Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-10 / 106. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 Egy nemzetnek sohasem volt könnyű szembenéznie saját nemzeti szentjeivel Megírták az első modern cseh Masaryk-életrajzot TALLÓZÓ THE OBSERVER A brit kormány meg fogja akadályozni, hogy az Európai Unió készülő új alkotmányában külön „záradék” örökítse meg Európa keresztény jellegét - írta kormányforrásokat idézve a brit lap. A londoni külügyminisztérium név nélkül nyilatkozó illetékesei azt mondták: a kereszténység mint Európa történelmi örökségének része megemlíthető az alkotmányban, de abban „kiegyensúlyozott módon” el kell ismerni a földrész vallási és kulturális sokszínűségét is. Az újság szerint az EU keresztény jellegét kiemelő záradék befoglalását az uniós alkotmányba elsősorban Írország, Olaszország és Lengyelország támogatja. Brit diplomaták elismerik, hogy „kényes kérdésről” van szó, mégis annyira semleges megszövegezési javaslaton dolgoznak, amely egy brit kormányforrás szerint már nem fog jelentem semmit - írta a The Observer. A lap külügymi- nisztériumi forrásai szerint a brit kormány azt a francia szándékot is ellenezni fogja, hogy az alkotmányba záradékként kerüljön be: az a tagország, amelyik nem ratifikálja az alkotmányt, lépjen ki az EU- ból. A brit kormány ebből a szempontból kényes helyzetbe manőverezte magát, amikor néhány hete, az addigi ellenző álláspont teljes fordulatával, a konzervatív ellenzék és a jobboldali sajtó rendkívüli nyomásának engedve bejelentette, hogy népszavazásra bocsátja az új alkotmány tervezetét, ha azt a tagállamoknak sikerül végleges formájába önteniük. Minden közvélemény-kutatás szerint a brit választók igen jelentős - egyes felmérések alapján 80 százalék feletti - többséggel elvetik az uniós alkotmányt. Kormányzati tisztviselők szerint viszont a lakosság „meggyőzhető”. LEJOURNAL DE DIMANCHE Az emberi jogok volt iraki minisztere szerint a foglyokkal szembeni kegyetlen bánásmód Irak megszállásának kezdete óta tart minden amerikai támaszponton. Abdel- Bászet Turki, aki egy hónappal ezelőtt mondott le tisztségéről, a francia hetilapnak adott interjújában elmondta, hogy már tavaly novemberben figyelmeztette Paul Bremen, Irak amerikai kormányzóját a foglyokkal szembeni visszaélésekre. „Alig vártuk, hogy véget étjén a korábbi rezsim, mert biztosak voltunk abban, hogy ilyen jellegű dolgok nem fordulhatnak elő többet Irakban. De a szövetségesek egyáltalán nem becsülték az irakiakat” - mondta. EL PAÍS A március 11-i madridi vasúti merénylet előtt a spanyol titkosszolgálat több esetben értesítette iszlámista szélsőségesek esetleges terrorakcióiról Jósé Maria Aznar kormányát - írta tegnapi kiadásában a spanyol napilap. 1999-től kezdve folyamatosan jelezte, hogy Spanyolország lett Afrika és Európa közötti logisztikai ösz- szekötőhelye, valamint búvóhelye több iszlámista szervezet embereinek. Talán hihetetlenül hangzik: a korszerű cseh nemzeti öntudat kialakítójának, a Csehszlovák Köztársaság alapítójának, Tomás Garrigue Masaryknak életművéről csak most, hatvanhat évvel a „Felszabadító Elnök” halála után látott napvilágot az első teljes tudományos életrajz, Jaroslav Opat több mint ötszáz oldalas monográfiája. Különösen időszerű könyv az EU-csatlakozás idején... E. FEHÉR PÁL Természetesen jelentek meg könyvek TGM-ről: életében is, halála után is, és nem kevés. Mondjuk, a kortárs és barát, Jan Herben még 1927-ben adta ki három kötetben életrajzát, amelyet azonban Masaryk nem szeretett, mert inkább hasonlított a hagiografiá- ra, azaz a szentek életrajzára, mint objektív értékelésre. Masaryk, persze, szerette volna az utókor emlékezését is irányítani, mint minden