Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-17 / 112. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 17. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ SZERB SAJTÓ Két ismeretlen férfi megtámadta Zoran Djindjics meggyilkolt szerb miniszterelnök nővérét, és ismeretlen eredetű injekciót fecskendezett belé - jelentett tegnap reggel a belgrádi sajtó. A nyugdíjas orvosra, Gor- dana Djindjics-Filipovicsra szombaton késő este saját otthonában támadt rá két férfi, a Belgrádtól nyolcvan kilométerre délre fekvő Valjevo melletti Belosevac faluban. A támadók ismeretlen eredetű injekciót fecskendeztek bal felkarjába, s óva intették attól, hogy erről értesítse a rendőrséget, mondván: „csak figyelmeztetésről” van szó. A belgrádi B92 rádió szerint a támadók arra figyelmeztették az asszonyt, hogy kiirtják egész családját, ha elítélik a Djindjics-merénylet elsőrendű vádlottját, Milorad Lukovics Legiját. Az asszony a támadás után állítólag elvesztette eszméletét, és férje talált rá. A tavaly március 12-én meggyilkolt szerb miniszterelnök nővérét a támadás után a valjevói kórházba, majd onnan a belgrádi katonaorvosi akadémia klinikájára szállították. Az orvosok szerint Gordana jól van, de egyelőre kórházban tartják, mert nem sikerült kiderítem, milyen injekciót fecskendeztek belé. A Bhc című lap csütörtökön adott hírt arról, hogy az elmúlt napokban ismeretlenek telefonon kétszer is megfenyegették Gordanát, és kétszer betörtek Djindjics édesanyja, Milica Djindjics prokupljei házába. A történtek után Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök és Drágán Jocsics belügyminiszter személyesen tett ígéretet arra, hogy „megvédik” a Djindjics család tagjait. A szerb belügyi tárca szombaton cáfolta azt az értesülést, mely szerint a Djindjics-merénylet kapcsán újabb gyanúsított adta fel magát a rendőrségen. A B-92 rádióadó korábban nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az illető Dejan Müenkovics, Zemun belgrádi előváros maffiacsoportjának egykori tagja. „Cáfolom, hogy Dejan Milenkovics feladta magát” - közölte a minisztérium szóvivője. Milenkovicsnak köze volt a 2003. február 21-én Djindjics ellen intézett sikertelen támadásnak. Állítólag egy teherautóval megkísérelt a repülőtérre vezető úton nekimenni a miniszterelnök szolgálati gépkocsijának. Djindjics gépkocsivezetője épp csak el tudta kerülni az összeütközést. Djindjic elbagatellizálta a meggyilkolása előtt három héttel történt esetet. „Olyan valakiről volt szó, aki épp most tanult autót vezetni” - mondta. Milen- kovicsot nem sokkal utána őrizetbe vették, majd a következő nap szabadon bocsátották.- Tíz éve nincs pénzünk arra, hogy elmenjünk hangversenyre, de legalább a gyermekeink olyanok, mint az orgonasípok... (Lehoczki István rajza) Nagy kérdés: mit tudhat az elemzők által annyiszor lesajnált Sonia Gandhi? India: az olasz asszony Romokban az indiai tőzsde, romokban a politológusok, és újságírók ekszkuzálják magukat korábbijelentéseik miatt. A világ legnagyobb demokráciájában megtörtént az, amit senki nem tudott elképzelni: a Sonia Gandhi vezette ellenzék a választásokon legyőzte a sikert sikerre halmozó Atal Bihari Vadzspajit. KRAJCZÁR GYULA Az esetnek van néhány olvasata, s néhány következménye is. Az első kérdés mindenképpen a hála és a sors igazságának örökösen csócsált problémája. Vadzspaji öregen, nyomorékon olyan változásokat indított el Indiában, amelyekbe eddig mindenkinek belecsorbult a bicskája. A gazdaság növekedése