Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-13 / 109. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZŐ 2004. MÁJUS 13 TOLLVONÁS A Feszty-körkép ünnepe TALLOSI BÉLA Gyerekként a hatvanas években büszkék voltunk szülőfalunkra, Martosra azért is, mert Feszty Árpádnak köze van a településhez. Akkoriban idős emberek, pipázó, pödört bajuszú aggok az olajos fapadlójú borbélyműhelyben, ahova borotváltatni ültek be szombatonként, mesélték, hogyan hajtott be a faluba Feszty Árpád lovas fogaton, hin- tón, parádés kocsin vagy valami ilyesmi járművön, már nem tudnám pontosan megmondani, min. Azt is megőrizte az emlékezet, hogy mennyire szerette nézni, amikor az asszonyok az ünnepi népviseletben táncoltak, pilli- kéztek a község egyik tavának partján álló két hatalmas makkfa - ahogy mi hívtuk, gubicsfa - körül. Mesélték még azt is, hogy kijárt Martosra, és portrévázlatokat készített a régi öregekről A magyarok bejövetele című panorámafestményéhez, mivel a mar- tosi emberben látta-találta meg az ősi magyar típust. Hogy így volt-e valójában, azt az iskolában, a honismeretkönyvből nem tanultuk, mégis jó érzéssel elhittük, hogy Martos Feszty Árpád miatt is híres. Mivel ezek a legendák ma már esetleg nem annyira élnek azokon a vidékeken sem, amelyeket Feszty Árpád bejárt, talán nem árt ezeket is feleleveníteni ma, amikor arra emlékezünk, hogy száztíz éve, 1894. május 13-án adták át a közönségnek világhírű alkotását, A magyarok bejövetelét, amelyről maga azt írta: „hazafias, kulturális és nemzetnevelést szolgáló történelmi műalkotás”. E nagyszabású művét, amelyet 1800 négyzetméter nagyságú, 120 méter hosszú, 15 méter széles végtelenített, tehát egy darabba szőtt belga vászonra festett, két éven át készítette. Több festőtársa is segített neki a megalkotásában. Például a ködös hangulatok misztikus voltát csodálatosan megragadó Mednyánszky László készített hozzá tájvázlatokat. Az a Mednyánszky, akire most azért figyelünk, mert először sikerült a magyarországi és szlovákiai gyűjteményekben fellelhető alkotásaiból életmű-kiállítást rendezni. Az eredetileg Budapesten elhelyezett körkép hosszú hányattatáson ment keresztül. A háború alatt súlyosan megsérült festményt a kilencvenes évek elején restaurálták. Azóta Ó- pusztaszeren látható, a Nemzeti Történeti Emlékparkban, azon a helyen, amely a honfoglaló magyar törzsek első „országgyűlésének” a színhelye, valamint fontos állami és egyházi központ volt. Feszty Árpád szelleme a Feszty Árpád Művelődési Park kialakításával Martosra is visszatért. A parkban járva valószínűleg a mai fiataloknak is sikerül közelebb kerülniük a Feszty- örökséghez.' A magyarok bejövetele (részlet: Árpád fejedelem és vezérei) ■■■■■■■■■ Pozsony wSKKKKKKKm TATRA: Trója (am.) 17.30, 20.30 PÓLUS - METROPOLIS: Trója (am.) 14.45,16.15,17.45,19.15,20.45 Van Heising (am.) 14.30,17, 18.30,19.30, 21 Minden végzet nehéz (am.) 17.35, 20.05 A passió (am.-ol.) 16.30,18.50 Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 16.05,18.25,21.15 Az ítélet eladó (am.) 16,19.20 TATRA: Lebegés (am.) 17 The Dreamers (am.) 19 CAPITOL: A tűz óceánja (am.) 17,19.30 ÚSMEV: Trója (am.) 16,19 IIIIIIM DÉL-SZLÖVÁKIA ü— SZENC - VMK: A felejtés bére (am.) 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 17,19.30 VÁGSELLYE - VMK: Valahol Afrikában (ném.) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Derült égből Polly (am.) 19 LÉVA - VMK: A titkos ablak (am.) 16.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A passió (am.-ol.) 16.30,19 PLAZA: Kill Bill 2 (am.) 15,1730, 20 Minden végzet nehéz (am.) 15.15,19.45, 20 A passió (am.-ol.) 15,1730, 20 Starsky és Hutch (am.) 16,20 Trója (am.) 14,16,17.15,19,20.30 Underworld (am.- ang.