Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-13 / 109. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 13. RÖVIDEN Pótigazolvány jogosítvány helyett Pozsony. Az új, eurokompatibilis, biometriai azonosítókkal ellátott jogosítványok kiállítása harminc napot vesz igénybe az előállítás bonyolultsága miatt. így akiknek elveszett, megrongálódott, lejárt a jogosítványa, esetleg ellopták, az az új jogosítványt igénylő kérvény benyújtásakor egy igazolást is kap, mely az új okmány elkészültéig gépjárművezetésre jogosítja. A jogosítvány átvételekor a pótigazolványt bevonják, tájékoztatta lapunkat Marta Bujnáková, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, (kcr) Egyszerűsödik a bűnözők kiadatása Pozsony. Tegnap a parlament második olvasatba utalta az európai elfogatóparancsról szóló törvényt. Ha a törvényhozó testület elfogadja a jogszabályt, az lényegesen megkönnyíti a körözött sze- •mélyek kiadatását az Európai Unió országaiból. A törvény kitér azokra a személyekre is, akik nem kezdték meg jogerős börtön- büntetésüket. Az új törvény ezt ugyanis bűncselekményként kezelné. (kcr) Nem büntet, csak figyelmeztet az EU Brüsszel. Nem bünteti meg, csupán figyelmezteti az Európai Unió a frissen csatlakozó tagok közül azt a hat országot, amelyek idei költségvetési deficitje meghaladja az unió által meghatározott, a bruttó hazai össztermékhez viszonyított 3 százalékos plafont. A tíz, május elsején csatlakozott ország közül Ciprus, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Málta és Szlovákia is ebbe a kategóriába tartozik. (TASR, m) Folytatódik a korrupt ezredes pere Pozsony. A Legfelsőbb Katonai Bíróság két hét múlva fogja tárgyalni Jarmila S. (39) ezredes ügyét. A védelmi minisztériumban szolgálatot teljesítő katonanő január 21-én 500 dollár kenőpénzt fogadott el egy eritreiai békefenntartó misszióban szolgálatot teljesítő szlovák katonától, hogy az továbbra is a misszióban maradhasson. A katona, Rudolf Hadvig azonban a Korrupcióellenes Hivatalhoz fordult. Az első fokon eljáró Pozsonyi Körzeti Katonai Bíróság hat hónap fogházbüntetésre és 20 ezer korona pénzbüntetésre ítélte a korrupt tisztet, valamint megfosztotta rangjától. Az ítélet ellen Jarmila S. és az ügyész is fellebbezett, (s, kcr) Terítéken a nyugdíjasok ezer koronája Pozsony. A parlament tegnap első olvasatban elfogadta az egyszeri, 1000 koronás nyugdíj-kiegészítésről szóló javaslatot, várhatóan nem lesz gond a végszavazásnál sem. A pénzt tehát valamennyi nyugdíjas megkapja, valószínűleg júliusban. Néhány hónapja az MKP állt elő ezzel az elképzeléssel, amely az áremeléseket hivatott legalább részben kompenzálni. A Smer képviselői tegnap populistának nevezték a tervezetet, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy az is kap egy ezrest, akinek kiemelt, például 20 ezer koronás nyugdíja van. Ennek ellenére ők is támogatni fogják. (TASR) Elvetett „uzsoratörvény” Pozsony. Elvetette a parlament Karol Ondrias kommunista képviselő törvényjavaslatát, amely az uzsorázás visszaszorítását célozta azzal, hogy megszabta volna a kölcsönzött pénzért kérhető kamatok felső határát. Ez a kereskedelmi bankok által megszabott kamat duplája lett volna, azonban ahhoz, hogy Ondrias elképzelése megvalósuljon, rengeteg törvényt kellene módosítani. (TASR) Pozsony több részén hatalmas dugók alakultak ki tegnap a tavaszi útkarbantartó munkálatok miatt. A főváros autósainak életét a hónap