Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-15 / 111. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- Szép kis világ, ugye? Képviselőink jól megemelték a járandóságukat, tőlünk meg az egyszeri kétezer koronás nyugdíj-kiegészítést is sajnálták! (Lehoczki István rajza) HÉTVÉG(R)E Sír a hoki, sír az ellenzék TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG- Nincs az a politikus Magyarországon; aki ne támogatná a kárpátaljai magyarság autonómiatörekvését, de egy dolog ezt deklarálni, és más elérni. Az autonómia megvalósítása az ott éló magyar közösség feladata, így az is, hogy törekvéseihez megnyerje az ukrán többség támogatását - nyilatkozta a Népszabadságnak Bál- int-Pataki József. A HTMH elnöke ezzel Kovács Miklósnak arra a kijelentésére reagált, mely szerint az autonómia Budapest támogatásán múlik. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöki posztját betöltő Kovács szerint Kárpátalján nem lehet érzékelni Budapest támogatását. Ezt cáfolandó, a HTMH vezetője felsorolta az Illyés Közalapítvány, az Apáczai Közalapítvány, valamint az informatikai és az oktatási tárca egyenként is több tízmillió forintos támogatásait, amelyek szerinte igenis érzékelhetőek. - Tudatában vagyunk a magyar és az ukrán életkörülmények közötti óriási különbségnek. Mindenesetre igyekszünk lehetőségeinkhez mérten segítem - jegyezte meg Bálint-Pataki József. LA REPÜBBUCA Az első olasz női kormányfőként üdvözli az itáliai sajtó az észak-olaszországi születésű Sonia Gandhit, méltatva azt is, hogy India nem ijedt meg „külföldit” miniszterelnöknek megtenni. A La Re- pubblica liberális napilap Soma Gandhival készített interjút közöl: angol nyelven folyt a beszélgetés, mert a Torino melletti Orbassanóban 1946-ban született Sonia Maino - aki 21 éves korában távozott Indiába, s ment férjhez Radzsiv Gandhihoz - olasz tudása kissé megkopott. Mint hangsúlyozta, már igazán indiainak érzi magát (1983-ban lemondott olasz állampolgárságáról), s nem » elsősorban olasznak, s ennek megfelelően értékeli a választási győzelmet. Kisírt szemekkel kelt a legtöbb szlovák hétfőn, hiszen az előző napon az amerikaiak megfosztották jégkorongcsapatukat a bronztól. Sebaj, legközelebb kevésbé lesznek kár- örvendők, ha valaki megveri a cseheket, mert eszükbejut majd a prágai kettős vereség. Reméljük. NAGY ANDRÁS A három közjogi méltóság hivatala már azon tanakodott, ki maradjon otthon, mivel mindhárman egyszerre nem hagyhatták el az országot. Volt még némi hőbörgés, „szlo- venszkózás” az utcákon, de hamar elcsendesült a nép, s képviselőink is azonnal munkához láttak. A legkomolyabb teljesítményük az volt, hogy megvédték fizetésemelésüket. Elkerülendő a demagógszagú anyázást csak egykét gondolatot emelnék ki: A független Miroslav Abelovsky szükségesnek tartotta elmondani, ó komolyan megérdemli a pluszpénzt, hiszen keményen megdolgozik érte. A HZDS-es Stanislav Húsár pedig arra kérte Simkóékat, hogy pártjuk népszerűsítésére válasszanak egyéb módszereket, például ugorjának tandemben ejtőernyővel, hiszen ez semmiképpen sem jelentene számukra gondot. Azonkívül, hogy az egész gondolat értelmeden, Bódy képviselőre nézve még gusztustalan is. Bár a vüág az amerikaiak iraki gonoszkodásain szömyülködik, nálunk is történt ám komoly nemzetközi esemény. Végre sikerült kémkedésen rajtakapni egy orosz diplomatát, akit rövid időn belül ki is penderítenek az országból. Rossz nyelvek szerint a bátyuska azt kérdezte meg valakitől, hogy müyen busszal lehet eljutni a parlament épületébe, ami azonnal feltűnt, hiszen köztudott, hogy a