Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-15 / 87. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 15. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 9 Február végéig az építőipari termelés 10 090 millió koronát tett ki, és 2,5 százalékkal volt magasabb, mint tavaly Még drágábban építkezhetünk Idén ugyan nőtt az építőipar teljesítménye, azonban visszaesett a hatékonysága (Somogyi Tibor felvétele) Pozsony. Az építőiparban az év első két hónapjában nőtt a termelés és az alkalmazottak száma is, a termelékenység azonban a tavalyi évhez képest csökkent. Az ágazatban vállalkozó cégek az építőipari szolgáltatások drágulásával számítanak. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A statisztikai hivatal által megkérdezett vállalkozók többsége, vagyis mintegy 54 százaléka szerint az építőipari szolgáltatások árai az elkövetkező időszakban nőni fognak. Jelentősebb drágulásra azonban nem kellene számítanunk, hiszen a megkérdezettek alig 5 százaléka számít drasztikusabb áremelésre, míg 64 százaléka az eddigihez hasonló növekedést prognosztizál. Hogy az árak az elkövetkező negyedévben nem fognak emelkedni, azt az építőipari vállalkozók 43 százaléka vallja. Az árak azonban befolyásolják a keresletet is. Ez a felmérés szerint márciusban enyhén, mintegy 2 százalékkal nőtt. Mindezzel látszólag elégedettek a vállalkozók is, hiszen 54 százalékuk nyilatkozta azt, hogy a jelenlegi keresletet kielégítőnek tartja. Másrészt azonban az ágazatban vállalkozók 45 százaléka nincs megelégedve a kereslettel. A helyzetet jól jellemzi, hogy a vállalkozók alig 1 százaléka van teljes mértékben megelégedve a piaci igényekkel. Ez utóbbiak elsősorban az 500 alkalmazottnál többet foglalkoztató cégek közül kerültek ki. Nincsenek megelégedve a vállalkozók magával a termeléssel sem. Alig 6 százalékuk vallja azt, hogy a termelés az elmúlt negyedévben kielégítő volt, miközben a többség termeléscsökkenésről adott számot. A termelés alakulását a leghitelesebben azonban a statisztikai hivatal jelentése érzékelteti. Eszerint az építőipari termelés az év első két hónapjában 10 090 millió koronát tett ki, és 2,5 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Februárban a növekedés elérte a 4,1 százalékot, miközben a külföldön elvégzett munkálatok az össztermelés 5,3 százalékát tették ki. A külföldön elvégzett termelés az év első két hónapjában 20 százalékkal nőtt. Az építőipari cégeknél az év első két hónapjában 125,8 ezren dolgoztak, ami 4 százalékkal több az előző évhez képest. Ennek ellenére, vagy épp ezért azonban a termelékenység több mint 1 százalékkal esett vissza. a gyorsforgalmú villamos. Az akár 80 km/ó sebességet is elérő, egyszerre 300-400 személyt szállító különleges villamosok a későbbiekben jelentősen tehermentesítik Pozsony Duna-hídjait. Jelenleg naponta átlagosan 218- 220 ezer jármű terheli a főváros 5 hídját, ezen belül a Kikötői híd terhelése a legnagyobb (napi 125 ezer jármű). A főpolgármesteri hivatal felmérése szerint a gyors- forgalmú villamosok, amelyek Európa közel 80 városában, például Amszterdamban, Bázelben és Düsseldorfban közlekednek, legalább 2030-ig képesek a 130 ezres Ligetfalu és a belváros közötti napi két csúcsforgalmat állni. A 25, kamerarendszerrel felszerelt, vandálbiztos járműre nemzetközi versenypályázatot írnak ki, napjainkban többek között a Bombardier, az Alston, a Siemens és a Skoda Plzen gyárt ilyen villamosokat, (shz) Egy alkalmazottra így 79 343 ko- ronányi termelés jutott. Ján Hurny, az építésügyi tárca államtitkára szerint