Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-04 / 53. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 4. Szülőföldünk 27 Fazekas László: „Ha elődeink közadakozásból négy hónap alatt fel tudták építeni az árvaházat, mi sem hátrálhatunk meg a feladat elől A komáromi képviselő-testület jelképes egy koronáért adta el a Timóteus-palotát a református egyháznak Szeretetotthon működhetne a volt komáromi árvaházban Komárom. A városi képviselő-testület februári ülésén döntött arról, hogy jelképes egy koronáért eladja a református egyháznak a mindmáig Timóteus-palo- taként emlegetett, egykor árvaházként, majd a szocializmus éveiben úttörőotthonként működő épületet. V. KRASZNICA MELITTA A Vág bal partján fekvő, több mint egy hektáros terület és a rajta lévő épület egykor a református egyház tulajdonát képezte, majd a Benes-dekrétumokra hivatkozva államosították azt. Most a testületi határozatnak köszönhetően ismét visszakerülhetett a református egyházhoz. Az egykori árvaház történetének felelevenítésére és a jövőbeni tervek, elképzelések felvázolására Fazekas Lászlót, a komáromi gyülekezetét lelkipásztorát, a református egyház püspökhelyettesét kértük fel. Szinte téglánként hordták össze a hívek „A történet a harmincas évek elejéig nyúlik vissza, amikor a marcelházi gyülekezet fiataljaiban egy bibliakör alkalmával megfogalmazódott a kérdés: ‘Hol található ma Jézus, és ha ma születne, ki fogadná be őt?’ Ezt a felvetést továbbgondolva jutottak el odáig, hogy a legnagyobb segítségre a legelesettebbeknek, az árva kisgyermekeknek van szükséAz évek óta üresen álló épület teljesen lepusztult, helyenként beszakadt a tető, a falakból kirángatták a vezetékeket (Vas Gyula felvételei) gük. Ötletük nyomán megalakult a Bétel Egyesület, amely először Marcelházán, majd Kiskosz- mályon, Léván és végül, 1938-ban Komáromban hozott létre árvaházat. A Bétel Egyesület az akkori városi tanácstól igényelt alkalmas földterületet, és a testület azzal a feltétellel tett eleget kérésüknek, hogy egy éven belül felépítik az árvaházat. A hívek - időt, energiát nem sajnálva - alig négy hónap alatt teljesítették a feladatot. Szinte téglánként hordták össze a szükséges építőanyagot. A munkálatokba nem csak a környékbeliek kapcsolódtak be, voltak, akik 100 kilométeres távolságból jöttek, hogy segítsenek” - tudjuk meg a lelkipásztortól. A Timó- teus-palotának nevezett árvaházba 1938 őszén 25 gyermek költözhetett be. „Az alkalmazottak isteni elhívásra, mindenféle juttatás nélkül, pusztán a kosztért és a szállásért foglalkoztak a lakókkal. - mondja a püspökhelyettes. - Ellátásuk közadakozásból valósult meg, és mindig akadtak jótét lelket, akik kisebb-nagyobb adományokkal, élelmiszerrel, ruházattal segítették ki az árvákat.” Árvaházból pionírház Az árvaház szerencsésen átvészelte a háborús időket is, az azt követő békét viszont már nem élhette túl. A háború utáni rendszer urai „az állam szempontjából megbízhatatlan jogi személynek” minősítették ezt a szeretetotthont és a Benes-dekrétumok alapján államosították. Később, 1948-ban a Bétel Egyesületet is feloszlatták. Az azt következő időszakban főként pionírházként működött, az utóbbi jó pár évben viszont már üresen áll. A kilencvenes évek kezdetétől többször cserélt gazdát, hol a város, hol a járási hivatal tulajdonában volt az épület. A rendszer- váltást követően