-magy.r-ném.) 17.30 Van Heising (am.) 14.15,17,19.45 Beszélgetés Tóth Károllyal, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatójával Szlovákiai Mindentudás Egyeteme „Agócs Zoltán professzor úr lesz az első határon túli magyar előadó a Mindentudás Egyetemén’’ (Somogyi Tibor felvétele) Szerdán, május 19-én délután ötkor kezdődik a Mindentudás Egyeteme első határon túli tévéfelvétele Komáromban, a Városi Művelődési Központ nagytermében. A részletekről Tóth Károlyt kérdeztük. SZILVÁSSY JÓZSEF A rendkívül népszerű műsor a szlovákiai magyarok között is ismert. Honnan az ödet, hogy szlovákiai magyar tudósok is szerepeljenek? A Fórum Intézetben tavaly tavasszal merült fel, hogy rangos, komoly kutatási eredményeket elért szlovákiai magyar tudósoknak is helyük lenne a Mindentudás Egyetemében. A Magyar Tudományos Akadémián megkerestem Fábri György urat, aki az MTA részéről a Mindentudás Egyeteme egyik irányítója és szervezője, és felvetettem neki az ötletet. Szerencsés véletlenek összjátéka volt, hogy azokban a hetekben a Magyar Tudományos Akadémián belül is megfogalmazódott a szándék, hogy a műsort ki kellene terjeszteni a határon túlra is. Gyorsan megegyeztünk a részletekben. Szlovákiai magyar részről kik vesznek részt a műsor előkészítésében? Az ötletgazda és főszervező a Fórum Kisebbségkutató Intézet Somoijáról. De mivel egyetemi szintű és valamiképpen a szlovákiai magyar tudományosságot is reprezentáló előadásról van szó, úgy gondoltuk, a komáromi Selye János Egyetemi Központtal, illetve a Selye János Egyetemmel közösen kell megvalósítanunk ezt a projektumot - tehát a Mindentudás Egyeteme (a Magyar Tudományos Akadémia, a MATÁV és az AXELERO) szlovákiai partnere a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Selye János Egyetemi Központ. A szervezésben fontos szerepet vállalt több szlovákiai magyar szervezet: a komáromi Agora Iroda, a Katedra Alapítvány, a nyitrai egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara és mások. Komoly támogatást nyújtott a projektumhoz az Apáczai Közalapítvány Budapestről, a felvételt pedig a Duna TV készíti. Fontosnak tartjuk, hogy a Mindentudás Egyetemén belül az egész szlovákiai magyar tudományosságot, illetve annak méltán elismert, nemzetközi szinten is komoly eredményeket elért személyiségeit mutassuk be, és ehhez kooperatív munkára van szükség. Egyébként terveink között szerepel egy, a Szlovákiai Magyar Mindentudás Egyeteme című program is. Szlovákiai magyar tudósok és kutatók előadásait rögzítenénk, és videoszalagon eljuttatnánk a szlovákiai magyar oktatási és tudományos intézetekbe, hogy a diákok és a pedagógusok képet kapjanak a szlovákiai magyar kutatókról és eredményeikről. Ezt a programot a pozsonyi Pro Média TV-stúdiójával valósítjuk majd meg. Ki lesz az első előadó a Mindentudás Egyetemében? Több szlovákiai magyar tudóst is javasoltunk a magyarországi partnerünknek, végül a választás közös megegyezéssel Agócs Zoltán professzor úrra esett, aki több Duna-híd tervezője, köztük talán < legfontosabbé, az EU-forrásokbó is épült, Párkányt Esztergommá összekötő Mária Valéria hídé is. A előadása címe: A híd - mérnök szerkezet vagy szobor? Ez az elő adás több szempontból is szimboli kus jelentőségű: Agócs Zoltán pro fesszor úr lesz az első határon túl magyar előadó a Mindentudó: Egyetemén, a híd, a hídépítés Pár kány-Esztergom kapcsán egybei az Európai Unióban rejlő lehetősé geket és a magyar-magyar kapcso latrendszer bővülését és új formái nak keresését/kialakítását is jelké pezi majd. Az érdeklődők miként juthat nak be az előadásra? Sajnos, csak korlátozott szám ban lehet majd részt venni az elő adáson, ezért a Mindentudó: Egyeteme eddigi gyakorlatánál megfelelően egy regisztrációs eljá rást kell abszolválnia mindenki nek. A www.mindentudas.hu (; „Jöjjön el!” rovat) honlapon kel bejelentkezni, és aki bejelentke zett, annak a helyszínen osztjuk k a belépőjegyeket egy órával a fel vétel előtt (16 órától). Tehát bárk jelentkezhet! A bejelentkezés sor rendje dönti el, hogy ki vesz rész az előadáson. Akinek nine internetes hozzáférése, az a kollé gáink segítségével a 031/562 8009-es (Fórum Kisebbségkutatc Intézet), illetve a 035/771-3841 es (Selye János Egyetemi Köz pont) telefonszámon regisztráltat hatja magát. Aki ezt nem tesz meg, csak akkor juthat be a terem be, ha megüresednek helyek. / részvétel egyébként ingyenes. Mikor láthatjuk a tévé képér