Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-15 / 87. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 GLOSSZA Újra itt a rezervátum főnöke KOCUR LÁSZLÓ A szlovák politika szennycsa- tomarendszerének legmé­lyéről újra előbukkant Vífa- zoslav Móric, a hírhedt naci­onalista, aki annak idején za­josan távozott a Szlovák Nemzeti Pártból. A Meciar- kormány alatt magát joggal nyeregben érző, sikeresen privatizáló honfi hosszú évek után újra egy asztal mögé ült Oberhauserrel, az egyik Szlo­vák Nemzeti Párt alelnöke- ként. Pontosabban az egyik Valódi Szlovák Nemzeti Párt elnökeként. (Nem tudom, van-e országunkban olyan újságíró, aki valóban átlátja, melyik héten hány nemzeti párt van.) Móric így kezdte beszédét: „Amikor utoljára sajtótájékoztatót tartottam Oberhauserrel, azt mond­tam, az alkalmazkodásra képtelen cigányokat rezervá­tumba kell zárni. Ma sem gondolom másként.” Ez a megnyilvánulás is rámu­tatott, lényegüeg mindegy, hány nemzeti párt van kis or­szágunkban: mind egyforma. TALLÓZÓ NEUE ZÜRCHER ZEITUNG A svájci lap szerint hetven amerikai és még több iraki fegyveres halála nyomán a na­pokban kérdésessé vált a meg­szálló koalíció tevékenységét Bagdadban irányító politiku­sok stratégiájának helyessége. A koalíció támogatásával kiépí­tett iraki intézmények, köztük a kormányzótanács és a biz­tonsági erő tehetetlennek bizo­nyult az iraki fegyveresek je­lentette kihívás ellen, ráadásul számos iraki rendőr is átállt a lázadók oldalára. A zürichi Ta- ges-Anzeiger úgy ítéli meg, hogy a külföldieket sújtó soro­zatos emberrablások nem má­sok, mint kizárólag az Egyesült Államok elleni politikai akciók. Az elmúlt napok megmutatták, milyen hatékony tud lenni a terrorizmus e formája még a szuperhatalom Amerika ellen is. Az arab ország politikai újjá­építése már csak az ENSZ tá­mogatásával képzelhető el. FRANKFURTER RUNDSCHAU A német lap szerint nyilván­valóvá vált, hogy az amerikai megszállóknak nemcsak a poli­tikai, hanem a katonai műveleti tervei sem állnak összhangban az iraki valósággal. Az arab or­szágok számára nem lehet azonnali demokráciát, katonai vagy rendfenntartó erőt mint­egy varázsütésre létrehozni - vonja le a következtetést lap. LA TRIBUNE A párizsi újság úgy látja, im­már nincs esély azon amerikai elképzelések megvalósulására, hogy Irakban stabil, Amerika- barát kormány jöhet létre, amely az egész térség számára mintául szolgálhat. A lap sze­rint egyelőre nincs lehetőség a csapatok kivonására sem.-Asszonyom, esküszöm, hogy semmiféle hátsó, erotikus gondolat nem járt a fejemben! (Lehoczki István rajza) Meg kellene hívni a portugálokat is, hogy legyen kivel labdarúgni Barátságos brazil Ha valakinek elég pénze van, szinte bármit megte­het, például énekelhet ope­rát, és kiadhatja CD-n. Az emberek egy része még meg is vásárolja, és jókat röhög, amikor a címszere­pet daloló hölgy önfeledten gyilkolja a darabot, a többi­ek pedig vidáman énekel­nek mellette, nem beszélve a kínosan pontos zenekar­ról, mint azt valamikor volt alkalmam megtapasztalni. PARA-KOVÁCS IMRE Annyi vágyunk van, miért ne valósítanánk meg, ha lehetősé­günk van rá, miért ne lennénk tor­reádorok, nehézbúvárok, ejtőer­nyősök vagy éppen operaéneke­sek, ha egyszer ezért tör minket a frász? A magyar labdarúgó-válo­gatottnak is vannak vágyai, egé­szen biztosan akadnak ezek kö­zött olyanok, amelyeket pénzért sem lehet megvalósítani, de pél­dául a brazil válogatott meghívá­sa elintézhető, jönnek is