Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-14 / 110. szám, péntek

2 Szociális támogatások Szociális segély Létminimum Azoknak a családoknak jár, ahol az egy ház­tartásban élők összbevétele nem haladja meg a létminimum összegét. A törvény egy főre 4210 koronát, a háztartásban élő minden további fel­nőttre 2940 korona, a gyerekekre pedig 1910 koronát számít. A munkavállalás ösztönzése ér­dekében a norma a szociális segély alapösszegét határozza meg, mely egyedülálló személy eseté­ben 1450 Sk és azokat jutalmazza, akik valami­lyen módon bizonyítják, hogy valóban el akar­nak helyezkedni. Ösztönző pótlék - 1500 korona A segély mellé további 1500 koronás ösztön­ző pótlékot kapnak majd azok, akik aktívan ke­resnek munkát. A pótlék csak annak jár, aki iga­zolja, hogy valóban munkát szeremének vállal­ni, azaz átképzésen vesz részt, tanul, közhasznú munkát vállal községében, esetleg valamelyik nonprofit szervezet tevékenységét segíti. Egy héten legalább 10 órát kell ledolgozni, legfel­jebb 20 órát lehet ledolgoztatni a kiegészítésért. A munkavállalást ösztönzi majd az is, hogy családfenntartó jövedelmének csak 75 százalé­kát veszik figyelembe a család szociális helyze­tének megállapításakor. Ezzel elérhető, hogy szociális segélyt kapjon az a család is, ahol az egyik szülő - ugyan alacsony bérért - dolgozik. __ „Ezzel a jelenlegi jogszabály demotiváló hatását szeretnék kivédeni - magyarázza Beblavy. - így az a család, ahol legalább az egyik szülő dolgo­zik, jóval magasabb bevételre tehet szert, mint az, ahol mindketten munkanélküliek.” A tárca képviselői azonban nem titkolják azt sem, hogy céljuk a megtakarítás is. Az évről évre növeke­dő, szociális segélyre fordított kiadások is jelen­tősen terhelik az államkasszát: 1999-ben még csak 9,5 milliárd koronát fordítottak erre a cél­ra, 2002-ben már 11,4 milliárd koronát. „Az új rendszer célja, hogy munkavállalásra ösztönöz­ze a munkanélkülieket, el akarjuk érni, hogy a minimálbérért is megélje munkát vállalni” - in­dokolja a törvénymódosításokat Kaník. A segély összege az eltartott gyermekek szá­mának arányában nő, az alapösszeg több mint négy gyerek esetében akár 4210 korona is lehet. A rászorultság megállapításakor nem veszik fi­gyelembe sem a szociális ösztöndíj, sem a csalá­di póúék összegét.’ Lakásfenntartási támogatás Az új szabályozás egyszerűbbé, hozzáférhe­tőbbé teszi a lakásfenntartási támogatást is. A jövőben azok is kérvényezhetik, akiknek hátra­lékuk van valamelyik szolgáltatóval - víz-, gáz-, áramszolgáltató, lakásfenntartó - szemben. Egyetlen feltétel, hogy megegyezésre jussanak a tartozás törlesztésének üteméről. A támogatás összege attól függően változik majd, hány sze­mély él egy háztartásban: az egyedül élők 780 korona, a legalább kétszemélyes háztartások azonban már 1330 korona havi támogatásra számíthatnak. Egy címre csak egyszer lehet kér­vényezni a támogatást, a szociális hivatal hat hónaponként felülvizsgálja a támogatás jogos­ságát. Nyugdíjkiegészítő támogatás - 1500 korona Újdonság a törvényben, hogy a kisnyugdíja­sok is folyamodhatnak majd szociális segélyért: az anyagi szükséghelyzetben lévők havi 1500 koronás támogatást kérhetnek az új szabályozás értelmében. A szükséghelyzet megállapításakor a nyugdíj 75 százalékát veszik majd figyelembe azok esetében, akik legalább 25 évet ledolgoz­tak. Mi számít jövedelemnek a szociális segély­re való jogosultság megállapításakor: ♦ a szociális segélyért folyamodó személy jöve­delme, valamint a házastárs jövedelme ♦ az eltartott gyermek jövedelme ♦ azon szülők esetében, akik maguk is eltartott gyermekek - tehát kiskorúak - figyelembe ve­szik az ő jövedelmüket, valamint azt a bevételt is, amit utánuk más természetes személyeknek jár (például a családi pótlékot) Mennyit fizet 2004. január 1-től az alkalmazott a munkaadó az egyéni vállalkozó öregségi nyugdíjbiztosítás 4 16 20 rokkantbiztosítás 3 3 6 betegbiztosítás 1,4 1,4 4,4 foglalkoztatási alap 1 1 2-2,5*** garanciaalap*­0,25­járulék a Szociális Biztosító tartalékalapjába­2,75 2,75 balesetbiztosítás­0,3-2,1**­egészségbiztosítás 4 10 14 Összesen 