózkodó külügymi­nisztere mindazonáltal a merény­letre reagálva kijelentette: Szálún meggyilkolása csak erősíti a tanács eltökéltségét az ország szuvereni­tásának visszaállítására. Ghazi Masai Adzsil al-Javer moszuli mérnököt választotta teg­nap új elnökének a kormányzóta­nács a meggyilkolt Ezzedin Szá­lim utódaként. Az új elnök első nyilatkozatában hitet tett a sza­badság és a demokrácia mellett. Menni vagy maradni? A minél előbbi iraki kivonulás tervein dolgozik a brit kormányfő és az amerikai elnök - írta tegnap a The Times. A vezető brit napi­lapnak kormányforrások azt mondták, hogy „markáns hang­súlyeltolódás” ment végbe a ko­rábbi washingtoni és londoni nyi­latkozatokhoz képest, amelyek­ben még az szerepelt, hogy a szö­vetségesek addig maradnak, ameddig szükséges. A lap szerint a két fővárosban eddig reálisan 2006-2007-ig tartó megszállással számoltak. „Most már azonban a hangsúly nagyon erősen átkerült arra, hogy a brit és az amerikai erőket abban a pillanatban kivon­ják, ahogy az biztonsággal megte­hető. Ennek a stratégiának az is a célja, hogy a megmutassa az iraki­aknak, valamint a brit és az ame­rikai közvéleménynek: látótávol­ságba került a végjáték” - áll a hétfői The Timesban. Egy brit kor­mányilletékes szerint ez nem azt jelenti, hogy „mindent eldobunk, és kirohanunk (Irakból) ... de az új stratégia célja az, hogy az iraki­ak minél gyorsabban átvegyék az ellenőrzést, mi pedig minél gyor­sabban távozhassunk”. Egyébként Bush elnök a hét végén, Con­doleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig tegnap cáfolta a kivonulási terveket. Arab csapatok Irakba? Az orosz külügyminiszter elkép­zelhetőnek tartja, hogy arab orszá­gok is csapatokat küldenek majd az iraki nemzetközi erőbe az ideigle­nes kormány június végi hivatalba lépése után. Szergej Lavrov tegnap Moszkvában úgy vélte, hogy „olyan nemzetközi erőkről lesz szó, ame­lyekben megmaradnak az ameri­kaiak számos más ország csapatai­val együtt, és szóba jöhet ezek ki­egészítése többek között arab or­szágok kontingenseivel”. Lavrov szerint a nemzetközi erők mandá­tumát teljesen alá kell rendelni az iraki politikai folyamatnak, minde­nekelőtt a normális élet és a 2005- ös választások megszervezésének. Szarin ideggázt tartalmazó löve­dék robbant tegnap Irakban. Csak kis mennyiségű gyilkos gáz került a levegőbe. E régi típusú lövedékek­ről Szaddám azt állította, hogy 1991 után megsemmisítették őket. Budapestre hozhatják az elgázolt fiút Budapest. Stabilizálták az állapotát annak a 12 éves úaki fiúnak, akit a magyar szállítókontingens egyik járműve elütött az iraki Hilla közelében. A honvédelmi miniszter felajánlotta, hogy a vasárnap el­gázolt gyerek rehabilitációs kezelését Magyarországon, a Honvéd­kórházban végezzék el, ha ehhez a családtagok hozzájárulnak. A bal­esetben a fiú súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyerek a magyar konvojjal szemben haladó amerikai gépjárművek közül fu­tott ki, és a magyar konvoj előfutó, biztosító gépjárműve ütötte el. Az amerikai katonai rendőrség vizsgálata megállapította, hogy a sofőr­nek esélye sem volt elkerülni a balesetet. (MTI) Menekül a palesztin lakosság Rafahból - Korei-Rice találkozó volt Berlinben Hadosztálynyi izraeli katona hatolt be a Gázai övezetbe MTI-ÖSSZEFOGIALÓ Az uniós kormányközi konferencia miniszteri fordulója Kiadhatók az adatok