Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-17 / 89. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) TT CSALÁDI KOR , fi gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) 2004. április 17., szombat 8. évfolyam 16. szám A rossz törvény miatt majdnem megvonták a részleges rokkantak nyugdíját, pedig ők csak igazságos feltételrendszerre várnak Szüleinek köszönheti, hogy kiegyensúlyozott ember Fekete Katalinnak fejlődési rendellenesség miatt rögtön születése után térd alatt amputálták a lábát. Növekedési üteme szerint készítették számára az újabbnál újabb, járáshoz nélkülözhetetlen protézist, de sorsa felett, testi hibája miatt - kamaszkorát kivéve - túlságosan nem kesergett. PÉTERFI SZONYA Osztálytársai egyenrangú partnerként kezelték azért is, mert nem húzódott félre, jóban-rossz- ban velük tartott.- Tévedés azt hinni, hogy a testi fogyatékosság kikezdi az ember lelkét is. Ha szerető légkör veszi körül, normálisan fejlődik, úgy örül, bánkódik, mint az egészségesek - hangsúlyozta őrsújfalui otthonában Fekete Katalin. Felidézve életének fontos mozzanatait leszögezte: kiegyensúlyozottságát szüleinek köszönheti, akik egyenértékű emberként nevelték, de amikor támaszra volt szüksége, mindig mellé álltak.- Valamikor a szülőknek nem járt anyagi támogatás az egészségkárosodott gyerek után, 18 évesen az én részleges rokkantnyugdíjam 450 korona volt. Érettségi után elhelyezkedtem, teljes munkaidőben dolgoztam, aztán férjhez mentem, jöttek a gyerekek, s otthon maradtam velük. Fiaim felcseperedése után 1997- től újból munkába álltam. Sajnos, a fokozott terhelés okozta láb- és gerincfájdalmak arra kényszerítettek, hogy belássam, az egészségem fontosabb, mint a keresetem. Állapotom romlásához hozzájárulhatott édesapám betegsége is, 1997-ben agyvérzést kapott, másfél éve magatehetetlen, etetésre, pelenkázásra szorul. Bár a gondozás fő terhe édesanyámra hárul, segítünk egymásnak. Ki szorul ápolásra? Noha a család érdeklődött az iránt, milyen feltételt kellene teljesíteni ahhoz, hogy az apa huszonnégy órás ellátásáért némi gondozói díjat fizessen az illetékes hivatal, tudatták velük, hogy a magatehetetlen férj gondozása a feleség kötelessége, s ez érvényes a szülő-gyermek viszonylatban is.-Ez rendjén van akkor, ha a hozzátartozó fizikailag búja a gondozást. Kérdés, hogy a 71 éves anyukám meddig lesz képes apu emel- getésére, mert én a csonkolt lábammal, rehabilitációra szorult beteg gerincemmel nem sokat segíthetek neki. Igaz, a féljem, a családos testvérem! rendszeresen besegítenek, de bármi előfordulhat. Akkor is, ha három generáció él egy fedél alatt... Fekete Katalin nem tagadja, nehezen vált meg a munkahelyétől, részmunkaidős munkalehetőség híján háztartásbeli lett. Amikor tudomására jutott, hogy a parlament által jóváhagyott törvény- módosítás miatt hamarosan megvonják tőle a részleges rokkantsági járadékot, nem tétovázott és levélben kért magyarázatot a magyar képviselőktől. Aki kiszolgáltatott, az a legkiszolgáltatottabb- Felháborodtam azon, hogy az egyébként is kiszolgáltatott sorsú emberekre még kiszolgáltatottabb élet vár.. A képviselők megváltoztatták a részleges rokkantság odaítélésének alsó határát. Évekkel ezelőtt 33 százalékos fogyatékosság miatt járt a járadék, amit 39-re, majd 40 százalékra bánni előfordulhat akkor is, ha három generáció él egy fedél alatt... emeltek amiatt, mert állítólag sokan visszaéltek a lehetőséggel. A legújabb módosítás után csak azok kapnák, akik károsodása 45 