április 28-án. Azonban kénytelen vagyok elgondolkozni azon, hogy vajon milyen alkalomból kapta ezt a ju­talmat válogatottunk, mert juta­lomról van szó, kétségünk sem le­het, hiszen egyébként semmi ér­telme a gesztusnak. Ha tudniillik a futballszerető közönségnek akarna jót az MLSZ a brazilok meghívásával, akkor meghívná melléjük a portugálokat is, hogy legyen kivel labdarúgni, és ne az történjen, ami történni fog. A kö­zönség tehát nem jöhet szóba mint ajándékozott. Akkor marad a szövetség és a válogatott labda­rúgók. Mivel nyüvánvaló, hogy az MLSZ-nek semmilyen érdeke nem fűződhet ahhoz a kínos vereség­hez, amelyet az udvariasan ját­szadozó brazilok szinte kelletle­nül mérnek ránk, nyilvánvaló, hogy a fiúknak járt ez a lehetőség, hogy bebizonyítsák: tényleg nincs más lehetőségük megmérkőzni tengeren túli csapatokkal, csak abban az esetben, ha pénzért (egyes források szerint egymülió dollárért) idehozzák nekik. Ez az a meccs lesz, amikor az ellenfél minden jóindulata ellenére kény­telen lesz győzni fél góllal, mert egyszerűen képtelen mit kezdeni a csatársor a szabadidejével, és hi­ába szeretnék nagyon döntetlenre menteni a ká-európai haknit, va­lahogy mégiscsak győznek, illet­ve, amennyiben jó kedvük támad, bepakolnak ötöt. Mindez a Pus­kás-stadionban zajlik majd, amely részben életveszélyes, részben pe­dig ótvar lepukkant, névadójához annyira méltó, mint a Sportszelet. Szerencsétlen esetben 28 ezer örök optimista néző foglalhat he­lyet az ország legnagyobb stadi­onjában, viszont ha sikerül belak­ni még pár helyet a felső karéjban, akkor tényleg érdemes lenne leül­ni tárgyalni a portugálokkal, mert az ellenfél nélküli brazil váloga­tott azért nem mozgat meg város- nyi tömegeket. Ez még akkor is valószínű, ha meglepő módon a brazilok még sohasem tudták legyőzni válogatottunkat, képte­lenek voltak elbánni az 54-es, a 66-os vagy a 86-os kerettel, és még ikszre is csak egyszer voltak képesek, 71-ben, ráadásul Rió­ban. A walesiek megalázó látoga­tása után, amikor a keret nagyob­bik része beteget jelentett a mérkőzés előtt, és a maradék unottan megverte csapatunkat, még Zalaegerszegen fogadni kell a félelmetes hírű és minden bi­zonnyal lelkesen focizó japáno­kat. A hírek szerint tizenegyen lesznek, és ez az előzmények is­meretében sajnos nem sok derűlátásra ad okot. Nem kell per­sze akkor sem elkeseredni, ha ne­tán nem sikerül lebírni egyik távo­li válogatottat sem, mert végső le­hetőségként ennyi pénzből bármi­kor ki lehet bérelni az Erkel Szín­házat, természetesen zenekarral és díszlettel együtt, és színpadra álmodni A fából faragott királyfit, különös tekintettel a címszerepre. Akkor legalább lehet mutogatni a CD-t az unokáknak - a meccsek felvételei helyett. A szerző a Magyar Hírlap főmunkatársa A vad nem árucikk? Több mint 3 évtizede tagja va­gyok a volt Csehszlovák majd a Szlovák Vadászszövetségnek. Szlovákia legdélibb részeihez tar­tozó apróvadas területén, Marcel- házán gyakorlom a vadászatot 1971-től. Az akkori természeti kö­rülmények még olyan vadállomá­nyi szaporulatot tudtak biztosíta­ni, de az akkori vadbőség már a kapzsiság martalékává vált. „A természet, a vad nem árucikk” - ez volt a diktatórikus rendszer elvtársainak hangzatos mondata. Ekkor kezdett árucikké válni a vad. Fogtuk az élő nyulat nyakra- főre, vásárlóink a kapitalista or­szágok voltak. Jött a dollár az ál­lamkasszába, nekünk maradt a biztatás és az ámítás. Sajnos a va­dásztársaságok magukra