egyházunk folyamatosan próbálta az éppen aktuális tulajdonostól visszaigényelni az ingaúant, de nem jártunk sikerrel. Pedig akkor még jó, szinte azonnal beköltözhető állapotban volt az épület. Sőt, egy németországi segélyszervezet 50 ezer márka támogatást is felajánlott átalakítására és kezdeti fenntartására. Minden mozdíthatót elvittek A huzavona eredménye az lett, hogy az évek óta üresen álló épületből minden mozdítható eltűnt, egy ép ablaka sem maradt, helyenként beszakadt a tető, sok helyen a falakból rángatták ki a vezetékeket. „Az embernek elfacsarodik a szíve ekkora pusztítás láttán. Emiatt természetesen jóval magasabbak lesznek a helyreállítási költségek is. De nem lehetünk kicsinyhi- tűek. Most elsősorban annak kell örülnünk, hogy a képviselők ránk nézve ilyen pozitív döntést hoztak, a továbbiakban viszont már rajtunk a sor. Ha elődeink közadakozásból négy hónap alatt fel tudták építeni az árvaházat, mi sem hátrálhatunk meg a feladat elől. Számítunk a hívek adományaira nemcsak itt Komáromban, hanem más hazai és külföldi gyülekezetekben is, emellett természetesen pályázatokat készülünk benyújtani minden lehetséges helyre. Hisszük, hogy a jó ügy érdekében képesek összefogni az emberek, és igyekezetünknek hamarosan látható eredménye lesz”- véli a lelkész. Bentlakásos és napközi otthont is szeretnének „Az épületben elsősorban idős emberek bendakásos otthonát szeretnénk kialakítani - árulja el Fazekas László. - Tervezzük továbbá öregek napközis otthonának létrehozását, de a lehetőségek szerint helyet biztosítanánk itt a gyülekezeten belüli ifjúsági és gyermekcsoportok tevékenységének is. Minket más, magán nyugdíjaspanziókkal, öregotthonokkal szemben nem az üzleti érdekek vezérelnek, a neve is mutatja: szeretetotthont kívánunk létrehozni. Ahogyan Pál apostol levelében is olvashatjuk: ‘A szeretet nem keresi a maga hasznát.’ Ez a gondolat vezérel minket is, és hiszem, hogy ez a hitvallás az egyedüli méltó egyházunkhoz, hitünkhöz.” A varos megbecsüli a hírnevet öregbítő sportolókat Hagyományteremtő sportgála Somorján LŐÍUNCZ ADRIÁN A közel hétszáz éve királyi városi rangra emelt Somorja számos élsportolót adott az országnak. A téma értői szerint ez a következetes utánpódás-nevelésnek köszönhető, míg az érintettek szerint a sportklubok légkörének. Bárhogy legyen is, február 27. napjának estéje azoké a fiataloké volt, akik a 2003-as évben kiemelkedő sporteredményeket értek el. Kell az elismerés „Kedves sportolók és sportbarátok - köszöntötte az egybegyűlteket Domsicz Károly polgármester. - Városunk önkormányzata kedves kötelességének tesz eleget, amikor e gála keretében köszönti mindazokat a fiatal sportolókat, akik aktívan hozzájárultak városunk hírnevének öregbítéséhez. (...) Hagyományteremtő est a mai, hiszen első ízben kerül sor arra, hogy a nagy- közönség előtt köszöntsük őket - a sportolókat és edzőiket egyaránt. Hogy miért fontos mindez? Elsősorban azért, mert a város, illetve sportklubjaink nevét nem csupán az országban, hanem annak határain túl is ismertté tették. (...) Hadd méltassam külön is az edzők munkáját, hiszen ők azok, akiknek a vállán mindenkor hatalmas felelősség nyugszik.” A díjazottak Edzőik, valamint a város sport- és ifjúsági bizottságának tagjai huszonhét fiatal sportolót tartottak érdemesnek az „Év ifjúsági sportolója” plakett átvételére. Elsőként