jelentős személyiség: Goethe titkárával, Johann Peter Eckermann-nal íratta le gondolatait, Kossuth Lajos ugyancsak titkárának, a derék Ihász Dánielnek sugallta azt a képet, amelyet önmagáról láttatni szeretett volna, s még „a haza bölcse”, Deák Ferenc pózta- lan személyiségétől sem volt idegen az ötlet, hogy valamiképpen beleszóljon abba, miként értékelik őt halála után: az ő íródeákja Eötvös Károly volt. Masaryk - mint tudjuk - Karel Capekot kérte fel, hogy a vele folytatott beszélgetésekben összegezhesse életének, gondolkodásának, filozófiai rendszerének legfontosabb elemeit, és az ugyancsak ismert: Capek szövegét gondosan korrigálta, időnként az író ellenére. (Milyen régen jelent meg magyarul ez a mű, amely két zseniális alkotó együttes teljesítménye és klasszikus írói teljesítmény. Ráadásul Opat ugyancsak szinte az egyetlen használható forrásmunkaként jellemzi Capek könyvét. Hetven évnél régebben látott napvilágot Munkácson Sas Andor jó szándékú, de mára menthetetlenül elavult fordítása: a Beszélgetések Masaryk G. Tamással. Nem lenne ideje egy új fordításnak és új kiadásnak?) Voltak más kísérletek. Például Zdenék Nejedly életrajzából öt kötet jelent meg 1700 oldalon, de csupán hősének 35. életévéig jutott el. Nem szólva arról, hogy 1948 után részint a sztálinizmus igényeihez igazodva, részint aggkori szenilitása okán az egész művét és magát Masarykot is megtagadta. A kiváló történész, a prágai Masaryk Intézet újjászervezője, Jaroslav Opat talán nyolcvanadik születésnapját ünnepelte azzal, hogy évtizedes Masaryk-kutatá- sait összegezte Kalauz T. G. Masaryk életéhez és életművéhez (Prű- vodce zivotem a dílem T. G. Masa- ryka) címmel közreadott monográfiájában. Amelyet különben a franciák is megelőztek, hiszen Alain Soubigou életrajza 2002- ben jelent meg Párizsban, és a cseh kritika nagy elismeréssel méltatta ezt a művet. Mégse lenne igazán ildomos triumfálni e késlekedésen, hogy lám, a csehek sem igazán törődnek saját múltjukkal. Egy nemzetnek sohasem könnyű szembenéznie saját nemzeti szentjeivel. A cseheknek két nemzeti szentjük van: Jan Hus és Tomás Garrigue Masaryk. Azért hagytak oly tartós nyomot a közgondolkozásban, mert nem csodákra vártak vagy csodákat míveltek, hanem a valóság realista elvárásai szerint dolgoztak. Húst éppen Masaryk avatta a cseh nemzeti gondolat megalapítójának rangjára. Egyszersmind példát mutatva arra, hogy - elveinek megfelelően - miként lehet szigorúan realista módon, a legendákat mellőzve, sőt leleplezve, egy nagy ember méltó emlékművét megalkotni. Egyébként akad nem kevés hasonlóság Hús és Masaryk életműve, illetve magatartása között és éppen ez az, amit a csehek ugyanúgy, mint a külföld már-már nemzeti sajátosságnak tekint. Mert Húst lehet prófétának tekinteni, Masarykot pedig tévedhetetlen politikusnak, sokan tették ezt, de ez rossz irányba vezető értelmezés lenne. Tulajdonképpen - más-más történelmi körülmények között - a polgári társadalom nevelését tűzték ki életcéljukként. Hús azzal, hogy az anyanyelvet tette a templomok nyelvévé is, ezzel kizárta az elit előjogait, s szembeszállt a világi és egyházi hierarchiával: a pápával is, a császárral is. Masaryk pedig azzal, hogy a „humanista demokráciát” - ez Jaroslav Opat szóhasználata - tette meg világnézetének, társadalomépítő terveinek, gyakorlatának alapjává. „Masaryk egyáltalán nem volt messiás! - fejtegeti Opat. - Minden nemzeti, faji, osztályalapú, vallásos motivációjú messianizmussal és felsőbbrendűségi tudattal szembeszegezte tudományosan alapozott, ifjúságától kezdve erősen etikus szellemiségének teljes erejét. A tanulás, az erkölcs, a tisztességes és kitartó munka, az ‘aprómunka’ képezte szellemiségének sarkalatos