Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-26 / 96. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 26. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ RZECZPOSPOLITA A lengyel katonai titkosszolgálatok (WSI) több tucat tisztje magas állami állásokban dolgozik, többen „fedés alatt” a lengyel miniszterelnök és az államfő közvetlen környezetében- írta a lengyel lap Tadeusz Rusak tábornokra, a WSI volt főnökére hivatkozva. Marek Dukaczewski tábornok, a WSI főnöke felkérte a szejm titkos- szolgálatokkal foglalkozó bizottságát, hogy tűzze napirendre a Rzeczpospolita cikkét. Az ellenzék felvetette a WSI felszámolásának, átszervezésének szükségességét. A WSI katonai hírszerzéssel és elhárítással foglalkozik, de nyomozati jogosítványa nincs.- Sajnálom, uraim, most nem tudunk építkezést vállalni, minden erőnket lefoglalja az uniós pályázati referenciamunkánk... (Lehoczki István rajza) Egy nemzeti kisebbségi politikus vagy értelmiségi feladata a helytállás, a példamutatás Közös a felelősségünk Vitathatatlan, hogy az 1989-es rendszerváltásban óriási volt az értelmiség szerepe. Elsősorban ennek a társadalmi rétegnek köszönhető, hogy Közép-Eu- rópában a kommunizmus államigazgatási és társadalomszervező eszmerendszer összeomlott. BUGÁRBÉLA A kilencvenes évek derekán európai vita keletkezett a politika és az etika, a politikus és az értelmiségi viszonyáról. Az értelmiség tevékenységében mindig is fontos szerepet játszott a szakmai és a hatalmi elem aránya és viszonya. Ez a vita közmegegyezést teremtett az értelmiség körében arról, hogy a politikusi státusz vállalásával ezen tül automatikusan felfüggesztődik az érintett értelmiségi státusza. Egyszerűen azért, mert - szerepvállalásával az érintett személy - szakmai tudását politikai hatalomra váltotta. A politikusi megközelítés azonban nem egyezik ezzel az értelmiségi megállapítással, és inkább a hatalom és a szakmai tudás ötvözésében látja saját maga tevékenységét. Az európai értelmiségieknek ez a közmegegyezése természetesen nem a személyt, hanem inkább a politikát minősíti. Az értelmiség ezzel nyilvánvalóvá teszi, hogy a civilizált világ jelenkori politikai kultúrája, jelenkori törvénykezési gyakorlata olykor-olykor nem felel meg az erkölcsi szabadság elvárásainak. És egyre többször nem felel meg, mert a politikai élet erkölcsösségét kikezdő érdekek egyre többször kényszerítik kompromisszumokra a politikát. Talán emiatt lett mára közhellyé a mondás, hogy a politika a kompromisszumkötések művészete. A kompromisszumkötések mindenkor erkölcsi megítélés alá vetik azokat, akik azt megkötötték. így volt ez a Magyar Koalíció Pártjával is 2001 nyarán, miután a közigazgatási területrendezésre vonatkozó ajánlataink semmibe vétele miatt kilépésünket fontolgattuk a kormánykoalícióból. Szinte egész nyáron a felelősségek malomkövei között őrlődtünk. Ebben a megmérettetésben jutottunk el ahhoz a megrázó felismeréshez: a szabadság legnagyobb kockázata az, hogy a rossz is győzhet. Bárhonnan is nézzük, erkölcsi dilemma volt ez a javából. Ha kilépünk, nagyobb térhez juttatjuk a rosszat. Ha 2001 szeptemberében a Magyar Koalíció Pártja kilép a kormányból, a köz- igazgatás decentralizációja még a mai szintet sem érné el. A szlovákiai magyarok pedig jóval kisebb mértékben vehetnének részt, s még kisebb mértékig szólhatnának bele az őket közvetlenül érintő gazdasági, területfejlesztési, oktatásügyi, kulturális ügyek intézésébe. Az értelmiség ezzel kapcsolatban kifejtett álláspontja egyértelműen a bennmaradás volt. Kormányon maradtunk, de máig érvényes, amit e kentaurtörvényjóváhagyása után kijelentettünk. A szlovákiai magyarok politikai képviselői nemcsak magyar választóik nemzeti identitása érdekében ragaszkodnak továbbra is az igazságosabb megyehatárokhoz, vagyis a számukra kedveződen közigazgatási törvény módosításához, hanem elsősorban a szlovákiai demokrácia érdekében. A politikusok és értelmiségiek felelőssége