várhoz csak troli jár. Úgy kell neki, miért nem ment inkább taxival vagy gyalog. A jövő hét elején újra tárgyalóasztalhoz ül Mikulás Dzurinda és a Szabad Fórum vezetése. A miniszterelnök szerint a kormányprogram támogatásának feltételeiről lesz szó, Zuzana Martináková szerint meg majd ők mondják meg, hogy miről lesz szó. Azt hiszem, már itt mindenki el tudja képzelni, miben lesznek képesek egyezségre jutni. Egyébként a héten az ellenzéki vezetőknek valószínűleg csak egy, a Smer székházában tartott tárgyalás után sikerült teljes bizonyságot szerezniük arról, hogy nincs meg a 76 szavazatuk nekik sem, így sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ezentúl nem kezdeményezik a fránya miniszterek leváltását, mert bizony a parlamentben üzletelnek a függeden képviselők szavazataival. A hét sztárja a parlamentben mindenképpen Miroslav Abelovsky lett, hiszen ebben a témában is nyilatkoznia kellett, mondván: ót bizony senki sem kereste még meg a kormánykoalíció részéről, így az egészet visszautasítja. Ugye, még emlékszik az olvasó, hogy ő volt az, aki azt hitte, még legfőbb ügyész is lehet fél ellenzéki képviselőként, ha jól helyezkedik. Hát nem jött be neki. De ne veszítsük szem elől, szerintem hallunk még róla. Végre sikerült kémkedésen rajtakapni egy orosz diplomatát. HETI GAZDA(G)SÁG Idegenforgalom: szóvirágok helyett jó ötleteket TUBA LAJOS Az ég az Európai Unióban sem kékebb, mint azon kívül, állapíthattuk meg az elmúlt két hétben. Mivel mindenki azt lesi, vajon minek az ára emelkedik a belépés hatására, foglalkozzunk azokkal a hírekkel, amelyek épp a fordított tendenciákról szólnak. Kiderült például, hogy a határok megnyitásával nem indult meg a szlovákiai ingatlanokra vágyó nyugati vásárlók hada. Ez főként a pozsonyi panellakások árát nyomta le 5-10 százalékkal, és - már hagyományosan - ehhez igazodtak a többi régió árai. Az is ismert, hogy az elmúlt években sokan befektetésként vásároltak lakást. Ha kiderül, hogy a nagy hozadékidőszak a múlté, szintén érdekes mozgások tanúi lehetünk. Ez persze nem változtat a szomorú tényen, hogy 2001 óta a panellakások ára megduplázódott, vagyis még a politikusi fizetéseknél is jobban emelkedett. Az ingadanközvetítők szerint a telekárak esetében nem várható csökkenés, mert a kínálat továbbra is szűkös. A vámtarifa csökkenése miatt olcsóbb lett néhány ázsiai gépkocsi, a KIA márkáért például akár 90 ezerrel is kevesebbet kell fizetni. A statisztikai hivatal szerint áprilisban az élelmiszerárak is csökkentek valamelyest. Az éves infláció ugyan még mindig 8 százalék, de az is folyamatosan csökken. Jövőre már csak a víz árát emelik, így a pénzromlás üteme talán megközelíti a banki kamatokat. Egyre biztosabb, hogy a Samsung Galántára telepíti át spanyol és brit gyárait, sőt akár közép-európai logisztikai központját is (manapság így hívják a nagy elosztóraktárakat). A dél-koreai vállalkozás megjelenése egyelőre nem okoz túl nagy boldogságot a környéken - az általa kínált szerény bérért a szalagok mellett nagyon meg kell dolgozni. Viszont ha a koreaiak valóban 65 milliárd koronás forgalmat érnek el, ezzel a Volkswagen és a gázművek után a harmadik legnagyobb hazai céggé válnak, megelőzve még a Slovnaftot is. Ez pedig valamiképp biztosan megnyilvánul a környék életében. A hazai idegenforgalom továbbra sem képes meglovagolni a dinamikus ágazatot és azt, hogy a más kontinenseken megnyilvánuló bizonytalanság Európában tartja a sza- badságolókat. Az első negyedévi, újabb 16 százalékos visszaesés fő oka a „sok pénzért szerény szolgáltatást” felfogás