végén a NATO parlamenti közgyűlése is megkeseríti majd, hiszen több utcát lezárnak az Óvárosban és a Vigadó környékén. (TASR-felvétel) A tegnap megválasztott különleges ügyészi hivatal vezetője nem fél az alvilágtól Kovácik könyörtelen harcot kezd a maffia ellen Pozsony. Tegnap Dobroslav Trnka legfőbb ügyész javaslatára a parlament Dusán Kovácikot választotta meg a szeptember 1-jétől felálló Speciális Ügyészi Hivatal élére. A jelen Olevő 135 képviselő közül 118 szavazott igennel, 7 nemmel, 10 tartózkodott. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A Legfőbb Ügyészség mellett működő, különösen súlyos korrupciós, gazdasági, szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekben eljáró hivatal vezetője 42 éves, pályáját Trnkához hasonlóan a katonai ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Pavol Rusko, a Markíza egykori vezérigazgatója elvitte kínai hivatalos útjára a kereskedelmi tévé műsorvezetőjét, Kvetka Hor- váthovát, valamint Stefan Skrúcany humoristát. Gazdasági miniszterként Rusko még nem volt Kínában, és bár koreai útját sokan sikeresnek tartják, kérdéses, a kínai az lesz-e. Kissé rejtélyes Rusko útjának célja, az pedig még nagyobb talány, hogy a markízás szórakoztató műsorokból ismert személyeket miért vitte magával. Tavaly januárban, amikor Rudolf Schuster államfő járt a távol-keleti országban, vendéglátóinak szintén kedveskedett kultúrműsorral; ő a Jánosík együttest kérte fel, és hogy örömet szerezzenek a kínai államfőnek, megtanulták kedvenc nótáját. Erre a kínai elnök any- nyira meghatódott, hogy Schuster- rel énekelte az O sole miót. Akkor a JOJ TV is felfért a gépre, most Rusko a Markíza, a Szlovák Rádió és egy napilap tudósítóját vitte magával. A kereskedelmi tévé semmit nem tud Horváthová és Skrúcany kiküldetéséről. Nem szolgálati útra mentek, a Markízának csak külső ügyészségen kezdte, 1988-ban. Több fontos poszton megfordult, dolgozott a Katonai Főügyészségen is. 2003-ban távozott a Felsőbb Katonai Ügyészségtől, egyben a hadsereg kötelékéből is. Dusán Kovácik megválasztása után elmondta, noha tisztában van azzal, hogy az általa vezetett hivatalnak a legsúlyosabb, nem ritkán szervezett bűnözői csoportok által elkövetett ügyekkel kell majd foglalkoznia, egyáltalán nem fél. „Ha félnék, nem vállaltam volna el ezt a funkciót” - tette hozzá. A speciális ügyészi hivatal Bazinban fog székelni. Három és fél hónap áll a Legfőbb Ügyészség rendelkezésére, hogy gazdasági és szakmai oldalról bebiztosítsa az új intézmény működését. Az adminisztratív munkatársai, szögezte le Ivana Semjanová, a tévé szóvivője. A gazdasági minisztérium honlapján az úttal kapcsolatban az olvasható: rendkívüli fontosságú, célja pedig a szlovák-kínai gazdasági kapcsolatok élénkítése. Ennek érdekében a tolmácsi villamosipari gépgyárban gyártott, 90 millió amerikai dolláros kazánházat ajándékozunk az ázsiai országnak. így próbálunk példásan betörni a kínai piacra - derül ki a honlapról. Az út konkrét céljáról egyébként nem tájékoztattak, csak annyit közöltek: Eubo Roman pozsonyi megyefőnökön kívül több tucat vállalkozó kíséri Ruskót, akik lehetséges üzletfelekkel tárgyalnak; a púchovi Matador szerződést kötött egy kínai gumigyárral. A hivatalos program szerint Ján Golian földművelésügyi államtitkár a fatelepítésről tárgyalt. Ugyanakkor tavaly januárban Simon Zsolt szakminiszter erről már megmunkahelyekre jelentkezők meghallgatása már