voltak LEVÉLBONTÁS hagyatva, semmilyen állami tá­mogatást nem kaptak, belőlük az állam csak a hasznot húzta-húz- za. A mai vadászjegyek csillagá­szati árai az államnak milliárdos bevételeket jelentenek. Sajnos napjainkban a vadásztársaságok többsége csak úgy tudja magát fenntartani, hogy még mindig a külföldieket szolgálja ki. A befolyt összegből az állam adó formájá­ban veszi le a tejfölt. Visszatérnék a vadászati jog gyakorlásához. A szocializmusban jogtalanul eltulajdonított földek ismét az eredeti tulajdonoshoz ke­rültek, a földeken ő gazdálkodik vagy az általa megnevezett bérlő. Nem vagyok földbirtokos sarja- dék, de engedtessék meg, hogy a vadászati jog gyakorlásában a föl­dek tulajdonosai vagy az általuk meghatározott bérlők, gazdák szava legyen a döntő. A föld érté­ke meghatározott értékrendi (bo­nitáció) csoportba tartozik, tehát a vadászati terület értékét is így kellene megállapítani. A „minden a miénk” ideje elmúlt, helyébe az enyém, tied, övé került. Ebben az országban minden talpalatnyi földnek van tulajdonosa! Az új vadászati törvény megal­kotását olyan megújulás szelle­mében tudnám elképzelni, hogy a természet védelme és vele együtt a rajta élő állatvilág védelme, sza­porulatának szakszerű szabályo­zása államilag támogatott legyen. A vadásztársaságok irányítását ál­lami felügyelet által kijelölt szak­emberek ellenőrzése alá kell von­ni, amennyiben az állam hathatós támogatást biztosít. Az ország te­rületén élő vad az állam tulajdo­na, azonban a társaság tevékeny­ségéhez kapja meg a megfelelő ál­lami támogatást. Bathó Hubert Marcelháza KOMMENTÁR • • Üres szavazólapot? NAGY ANDRÁS Szlovákia tizenegy éves történelme során az eddigi két ál­lamfőnek, de főleg Rudolf Schusternek döntéseivel, tetteivel si­került a köztársasági elnök - mint intézmény - hitelét majdnem teljesen lenulláznia. A politikai pártok közül néhány viszont röp­ke öt év alatt olyan helyzetet teremtett, hogy a kormánykoalíció - bár csak közvetve - a választások második fordulójának boj­kottjára szólította fel szavazóit. Egyes politológusok szerint nem létezik a kisebbik rossz fogalma. Ha csak két jelölt marad, az em­ber akkor is fel tud állítani egy értékrendet, mely alapján az egyik közelebb, a másik pedig legalább valamivel távolabb áll tőle. A szabad, titkos választás a demokrácia egyik alapköve. Ter­mészetesen ahogy mindenkinek joga van arra szavazni, akire akar, ugyanúgy joga van a választásokat ignorálni is. Viszont a demokratikus gondolkodástól nagyon messze áll az, ha egy párt arra buzdítja híveit, hogy ne vegyenek részt a választásokon. A politikai pártoknak társadalomnevelő hatást is ki kellene fejteni­ük. S az sem jó, ha nem látnak az orruknál tovább, ugyanis ez a javaslatuk rövid és hosszabb távon egyaránt veszélyes. Míg 1998-ban a civil szervezetek és a jobboldali pártok tíz- meg tízmilliókat fordítottak a fiatalokat választásra buzdító kampány­ra, rendezvényekre, mostanra teljesen elhallgattak. Ironikusan azt is mondhatnánk, hogy végre nem akarják megmondani a pártok, hogy kire szavazzunk, nincs sulykolás, ez lesz az első iga­zi szabad államfőválasztás. A koalíciós partnerek helyett a De­mokrata Párt, pontosabban annak elnöke, Eudovít Kaník próbál­kozott a gordiuszi csomó átvágásával, amikor azt javasolta pártja támogatóinak, hogy menjenek el választani a hétvégén, de üres szavazólapot dobjanak az urnába. Ezzel jelezzék, hogy a válasz­tás fontos számukra, de ajelöltek