abban közös, hogy alapjában véve mindkettejüknek az emberi történelem által felhalmozott szellemi értékeket kell közvetíteniük. Kinek-kinek a gazdasági élet irányításában, katedrák, tudományos, informatikai, mediális és egyéb műhelyek keretében, önálló alkotótevékenység révén, vagy éppenséggel a törvényhozás, az állam- és közigazgatás területein. Játékterünket az erkölcsi szabadság és az emberhez méltó élet feszült- ségi viszonya tartja egységben. Hadd tegyem hozzá, hogy egy nemzeti kisebbségi politikus vagy értelmiségi feladata ezen felül a helytállás, a példamutatás. (...) A könnyebb értelmezés kedvéért hadd vázoljak föl egy mindnyájunk által ismert alaphelyzetet. Két szlovákiai magyar értelmiség suttogva beszélget a munkahelyi folyosón, mert még ott is rejtegetik nemzeti hovatartozásukat. Csak nehogy kiderüljön! A példával, természetesen, egyetlen suttogó-rejtezkedő magyart sem akarok morálisan elítélni. De szlovákiai magyar politikusként vágyom arra, hogy mind a humán-, mind a reálértelmiségünk szakmaüag legkiválóbb tagjai mindenhol, minden helyzetben vállalják anyanyelvűnket, nemzeti identitásunkat. Akik ezt vállalják, azok az integrálódás, és nem az asszimi- lálódás hívei. (...) Hasonló a helyzet a kétnyelvű feliratokkal, plakátokkal, hirdetményekkel és nyomtatványokkal. Mindnyájan tudhatjuk, mihez kínál lehetőséget a 20 százalékos kétnyelvűségi határ. Amennyiben polgármestereink, önkormányzati képviselőink vállalkozóink, s nem utolsósorban a magyar nyelven írott sajtó és a helyi értelmiségiek komolyabban vennék a törvény szavát, s kieszközölnék annak betartását, a szlovák nyelvű feliratok mellől nem hiányoznának a magyar nyelvű feliratok sem. Az áruházláncokat, a benzinkúthálózatokat az önkormányzatoknak szerződésben kellene kötelezniük arra, hogy betartsák a nyelvtörvény vonatkozó passzusát, különben szedhetik a cókmókju- kat, s helyüket elfoglalhatja a konkurencia. Minden szlovák nyelvű megnevezésnek automatikusan meg kellene jelennie az adott kisebbség nyelvén is - ezt mondja a törvény. (...) Európai uniós tagországként Szlovákia valamennyi állampolgárának kérvényeznie kell majd új személyazonossági igazolványt, útlevelet, jogosítványt, egészségügyi biztosító kártyát s nyilván megannyi más igazolványt, iratot, nyomtatványt. Csak remélni merem, hogy a szlovákiai magyarok zöme ezt a folyamatot az anyakönyvi hivatalban kezdi. A törvényes kereteket teremtettünk. A többi az állampolgárokon múlik, s nem kevésbé az értelmiségiek példamutatásán. Az MKP teljesítette egyetemalapító kötelezettségét is. Sikerült szlovák politikai partnereket szereznünk az egyetem létrehozásához, s karöltve velük, kellő költség- vetési támogatást biztosítanunk az elindításához. Csak kívánni tudom, hogy a komáromi magyar egyetem a tudás megszerzésének olyan fellegvára legyen, amelyben mindenekelőtt a professzorok és tanárok kifogástalan szakmai felkészültségére épül majd az egyetem erkölcsi tőkéje. Mondom ezt azért, mert ismerem az emberi természetet. Tudom, hogy az emberek többsége hajlamos mind az anyagi, mind az ideológiai korrupcióra. Ezen az egyetemen a nyitottságnak, a tudásnak kell érvényesülnie, s az európai gondolkozás három alappillérének egyikéről sem mondhat le. A tradíció, a szolidaritás és szabadság eszményének alapértékeiről kellő tudásanyaggal kell felvérteznie hallgatóit. Számomra ez csak úgy képzelhető el, ha mind a humán, mind a reál értelmiségünk át- érzi az egyetemalapítás nyújtotta óriási lehetőségeket, és egyikük sem fog az egyetem léte ellen dolgozni. Kívánom ezt annak ellenére, hogy a nyitrai egyetem nagy hirtelen beindított Közép-európai Tudományok Kara az értelmiség egy részének segítségével tudatosan gyengíteni kívánja a komáromi egyetem pedagógiai karának bein- dítási esélyeit. Plurális társadalomban, természetesen, az oktatásban is helye van a konkurenciának. A jelenlegi helyzet viszont azt sejteti velem, nem vagyunk annyira erősek, hogy mellőzni