Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-15 / 111. szám, szombat
Beíratási helyzetkép az Érsekújvári járás óvodáiból ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 15. _______________________________________________________ Régi ó 5 A régió önkormányzatai és szervezetei a Garamszentbenedek-Párkány gyorsforgalmi út megépítését kérték Andódon nem indul újra a megszűnt magyar osztály Andód/Szimő/Kamocsa. Hány gyermek látogatja az egyes magyar (vagy magyar növendékeket is nevelő) óvodákat, milyen utánpótlásra számíthatnak ezek az intézmények, és hány gyerek kerül majd magyar alapiskolába - főként ezekre a kérdésekre kerestük a választ, ezúttal Andódon, Szimőn és Kamocsán. Andódi szlovák óvoda: Capárik Jarmüa igazgatónőtől megtudtuk, az óvodások mintegy kilencven százaléka az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában folytatja tanulmányait, a szülők mégsem igénylik a magyar nyelvű óvodai oktatást. A leggyakoribb érv az, hogy a gyermek még iskolakezdés előtt tanuljon meg jól szlovákul. Az intézményt 22 gyermek látogatja, a beiskolázott kilenc óvodás közül hat magyarul tanul majd. Szeptembertől újabb hét gyermeket várnak az óvodába. Az igazgatónő szerint az öt évvel ezelőtt megszűnt magyar osztály újranyitására nem mutatkozott igény. A felső sorban állók az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában, magyar nyelven tanulnak majd Szimői magyar óvoda: Lénárt Éva igazgatónő elmondta, kilenc gyermeket írattak be ősztől az óvodába. Sajnos, egyesek anyagi okokból nem járatják gyermeküket óvodába. A hosszú éveken át két osztállyal működő óvoda már harmadik éve csak egy osztályra való gyermekkel telik meg. Jelenleg 27-en látogatják az intézményt. Iskolába 7-8 gyermek kerül ősztől. A szimői óvodából idén hét-nyolc gyermek kerül iskolába Kamocsai magyar óvoda: Tóth Irma igazgatónőtől megtudtuk, óvodájukat már most látogatják gyerekek, akiket eredetileg szeptemberben fogadtak volna. „Három gyermeket vettünk fel korábban, újabb kettő érkezik talán szeptemberben. Iskolába heten mennek, így 18-19 gyermek jár majd az óvodába. Kamocsán egyre kevesebb gyermek születik, így a mi intézményünkben sem remélhetünk jelentősebb változást” - fejezte ki aggodalmát az igazgatónő. A tehetséges gyerekekkel külön foglalkoznak, az iskolakezdők például valamennyien nagyon szépen fuvoláz- nak. (száz) Négyen a hét iskolába készülő kamocsai óvodás közül (Csuport István felvételei) Tizennyolc új szlovák-magyar határátkelőhely nyílik a jövőben Martin Pado és Hegedűs András az esztergomi tanácskozáson (A szerző felvétele) Esztergom. A két ország közti határátkelőhelyek kialakításáról és a határ menti régiókat érintő infrastrukturális kérdésekről tárgyalt tegnap a magyar-szlovák belügyi tárcaközi vegyes bizottság. BUCHLOVICS PÉTER Az egyúttal szakmai konferenciaként is zajló tanácskozáson részt vett Martin Pado szlovák belügyi államtitkár, Hegedűs András magyar belügyi államtitkár-helyettes és Lukác Zsolt, a pozsonyi építésügyi és régiófejlesztési minisztérium államtitkára is. A konferencián főként a schen- geni övezetbe történő 2007-es együttes belépés közlekedési és határátlépési kérdéseivel, valamint a két ország közötti integrált közúti közlekedés felújításának ügyével foglalkoztak a felek. Ezzel kapcsolatban nagy figyelmet keltett a budapesti gazdasági és közlekedési minisztérium közúti közlekedési főosztályának 43 projektjavaslata is, amelyeknek megvalósulása esetén a jelenlegi teljes magyar-szlovák határszaSZÄZ ILDIKÓ Zsitvabesenyő. Szigeti László oktatási államtitkár jelenlétében, lakossági fórumon kerestek csütörtökön megoldást arra a helyiek, hogy miképpen tartható meg az egyre