továbbélése, de az állam intervenciói is nagyon szegényesek. Említhetjük például a gazdasági minisztérium által uniós pénzből tavaly kiírt támogatási programot, amelynek menedzselése szinte soha nem látottan botrányosra sikerült. Ez a tárca jeleskedik abban, hogy nem képes még a legegyszerűbb eszközöket sem bevetni a hazai idegenforgalom támogatása érdekében. A tavalyi forgalomcsökkenésben jelentős szerepet játszott a lengyel turisták elmaradása. Magyarország után ott is bevezették az üdülési csekkeket, így a legtöbben a határ északi oldalán maradtak. Állítólag a gazdasági minisztérium az ödetet egyszer már nálunk is felvetette, de miután Ivan Miklós összevonta a szemöldökét, szemérmesen visszavonult. Nagy kár, mert a hazai turizmusnak égető szüksége lenne, hogy szóvirágokon kívül valami mással is támogassák. Továbbra is akadozik az uniós strukturális alapok megnyitása. Magyarországon már az összes működik, ez mintegy hatvan pályázati lehetőséget jelent, nálunk a szám tíz körül jár. A régiófejlesztési minisztériumot döntötték az önkormányzati pályázatok, így az idei évre felfüggesztette újabbak fogadását. Rus- ko rafináltabb volt, ő megnyitotta a hozzá tartozó pályázatok egy részét, de szeptemberi határidővel, nehogy nyáron dolgozni kelljen az értékelésen. Nagy csönd van a mezőgazdasági támogatásokkal. A kifizető ügynökséget nyilván teljesen lefoglalja a SAPARD- program befejezése és a területalapú támogatások kérvényeinek gyűjtése. Viszont a pénzt nekik is éppen úgy három év alatt kell el- költeniük, mint a többieknek, így ideje lenne meghirdetni az új pályázatokat is. JEGYZET Beavatás és ösztönök TALLÓSI BÉLA Fogalmam sincs, miként van ma, de szerintem mit sem változott a beavatás szertartása. Legfeljebb még durvább lett, ám hogy nem tűnt el a rossz szokásrendből, az biztos. Kitörölhetetlen negatív emlék marad számomra az a szeptember elseje, amikor elsőnapos gimnazistaként ádéptem az alma mater kapuját. A becsengetés előtt hideg zuhanyként hatott rám, amikor felsőbb osztályos fiúk tömegestől tódultak a tanterembe, s bevett szertartással a gimnázium diákjává avattak bennünket. Ha valaki nem ismerné, ecsetelem: hanyatt kellett feküdnünk a pádon, ők pedig vízzel leöntötték, majd vörösre paskolták hasfalunkat. Nem hittem volna, hogy van ennél rosszabb is. Párizsban járva, szemtanúként döbbenettel tapasztaltam a gólyaavatás ottani gyakorlatát, amelyhez képest a miénk szinte semmivé törpült. A felsősök a gólyákat kettes sorban terelték az utcákon, s közben különféle porokkal szórták, színes folyadékokkal, habokkal locsolták őket, esetenként átlépve azon a ponton, amelyen túl kegyetlenséggé fajult a kezdetben csupán kissé kellemetlen játéknak tűnő dolog. Később, angyalbőrbe bújva, azon képedtem el, hogy az egyébként is kőkemény katonaéveket - mert a múlt rendszerben évek voltak - még maguk a kiskatonák is nehezítették. Azzal, hogy az „öregek” a rangidős jogán - mondván, csak visszaadják azt, amit ők kaptak - az újoncokat egyfolytában szívatták, zaklatták, azaz sikanírozták: olyasmiket műveltek és műveltettek velük, amikre bizony nem mindig lehetett azt mondani, hogy katonadolog. Visszatérve a középiskolába, felsőbb osztályosként sosem vettem részt az elsősök sérelmére elkövetett beavatási szertartásban, mert nem akartam résztvevő lenni valami kellemetlenben, rosszban, nem valóban, hívő ember azt mondaná, Istennek nem tetsző cselekedetben. Nem értettem, miért vannak, miért hagyományozódtak, miért élnek tovább az üyen emberhez nem méltó megnyilvánulások. Nem a fizikai fájdalmat éreztem a legkínzóbbnak