elfogadhatatlanok. Ez elég ab­szurd javaslat, de legalább valaki próbálkozott valami elfogadha­tó megoldással. Aki a maga értékrendjében nem tudja elhelyezni a két jelöltet, az azért menjen, és szavazzon a fenti javaslat sze­rint, hogy legalább részben legyen tiszta a lelküsmerete. JEGYZET Tisztelt Unió Bácsi! LECZO ZOLTÁN Én írok Önnek, Matyi. Malac vagyok, egy kis kelet-szlováki­ai faluban élek. Általában nem szoktam írogatni, de most, a történelmi pillanat előtt úgy érzem, hogy kivételt kell ten­nem. Arról van szó, hogy nem értem az itteni embereket. Már csak két hét van hátra az uniós csatlakozásig. Mi, malacok már alig férünk a bőrünkbe, annyira váijuk. Úgy hallottuk, hogy májustól már nem fo­gunk az ólban unatkozni. Állí­tólag törvény van arra, hogy a gazdánknak kötelessége lesz a szórakoztatásunkról gondos­kodni, nehogy ebben az inger- szegény környezetben sivár le­gyen a lelkünk. Annak is örü­lünk, hogy május elseje után, ha véletlenül a lakótársammal, a Józsi malaccal összevereke­dünk, már nem üthetik ki la­páttal a fogunkat, mint eddig, hanem kötelesek lesznek a né­zeteltérésünkről jegyzőköny­vet felvenni, tanúkat felvonul­tatni. .. Ha pedig a vizsgálóbi­zottság megállapítja, hogy az ólban valóban bűncselekmény történt, akkor és csak akkor az állatorvos - természetesen fáj­dalommentesen - kihúzhatja a fogunkat. Annak, hogy nem ehetünk majd moslékot, be kell hogy valljam, nem min­denki örül. A lakótársam, a Jó­zsi, aki maradi gondolkodású, azt mondja, hogy nem érti, mi­ért nem jó a moslék az unió­ban, ha évezredekig jó volt. Én, aki sokkal fölvilágosultabb va­gyok, már vagy ezerszer elma­gyaráztam neki, hogy azért, mert ez az Előírás. Unió Bácsi ezt mondta, és ő biztos sokkal jobban tudja, hogy mi jó és mi nem nekünk, egyszerű disz­nóknak. De hát nem is velünk van a baj. Az itteni emberek vi­selkednek furcsán. Itt van mindjárt a gazdánk, Jani bá’. Ö is csak morog meg káromko­dik. Gépészmérnök és mégse tud örülni a mostani történel­mi pillanatnak. Igaz, hogy nyolc éve munkanélküli, mert a falusi szövetkezetét, ahol dol­gozott, még az én világra jöt- töm előtt csődbe vitték, és ő azóta sem talált magának munkát. A felesége, Rozi is csak sopánkodik. Az se dolgo­zik már, mert ugye a bútorgyár is bezárt... És hát hiába van négy gyerekük, mégse ugrán­doznak örömükben. Pedig ha Unió Bácsi rólunk, malacokról ilyen példásan gondoskodott, biztos ezekre is tetszett valami­lyen törvényt hozni. (Ugye van olyan előírás, amely a gyere­kek és a munkanélküliek szá­mára is kötelező érvénnyel ki­mondja, hogy nem lehet őket ingerszegény környezetben tartani, s az ő táplálkozásukról sem tetszett megfeledkezni?) Először azt hittem, hogy csak nekem vannak ilyen furcsa gazdáim. Ám amikor a múlt­kor kiszöktem az ólból, hogy a szomszéd disznóval, a Pityu­val beszélgessek, és a falu töb­bi malacától is csak üyesmiket hallok. Etetés közben a gazdák morognak, hogy nincs munka, az állam elfeledkezett róluk, rosszak az utak, alacsonyak a segélyek, ilyesmi. Mi malacok ezt persze nem értjük, de megértjük. Abban reményke­dünk, hogy Unió Bácsi vála­szol a levelünkre, és majd megírja, hogy mivel bíztassuk ezeket a savanyú, kelet-szlová­kiai népeket. Ui. A Józsi bökdös az orrával, hogy írjam oda a levelem végé­re, hogy azt a dolgot a moslék­kal tessék szíves még egyszer átgondolni! Úgy hallotta, hogy „nem volt még olyan disznó, aki elájult, mikor meglátta a moslékos vályút”.

Next

/
Thumbnails
Contents