folyamatban van. A legfőbb ügyész múlt héten tartott eligazítást a kerületi ügyészeknek, akiktől a legsúlyosabb ügyeket szeptemberben az új hivatal veszi át. Utasította őket, hogy ezeken az ügyeken intenzíven dolgozzanak, és szeptember 1-jéig igyekezzenek minél alaposabban kivizsgálni. Mintegy 170 esetről van szó. Dusán Kovácik elmondta, elsősorban ügyész szeretne lenni, nem pedig médiasztár, és könyörtelenül fog harcolni a maffia ellen. Dobroslav Trnka legfőbb ügyész szerint a különleges ügyészségre és bíróságra nehéz feladat vár, ezért az államnak tudatosítania kell, hogy ezen intézmények kárára nem lehet takarékoskodni. (kcr) egyezett kínai partnereivel, Schuster pedig akkor 7000 facsemetét ajándékozott Kínának. „Szlovákia megszerezte a fatelepítési jogot, ezután kidolgoztunk egy tervet, majd tavaly novemberben Golian úr hivatalosan megnyitotta a telepítési programot. Fát még nem ültettünk, még az anyagiakat kell tisztázni. Most a részletekről tárgyalunk” - magyarázta lapunknak Jozef MincFáSj.az Erdészeti Kutatóintézet igazgatója. Szlovákia szerinte évente akár 300 ezer hektáron is telepíthet fákat Kínában. Rusko útja egy hétig tart. Nem szokás, hogy a miniszterek kormánygéppel menjenek szolgálati útra, de ő kölcsönkérte a miniszter- elnöktől. Ezáltal az út legkevesebb négymillióba kerül; turista osztályra szóló, menettérti repülőjegy már 27 ezerért beszerezhető. A vállalkozók az ott-tartózkodás költségeit a SARIO ügynökség szerint saját zsebből állják, ezzel szemben a gazdasági minisztérium szóvivője állítja: csak hozzájárulnak a költségekhez. Hogy mennyit kellett befizetniük, azt nem árulta el, és azt sem, az egész kínai kiruccanás mennyibe kerül. Az sem derült ki, Horváthová és Skrúcany kap-e tiszteletdíjat. (pr, sza) Idősek hátrányban Eutanáziát emleget a Smer Pozsony. A Smer szerint a lakosság 40 százaléka számára hátrányos lesz a Rudolf Zajac nevével fémjelzett egészségügyi reform, ezért képviselői nem támogatják a parlament elé terjesztett törvényeket. Pavol Paska, a párt alelnöke szerint rejtett eutanáziát jelent az a kitétel, mely szerint a betegek által fizetett önrész mértékét befolyásolhatja a páciens kora; előfordulhat tehát, hogy az idősebb betegnek többet kell fizetnie ugyanazért a kezelésért, mint a fiatalabbnak. A Smer magyarázatát cáfolta Alexandra Novotná, az egészségügyi minisztérium szóvivője. „A törvényekben sehol sem szerepel a kor szerinti megkülönböztetés, a szeniorok ugyanolyan ellátást kapnak majd, mint a fiatalabb betegek” - állítja a szóvivő. A Smer továbbra is meghagyná az állam központi szerepét az egészségügy irányításában, növelné az állami támogatást, és elutasítja a piaci rendezőelv érvényesülését. (lpj, s) Ellenőrizhető az NBÚ Kubík Tibor is alkotmánybíró Pozsony. Különösebb vita nélkül utalt több fontos törvénytervezetet második olvasatba a parlament. Ezek közé tartozik az európai parlamenti választások szempontjából fontos alkotmánytörvény módosítása is, és egyelőre úgy tűnik, a végső szavazással sem lesz gond. A honatyák alkotmánybírónak választották Kubík Tibort. Megalakult az a testület is, melynél panaszt emelhetnek azok, akik valamilyen okból nem kapják meg az NBÚ átvilágítási bizonylatát. E bizottság élére Roman Vavrík (SDKÚ) került. A képviselők gond nélkül megtárgyalták a fájdalomdíjról szóló törvényt és Dániel Lipsic igazságügyi miniszter több javaslatát, és létrehozták a Nemzetbiztonsági Hivatal