százalékos. Ezzel a döntéssel majd 40-féle diagnózisban szenvedő egyetlen bevételétől esne el. Nemcsak azok, akik lábát térd alatt amputálták, hanem a középfokú skizofréniában, aktív tbc- ben, közepesen súlyos leukémiában, epilepsziában, kétoldalú si- ketségben szenvedők is. Azt szerettem volna megtudni, mi késztette őket arra, hogy életfeltételeink ismerete nélkül döntsenek?! Ügyelni a részletekre A hasonló gondokkal küszködő rokkantak helyzetén nagyot lendített a privigyei bányászok tiltakozó megmozdulása. Ennek tulajdonítható, hogy a parlament átértékelte a részleges rokkantsági nyugdíjak odaítélésnek feltétel- rendszerét, és a térd alatt amputáltak mégis jogosultak a havi járadékra.- A részleges rokkantsági járadékhoz szükséges károsodásom eléri a 45 százalékot, tehát megítélik. Nem a saját sorsom féltése késztetett arra, hogy írjak az MKP képviselőinek, azt szeretném elérni, hogy a törvénykészítés, a törvények módosítása közben ügyeljenek a „részletekre”. És arra is, hogy a hivatalok kötelesek legyenek tájékoztatni az egészségkárosultakat mindazokról a támogatásokról, amelyek megkönnyítenék életüket. Amikor arra kértük, sorolja fel, mire jogosult és mire nem, csak legyintett. Fekete Katalinnak nem jár olyan igazolvány, amely lehetővé tenné a parkolást a rokkantaknak kijelölt helyen. Benzinpénzt sem igényelhet, holott gyalogszerrel a távolságok leküzdése megerőltető, a műanyag protézist ugyanis térd felett rögzíti a lábára.- Az is talány, ki és mi alapján határozott arról, hogy az egészségbiztosítótól évente 8 pár harisnya illet minket. Meglepő, hogy míg a régi gyapjútartalma 92 százalékos volt, Fekete Katalin: „Felhívtam a magyar képviselők figyelmét a hibás döntésre, és magyarázatot kértem” (Somogyi Tibor felvétele) a mostaniban már 50 százaléknyi műanyag fonal található. Nedvszívó képességről tehát szó sincs, pedig azon volna a hangsúly. Nem elégséges az évi 2 gumiharisnya sem, de tehetünk-e valamit a hatalom döntése ellen? Látogatásunkat követően a 20 parlamenti képviselő közül ketten némi késéssel ugyan, de válaszoltak Fekete Katalin levelére. Bár magyarázatot nem adtak, biztosították őt, hogy mindent megtesznek az egészségkárosultak életfeltételeinek jobbítása érdekében. Megoldást persze senki sem tud, marad az ősrégi módszer: az erősebb bíráskodik Emberbarát értékvédő tolvajverők ÍRÓ OLVASÓK A pénz nem boldogít, mondja, akinek van TÓTH FERENC Jól megvédtek megint, szép darab darabos férfiak. Ágyékig fegyverben, szpréjtől villanybotig, bilincstől pisztolyig, miegymás. Háttérben vízágyú, hogy az esélyek még kiegyenlítettebbek legyenek. Arcok elfüggönyözve, természetesen. Tuti, hogy a magántulajdont szentségként tisztelő gádzsó finoman szólva is elítélte a romák „önkényes bevásárlásait”. Finoman szólva elítélte, nem finoman szólva meg egészen keresztényieden gondolatokat futtatott le amúgy sem romafii vincseszterén. Hogy hogy jönnek ők ehhez. Meg egyáltalán... Meg egyáltalán, nem kevésbé biztos, hogy az egyszerű romának - még csoportosan se - van elég bátorsága, hogy csak úgy ukmuk- fukk berontson és szedegessen. Egyszerű nyelven megmagyarázták nekik - valakik hogy csak menjetek nyugodtan, vegyétek és egyétek, nem kell fizetni, mert nem kaptatok pénzt. Az is biztos, hogy ezek az erőszakos akciók igen jelentékeny százalékban inkább csak tüzes víz és bűzrudacskák beszerzésére irányultak. Amire mondhatnánk, hogy segédeszközökkel könnyebb elviselni a nyomort, az éhezést. Örülök is, hogy így