Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-28 / 98. szám, szerda
Vendégünk 19 Dubovsky László: küldetésnek tekintettem a korábbi munkámat és küldetésnek tekintem a polgármesteri hivatást is Nem azért nyertem, mert szerepeltem a rádióban „Három éve nem mondok poénokat a műsorban, mert belém költözött a keserűség. De úgy tűnik, hogy a hallgatók poénok nélkül is kedvelik a beszélgetéseket, valószínűleg azért, mert őszinték, s mert életszerűek. ” (Somogyi Tibor felvételei) Két kép maradt meg bennem Dubovsky Lászlóról: az egyik, amint József Attilát szaval Rimaszombatban, a másik pedig, amint a vézna fiatalember Tornaija főterén egy emelvényen áll, és arról igyekszik meggyőzni a feldühödött roma tömeget, hogy talán létezik kiút a nyomorúságból. SOÓKY LÁSZLÓ Mint az irodalomhoz és az előadó-művészethez közel álló embernek eszébe jutnak-e az egykori felemelő pillanatok, a rimaszombati vers- és prózamondó versenyeken szerzett élmények? Minden év tavaszán az április 22-23-24-i dátumot várom, mert nagyon sokszor, számtalan értékes pillanatot kaptam ezeken a rendezvényeken. Olyan egyéniségekkel találkozhattam, akik számomra ma is sokat jelentenek, mert sokat adtak nekem mind az emberségükből, mind pedig a művészetükből. Számomra az is fontos volt, hogy amikor a rendezvényt Komáromból áthozták Rimaszombatba, életet varázsolt egy olyan közösségbe, amely abban az időszakban az asszimiláló- dás útjára lépett. Maga a tény, hogy egy évente megismétlődő országos jellegű kulturális fesztivál ebbe a térségbe került, azt az üzenetet hordozta magában, hogy itt érdemes megtartani, ápolni a magyar kultúrát, mert létezik egy élő, befogadó közeg. Korábban versmondóként járta a fesztiválokat, az értő közönség mindig megkülönböztetett várakozással tekintett egy- egy fellépése elé. Hiányzik a pódium? Nem szakadtam el a műfajtól, hiszen gyerekeket készítek fel, s nagyon örülök annak, hogy a tanítványaim, akik másként élik meg a fesztivált, mint annak idején jómagam. Ók már nem akarnak annyira versenyezni, inkább arra vágynak, hogy az irodalmon keresztül megismerjék egymást, ami szerintem sokkal felemelőbb, mint az egymással való viaskodás. Magánemberként természetesen részt veszek a nyitóünnepségen, és az előadásokon is, mint polgár- mester pedig ajándékot viszek a szereplőknek. Köztisztviselőként van-e ideje az irodalommal foglalkozni? Az elmúlt időszakhoz képest érthető módon kevesebb, ugyanakkor a Tornaiját érintő összes gond, amely mostanában a nyakamba szakadt arra kényszerít, aogy meg-megtéijek az irodalom- ioz, mert csak belőle tudok naponta megújulni, csak ez a szelle- ni táplálék biztosít olyan kapasz- codókat, amelyek segítségével vállalni tudom a másnapokat. A fers mellett mostanában a szín- íáz és a film felé fordultam, a zínházba, moziba mindig maiammal viszek egy-egy tanítványt s. A napokban épp Mel Gibson: A ’assió című filmjét néztük meg, s gyerekek tökéletesen megértet- ék. A gyerekek tiszták, őszinték, égtelenül kreatívak és nem rések gondolkodni. Az általuk köz- etített élményekből én is gyak- an merítek erőt. Kinek a műveit olvassa a legszívesebben? Megint és mindig József Attiláét. Épp mostanában olvastam újra az összes versét, ő mindig magával ragad. De magával ragadta a gyerekeket is, amikor még tanítottam. József Attila mellett Milan Kundera prózája jelent meghatározó élményt. A mostani zaklatott életvitele mellett nem tart a József Attila-i sorstól, a kiszolgáltatottságtól? Senkit nem okolhatok amiatt, hogy polgármester lettem, hiszen senki nem kényszeríthetett volna arra, hogy induljak a választásokon, ha nem éreztem volna elhivatottságot a város dolgai iránt. Ma persze már másként látom a dolgokat, s tudom, hogy a polgár- mester minden településen az az ember, akibe bárki belerúghat. Nem okoz tudathasadásos helyzetet a korábbi pedagógiai és szellemi tevékenység után ez a merőben más irányú felelősség? Küldetésnek tekintettem