tevékenységét felügyelő bizottságot, elnöknek Robert Kalinákot (Smer) választották, (sza) Lesz válasz a kiutasításra Moszkva tiltakozik Évek óta szinte menetrendszerűen jár Kínába a politikai garnitúra Pavol Rusko markízás sztárokat is vitt egyhetes kínai útjára A miniszter elkérte a kormánygépet, így négymillióba kerül a repülőút. A HZDS megosztottságát mutatja, hogy egy nap elteltével újra előhúzta az ügyet Mégis készül jelentés Irakról ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Mégis volt vita a parlamentben az Irakban tartózkodó szlovákiai alakulatról, pedig kedden a képviselők - a HZDS támogatásával - úgy döntöttek: egyelőre nem foglalkoznak a kereszténydemokraták és a kommunisták ezzel kapcsolatos határozataival. Viliam Veteska, a HZDS frakcióvezetője pártja álláspontját azzal magyarázta, hogy Szlovákia nemrég lépett a NATO-ba, és nem biztos, hogy a katonai szövetség tagjaként át kellene értékelnie korábbi álláspontját, hiszen a jelenlegi parlament döntött a kiküldetésről is. Annál nagyobb meglepetést okozott, hogy tegnap éppen a HZDS rukkolt elő a témával. Sergej Kozlík javaslatára a képviselők olyan határozatot fogadtak el, melynek értelmében a kormánynak az iraki és madridi helyzettel kapcsolatban jelentést kell készítenie arról, Szlovákia veszélyben van-e, illetve mennyire biztosított az ország védelme. A HZDS visszautasította, hogy előző nap azért nem támogatta a javaslatokat a szlovákiai alakulattal kapcsolatban, mert nem akart beszélni Irakról. Kozlík szerint a parlament nem rendelkezett megfelelő információkkal, amikor az alakulat kiküldéséről döntött, ezért szerinte mindenképpen szükséges vitát nyitni az iraki helyzetről, a szlovák egység ott-tartózkodását pedig az ENSZ vagy a NATO mandátumához lehetne kötni. Veteska tegnap kijelentette: mielőtt a KDH és a Smer populista módon elkezdi hangoztatni a katonák hazahívásának szükségességét, a kérdést alaposan ‘ meg kellene vitami, és nem szabad elhamarkodni a szlovákiai álláspont átértékelését. Az Irakkal kapcsolatos megnyilvánulások is arról tanúskodnak, nem egységes a HZDS frakciója. Az államfőválasztás második fordulója után Veteska bírálta Vladimír Meciar viselkedését, és a HZDS-frakcióban két csoport körvonalazódott. Értesülések szerint Meciar hétfőn megpróbálta félreállítani kritikusait, amire Veteska így reagált: valószínűleg vannak problémák a HZDS-ben, főleg, hogy már kiszivárgott valamilyen szóbeszéd; ennek ellenére szerinte a párt normálisan működik. Ha pedig mégis eltávolítanák tisztségéből, állítja: nem fog kilépni a HZDS-ből, és nem is fog megsértődni. (sza, s) Moszkva. Oroszország szerdán megfelelő válaszlépéssel fenyegette meg Szlovákiát, amiért az kiutasította egy Pozsonyban akkreditált diplomatáját. Pozsony szerint az orosz diplomata státusával összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, ami virágnyelven kémkedést jelent. A moszkvai külügyminisztériumban közölték a szlovák nagykövettel: a kiutasítás ellentétben áll a szlovák vezetőknek azokkal a nyilatkozataival, amelyek szerint hazájuk NATO-belépése után is fejleszteni kívánják az Oroszországhoz fűződő hagyományos baráti kapcsolatokat. A három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia - amely Szlovákiához hasonlóan március végén lépett be a NATO- ba - szintén több orosz diplomatát utasított ki február vége óta kémkedési gyanúval, amit Moszkva rendre hasonló lépéssel viszonzott. (MTI)