Gáza/Rafah/Berlin. Az izraeli hadsereg tegnap reggel nagyarányú hadművelet keretében behatolt a Gázai övezet déli részébe, a rafahi átkelőnél, és megkezdte a város el­szigetelését az övezet többi részétől. Mint a hadsereg képviselője közöl­te, a hadművelet fő célja, hogy elszi­geteljék Rafahot mind a tőle délre fekvő egyiptomi határvidéktől, mind a hozzá legközelebbi, tőle északra lévő palesztin várostól, Hán-Júnisztól, majd pedig kiterjedt hadműveletet indítanak. A hadse­reg üy módon akarja megakadá­lyozni szélsőséges palesztinok és fegyverek Rafahba áramlását. Fel akaiják kutatni a városban a körö­zött személyeket, és meg akarják semmisíteni azokat az ala- gutakat, amelyeken keresz­tül Egyiptomból fegyvert csempésznek az övezetbe - jelentette a katonai rádió. Izraeli források rámu­tatnak: a gázai övezetben ez az első olyan hadműve­let, amelyben a résztvevők létszá­ma eléri a hadosztály szintet. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint ezeket az erőket már több nappal korábban Rafah közelébe vezé­nyelték. Az izraeli behatolás hatá­sára több ezer palesztin menekült Rafah felé a város melletti mene­külttáborból. Sietve teherautóra, szamárkordéra rakták ingóságai­kat. Az izraeli közszolgálati rádió és a televízió már vasárnap este jelentette, hogy a hadsereg a fegy­vercsempészés megakadályozásá­ra egy körülbelül 20 méter mély és 60-80 méter széles árkot akar ásni a Gázai övezetet Egyiptomtól elválasztó ütközőzóna, az úgyne­vezett Philadelphia folyosó men­tén. Az árok menti 150 méter szé­les területen pedig le akaiják rom­bolni az összes palesztin házat, hogy könnyen ellenőrizhető le­gyen a terület. A rafahi hadművelet előtt, teg­nap hajnalban izraeli helikopte­rek újabb rakétatámadást intéz­tek a Jasszer Arafat palesztin el­nök vezette Fatah mozgalom és Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért szervezetnek a Gáza város Zejtun kerületében ál­ló irodái ellen. Egy izraeli katonai közlemény szerint a rakéták két olyan irodára mértek csapást, amelyek „palesztin terrorcselek­mények gócpontjaként szolgál­tak” az egy héttel korábban a tér­ségben elkövetett támadáskor, melynek során hat izraeli katona vesztette életét. Ramzi Ramab, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért egyik tagja el­mondta, hogy az iroda munkatár­sainak sikerült ugyan megúszniuk a támadást, mivel kimenekültek az épületből, miután meghallot­ták a helikoptereket, de az iroda romba dőlt. A Fatah katonai szár­nya, az al-Aksza Mártíijainak Bri­gádjai felszólította híveit, a raké­tatámadás megtorlásául mérje­nek súlyos csapásokat az ellen­ségre. A támadás idején a Gázai övezetben feszült volt a helyzet, palesztinok százai menekültek az övezet déli részén álló Rafah kör­zetében lévő otthonaikból, Izrael ugyanis további házak lerombolá­sával fenyegetett. Mosé Jaalon iz­raeli vezérkari főnök megerősítet­te, hogy több száz palesztin házat rombolnak le. Condoleezza Rice, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanács­adója tegnap Berlinben megerősí­tette, hogy az Egyesült Államok elkötelezte magát a palesztin álla­miság mellett. Eközben Rice tár­gyalópartnere, Ahmed Koréi pa­lesztin kormányfő az izraeli ház­rombolások leálh'tását sürgette. Megfigyelők szerint Washing­ton ismét életet akar lehelni a kö­zel-keleti békefolyamatba, Rice berlini találkozója a palesztin kor­mányfővel