az FC STK Somorja futballklub fiatal játékosai - Ajpek Marián, Jáger Denis és Antalics Gábor - léptek a pódiumra. Őket az FC Gold Ball Samaria futballklub legsikeresebbjei, Mezei József, Pinte Attila és Ahmeti Juszuf követték. A vívóklub tagjai közül Botló Bálint, Horony Tamás, Domsitz Tibor, Hanzel Gyöngyi és Szinghoffer Anna vehették át a díjat. A teniszklub képviseletében Bartal Ákos, Klempa Zalán és Somogyi Alexander léphetett fel a pódiumra, míg a kajak-kenusok közül Jakubík Gábor, Tóth Zoltán és Kirchner Péter részesült e kitüntetésben. A kosárlabdázó lányok közül Jakubík Mónika, Szijjártó Erika és Krajcsovics Orsolya vett át plakettét, míg az asztaliteniszezőket Peter Horiíák, Marian Nitriansky és Jozef Fráz képviselte ezen az estén. A Gladiátor Birkózóklub tagjai közül Radoslav Flekác, Cvinger Mónika és Ábrahám Annamária kaptak díjat. A Gaudeamus Szociális Szolgáltatások háza mellett működő Altius Sportegyesületet Nagy Jakab képviselte. A szervezők nem feledkeztek meg a legjobb edzőkről, sportvezetőkről sem. így plakettel térhetett haza Diósi Albert kosárlabdaedző, Nyársik Lajos birkózóedző, Sebestyén Aladár, a kajak-kenu klub vezetője, illetve Nagy József vívóedző. Kiemelt díjat kapott Érsek Attila junior Európa-bajnok vívó a horvátországi Porecben nyújtott teljesítményéért, illetve Székely István, a kajak-kenusok edzője - többéves munkája elismeréseképpen. Miért fontos? Hogy miért fontos a sportolók díjazása, arról Tóth Imre, az önkormányzat sport- és ifjúsági bizottságának elnöke mondott véleményt. „Nagyon egyszerű okoknál fogva - mondta. - Egyrészt azért, hogy azt, amit eddig is végeztünk, a nyilvánosság elé vigyük, másfelől pedig, hogy a somorjaiak és a tá- gabb környék lakosai is megismerjék sportolóinkat, a leendő bajnokokat, esetleg olimpikonokat. Mert városunk rengeteg lehetőséget nyújt a különféle sportágak művelésére; a hagyományosak közül mindenképp ki kell emelnem a futballt, a birkózást, a kajak-kenut, a vívást, a kosárlabdát, a teniszt vagy az asztaliteniszt, ám azt tapasztalom, hogy feltörekvőben vannak a hagyományosnak nem nevezhető ágazatok is, például a különféle küzdősportok. Egy másik, nagyon fontos mozzanat, hogy a város mindig nagy súlyt fektetett az ifjúsági sport támogatására. Valószínűleg ennek köszönhetően bukkannak fel városunk szülöttei később a nagyobb sportklubok taglistáján. Csak hogy néhány nevet említsek - a teljesség igénye nélkül: Pinte Attila, Érsek Attila, Félix Masár és Orosz Csaba is mind itt kezdte. Jó iskolának bizonyult számukra Somoija.” Mi a véleménye minderről Orosz Csabának, az 1992-es atlantai olimpiai játékok döntős résztvevőjének? „Nagyon sokat kaptam ettől a várostól; a klubtól, az edzőktől, valamint sporttársaimtól. Bár versenyzői pályafutásom utolsó egy évtizede nem a városhoz kötődött, szívesen emlékszem vissza arra az egykori edzőgárdára, amely elindított engem és több társamat ezen a pályán, és átsegített azokon a buktatókon és hullámvölgyeken, amelyek mindennek a természetes velejárói. Később - főként a kimerítő versenyek után - ide jártam feltöltődni, itt kaptam meg a kellő impulzusokat. Ha nem itt születtem volna és nem itt növök fel, biztos, hogy nem sikerült volna ilyen eredményeket elérnem.” Az ünnepélyes díjátadás pillanatai a somorjai sportgálán. Jobbra Pinte Attila és Orosz Csaba. (A szerző felvétele)