pillérjeit.” Jaroslav Opat szerint egyéniségének ez a minősége a közelebbi és távolabbi múlt olyan nagy egyéniségeivel állították őt egy sorba, mint Romain Rolland vagy - ezt némi meglepetéssel nyugtázhatjuk mi, magyarok - Jászi Oszkár. (És vannak véletlenek? Opat Masaryk-monográfiá- jával szinte egyidejűleg látott napvilágot Litván György Jászi Oszkárról szóló tudós életrajza.) Hosszú küzdelem folyt Masaryk méltó elismeréséért. A cseh katolikus költő, Jaroslav Durych az államalkotó elnök halála alkalmából fejtette ki, hogy „Masaryk rossz dolgokat hirdetett és tett”. Az egyik méltatlan utóda az államelnöki poszton, a rossz emlékezetű Antonín Novotny pedig „a nemzetközi és a hazai burzsoázia hűséges lakájának” nevezte. És ne feledjük, hogy Fábry Zoltán az Új Szóban azt írta 1950-ben: „Sírásra hajló érzékenységünkben, dacos sértődöttségünkben ő volt az első hang, amelyik kibékített minket az új helyzettel. Lélegezni tudtunk a sovinizmusmentes tisztább levegőben, gondolkodni a szellem gyűlöletmentes atmoszférájában...” Ez a múlt. Jaroslav Opat monográfiája azonban arra is rámutat: „A mai világ problémái sok szempontból mások, mint Masaryk idején. Nem kisebb mértékűek, hanem ellenkezőleg: súlyosabbak. És itt nyűik végtelen tér Masaryk példájának követésére: a való világ problémáit mindig és újra az igazságnak megfelelően megismerni, időben felismerni a rejtett veszélyeket és törekedni az optimálisan demokratikus megoldásokra.” Két nemzeti szentjük van: Jan Hus és Tomás Garrigue Masaryk. KOMMENTÁR Kicsikből nagyok SZILVÁSSY JÓZSEF Számunkra is rendkívül tanulságos elemzés jelent meg a 168 óra című hetilap legújabb számában. Két neves magyar szakember azokat a tényeket foglalta össze, amelyeknek döntő szerepük volt abban, hogy két, viszonylag kis állam, Írország és Finnország uniós tagsága sikertörténet. Az írek jóval az uniós átlag alatti gazdasági mutatókkal léptek be 1973-ban a közösségbe, s mára náluk a GDP/fő meghaladja az EU-átlagot. Finnországban az elmúlt század ötvenes éveiben a lakosság csaknem hetven százaléka élt mezőgazdaságból. Ma csupán öt százalékuk maradt ebben az ágazatban. Mindkét országban nemzeti közmegegyezéssel kezdték. Ennek köszönhetően a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek közösen elszigetelték a baloldali populizmust. Egy ideig visszafogták a béreket, mert a jövedelmeket a beruházások és a termelékenység javára csoportosították. Az írek gyökeresen átalakították az iskolarendszerüket. A finnek a Szovjetunió összeomlása után sem vonultak ki a számukra mindmáig fontos orosz piacról, hanem rugalmasan alkalmazkodtak az ottani új igényekhez. Ha összeveijük az ír és a finn modellt a szlovákiai törekvésekkel, akkor megállapíthatjuk, hogy elvben jó utat választottunk, habár irdatlanul sok a tennivalónk az évek, évtizedek múlva várható eredmények érdekében. Azonnal át kell alakítani a háromoldalú érdekegyeztető mechanizmust. Mert a kormány és a szakszervezet egyaránt súlyos szereptévesztésben szenved. A Dzurinda-kabinet a szükséges hatástanulmányok s a szegény rétegek iránti minimális empátia nélkül hozta meg elvben jó, ám az elfuserált részletek miatt esetenként jogos felháborodást kiváltó döntéseit. Ugyanilyen felelősség terheli a szakszervezeti vezetőket is, akik nem a munkavállalók érdekképviseletének, hanem saját ugródeszkájuknak tekintik mostani tisztségüket. Ahogy elődeik közül egyesek Meciar pártjába ejtőernyőztek, a mostaniak Robert Ficónál ácsingóznak képviselői vagy más politikusi posztra. Ezért kell más alapokra helyezni az érdekegyeztető tanácsot. S végre értelmes kompromisszumokat komi. Legelőször az egyetemi tandíjak bevezetéséről. Mint mindennek, a kellő szaktudás