tavaly Kínáét is meghaladta, a világ élvonalát képviselő high-tech központok jöttek létre Bangaloréban és Calcuttában, s ami a nemzetközi közösségnek a legfontosabb, megindult a megbékélés Pakisztánnal. A választók többsége azonban ezt mégsem respektálta. Nagy kérdés, hogy mit tudhat Sonia Gandhi, az elemzők által annyiszor lesajnált vezér, aki nemcsak hogy nő, de ráadásul olasz, s maga is többször bevallotta, átmeneti vezetőnek tekinti magát. Először is a Nehru-dinasztia feje, Radzsiv özvegye, vagyis Indira Gandhi menye. Másodszor, folytatja a család szegénypárti, egyen- lősítő, „felemelő” politikáját. A neoliberális világ éppen ezért sajnálta le mindig, s minősítette reménytelennek politikáját. Szinte közhely, hogy a kétségtelenül impozáns indiai gazdasági eredmények érintetlenül hagyták a szegények óriási tömegeit, akik most a saját sorsukat érezték - nem éppen először - reménytelennek. Adódott a történelmi reflex: szavazzunk a Nehru-Gandhi családra, ők szeretnek minket, ők jók hozzánk, nekik van tartásuk, van történelmük. S itt következik a valódi kérdés: vajon ezek a családi értékek mihez lesznek elegendők? Mielőtt az eredmény kiváltotta sokkba beleélnénk magunkat, érdemes emlékezni: korábban Vadzspaji győzelme is komoly félelmeket ébresztett. Jobboldali párt volt az övé, de nem a neoliberális, hanem az áporodott, avítt, nacionalista, sokszor hőzöngő, hindu fundamentalista értelemben. Aztán Vadzspaji lábhoz rendelte a szélsőséges buldogokat, korszerű, piacSonia Gandhi (Reuters-fotó) barát gazdaságpolitikát vezetett be, őrült pénzeket költött a modern alkalmazott tudományokra (persze az atomarzenál kifejlesztésére is), megbékélt az Egyesült Államokkal, megbékélt Kínával, s végül az ősellenséggel, Pakisztánnal is rendezni kezdte a viszonyokat. India elindult azon az úton, hogy vüágpoliti- kai tényezővé váljon, amit méretei egyébként korábban is indokoltak volna. Most pedig - sok szempontból érthetően - szinte mindenki fél. A Kongresszus Párt győzelme a legnagyobb sokkot valószínűleg magában a pártban okozta. Politikai programjuk sokkal inkább szólamok, érzelmi és ideológiai rágógumik gyűjteménye, mint kormányprogram. Sonia Gandhi ráadásul eddig még csak a családját irányította és egy kilátástalan helyzetben lévő ellenzéki pártot, még vezetői képességeiről sem lehet meggyőződve senki. Ha azt mondjuk, hogy zsákbamacskát választott az indiai nép, még kicsit alá is becsültük a helyzetet. S nem lehet nagyon bölcseket mondani, hiszen Sonia Gandhi nem látott el bennünket munícióval a kampány során. S ugyancsak nem hallottunk konkrét dolgokat a két csodafegyvertől, két gyermekétől sem. Sokan azt mondják, hogy a két Gan- dhi-gyereknek, Rahulnak és húgának, a különösen ígéretes Priyan- kának köszönhető a győzelem. Ók először vetették magukat a politikai küzdelembe. Egy biztos: Atal Bihari Vadzsp- jival a mai világ egyik legnagyobb kaliberű vezetője távozik a politikai életből. Az indiaiak többsége azt reméli, hogy nála is jobbat választott. Kicsit európai, kicsit homályos, de az övék. LEVÉLBONTÁS Közelebb a polgárhoz? Hatvankét éves rokkantnyugdíjas mozgássérült nő vagyok. Királyhelmec mellett egy kis községben, Bolyban élek férjemmel. Van egészségkárosodott- és rokkantigazolványom (a kék tolókocsis). Ez utóbbit Királyhelmecen a rokkantak klubjának alkalmazottja állította ki. Május 4-én elmentünk az érvényességét meghoszszabbítani, de a hölgy nagy megdöbbenésemre azt mondta, hogy már csak Kassán lehet. Az Új Szó