13,4 34,7-36,5 49,15-49,65 * a garanciaalapból a csődbejutott cégek alkalmazottainak elmaradt fizetéseit, végkielégítését fizeti a biztosító ** a járulék mértéke a vállalat biztonsági osztályba való besorolásától függ *** nem kötelező fizetni Kinek jár az ösztönző pótlék? Munkanélkülieknek: Annak az anyagi szükséghelyzetben lévő személynek, aki dolgozik és mellette tévúton továbbképzésen vesz részt a szociális hivatal által szervezett átképző tanfolyamra jár részt vesz a község (februártól a nonprofit szervezetek vagy egyházak) által szervezett önkéntes munkákban Annak a nyilvántartott munkanélkülinek, aki távúton tanul a szociális hivatal által szervezett átképző tanfolyamra jár részt vesz a község (februártól a nonprofit szervezetek vagy egyházak) által szervezett önkéntes munkákban Alkalmazottaknak, vállalkozóknak: Abban az esetben, ha a hosszú ideje munkanélküli munkát talál vagy egyéni vállalkozóként kezd dolgozni a pótlék legfeljebb hat hónapig jár annak az alkalmazottnak, aki alkalmazását megelőző­en hosszú ideig munkanélküli volt, járt neki a szociális segély és ha a jelenlegi keresete meghaladja a minimálbér összegét, de nem nagyobb a minimálbér háromszorosánál a pótlék legfeljebb hat hónapig jár annak az egyéni vállalkozónak, aki vállalkozása meg­kezdését megelőzően hosszú ideig munkanélküli volt és járt neki a szociális segély Szociális támogatások A gondozási támogatás Ezt a támogatást az egész napos ápolásra szo­ruló családtagját, rokonát ellátó személy kapja. Többnyire közeli családtagnak jár, a jogszabály felsorolja azokat az eseteket, amikor jogos a tá­mogatás kifizetése: férj, feleség, a gyermek ne­velésével bíróság által megbízott személy, nagy­szülők, unoka, testvér, meny, vő, após, anyós. A támogatás alapösszege hatezer korona, ha vala­ki két személyről gondoskodik, akkor ez nyolc­ezer koronára nő. Ha a gondozott több mint he­ti 20 órában valamilyen ellátó intézményt, isko­lát, napközit stb. látogat, akkor az alapösszeg havi 5300, több gondozott esetében 7500 koro­nára csökken. A támogatás végösszegét azonban befolyásol­ja mind a gondozott, mind a gondozó egyéb jö­vedelme. A gondozottnak ugyanis a törvényal­kotó szándéka szerint saját bevételéből is hozzá kellene járulnia a gondozáshoz. Mi befolyásolja tehát a támogatás valós összegét? A gondozott jövedelme Ezt csak akkor veszik figyelembe, ha megha­ladja a létminimum 1,2-szeresét, vagyis jelenleg magasabb mint 5052 korona. A gondozási tá­mogatás alapösszegét csökkentik a jövedelem és a létminimum 1,2-szerese közti különbség­gel. Ha a gondozott nyugdíja például 6500 ko­rona, akkor gondozási támogatás hatezer koro­nás alapösszege 1448 koronával csökken, azaz 4552 korona. Ha a gondozott további támoga­tást kap például magatehetetlenség címén (500-1000 korona), akkor a támogatás összegé­ből le kell számolni ezt a pénzösszeget is. Ezer koronás magatehetetlenségi pótlék esetén tehát a támogatás összege már csak 3552 korona. A gondozó jövedelme Ha a gondozónak nincs egyéb jövedelme, ak­kor - maradva az előbbi példánál - megkapja a fent kiszámított összeget, vagyis a 3552 koronát. A törvényalkotó szándéka szerint ezt a támoga­tást a gondozottnak kellene kiegészítenie hatezer koronára a saját jövedelméből. Április 15-ig a gondozó jövedelme nem haladhatta meg a létmi­nimum 0,6-szorosát, ellenkező esetben a támo­gatás alapösszege tovább csökkent. Ez a rendel­kezés elsősorban a nyugdíjasok esetében volt hát­rányos, jelenleg ez a korlátozás a létminimum kétszeresénél nagyobb jövedelemre érvényes. Mi jár az egészségkárosodottaknak Szállítási hozzájárulás Azoknak az egészségkárosodottaknak jár, akik egyéni szállításra szorulnak, és nem ren­delkeznek saját gépkocsival, nem áll rendelke­zésére szállítási szolgáltatás és nem kap kiegé­szítő támogatást a gépjárműhasználatból adó­dó költségeinek kompenzációjára. Jár neki a támogatás arra az időszakra is, amikor saját gépjárműve javítás alatt áll. A támogatás havi összege legfeljebb 2500 korona lehet, a költségekkel el kell számolni. Minden hónap végén a szociális hivatalban be kell mutatni a