megszerzésének is ára van, amelyet képtelenség csak közpénzből fizetni, hiszen ezzel tulajdonképpen a gazdagokat támogatnánk. Önrész is igényeltetik a korszerű felsőoktatás anyagi hátterének megteremtéséhez. Ugyanakkor az állam egyetlen tehetséges, de szegény családból származó fiatalról sem mondhat le. Ezért elengedhetetlen, hogy a tandíj bevezetésével egy időben működjék a szociális ösztöndíjak és az alapítványi támogatások rendszere, mert a hosszú lejáratú hitel sem csoda- fegyver. Írországban a nyolcvanas évek közepén jelent meg az új oktatási minta alapján képzett, világviszonylatban is versenyképes nemzedék. Ha nem tétlenkedünk, akkor egy évtized múltán nálunk is egyre dominánsabb szerephez juthat az a fiatal generáció, amely kellő tudással s a múltból örökölt beidegződések és álhumanizmus nélkül veheti át az ország irányítását. Kárpótlási paragrafus TÓTH MIHÁLY Kontinensünknek a miénkhez hasonló sorsú országaiban sehol se siették el a saját állam vagy idegen megszállók által elkövetett törvénysértések áldozatainak kárpótlását. A minap Prágából jött a hír, hogy ez alól azok a cseh állampolgárok, illetve hozzátartozóik se kivételek, akiket 1968. augusztus 21-ét követően a Csehszlovákiát megszálló szovjet, magyar, lengyel, keletnémet és bolgár csapatok katonái megsebesítettek, netán megöltek vagy egy életre megnyomorítottak. A hímek az a pikantériája, hogy a javaslatot a kormányon levő baloldal utasította vissza. A hangsúlyt itt én a „baloldal” szóra helyezem, nem pedig arra, hogy „kormányon levő”. A kormányon „tartózkodás” úgyszólván már eleve elrendeli az elkerülhető állami kiadások csökkentésére irányuló törekvést. A szocdemek a kommunisták által támogatva hiúsították meg a hatvannyolcasok kárpótlását. Ugyanolyannak bizonyultak, mint bármelyik hatalmon levő garnitúra, ha elkerülhető állami kiadásra kell nemet mondania. Legfeljebb az az enyhítő körülmény, hogy Spidla-kormány elegán- sabban tért ki a feladat elől, mint a jobboldali Dzurinda-kabinet. Akkor az ellenzékiek közül valaki törvényt javasolt a Husák-rezsim által feketelistára vettek gondjainak kárpótlással enyhítésére. A szlovák kormány tagjai közül többen is így reagáltak a felvetésre: „De hiszen a Húsúk feketelistáján szereplők mind egykori kommunisták!” Hatalmi pozícióból válságos időben tanúsított bátorságot, mérsékeltebben fogalmazva nemet mondási kurázsit ritkán sajnáltak le üy szégyenletes érveléssel. A prágai ellenérv lényege: méltatlan lenne, ha polgárainak az az állam fizetne kárpótlást, amelyiket megtámadtak. A „cech” kiegyenlítését az öt megszálló országra kellene rákényszeríteni, állítják Spidla könyvelőlelkű politikusai. Prágában és Pozsonyban lényegében azonos tartalmú a reagálás. A különbség csak annyi, hogy az egyiket dadogó mondta el, a másikat aranyszájú szónok. Mindegyikük azt üzeni, hogy a kormányzó garnitúra itt is, ott is közömbös a megszomorítottak gondjai iránt. Több mint 40 éves a kárpótlással kapcsolatos első élményem. Öreg és rozoga kassai kollégám zokogva panaszolta, hogy a rendőrség meghurcolta, mert koncentrációs tábort megjárt zsidóként valahonnan kárpótlást utaltak át a címére. Maga se tudta, ki intézte a dolgot, az összegből egyetlen fillért se látott, de rásütötték a bélyeget, hogy: cionista. Az állam javára, elképzelhető, hogy mennyire enyhe rábeszélésre, lemondott a pénzről, és még örülhetett, hogy az ügynek nem lett súlyosabb következménye. M. Sándor megjósolta: talán majd ha már csak ketten-hárman élnek a lágert megjárt zsidók közül... Simán lezajlik majd itt is a hatvannyolcasok kárpótlása, ha közülük az az öthat, aki mutatónak megmarad, már a hamut is mamunak mondja. Szöveg nélkül (L’ubomír Kotrha rajza)