a korábbi munkámat és küldetésnek tekintem a polgármesteri hivatást is. Amikor belementem, ismertem a város helyzetét, s tudtam azt is, hogy nem lehet normális az, aki önszántából fekszik a nyaktiló alá. Azt nem sejtettem, hogy az állam ilyen küátástalan helyzetbe sodorja az önkormányzatokat. Ha a választások előtt az eszemre hallgattam volna, akkor inkább színházba mentem volna, mint kortesgyűlésekre, de mint mindig, ebben az esetben is a szívemre hallgattam, mert úgy éreztem és úgy érzem ma is, hogy a városnak szüksége van rám. Emellett hiszek abban is, hogy a most felnövekvő generáció, amely még tiszta, amelyet még nem rontottak meg, kellőképpen felkészül lelkileg és szellemiségében is arra, hogy magáénak tekintse Tornaiját, és kézbe vegye az ügyeit. Jellemző Tornaijára, hogy a magyar szülők szlovák iskolába adják a gyerekeiket? Egy időben az volt, aztán, amikor a magyar iskola oktatási színvonala érezhetően emelkedett, ez a folyamat megállt. Most viszont újra azt tapasztalom, hogy divatba jön. Kerülgetjük a forró kását, vagy beszélünk az országos szinten is egyre nyomasztóbb okról? Ezt a kérdést eddig sem lett volna szabad kerülgetni, hiszen egyértelmű, hogy a romagyerekek miatt a fehér szülők vagy olyan magyar iskolába viszik a gyerekeiket, ahol még nem kerültek többségbe a romák, vagy pedig a kényelmesebb megoldást vállalják, és gyermeküket beadják a helyi szlovák iskolába. Azt sem hallgathatom el, hogy a kormány ezen a területen is magára hagyta a helyi közösségeket. Úgy tűnik, nincs ötlet a kérdés megoldására, pedig akármennyire is fintorgunk, a felvidéki magyarság megmaradása a tét. Tornaiján valamilyen szinten még kezelni tudtuk ezt a problémát, de Gömör, Nógrád és Bodrogköz egyes településein már most is vészhelyzet uralkodik. Érdemes lenne az illetékeseknek arról is szót váltaniuk, hogy például Tornaija és Pelsőc magyar iskoláiba közel negyven magyar település gyereke jár, ami egyben azt is jelenti, hogy Gömör közel negyven falujában nincs iskola. Kimondhatjuk, hogy van romakérdés Tornaiján? Nem látom értelmét annak, hogy hazudjak. Tornaijának súlyos gondokat okoz néhány olyan roma család, amely felelőtlenül viselkedik mind a saját gyermekeivel, mind pedig a város többi lakójával szemben. A város lakosságának nem hivatalosan mintegy a 30%-a roma, ezek 99%-a magyarnak vallja magát. Közülük most hat családot kitelepítünk a városból. Tavaly nem nyílt első osztály a magyar gimnáziumban. Most milyenek a kilátások? Biztos, hogy nyílik első osztály. Galo Pál Vilmos, a magyar gimnázium igazgatója tölti be az alpolgármesteri tisztséget is, s mindketten presztízskérdésnek tekintjük azt, hogy a városban megbízható, jó színvonalú magyar gimnázium legyen. Nem kerülhetjük ki azt a tényt sem, hogy mielőtt polgár- mester lett, jelentős hírnevet szerzett az egyik magyarországi kereskedelmi rádióban vállalt szerepén keresztül, mint szlovákiai magyar Dubcsek. Hogyan került a műsorba, s miként élte meg azt, hogy élőadásban, rögtönözve komoly politikai kérdésekben foglalt állást? 1998-ban volt Miskolcon egy roadshow és én valahogyan oda- keveredetem a szereplők közé. Elmagyaráztam nekik, hogy mit szeretnék csinálni, a palóc dialektusom megtetszett nekik, és azt mondták: „ te olyan hülye vagy, hogy kellesz”. A rádió akkori műsorigazgatója tudatosította, hogy óriási erő és kapocs lehet az, ha egy kereskedelmi rádió műsorába egy felvidéki magyart, mint embert, s mint figurát belopnak, hiszen egy egészen újszerű kontaktust teremthetnek a két, művileg elszakított közösség között. Igaz, hogy a palóc tájszólás, a vicc és a poénok álcájában játszottunk, de elhangzottak ott nagyon súlyos politikai vélemények is, amelyek általában tükrözték a felvidéki magyarság állásfoglalásait. Ebben a műsorban Dubcsek volt a felvidéki magyarság. Érzett ilyen irányú felelősséget? Amikor elindult a műsor, számomra csak a siker íze volt a lényeg, a szabadságnak