megvédtek, látványosan, persze. És az is igaz, hogy a szociális segélyeket egyformán faragták le, gádzsónak, romának, előbbiek mégsem mentek fosztogami. (Mert még nem éheznek, okoskodhatnánk megint). Jól van. Csak valahogy..., valahogy jobban szeretném, ha akkor cirkálnának kommandósok hőn szeretett városomban, mikor, teszem azt, betörés történik. (Vagyis minden éjszaka.) Vagy amikor valakik - mindig ugyanazok a valakik - szétverik az összes telefonfülkét, szemeteskukát, autóbuszmegállót. Vagy amikor másvalakik leütik és kirabolják az éjszakai órákban hazatérő üzlettulajdonost, elárusítónőt. Vagy mikor megint másvalakik - de ezek is mindig csak ugyanazok a valakik - a posta előtt adják át a személyi igazolványt jogos tulajdonosának, arra a kis időre, míg az átveszi a segélyt. Hogy ilyenkor nem bukkan fel egy árva közönséges rendőr se, nemhogy kommandós...! „Menjetek dolgozni!” - hangzik a verdikt. Tényleg? És hová, kérdezem én halkan. Kassától keletre? És kezünket a szívünkre: ki az, aki felvesz egy romát mégoly mocskos és rosszul fizetett munkahelyre, mikor már az ilyenekre is sokszoros a túljelentkezés? Megoldást persze senki nem tud, marad az ősrégi módszer, a mindig időszerű, hogy aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített. NAGY ERIKA Kora délután, az éttermi asztaloknál falatozó emberek ügyet sem vetettek rájuk. Ketten voltak, egy férfi és egy nő. Fehér bőrűek. Ápolatlanok és nagyon éhesek. Külön-külön indítottak hadjáratot az asztalokon hagyott ételmaradékok ellen. Rávetették magukat irigylésre méltó ügyességgel, s a zsákmányuk pillanatok alatt elindult az emésztés útján. E művelet után fedezékbe vonultak, meghúzták magukat egy sarokasztal szegletében. Megbújva, de éberen várták a következő rohamot. Jutott a bendőbe, jutott a zsebben levő tasakba. Iszonyatos látvány volt, de megfért egymás mellett az édes a sóssal, a híg a sűrűvel. A nő pillantása találkozott az enyémmel. Az övé válaszolt is. Vagy csak úgy éreztem? Mintha azt mondta volna: Mit nézel, egy helyre megy! Elégedettséggel az arcukon a kijárat felé indultak, s biztosra veszem, hogy az arcukon elégedettséget láttam. Igen, ők attól boldogok, amitől mások boldogtalanok. Boldogok, mert ismét átvészeltek egy napot. Egy napot, melynek mind a huszonnégy órája a nyomorúságot, a kirekesztettséget, a megaláztatást vetíti vissza rájuk. Siratnivaló helyzetüket hősiesen tűrik. Távol álljon tőlem, hogy eltúlozzam a dolgot, egy csöpp kedvem sincs hozzá. Igazán nem kell kákán csomót keresőknek lennünk, hogy felfedezzük azt, ami ország-vüág előtt, dereng immár egyre határozottabban, igen rossz nálunk a szociális helyzet. Nincs mit szépíteni, nyomorog az ország, gyermekek éheznek. Komoly a kór, de bizakodjunk, hogy gyógyítható. A kérdés az, vajon mit várhatunk azoktól az emberektől, akiknek a kezébe adtuk a sorsunkat. Tesznek értünk valamit, vagy a szemük sem rebben? Nyilvánvaló, hogy egy-két hónap nem elegendő a gyógyításhoz. Hosszú évek kemény munkája vár az illetékesekre, hogy ne csak papíron, hanem az életben is érezhessük a szociális intézkedések pozitív hatásait. így talán elkerülhető lesz, hogy a munkanélküli, éhező, nyomorban élő emberek csoportokba verődve, lopásokkal keserítsék meg a bérből élők amúgy sem egyszerű mindennapjait. Ha ismerjük a betegség okát, lehet és kell is orvosolni. Azaz lehetne, ha hajlandóságot mutatnának azok, akiknek e siratni való helyzet orvoslása a feladatuk. Attól boldogok, amitől mások boldogtalanok: újra eltelt egy nap.
