Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-14 / 110. szám, péntek
Szociális támogatások v Munkahelyteremtés Foglalkoztatás-növelő támogatások A foglalkoztatási törvény több új támogatási típust hozott létre. Egy részüket továbbra is a munkaadók kérvényezhetik, például átképzésre, új munkahelyek teremtésére fordíthatják, de jelentős összeget kaphatnak azok a munkanélküliek is, akik saját vállalkozás alapításába fognak. A foglalkoztatás növelését segíthetik azok az újonnan bevezetett támogatások, melyek a munkaerő mobilitásának fejlesztését szolgálják. Ilyen például a költözési támogatás mely állandó lakhely változtatása esetén jár kétévente egyszer legfeljebb tízezer korona összegig. A községek továbbra is pályázhatnak közhasznú munkák szervezésére, a magas munkanélküliségű járásokban 12, a jobb helyzetben lévő járásokban 9 hónapig jár a támogatás, melynek felső határa havonta és személyenként. Közhasznú munkára csak olyan munkanélkülit lehet felvenni, aki legalább három hónapja nem dolgozik. Átképzés, továbbképzés A hangsúlyt elsősorban a munkanélküliek átképzésére helyezi a kormány. Mivel a támogatásokat az Európai Szociális Alapból származó támogatásból folyósítják, két részre osztották Szlovákiát: nagyobb támogatás kapható azokban a régiókban, ahol egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) értéke nem haladja meg az uniós átlag 75 százalék, és alacsonyabbat ott, ahol ez az érték 75 százaléknál magasabb. A támogatást kérheti a munkanélküli, de jár a munkaadónak is, ha újonnan felvett alkalmazottait akarja átképezni. Változik a támogatás összege attól függően is, hogy a kis vagy nagyvállalkozó kéri azt. A munkanélkülinek járó átképzési támogatás Ebben az esetben a törvény nem tesz különbséget a régiók fejlettsége alapján, mindenhol ugyanakkora támogatás jár. Az átképzésen résztvevőnek kifizetik a tanfolyam teljes költségét, térítik ezzel összefüggő egyéb kiadásait - útiköltség, szállás- és étkezési díj, még nem iskolaköteles gyermekeket nevelő személyek további, a gyermek nevelését elősegítő támogatást kapnak. Ez utóbbinak összege 1200 korona egy gyermek esetében, minden további gyermek után újabb 900 korona igényelhető. A munkáltatók által kapható támogatás Az egy főre jutó GDP egyedül Pozsony megyében haladja meg az uniós átlag 75 százalékát, tehát itt alacsonyabb támogatás jár az új alkalmazottak átképzésére, ennek összege általános tanfolyam esetén a költségek 50-80 százalékát fedezhetik, szaktanfolyam esetén 25-45 százalékát, attól függően, hogy kis-, közép- vagy nagyvállalkozóról van-e szó. A támogatás mértéke változik annak arányában is, hogy munkanélkülit vagy más munkahelyről jelentkezőt alkalmaz a munkaadó. Szlovákia összes többi régiójában általános tanfolyam esetén a költségek 60-90, szaktanfolyam esetén 35-55 százalékát lehet igényelni. Munkahelyteremtő támogatások A foglalkoztatási törvény továbbra is támogatja új munkahelyek létrehozását. A munkaadóknak járó támogatások mellett azonban a magánvállalkozások létrehozásához is segítséget nyújt az állam. Továbbra is támogathatók a közhasznú munkák, ezekre - a régiótól függően 9 vagy 12 hónapig jár a támogatás. Magánvállalkozások alapításának támogatása A támogatás folyósításának alapfeltétele, hogy a kérvényező legalább három hónapig munkanélküli legyen. Vállalnia kell továbbá, hogy legalább két évig működteti újonnan létrehozott vállalkozását. A támogatás összegét a valós költségigény alapján állapítják meg, mértéke függ a munkanélküliség arányától az adott járásban, illetve attól, hátrányos helyzetű munkanélküli kéri-e azt. (Hátrányos helyzetűnek számít a 25 évnél fiatalabb, képzettséggel rendelkező, vagy az 50 évesnél idősebb munkanélküli, a képzettség nélküli vagy 10 évesnél fiatalabb gyermekét egyedül nevelő munkanélküli valamint az egészségkárosult személyek.) Pozsony megyében egyedül a hátrányos helyzetű munka- nélkülieknek jár legfeljebb 49 339 korona támogatás. Az