a termelékenység csökkenésére azért került sor, mivel a cégek nagyobb számú alkalmazottat vettek fel, anélkül, hogy a termelést növelték volna. Az építőipari alkalmazottak havi átlagbére 11 741 korona volt, ami 9,2 százalékos nominálbér-emelkedésnek felel meg. Ha azonban figyelembe vesszük az inflációt, a reálbérek növekedése az 1 százalékot sem érte el. (mi) Illegális munkavállalók Ausztria éberebb lesz Bécs. Az EU-bővülés után megduplázza a feketemunka ellen küzdő nyomozócsoportok számát Ausztria. A hatóságok tavaly közel 6000 illegális munkavállalót füleltek le és 9 millió euró értékben szabtak ki büntetéseket. A pénzügyminisztérium május elsejétől a jelenlegi 93-ról 186-ra növeli a fekete munka ellen küzdő speciális nyomozócsoportok (KIAB) számát. Emellett átszervezések révén további erőket fognak szánni az illegális foglalkoztatás visszaszorítására. Az óvatosság nem véletlen: 2003-ban a KIAB egységei 20 ezer esetben végeztek ellenőrzést, amelyek során 5690 illegális munkavállalót lepleztek le. Összesen 3500 esetben érkezett bejelentés különböző cégek ellen. A hatóságok által kiszabott büntetések értéke meghaladta a 9 millió eurót. Az osztrák kormány még tavaly szeptemberben fogadta el a feketemunka ellen hirdetett fokozott harcot. (MF) Községi bérlakásépítés r Ádáz harc a támogatásokért Pozsony. A községi bérlakások építése iránt nagyobb az igény, mint azt az építésügyi tárca korábban feltételezté. A bérlakásépítés támogatására az Állami Lakásfejlesztési Alapnak (SFRB) idén 1,4 milliárd korona áll a rendelkezésére, miközben eddig már 1,8 milliárd korona támogatásra érkezett kérvény az alaphoz. A kerületekre elosztott támogatási keretet a benyújtott kérvényekkel már túllépték a Nyitrai, Zsolnai, Besztercebányai és Kassai kerületben is. Ez utóbbi esetében a kerületnek szánt támogatást 150%- kal lépték túl. Pavol Giller, az építésügyi tárca lakásgazdálkodási osztályának vezetője szerint így nem kizárt, hogy más források után kell nézniük. Giller szerint ehhez a nagyobb befektetésekre fenntartott összegből, például a Pozsonynak és Nagyszombatnak elkülönített összegből, is átcsoportosíthatják a pénzt, (ú) Metró helyett gyorsforgalmú villamos jár Pozsonyban Már előkészítik a terepet ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A metró, majd a könnyűmetró elvetése után Pozsony önkormányzata 2003 decemberében úgy döntött: gyorsforgalmú villamos (a budapesti helyi érdekű vasúthoz hasonlatos) köti össze a városrészeket a központtal. A metrót pénzhiány miatt vetették el. Összehasonlításul: míg az ún. könnyűmetró hálózatának kiépítése 170 milliárd koronába, addig a gyorsforgalmú villamos rendszerének megvalósítása 5 milliárdba kerül. Andrej Durkovsky főpolgármester közölte: a jelenlegi villamosokat kapacitásban, sebességben, korszerűségben alaposan leköröző új járművek elkülönített pályán, az eredetileg a metrónak fenntartott nyomvonalon haladnak. Jelenleg folyik az érintett földsáv felvásárlása, rendezése, a tényleges építkezésre 2006 második felében kerülhet sor. A főpolgármester szerint az első szakaszban a ligetfalui Janíkov dvor városnegyedet a belvárosi Safárik térrel köti össze GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Csak 2009-ben lehet nálunk euró London. A Standard and Poor’s hitelminősítő intézet szerint Szlovákia 2009-ben vezetheti be a közös európai pénznemet, az eurót. Az Európai Unióhoz a jövő hónapban csatlakozó országok közül az eurót 2009-ben rajtunk kívül még Magyarország, Málta és Ciprus vezethetné be. Az ügynökség szerint a