ennek az igyekezetnek a része. Bush elnök korábban el­kötelezte magát Ariel Sáron izrae­li miniszterelnök terve mellett, amely a Gázai övezet feladását irányozza elő, de megtartana bi­zonyos területeket a Jordán nyu­gati partján. Száeb Erekat, az Iz­raellel folytatott tárgyalások pa­lesztin minisztere közölte: „Rice megismételte, hogy az amerikai­ak elkötelezettek a két állam meg­oldás mellett.” Hozzátette: „Azonnali beavatkozást sürget­tünk, hogy ne folytatódjon a ka­tasztrófa Rafahban. Az amerikai­ak azt mondták, hogy érintkezés­be léptek az izraeliekkel a rafahi rombolásokkal kapcsolatban.” MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az EU-tagállamok megkezdték az alkotmányos szer­ződésről dönteni hivatott kormány­közi konferencia (IGC) miniszteri szintű fordulóját. A huszonöt or­szág külügyminiszterei először tar­tanak hivatalos tárgyalási fordulót az IGC keretében azóta, hogy ta­valy decemberben megállapodás nélkül szakadt félbe a konferencia. A tervek szerint ma is folytatódó ta­nácskozáson az alkotmánnyal kap­csolatos valamennyi fontosabb nyi­tott kérdés napirenden szerepel, megfigyelők azonban nem számí­tanak arra, hogy az eddig legnehe­zebbnek bizonyult problémákban most érdemi előrelépés történik. Ezek közé tartozik mindenekelőtt a döntéshozatali eljárásokban alkal­MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. Több tízmillió font ér­tékű aranyrúd és készpénz elrab­lását akadályozta meg tegnap a londoni Heathrow repülőtéren a Scotland Yard. A délutáni bejelen­tés szerint a rajtaütés során őri­zetbe vett hét bűnöző és egy elme­nekült társuk összesen 40 millió font értéket készült elrabolni a vi­lág legnagyobb nemzetközi for­galmú repülőterének egyik logisz­tikai és raktározó cége, a Swiss- port Cargo helyi lerakatából. A rajtaütésben a Scotland Yard szer­vezett bűnözési elleni különleges ügyosztálya - népszerű nevén a mazandó szavazási rendszer, illet­ve a minősített többséggel eldön­tendő kérdések körének a megha­tározása. Tavaly decemberben az IGC elsősorban a szavazási rend­szer meghatározása körüli viták miatt feneklett meg. Tegnap a könnyebbnek tűnő, alapvetően technikai kérdések kerültek napi­rendre, a fajsúlyosabb problémák­ról ma tárgyalnak. A külügyminisz­terek az úaki fogolykínzásokat köz­leményben ítélték el. Az Európai Bizottság tegnap jó­váhagyta azt a döntést, amelynek alapján az európai légitársaságok hozzáférhetővé tehetik az ameri­kaiak számára az USA-ba tartó utasaik személyes adatait. A dön­tés annak ellenére született, hogy az Európai Parlament kifogást emelt ellene. Flying Squad - száz felfegyverzett rendőre vett részt. A krimibe illő rablási kísérlet kora délben kezdő­dött, amikor a banda egy fehér Ford Transit kisbusszal, hátrame­netben áttörte a repülőtér külterü­letén lévő raktárépület fémredő­nyét. A személyzetet lőfegyverek­kel és késekkel a raktár értékőrző­jének felnyitására kényszerítették, és itt találták meg a hatalmas mennyiségű aranyat és készpénzt. Nem tudták azonban, hogy a Flying Squad emberei már várják őket a kijáratnál. Barry Philips fő­felügyelő szerint ez lett volna min­den idők egyik legnagyobb nagy- britanniai rablása. A palesztin kormányfő az izraeli házrombolások leállítását sürgette. A Scotland Yard sikeres akciója a Heathrow repülőtéren Megakadályozták az évszázad rablását

Next

/
Thumbnails
Contents