tudjuk az összefogást. Ezúttal is kérem a szlovákiai magyar értelmiségieket, vigyázó szemük sarkából, állandó jelleggel vessenek pillantást Komáromra. A működőképesség, persze, elképzelhetetlen kellő anyagi háttér biztosítási nélkül. A rendszeres anyagi támogatás közösségkovácsoló erejéről ezen a helyen talán nem kell részletesebben szólnom. Az MKP meghatározó tényezőként működött közre az U.S. Steel, a MÓL majd az OTP, illetve, legutóbb a Samsung szlovákiai letelepedésében. Radikálisan csökkentettük a vállalkozók adóterheit. Adója 2%-át minden vállalat, vállalkozó és magánszemély támogatásra fordíthatja. Vajon a szlovákiai magyarság hogyan fog élni ezzel a lehetőséggel? A magas, néhány esetben európai szakmai szintet elért művészeti, tudományos, kiadói, oktatási intézményeink, illetve a többféle szinten és formában tevékenykedő társadalmi szervezeteink rendszere igazi mozgatója lehet a kisebbségi közösségépítésnek. Ez azonban elképzelhetetlen átgondolt, strukturált, rendszeres anyagi háttér nélkül. A rendszerességet a szlovákiai kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló törvénnyel kívánjuk garantálni. Itt is tudatosítanunk kell, hogy mind a politika, mind az értelmiségi térfél számára a játéktér közös. És a felelősség is az. Ugyanakkor mindenkit kérek arra, hogy tudatosítsa, mi a politika feladata, mihez van mandátuma, hol húzódnak lehetőségének határai. A kiharcolt törvényeket nem nekik, hanem az állampolgároknak kell valós tettekkel, konkrét cselekedetekkel életben tartaniuk. A nem alkalmazott törvény szelleme halott szellem. Mint az MPK elnöke, arra kérem a szlovákiai magyar humán- és reálértelmiséget, töltsék meg élettel, tartalommal a nemzeti identitásunkat közvetlenül érintő törvényeket. (...) Ne feledjék, valójában a különféle európai pályázatok megírása, kidolgozása is kemény szakmai és alapos nyelvi felkészültséget igénylő értelmiségi szerepkör. A szlovákiai magyar értelmiségi találkozón elhangzott felszólalás rövidített változata KOMMENTÁR Szellemi leltár Párkányban SZILVÁSSY JÓZSEF Sajátosan szlovákiai magyar előzményei voltak a párkányi értelmiségi találkozónak. Akadtak olyan személyek, akik már akkor lefitymálták, amikor meg sem kezdődött. Távol maradtak kultúránk szegénységéről újkori jeremiádokat óbégató próféták is. Talán e magamutogató produkciók elmaradásának, ám elsősorban a tartalmat és a formát meghatározó Fórum Intézet munkatársainak köszönhetően a jelenlévők közül senki sem érezhette időpocsékolásnak ezt a szombatot. A fórum céljának megfelelően egyfajta szellemi leltár készült hazai magyar közösségünk állapotáról, néhány nappal az uniós csatlakozás előtt. Komor kép tárult elénk, hiszen ahogy Szarka László rámutatott: három lejtőn - az elmúlt évtizedben felgyorsult asszimiláció, a magyarok lakta régiók aggasztó szociális helyzete és a közösségünkben is érzékelhető migráció okán - csúszik az önpusztítás szakadéka felé hazai magyarságunk. A kis- és középvállalkozók zöme és mások sem nagyon tudják, milyen konkrét elvárásokkal és egyéb körülményekkel szembesülünk rövidesen az unióban. Habár közvetlenül egyetlen előadás sem foglalkozott a politikusok és az értelmiségiek viszonyával, valójában e kapcsolatrendszerben részint létező, részint pedig mondvacsinált feszültség is oldódott valamelyest. Akadnak ugyan - Huncík Péter szellemes elemzése szerint - a nagypolitikából kikopó és a közművelődési intézetekbe ejtőernyőző politikusok, s a politikai pályára ácsingózó értelmiségiek, ám a mozgástér különbözősége nyilvánvaló. Ugyanakkor a szlovákiai magyar közösség megmaradásáért és boldogulásáért viselt felelősségük közös. Példaként hadd említsük meg, azt ami Párkányban is elhangzott: jórészt a monopolhelyzetben levő MKP vezetői okolhatók azért, hogy mindmáig nem tudjuk, csak sejtjük, vajon milyen folyamatok következménye a szlovákiai magyarság lélekszámának egyáltalán nem jelentéktelen apadása. Kormányszinten, a kulturális