csökkenő gyermeklétszám mellett is a község magyar alapiskolája. Gábriel Timoransky polgár- mester és Novak Mónika, a magyar alapiskola igazgatója, az MKP és a Csemadok helyi alapszervezetének képviselői, pedagógusok és szülők közös óhaja, hogy az új iskola 14 évvel ezelőtt megkezdett építése végre befejeződjék. Ehhez azonban még néhány mülió korona kellene. Sem támogatókat szerezni, sem pályázni nem tudnak, mivel az épület az oktatási tárca tulajdonában áll, ezért érthető módon a minisztériumtól várják a segítséget. A zsitvabesenyőiek a fórumon Komárom. „A szaktárca engedélyével május elsején kórházunkban megkezdte működését a 12 ágyas klinikai onkológiai osztály - tájékoztatta lapunkat Král’ Katalin igazgatónő. - Ezzel egy régóta dédelgetett álom valósult meg, és a jó hírnévnek örvendő onkológiai járóbeteg-eljátás mellett kórházunk a jövőben a fekvőbeteg-ellátását is biztosítani tudja. Hasonló komlex kezelés legközelebb Nyitrán áll a rászorulók rendelkezésére.” Az új osztály élén Eduard Sebő főorvos áll, aki hatékonyan közreműködött a kórházban végrehajkaszon jócskán megsűrűsödne az átjárás: 2007 után például körülbelül 11 kilométerenként tudnánk átlépni a szlovák-magyar határt. A projektek közt szerepel két Duna-híd, valamint további hét Duna-keresztezés kompok segítségével. A korábbi Ipoly-hidak közül hosszú távon csak hét híd újjáépítése javasolt. Az Ipoly völgyében jelenleg négy állandó átkelési lehetőség van, ezek mellett összesen nyolc projektet dolgoznak ki továbbiak létesítésére. Tésa és Ipolyvisk esetében híd nélkül is kialakítható a kapcsolat, a többi átkelőhöz új Ipoly-hidak építése szükséges. Martin Pado az Új Szó kérdésére elmondta, 2007-ig, illetve a schengeni övezetbe való belépés után Szlovákia a jelenlegiek mellett 18 további új állandóan működő határátkelőhely megnyitását javasolja Magyarországnak; erre a javaslatra jelenleg Budapest visszajelzését várják. „Nem nemzetközi átkelőkről van szó, és végső számot csak kormányközi megegyezés után tudunk mondani” - fejtette ki a belügyi államtitkár. Közölte, „a jelenlegi szigorított ellenőrzés a magyar-szlovák határon egészen május végéig érvényben marad, erre a pozsonyi NATO-csúcs miatt van szükség. megtudták, hogy az iskolaépület befejezéséhez szükséges pénzre még várniuk kell. „Intézményünket összevontuk a helyi magyar és szlovák óvodával, de egyelőre külön épületben találhatók. A megoldást az jelentené, ha a szlovák kisiskola, a magyar alapiskola és az óvoda végre egy fedél alá kerülne. A magyar alapiskolát jelenleg 75 tanuló látogatja, az alsó tagozaton már két összevont osztályban folyik a tanítás. A felső tagozaton a legnagyobb létszámú osztály 14 fős, a legkisebbnek hét tanulója van. A szlovák iskolába 35 gyermek jár, közös étkezdénk van, mindenütt takarékoskodunk, ahol csak lehet” - jegyezte meg az iskola igazgatója. Szigeti László államtitkár szerint ott, ahol a települések közel vannak egymáshoz, elkerülhetetlen lesz iskolák összevonása. Arra tott reformok kivitelezésében is. „Nagy öröm számunkra ennek a részlegnek a megnyitása, mert ezentúl komplex ellátást tudunk nyújtani a daganatos betegeknek - mondta. - Az osztályon nemcsak a műtétek utáni elhelyezésre nyílik lehetőség, hanem diagnosztikai vizsgálatok elvégzésére és a megelőzésre is. Sok betegnek naponta be kellett járnia bizonyos kezelések elvégzésére, miközben számos esetben immobilis kezeitekről volt szó, akiket mentővel kellett hozni- vinni. Őket ezentúl - megkímélve az utazással járó kellemetlenségektől - a kórházban kezelhetjük majd.” Az új osztályt a radioterápi- ai részlegen alakították ki, és ide A konferencián az Ister-Gra- num Eurorégió közlekedésügyi