ország többi régiójában 79 942 koronát kaphat a legfeljebb egy éve munka- nélküli, a hátrányos helyzetű munkanélküli 98 678 koronát kaphat azokban a járásokban, ahol az átlagnál alacsonyabb, és 148 017 koronát, ahol az átlagnál magasabb a munkanélküliek aránya. Az egészségkárosultak ezeknek az összegeknek mintegy kétszeresére jogosultak. A munkaadóknak nyújtható támogatás Ha a munkaadó vállalja, hogy a hátrányos helyzetű munkanélkülit legalább 12 hónapig alkalmazza, régiótól függően 39 963 koronától egészen 127 882 koronáig terjedő támogatást kérhet. Ha vállalja, hogy további 12 hónapig megtartja a felvett munkanélkülit, akkor további, 39 963-től 79 926 koronáig terjedő támogatásra jogosult. A támogatás mértéke az egy főre jutó GDP és a munkanélküliség arányától függ. Szociális támogatások 5 Családi támogatások Anyasági segély Ezt a támogatást a szülést megelőző hatodik héttől kaphatják a kismamák, indokolt esetben kérhetik folyósítását az orvos által meghatározott szülés időpontja előtti nyolcadik héttől. Folyósításának ideje 28 hét. Az egyedülálló és az ikreknek (két vagy több gyermeknek) életet adó anyák esetében az anyasági segély 37 héten átjár. A folyósítás feltételei: jár az alkalmazottaknak és az egyéni vállalkozóknak, ha fizették a betegbiztosítási járulékot a szülést megelőző két évben legkevesebb 270 napon keresztül jár az egyedül élő férfiaknak is - nőtlen, özvegy, elvált -, ha az illetékes szerv döntése alapján ő gondoskodik a megszületett gyermekről; gyermekének anyja meghalt, vagy akinek felesége orvos által igazoltan képtelen gondoskodni a gyermekről az egyéni vállalkozók esetében feltétel, hogy a betegbiztosítási járulékot pontosan fizessék Az anyasági segély összege: Az anyasági segély tervezett összege 2004. január 1-jétől az egy napra eső kivetési alap 55 százaléka lesz. Átmeneti rendelkezések alapján 2004. január 1. és június 30. közötti időszakban a jogszabály napi 444 koronában határozza meg a kivetési alap felső határát, ennek 55 százaléka 244 korona, a havi támogatás felső határa tehát a hónap hosszától függően 7330 vagy 7570 korona. A felső határ teljesen 2005-től szűnik meg. Ez a rendszer az átlagbérnél alacsonyabb jövedelemmel rendelkező kismamákat érinti hátrányosan. A terhesség idején és az anyasági szabadság után járó kiegyenlítő támogatás A juttatás célja a terhesség vagy az anyaság miatt keletkezett bérkülönbség kiegyenlítése, melyet az okozott, hogy a kismamát állapota miatt más beosztásba kellett helyezni. Jogosult rá az az alkalmazásban álló kismama, aki terhessége előtt olyan munkát végzett, mely terhesen egészségügyi okokból nem végezhető, és az új beosztásában alacsonyabb bért kap aki a szülés után olyan beosztást kapott, ahol keresete - saját hibáján kívül - alacsonyabb, mint a régi beosztásában a juttatás a szülés előtt az anyasági szabadság megkezdéséig, a szülés után az anyasági szabadság befejeztétől a szülés utáni kilencedik hónapig jár Ajuttatás összege a régi és új beosztásban keresett összeg kü- lönbözete, leszámítva a személyi jövedelem- adót ajuttatás maximális összege heti 1750 korona Ez a juttatás nem jár annak a nőnek, akinek fizetése azért alacsonyabb, mert rövidebb munkaidőben egyezett meg munkaadójával A gyermek megszületésekor járó egyszeri támogatás Ez a juttatás a gyermek megszületésekor keletkező kiadásokra részbeni fedezését hivatott biztosítani. A segélyt jelenleg a járási hivatalban lehet igényelni. A segélyt igényelheti: az anya a gyermek apja, ha ♦ az anya a szüléskor meghalt, vagy eltűnt és a rendőrség keresi ♦ ha az egy évnél fiatalabb gyermek bírósági ♦ végzés alapján az ő gondozásába került az a személy, aki egy évesnél fiatalabb gyermeket fogadott örökbe A segély folyósításának feltételei: ♦ a gyermek megszületése ♦ az igénylőnek állandó lakhellyel kell rendelkeznie az ország területén A segély összege ma: Az anyasági szabadság hossza az Európai Unió egyes országaiban (hetekben)