minisztériumban, de alapítványi keretek között is ösztönözni, támogatni kellett volna a stratégiai döntésekhez nélkülözhetetlen tudományos elemzések elkészítését. Nem makulátianok szellemi műhelyeink sem, hiszen a mai pályázati piacon nem reménytelen vállalkozás anyagiakat szerezni üyen nagy horderejű kutatási programhoz. Mindezek tudatában sem a borúlátás, hanem a tenni akarás jellemezte a tanácskozást, amelynek végén számba vettük mulasztásainkat, szellemi teljesítőképességünket, még mindig hiányos, de így is jelentős intézményrendszerünket, s mindezekkel együtt a ránk zúduló kihívásokat. Folyatás remélhetően nem fél évtized múltán, hanem már őszszel, a most készült leltárból adódó egyéni, közéleti és tudományos tennivalók meghatározásával, vagyis az eddiginél is célirányosabb munkával. A tét óriási: talpon maradni, boldogulni az unióban. Európai illemhely TÓTH MIHÁLY Sürget a Történelem, sietnem kell e (beismerem, vicinális) helyzetjelentés megírásával. Egy hét múlva, az unió büszkeségtől dagadó keblű polgáraként talán már rühelleném bevallani, hogy közvetlen környezetemben naponta tapasztalom, amit tapasztalok. Feleségemmel, három kutyánkkal (Morzsa, Tasziló, Archibald) már legalább hét éve, nyolc és tíz között minden reggel ott sétálunk a gútori Duna-parton. Egy ilyen kirándulás maroknyi tablettánál többet lendít az ember egészségén. Kutyafuttatás közben gyakran elhúz felettünk egy-egy helikopter. Mondják, akik tudják, hogy utasai magas rangú állami funkcionáriusok, akik magas rangú külföldi állami funkcionáriusokat vendégül látva bemutatják a „Bős- Nagymarost”. Mi barátságosan integetünk a gépmadárnak, a pilóta pedig néha veszi a lapot, és visszaköszön: megbillenti a gépet. Ilyenkor beindul a fantáziám, és elképzelem, hogy a szlovák miniszter büszkén mutogat a gútori Duna-part környékére. Mutatja, hogy a leendő strand számára kialakított részen gyermekjátszótér van, homokozóval és hintával. Ha alacsonyan húz el fölöttünk a gép, az ivókút is felfedezhető. Igaz, egyszerű csappal működik, de a töltés gerincére aszfaltozott kerékpárúton közlekedő turisták kiszáradt torkának enyhet ad. Ez igen! - bólint a brüsszeli vendég - ez már majdnem európai színvonalú turisztikai infrastruktúra. A túrázó biciklisták számára fazsindellyel fedett pihenőhelyet építettek, padokkal, asztalokkal. És ami már szinte mindennek a netovábbja: a gát alatt, a Gútor felőli oldalon takaros zöld építmény áll; ha történetesen király látogatna el ide, e házacskába még ő is gyalog tenné meg az utat. Helikopterből nézve a gútori Duna-partra már mindkét lábbal betoppant Európa. Közelről nézvést azonban, ahogy egykor szoktuk volt mondani, vannak még problémák. Március végén éppen azon örvendtünk, hogy a régi töltéstől nem messze egy napsütötte zugban ismét nyílni készül az ibolya. Aznap láttam meg, hogy előző reggel óta valaki tőből letörte az ivókút csapját. Mennyit adhat a fémhulladékgyűjtő fél kiló bronzért? Semmit se adott, a csap a parton hevert. Letöréséből krajcárnyi haszna se volt senkinek. A nyitnikék aznap csipogta el először, hogy itt a kikelet, amikor észrevettük, hogy valaki a pihenőhely zsindelyéből rakott tábortüzet. Két nappal később miszlikre törve találtuk a pihenőhely egyik (odabetonozott) padját. Aznap pedig, amikor a kakukk először megszólalt, hétrét görbítve a homokozó melletti hinta összes ülését. A szemetesládát tartóoszlopával együtt tépték ki helyéből. Noha sem én, sem más soha nem vette igénybe a zöldre festett árnyékszéket, nem minden büszkeség nélkül tekintettem erre a tájbútorra. Nem kis erőfeszítésembe került, de még Taszilót is sikerült leszoktatnom arról, hogy oda-vissza menet, hátsó lábát magasra emelve tudtára adja Gútor összes kutyájának: „itt jártam!” Az illemhelyet, kb. egy hete, felborítva találtuk. Két nappal később valaki talpára állította. Tegnap reggel ismét oldalára döntve találtuk. Egy hét múlva büszkén mondhatjuk: EU-polgárok vagyunk.