a beavatásban, hanem a lelki sérülést, amelyet a kiszolgáltatottság okozott. Az, hogy valami - pl. rangidősség valamilyen zárt közösségben - lehetőséget ad valakiknek, hogy megalázzanak másokat. Ajánlanám megnézésre A kísérlet című német lélektani thrillert, amelyben önkéntesek csopcfrtjával egy pszichológiai szituációsorozat-vizsgálatot végeznek. Az alanyokat őrökre és foglyokra osztják, s megkezdődik számukra a börtönélet, amely kezdetben játéknak tűnik, később véresen komolyra fordul: az őrökből a helyzet gyilkos ösztönöket hoz felszínre. Döbbenet a film, mert már-már azt hiteti el, hogy valóban vad ösztönök szunnyadnak az emberben. A nagyobb baj, hogy ennek tudatosításához valójában filmet sem kell néznünk. Elég ilyen-olyan beavatási szertartásra gondolni, vagy az utóbbi napok iraki történéseire figyelni. Csaholáskényszer BERECK JÓZSEF Mostanság elég sok időt töltök falusi szülői házunk aránylag nagy kertjében, melyet apánk már csak szemével tud megművelni, hiszen néhány hét múlva a kilencvenedik életévébe lép. Amikor megérkezem, az udvar hátsó fertályában mindig éktelen ugatással fogadnak a kutyák. A szomszédéi. Az egyik, a nagyobb és - úgy nézem - az öregebb is meg van kötve, a másik, a puliféle hol előreszalad, hol visszaiszkol amahhoz, miközben versenyt ugatnak. A gazdájuk, akivel a kerítésen át rendszerint szóba elegyedem, nem szól rájuk. Úgy gondolhatja, a kutyáknak, ha idegen van a porta közelében, az a dolguk, hogy ugassanak. Közvetlenül a drótkerítés mellett állva beszélgetünk, a kutyák szeme láttára, persze hogy nem hagyják abba az ugatást. Egy pillanatra sem. Néhány perc elteltével már idegesíteni kezdenek, ezt észreveszi a gazda, vagyis hát a szomszéd urunk is, de még ekkor sem szól rájuk, hogy hallgassanak el már végre. Az időjárás megvitatása után sorolja szép tempósan a kertészkedés keserveit, én meg azon gondolkodom, hogy tudnám már agyonvágni azt a két hangos dögöt. S ekkor valami váratlan, hihetetlen dolog történik. A láncra kötött nagyobb kutya elhallgat, a puli, mint egy sistergő plasztikbomba, pörög és ugat tovább. Amikor észreveszi, hogy amaz elhallgatott, hirtelen feléje fordul, s szinte üvölt rá, egészen addig, míg a társa is újra nem kezd ugatni. Ettől kezdve a puli olyan alapállást vesz föl, hogy fél szeme rajtunk, fél szeme pedig a társán. És amint a társa elhallgat, mert ezután már egyre sűrűbben kifullad, tüstént nekiugrik, s addig maija-ugatja, míg az is csaholásba nem kezd. Nem tudok hova lenni az ámulattól. Hát micsoda ez? Miféle kutyatörvény? A láncra kötöttnek már alig jön ki hang a torkán. Látszik, hogy nem búja soká, és valószínűleg rég abbahagyta volna az ugatást, ha az a kis haramia nem volna ott mellette, s nem kényszerítené arra, hogy vele együtt ugasson. Ilyet még nem láttam. Legalábbis így, kutyák között. Kérdésemre aztán a szomszéd elmondja, hogy a mérges kicsi valójában még csak három, a megkötött pedig már tizenhárom éves, de nem azért van láncon, mert fiatalabb korában szétszedte az embert. Nem árt már senkinek, de a család az évek során megszokta, hogy láncon tartsák. Meg ő is megszokta. Ha eleresztik, fordul egyet, s kocog vissza a lánchoz, s várja, mikor akasztják a nyakába az örvet. Végül a jóval fiatalabb szomszéd urunktól még tanácsot kapok arra vonatkozóan, hogy szerinte melyik permetszer leghatásosabb a burgonyabogár ellen, aztán dolgom végeztével visszatérek ide, a városba, de most is - már a számítógép előtt ülve - magam előtt látom, ahogy a láncra kötött kutya áll kimerültén, öregen, porig alázva. A puli pedig őijöng...