május 5-i számában Szigorodtak a bírságok címmel megjelent cikket olvasva meggyőződhettem róla, hogy a nő igazat mondott. Tehát ez lett az értelme az átszervezéseknek, hogy közelebb hoznak mindent az állampolgárokhoz. Tőlünk Kassa 100 km, nagy luxus lenne megtankolni a rokkantnyugdíjamból és menni. A május elsejétől megváltozott előírásról a rokkantakat egyáltalán nem értesítették. Valahogy tudathatnák a rászorulókkal, hol lehet intézkedni, és mi szükséges ahhoz, hogy meghosszabbítsák az igazolvány érvényességét. Fontos-e személyesen jelen lenni vagy családtag is elintézheti? Nagyon szomorú, hogy az egészségügy és a szociális szféra rajtunk, rokkantakon akar meggazdagodni, elvették az úgynevezett botpénzt, sokunktól megvonták az üzemanyag-hozzájárulást, sok rászorulótól a diétapénzt. A képviselők és a miniszterek fizetését megemelték, megszavazták maguknak, visszamenőleg is megkapták. A nyugdíjakat nagy nehezen megemelték 4 százalékkal. Nekünk a kis rokkantsági járadékunkból csaknem 1000 koronát kellene költenünk arra, hogy eljuthassunk Kassára. Rokkantak (név és cím a szerkesztőségben) KOMMENTÁR Öngólok büntetése SZILVÁSSY JÓZSEF Tegnapelőtt az egyik szlovák kereskedelmi rádió szokásos politikai beszélgetőműsorának vendége Jozef Heriban, a kormánypárti ANO európai parlamenti képviselőjelöltje volt. A honatya magabiztosan jelentette ki, hogy megérdemelt a képviselők havi fizetésének hatezeregynéhány koronás emelése. Amikor rádiós kollégám azzal replikázott, vajon erkölcsös-e ez a döntés, hiszen éppen a jelenlegi vezetők szajkózzák, hogy az idén mindannyiunknak össze kell húznia ama bizonyos nadrágszíjat, Heriban úr kenetteljes hangon rebegte, hogy bizony, bizony, ez így van, ő is szerényebben igyekszik élni. Mostanság Pozsonyban a képviselők havi negyven-ötvenezerből, Strasbourgban meg havi nyolcvanegynéhány ezerből lesznek kénytelen tengetni az életüket. Ami jobb szociális helyzetben levő országban méltányos összeg lenne. A politikus is érezhette: túllőtt a célon. Úgy igyekezett önmagát saját hajánál fogva kihúzni a kelepcéből, hogy hirtelen elkezdte sajnálni a bírákat, az ügyészeket s mindazokat, akiknek a havi járandósága a képviselők fizetésének bizonyos hányada. - Ha befagyasztottuk volna saját bérünket, nem emelkedne az ő keresetük sem - hadarta magabiztosan. Mire szerintem minden rádióhallgató kapásból rávágta, hogy ezt a szörnyűséget sima törvénymódosítással meg lehetne oldani, csakhogy ehhez egyetlen képviselőnek sincs kurázsija. Rám süthetik a baloldali populista bélyeget. Csakhogy több millió ilyen, szerintük populista, szerintem viszont jóérzésű polgár há- borog joggal, s itt és most nem tartják helyénvalónak ezt a döntést. Miként azt sem, hogy a honatyák szemrebbenés nélkül alaposan megemelték azt az összeget, amely ezután majd egy-egy voksért dukál a három százaléknál több szavazatot elért pártoknak. S lám, mennyire ragadós a rossz példa: a besztercebányai megyei önkormányzat tagjai már nem is hajlandóak nyilvánosságra hozni, vajon mennyivel emelték saját járandóságukat. - A bankszektorban és a magánszférában ennél többet is lehet keresni - érvelnek a parlamenti és a megyei képviselők. Valóban, csakhogy ott nem a mi adóinkat osztogatják. És fosztogatják. Egyes honatyák Pilátusként mossák kezeiket: - Törvényesek a döntéseink. - Csak azt nem teszik hozzá, hogy a jogszabályokat éppen ők alkották meg. A közerkölcsökre valamit is adó politikus komolyan veszi a közteherviselés elvét. Nálunk legfeljebb