leghamarabb, már 2008-ban Észtország, Lettország és Litvánia térhetne át a közös pénznemre, míg Lengyelországban és Csehországban csak 2010-től fizethetnének euróval. (TASR) Új képlet a lakástámogatásra Pozsony. Ha létrejön az egyezség a pénzügyminisztérium és a lakás-takarékpénztárak között, akkor a lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek juttatott állami támogatás mértékét már hamarosan nem az éves állami költségvetésben szabnák meg, hanem egy erre létrehozott képlet alapján számítanák ki. Imrich Béres, az Első Lakás-takarékpénztár igazgatója szerint 2007- ig a támogatás a jelenlegi szinten marad, azaz 2500 korona lesz. A támogatás kiszámításához szükséges képletről szóló törvénymódosítás júniusban kerülhet a törvényhozás elé. (TASR) Több támogatás a lakásépítésre Pozsony. Az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) idén nagyobb összeggel kívánja támogatni a lakástulajdonosok- közösségeit és a lakásszövetkezeteket. Míg tavaly erre a célra 200 millió koronát fordított, idén ez az összeg elérheti az 500 millió koronát. A lakás-takarékpénztárnál a kamatlábak jelenleg 4,7% körül mozognak. A PSS az idei első negyedévben 2,968 milliárd koronával támogatta a lakásépítést. (SITA) Milliárdos hitel a villamos műveknek Pozsony. A Szlovák Villamos Művek (SE) 10 bankból álló klubjától és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól 350 millió euró, vagyis 14 milliárd korona hitelt vesz fel a szerkezetátalakításra. A cég hitelezői a Citigroup, az ING Bank, a Szlovák Takarékpénztár, a Tatra banka, a VÚB, a brit West LB, a Bayerische LB, a HVB, a Credit Lyonaise és a japán Mizoho Bank. (TASR) Cseh törvény a pénzmosás ellen Prága. A cseh parlament elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a jövőben 15 ezer euró felett (jelenleg 486 ezer cseh korona) tilos lesz a készpénzzel történő fizetés. A pénzmosásnak remélhetőleg gátat vető törvény szerint a 15 ezer euró feletti átutalások csak banki formában, esetleg közjegyző vagy ügyvéd előtt történhetnek. A törvényt kijátszók 10 ezertől 5 millió koronáig terjedő pénzbírsággal számolhatnak. (MfD) Túlságosan jók a cseh radarok Prága. Valószínűleg meghiúsul a cseh Omnipol kereskedőcég több mint 1 milliárd koronás kínai ügylete, amelynek értelmében hat, rendkívül érzékeny, Vára típusú radarrendszert exportált volna Kínába. Az USA azonban jelezte, rossz néven venné, ha diktatórikus állam kezébe kerülnének az amerikai lopakodó technológiával készült repülőgépeket is viszonylag nagy biztonsággal észlelő radarok. (MfD) Valuta MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta ______ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 40,115 Lengyel zloty 1,248 5,388 31,347 25,198 Svéd korona Svájci frank USA-dollár 8,459 60,810 Magyar forint (100) 16,047 4,375 Szlovén tollár (100) 16,825 25,878 33,659 VETEL - ELADAS Volksbank 39,01-41,31 32,56-34,96 1,22-1,28 14,98-16,98 OTP Bank 39,09-41,14 32,84-34,66 1,22-1,28 15,37-16,54 Postabank 39,1141,19 32,86-34,62 1,22-1,28 15,33-16,59 Szí. Takarékpénztár 39,09-41,09 32,74-34,46 1,21-1,28 15,24-16,67 Tatra banka 39,1141,19 32,86-34,62 1,22-1,28 15,33-16,59 UniBanka 39,14-41,14 32,91-34,59 1,22-1,28 14,38-15,33 Általános Hitelbank 39,1241,20 32,78-34,53 1,21-1,28 15,07-16,82 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Készpénzkölcsönök 3000-től 30 000 Sk-ig Hihetetlenül gyorsan^fc Kezes nélkül Bármilyen célra PROVIDENT INF0V0NAL HÍVJON INGYEN 0800 124 124 Brit hagyományú társaság - 1880 óta PROVIDENT [fr| FINANCIAL Van kihez fordulnia