nyőjén az előadást? Előreláthatólag június 1-én, d< erről majd tájékoztatjuk az Új Szí olvasóit. Lesz-e folytatása az előadás nak? Lesz! Az előzetes megegyezé: alapján minden szemeszterber sor kerül majd egy szlovákiai ma gyár tudós bemutatására. NÉZEM A DOBOZT Tévkapcsolások: HÍR-pozitív, kvízprof Z. NÉMETH ISTVÁN Nézem a dobozt. Félálomban vagyok már, de még hallom, ahogy a csatornák versengenek a kegyeimért. Az 1-es gombot nyomom le legelőször, a képernyőből olyan ötven körüli úr lép ki, öltönyben van és nyakkendőben, díszes névjegyet nyújt át, miközben meghajol. - Á, nem vagyok még félszáz éves - mondja, mintha olvasna a gondolataimban-, hivatalosan 1957. május 1-jén kezdtem meg az adásomat a május 1-jei felvonulással. Képzelje, kedves uram, az első tévé-előfizető csak 1958-ban jelentette be készülékét, de egy évvel később már ötvenezer volt az előfizetők száma. Fennállásom 10. évfordulóján négy stúdió, öt közvetítőkocsi működött, az előfizetők száma több mint másfél millióra nőtt, a sugárzott műsorperc pedig 135 000 volt. - Gratulálok - rebe- gem, és gyorsan tovább akarok kapcsolni, de megsejti a szándékomat, és a távkapcsoló pirosán villogó végére teszi a mutatóujját. - A huszonöt éves születésnapomon az előbbi adatok már 5 stúdióra (4 színes), 15 közvetítőkocsira és 1 millióval több előfizetőre (2 837 895) nőnek, és 290 000 műsorpercet adok a 2 csatornán. Jelenleg ötmillió méter filmanyagot tárolok az archívumomban, ami nyolcezer műsorórát tartalmaz, ez kb. 14 000 műsorcímet és 150 000 doboz filmet takar. És ha már itt tartunk, a feldolgozott, videón tárolt műsorok száma meghaladja a 24 000 órát, az évi gyarapodás pedig 2 400 óra. - Zsong a fejem a számjegyektől. Egy jó filmet kérek, csak annyi a kikötésem, hogy új legyen és ne amerikai, mire megértőén bólint, és vetíteni kezdi a Hurrá, csatlakoztunk Európához! című „széleshasznú” kalandfilmet. Erre már kapcsolok. Át. A 2-es gomb érintésére egy tíz év körüli fiúcska mászik ki a „do- boz”-ból, fején bézbólsapka hátra- sülttel, szemtelenül rágógumizik, és megvetően nézeget. - A te napi robotban megfáradt agyvíztározódnak színes, könnyen emészthető hírek kellenek - mondja -, lássuk hát a mai nap legfrissebb információit!? - s még mielőtt megszólalhatnék, kezdi is a főcímekkel, szemhunyorítással jelezve, hogy a részletek is jönnek nemsokára: - Egeret is kapott a levesébe egy nő az Egyesült Államokban, pedig nem egérlevest rendelt. Negyvenmillió dollárt különített el gyereknövesztésre a vietnami kormány, mert túl lassan nő az ország lakossága. Nagyot csalódott egy amerikai bankrabló, mert nem kapott életfogytiglanra szóló börtönbüntetést. A 45 éves Ruben Ramirez szemét a bíró 8 és fél évvel „szúrta ki”. A vécén fogott éjszaka betörőt egy család az Egyesült Államokban. Hatos ikreknek adott életet az egyesült államokbeli Hersheyben (Pennsylvania állam) egy 29 éves asszony. - Eddig jut, amikor ujjam a pillanatnyi szünetet kihasználva a 3-as gombra téved. A képernyőből ezúttal nem egy ember, hanem egy narancssárga, lépegető kamera ugrik ki, rám néz, s csak ennyit mond: - Naná! - Egy nagyon komoly, bölcs úriembert kérek, őszülő szakállal - mondom, s már előre dörzsölöm a kezem, hogy most feltűnik a Legyen ön is milliomos! jól ismert stúdiója, ehelyett a népszerű kvízprofesszor beköltözik a luxuskaranténba, s bár előzőleg állítólag más véleménye volt az igazi vetélkedőket képernyőről kiszorító népbutításokról, most mégis azl bizonygatja, hogy örömmel vess részt ebben a szociológiai kísérletben, mert szerinte nem véletlen hogy ma a világ első számú televíziónézőket vonzó műsorai a való- ságshow-k. - Minden tökéletes bennük, csak a nevük nem, meri bár a szereplők nem kötött szöveget mondanak, és magukat adják, de mégiscsak mesterséges környezetben, tehát nem a való világban léteznek az adások ideje alatt - mondja, és engem a meggyőze igazságpatronok mindig kiütnek: elengedem a távkapcsolót, s az nagyot koppan a földön, azután elhallgat. Csendes a doboz is, sehol egy tűzoltó vagy egy katona, Benne hallgat a sötétség.