költségeket igazoló számlákat: például a taxiszámlát, stb. A támogatás pon­tos összegét az igazolt költségek és a jogosult jövedelme alapján állapítják meg. A megítélt összeget ki kell meríteni az adott hónapban, nem lehet átvinni a következő hónapra. Segédeszközök beszerzéséhez nyújtott támogatás A támogatás megítélése elsősorban a rászo­rulóval való beszélgetésen alapszik. A törvény nem tartalmazza a megvásárolható segédesz­közök listáját, a szociális hivatal maga dönthe­ti el, indokoltnak tartja-e a segédeszköz meg­vásárlását. A döntést befolyásolhatja a rászo­ruló által végzett tevékenység - szükséges-e hozzá az adott eszköz - illetve az egészségká- rosodottság mértéke. A hivatal utólag ellen­őrizheti, hogy a kedvezményezett valóban használja-e a megvásárolt észközt. Ha nem használja, akkor kötelezhető a támogatás meg­térítésére. A támogatás összege függ a segédeszköz árá­tól és a rászoruló jövedelmi lehetőségeitől. A fel­ső határ 250 ezer korona. Korlátozott a támogatás összege olyan esetben, ha azt az egész család használhatja - videomagnó, számí­tógép. A segédeszközt 5 évig meg kell őrizni, nem lehet sem eladni, sem elajándékozni, ellen­kező esetben vissza kell fizetni a támogatást. Azonos segédeszköz vásárlására csak három év elteltével nyújtható újabb támogatás. Mire lehet költeni a támogatást:- segédeszköz vásárlására- a használathoz szükséges tanfolyam, kikép­zés elvégzésének költségeire- a segédeszköz szükséges átalakítására A segédeszköz javítására nyújtott támogatás Ha a segédeszköz javításra szorul, újra a szo­ciális hivatalhoz lehet fordulni támogatásért. A támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a javítás költségei nem haladják meg a segédeszköz árá­nak felét. Ugyancsak támogatás kérhető, ha pél­dául a vakvezető kutyán műtétet kell végrehaj­tani. tálában a fürdőszoba átalakítását, az ajtók ki- szélesítését, küszöbök eltávolítását lehet fe­dezni a megítélt támogatásból. A kérvényhez mellékelni kell az átépítés előkalkulációját, a szociális hivatal ez alapján ítéli meg, mi az, aminek átalakítása az egészségkárosodottság miatt elkerülhetetlen, mihez nyújt támoga­tást. A támogatás összege a rászoruló jövedel­métől és az átépítés költségeitől függ. A maxi­mális összeget 7 évre szabja meg a törvény: ez alatt az időszak alatt nem lépheti túl a 250 ezer koronát Az átalakítás teljes költségeinek felső határa: Lakás, házátalakítás 550 ezer Sk Garázsátalakítás 50 ezer Sk A támogatás felső határa Lakás, házátalakítás 200 ezer Sk Garázsátalakítás 50 ezer Sk Gépjármű vásárlásához nyújtott támogatás Ez a támogatás abban az esetben jár, ha az egészségkárosodott személy az orvosi szakvéle­mény alapján egyéni szállításra szorul, és ha nem idősebb 65 évesnél. A megvásárolt gépko­csi nem lehet öregebb 5 évesnél. A támogatást csak annak ítélik meg, aki legalább hetente két­szer használja a munkába, iskolába vagy a szoci­ális ellátó-intézménybe való utazáskor. A támogatás összegét a gépkocsi ára és a rá­szoruló jövedelme alapján állapítják meg. A ko­csi nem lehet drágább 400 ezer koronánál, a tá­mogatás maximális összege 200 ezer korona. A lakásfelújításra nyújtott támogatás Ezt általában azok kapják, akiknek az egészségkárosodottság miatt át kell alakítani lakásukat, akadálymentessé kell tenni azt. Ál­A károsodottság fokával összefüggő kiadás- növekedés kompenzációjára nyújtott egyéb tá­mogatás Diétás étkezés: Három kategória érvényes, a diéta fajtájától függően 1000, 500 vagy 300 koronás támoga­tást kaphat a rászoruló A tisztálkodás, ruházat, a lakás berendezésé­nek elhasználódása kapcsán járó támogatás összege 300 korona, szigorodott azonban a megítélés feltétele. A köznyelvben botpénznek nevezett támogatás csak az úgynev„zett „bonyo­lultabb segédezközt“ használóknak jár. A gépkocsihasználat költségeinek fedezésére havi 700 koronás támogatás igényelhető. Mind­egy, hogy a rászoruló benzinre költi vagy isme­rősének adja, aki szükség esetén szállítja őt. Speciális kiképzést kapott kutya gondozási költségeinek fedezésére havi 1200 koronás tá­mogatást kaphat a rászoruló.

Next

/
Thumbnails
Contents