szavakban és nagy fogadkozásokban teszik ezt. A rádióműsor és mindaz, ami az elmúlt héten a parlamentben lezajlott, sokunkat háborított fel. Vélhetően még több polgárt ábrándított ki a nagypolitikából. Akik ezeket a politikai öngólokat majd azzal büntetik, hogy nem mennek el voksolni. Vagy végső elkeseredésükben a markába röhögő Robert Ficót hozzák helyzetbe. Nem az ő bűnük lesz ez, hanem azoké, akiket mára nagyon elragadtak a lovak. Sárga lap, romaügyben Számomra szívet-lelket melengető, ahogy a bürokratizmusa miatt (sokszor megérdemelten) elmarasztalt Európai Unió „postafordultával” megfelelő helyre tette Eric van der Linden EU-nagykövet cigányügyijavaslatát, amelynek értelmében a roma gyermekeket bennlakásos iskolában, akár kényszerrel is elhelyezve, kellene átnevelni. A brüsszeli diplomata csak egyetlen esetben bizonyította be, hogy nem ért „hozzá”, és ez elegendő volt ahhoz, hogy főnökeitől határozott figyelmeztetést kapjon. Megtiltották neki, hogy a jövőben a jelzett tárgykör problémáinak megoldásáról nyilatkozzék. Ennyit arról, hogy Brüsszelben mennyire veszik komolyan az „Aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul” közmondásban rejlő bölcsességet. Gyanítva, hogy lapunkat Brüsszelben viszonylag kevés EU-főhivatalnok olvassa, nem tartom valószínűnek, hogy egyesülő kontinensünk „fővárosából” táviratilag megköszönik, amiért az Új Szóban dicsérően írtam az ottani adminisztráció rugalmasságáról. Egyszerűen azért lelkesedem, mert most, csatlakozásunk után megalapozódon: a reményem, hogy a hozzá nem értést kis hazánkban is az uniós gyakorlathoz hasonlóan honorálják. Ma még nem ez a helyzet. Két éve, öt esztendeje se volt. Szlovákia romaügyi főfelelőse idestova hat éve egyfolytában bizonygatja, mennyire nem ért a cigány- kérdéshez. Nálunk minden napilap közölte, hogy hozzá nem értés miatt lelkére kötötték Lindennek, a jelzett tárgykörben mostantól ne nyilatkozzék, de a pozsonyi kormánypalotában és a pártirodákban - erre esküdni mernék - erről senkinek semmi nem jutott az eszébe. Mi ebben az országban csak azt jegyeztük meg Csáky Pálról, hogy annak idején kijelentette: Szlovákiában nála kevesen tudnak többet az Európai Unióról. Amúgy, országimidzs szempontjából jó, hogy az EU vezetői nem a szlovákiai sajtó átböngészésével kezdik a napot. Ha ezzel kezdenék, feltűnt volna nekik, hogy volt egy időszak, amikor nem múlt el 24 óra, hogy a sajtóban ne jelent volna meg tudósítás üyen címmel: Cigány rablóbanda... Vagy olyannal, amely kendőzetlen szándékkal arra utal, hogy a romák autóval mennek felcsípni a szociális segélyt. A brüsszelieknek, ha szlovákiai sajtót olvasnának, talán feltűnne, hogy az országnak az a miniszterelnök-helyettese, akit az adófizetők pénzéből azért is fizetnek, hogy helyre tegye a fajgyűlölet sajtóbéli megnyilvánulásait, hogy legalább tiltakozzék ellenük - nem teszi a dolgát. Nem tudok róla, hogy a miniszterelnök-helyettesi hivatal egyszer is legalább magyarázatot követelt volna a rasszizmus miatt lépten-nyomon elmarasztalható tömegtájékoztatástól. Még ma is fülemben cseng a nyüatkozat: az Európai Unióról kevesen tudnak többet... Amíg nem voltunk tagjai, az önértékelés biankó csekkjére minden politikus akkora összeget írt, emekkorát nem szégyellt. Talán véletlen, talán nem Linden Brüsszel általi megdorgálása. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy hasznos és példaértékű. Jó két hete már nem elég, ha csak állítják a politikusok, hogy mindent tudnak az EU-ról.