bizottságának elnöke, Nagy Géza zselízi polgármester egy memorandumot nyújtott át az illetékes tárcák képviselőinek, amelyben a térség települései, a kistérségi társulások elnökei, továbbá Tu- rócszentmárton és Aranyosmarót polgármesterei egy hetven kilométer hosszú, Garamszentbe- nedeket Párkánnyal és Esztergommal összekötő gyorsforgalmi út megépítését kérik a két kőris felhívta a figyelmet: nem szerencsés takarékossági okok miatt közös igazgatás alá vonni a magyar és a szlovák intézményt. „Az iskolák gazdálkodásához a hiányzó pénzt a település kasszájából kell pótolni. A fenntartóra óriási felelősség hárul, hiszen neki kell majd bizonyos helyzetben bedobnia a törülközőt, és dönteni az iskola esetleges bezárásáról. Remélem, erre Zsitvabesenyőn nem kerül sor, a szülők és a pedagógusok közösen keresik a megoldást az iskola megtartására. A legfontosabb, hogy legalább az alsó tagozatos gyerekeknek ne kelljen utazniuk” - hangsúlyozta Szigeti. Rámutatott Pózba példájára, ahol mintegy húsz kilométeres körzetben nem található magyar iskola. Ilyen esetben minden körülmények közepette meg kell tartani a magyar intézményt. költözött az onkosebészeti járóbeteg-rendelő is. KráT Katalin arról is beszámolt, hogy a kórház az első negyedévben már kiegyenlített költségvetéssel gazdálkodott. Ennek köszönhetően olyan, évekig háttérbe szorított beruházásokat is meg tudnak valósítani, mint amilyen a szociális helyiségek felújítása és akadálymentesítése, vagy például tányérok, étkészletek, lepedők vásárlása. „Évek óta gondot jelentett, hogy a látogatók részére nem állt rendelkezésre toalett. A napokban ez a gond is megoldódik: a kórház bejáratánál készülnek az új szociális helyiségek” - tette hozzá az igazgatónő. mánytól. Ez az út Nyitra megye hosszú távú fejlesztési tervében is szerepel (a majdan létesülő párkány-esztergomi teherforgalmi híddal együtt), és ugyancsak szerves részét képezné a Baltitengertől Szlovéniáig húzódó nemzetközi közlekedési folyosónak. „Az út megépítését a magyarországi szakma is teljes mértékben támogatja, most már a nagypolitika pozitív hozzáállására van szükség” - fejtette ki lapunknak Nagy Géza. RENDŐRSÉGI NAPLŐ Kipakolták a patikát Bős. Vitaminkészítményeket és szépségápolási szereket loptak 120 ezer korona értékben a helyi Humanitás gyógyszertárból. Az ismeretlen tettes (vagy tettesek) szerdán éjjel tört(ek) be az épületbe, és az említetteken kívül tízezer korona készpénzt és számítógép-képernyőt is elemelt(ek). (jóm) Egész akácsort tüntetett el Ekecs. Környezetkárosítás miatt indult eljárás egy 36 éves férfi ellen, aki februárban huszonhárom akácfát vágott ki a községhez tartozó Aszód-tanyán. Tettével negyedmillió korona kárt okozott. A polgármesteri hivatal nem adott ki engedélyt a fák kivágására. Polák László polgármester lapunknak elmondta, nem a februári volt az első eset, és a férfit többször is figyelmeztették, (jóm) Kirabolták az ittas férfit Komárom. Áldozata ittasságát használta ki szerdán az esti órákban egy 21 éves bün- teden előéletű helybéli férfi. Megérezte, ittas férfival áll szemben, fejbe rúgta áldozatát, majd elvette az illető mobiltelefonját és eltűnt a színhelyről. Milos Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a komáromi rendőröknek egy nap alatt sikerült kézre keríteniük a feltételezett elkövetőt, aki azonban a károsult és egy tanú egybehangzó vallomása ellenére tagadja tettét, (vkm) Lakossági fórumot tartottak Zsitvabesenyőn a helyi magyar iskola megtartásáért Takarékoskodni egy fedél alatt lehet A tágabb régióban csak a nyitrai kórház működtet hasonló szintű részleget Megnyílt a komáromi kórház daganatos fekvőbetegeket ellátó osztálya V. KRASZNICA MELITTA