egy olyan érzése kerített a hatalmába, amely mámorító volt. Olyan dolgokat mondhattam ki gádások nélkül Meciarék akkori magyarel- lenességéről, felfuvalkodottságá- ról, amelyeket civilként nem vállalhattam volna. A felelősség súlyát csak sokkal később éreztem és értettem meg, akkor, amikor a megyei választások voltak, s én a műsorban elmondtam, hogy miért és melyik magyar jelölteket kellene megválasztani. Az emberek később rám hivatkozva választottak. Ez megborzongatott, mert a közösség elfogadta a véleményemet. Három éve nem mondok poénokat a műsorban, mert belém költözött a keserűség. De úgy tűnik, hogy a hallgatók poénok nélkül is kedvelik a beszélgetéseket, valószínűleg azért, mert őszinték, s mert életszerűek. A dubcseki létforma bekerült- e a helyhatósági választásokat megelőző kampányba? Igen. Erre épített, vagy a polgárok egyszerűen partnerre találtak Dubcsekben? Az ismertség egyenlő arányban előny és hátrány. Tornaiján a választásokat nem azzal nyertem meg, hogy szerepeltem a rádióban. A polgármesterség csak annyira köthető a dubcseki létformához, hogy a választások előtt ugyanúgy viccnek indult, mint a rádiós műsor. Később viszont mindkettő nagyon is komollyá vált. Dubovsky László, vagy ha úgy tetszik, Dubcsek, Tornaija polgármestere lett, s a sztárság mellé odaszegődött egy város minden gondja -az adósságok, a romák, a nem fizetők. Most, másfél év elteltével hazahordja- e a gondokat? Sajnos igen. Bár óriási fölénnyel nyertem meg a választásokat, megmaradt egy kemény mag, amely az első pillanattól kezdve azon dolgozott, hogy belebukjak a vállalásomba. Egy hibásan felépített rendszert örököltem, s különösen azok léptek fel elemi erővel ellenem, akik ezt a hibás rendszert felépítették. Amikor az embert egyszerre húsz oldalról támadják, esetenként képtelen védekezni, mert nem rendelkezik azokkal, az információkkal, amelyek a támadók számára evidensek. Otthon indulatok nélkül tudok elemezni és dönteni. Sikerült-e már kialakítania egy olyan csapatot, amelyre különösen a meghatározó gazdasági kérdésekben mindig számíthat? Nincs olyan gazdasági szakemberünk, aki csodát tudna tenni. Tizennégy hónap alatt annyira talán sikerült megismernem a környezetemet, hogy tudom, kire számíthatok és kire nem, persze csalódások ma is érnek. A csapatépítés mellett egy embert szeretnék megbízni a kialakult és kialakulóban lévő válságok kezelésével és menedzselésével. Komárom volt polgármestere, Pásztor István, aki Tornaijáról származik, hajlandóságot mutat arra, hogy tapasztalatait, pénzügyi és gazdasági tudását a város hasznára kamatoztassa. A csapatépítés hosszabb folyamat, de, ha nem tudok egy kreatív csapatot kialakítani, nem lesz, kire támaszkodnom. Olyan csapatot szeretnék, aki a szívével, a hitével és a tudásával kirángathatja a várost abból a kátyúból, amelyben most található. Jelenleg csak áthidaló és kényszermegoldásokban gondolkodhatunk, lényegében tűzoltás folyik. Ön független jelöltként indult a helyhatósági választásokon. Ügyintézései során tapasztalt-e valamilyen hátrányos megkülönböztetést amiatt, hogy nem kormánypárt zászlaja alatt indult? Személyesen nincs ilyen tapasztalatom. Térjünk vissza egy kérdés erejéig a romakérdéshez, amely sok más település számára is akut problémát jelent. Lát-e szándékot a kormány részéről a kérdés érdemi megoldására? Nyilván létezik ilyen szándék, csakhogy bennünket sürget az idő. Abban bízom, hogy az uniós államok félelmükben, hogy a roma közösségek inváziószerűen megszállják őket, hamarosan lépni fognak. Ismereteim szerint Zürichben már működik egy vállalkozói csoport, amely az egyház és az itteni önkormányzatok közötti megegyezés alapján olyan munkalehetőségeket teremtenek Szlovákiában, amelyek arra ösztönöznék a romákat, hogy ne hagyják el a lakóhelyüket. Ez is csupán egy reménysugár, de így is több, mint a hazai egy helyben topogás. , Senkit nem okolhatok amiatt, hogy polgármester lettem.”
